Egy piros tulipán virít a kertben, kövérke teste
biztosan áll a józan földben s kelyhét
erkölcsösen bezárja minden este.
Virít és elvirít a védett völgyben, csend van,
szelíden alszik pisztoly és ököl, -
rend van s a Sátán unalmában két hegyoromra könyököl.
Nem lázadok már én se többé, betelt a mérték, most agyő
heves,
goromba ifjuság, a porba fekszem s a lugasban
nagyapó pipája füstöl, mint párolgó leves.
Igy ugattak fel bennem is: jóság, szépség, igazság,
szeretet,
Ezek után tehát senki sem vész el karddal.
Kart karba fűzve mennybe szállunk s fülünkbe zeng
az égi kardal.
(Az eredeti helyesírás megtartásával!)
*
(* 1904. febr. 13. Igló, † 1974. nov. 20. Budapest. Költő,
műfordító, újságíró. Kassán érettségizett, prágai egyetemi tanulmányait nem
fejezte be. 1928-tól a Prágai Magyar Hírlap, 1933–1938-ban a Magyar Újság
szerkesztője. 1939-ben Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült,
1943-ban a moszkvai rádió magyar nyelvű műsorának szerkesztője. 1942-ben
belépett a Ludvík Svoboda vezette Csehszlovák Dandárba; 1945-től Budapesten
élt. A szlovákiai magyar költészet egyik jelentős, formateremtő képviselője a két
világháború között. –
Főbb művei: Őszi köszöntő (v., 1920); Fekete zászló (v.,
1921); Szebb sziréna (v., 1935); Vagy-vagy (v., 1944); Varázslat
nélkül(válogatott versek, Budapest, 1972; Pozsony, 1984).
Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai
antológiája – Prága, 1930.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése