Templomaink gót ablakai mögött,
kastélyaink barokk cirádái alatt
ülünk.
Régen kihúlltak méregfogaink.
Elverve pénzünk, könnyünk és reményünk.
Tél van, sötét van, éj van, förtelem!
Ha már a csillag lassacskán kimúlott,
Mary Pickford világít még az éjben.
Felsír a sár s a „Hellas-Bár”
parkettjén dzsiggel, a dzsiggel a néger.
A tél céltalan, rideg felhői húznak el
egünkön.
Felsír a sár, a szél beszél,
fagyott szemét felett az éjszaka szaval.
A lélek halhatatlan.
(Az eredeti helyesírás megtartásával!)
*
(*
1904. febr. 13. Igló, † 1974. nov. 20. Budapest. Költő, műfordító, újságíró.
Kassán érettségizett, prágai egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1928-tól a
Prágai Magyar Hírlap, 1933–1938-ban a Magyar Újság szerkesztője. 1939-ben
Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült, 1943-ban a moszkvai rádió
magyar nyelvű műsorának szerkesztője. 1942-ben belépett a Ludvík Svoboda
vezette Csehszlovák Dandárba; 1945-től Budapesten élt. A szlovákiai magyar
költészet egyik jelentős, formateremtő képviselője a két világháború között. –
Főbb
művei: Őszi köszöntő (v., 1920); Fekete zászló (v., 1921); Szebb sziréna (v.,
1935); Vagy-vagy (v., 1944); Varázslat nélkül(válogatott versek, Budapest,
1972; Pozsony, 1984).
Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai
antológiája – Prága, 1930.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése