Rimbaud, Arthur (1854-1871): Térzene

A térre, mely fakó pázsit-lapokra metszve,
korrekt virágzatú, szabatos bokru park,
az asztmás burzsoá, kit kánikula hajt,
felhordja tökfejét minden csütörtök este.

Katonabanda áll a bokrok közepett,
csákója ring, ha dől a valcer a fagottból
elöl, körül nehány piperkőc feszeleg -
a közjegyző betűs fityegőire gondol.

Gixert vadásznak a csiptetős rentier-k,
dagadt direktorok cipelnek lomha donnát,
köröttük tarka nők, ügybuzgó vezetők,
reklámos fodrukat suhogva-lengve vonják.

Pár nyugdíjas szatócs a fűzöld padokon,
míg gombos botja lenn turkál a gyér homokba,
egy szerződést vitat, átszámit, összevon,
és irtó komolyan taksálja: "Egybefogva..."

Amott egy bugris ül, flamandi potrohán
feszül a cifra gomb, nagy combja reng a lócán,
pipáján édeleg - no persze szűzdohány!
Átszúr a kupakon a vastagabb bagó-szál.

A gyep szegélyein vigyori lebzselők.
A trombitás zene hő vágyakat mereszt fel
a szivaros baka szivén - egy csecsemőt
ajnároz szorgosan, a pesztrát főzi ezzel.

- És itt kujtorgok én, rendetlen, nyűtt diák,
mert a zöld gesztenyék közt kószál pár kamaszlány.
Már tudnak rólam, és a szemük sugarát
egy kandi és kacér mosoly röpíti hozzám.

Egy szót se szólok én, de szemem átmered:
nyakuk fehér husán bolondos tincsek állnak,
törékeny derekuk csipkék között remeg,
a hátuk isteni, s hajlása lágy a vállnak.

S lent, lejjebb - vizslatom a formás félcipőt,
képzelgek testükön, a kéj szép láza persen.
Sugdosnak s remekül mulatnak rajtam ők,
míg vágyam ajkukat cibálja-marja nyersen.

(Ford.: Kardos László)