2018. máj. 1.

Cristóbal de Castillejo (1491-1556): Hívogató




Jöjj, ügyeld a nyájam,
csók a díja, szép legény!
Vagy ha nem, csókolj te meg,
s a tiéd is őrzöm én.

E cserén, Gil, mit ajánlok,
nem veszíthetsz rajta rútul:
kár, hogy annyira szabódol,
pedig úgy kezedre járok;
soha párját nem találod,
túltesz ez akárkién!
- Ám ha nem, csókolj te meg,
s a tiéd is őrzöm én.

E csekély gondért cserébe
szinte ingyen elnyered te,
mit nem adnék senkinek se,
csak ha jutalmul ígérve,
s nyáj, mely csókommal felérne,
nem legel a rét füvén!
- Ám ha nem, jöjj, add te meg,
s a tiéd is őrzöm én!

Csöppet sem fontos nekem,
hogy megadjam e kegyet…
de oly furcsán bizsereg
szívemen a szerelem.

Tőlem hányan esdekelnék,
mit a szívem tőled esd,
s ha elérnék nálam ezt,
áldanák a sors kegyelmét!
Vedd, mit annyi áhítoz még,
s hajts szavamra, légy serény,
vagy te szólíts engemet,
s a tiéd is őrzöm én.

Ám ha mégis, Gil, az érne,
hogy az ajkad csókra lomha,
s többet adsz a nyugalomra,
mint az élvek gyönyörére,
én, kedved keresni véle,
vállalom hát könnyedén,
hogy te csókolsz engemet,
s a tiéd is őrzöm én.

Szorgosabb  leszek ezerszer
nálad, s nem lesz túl nehéz,
hisz ha van elismerés,
győzi munkáját az ember.
Majd csak elbírok szívemmel,
majd csak elcsitul szegény,
csak te csókolj engemet,
s a tiéd is őrzöm én.

Ford.: Molnár Imre

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.