1746-ban
egy élénk eszű, tudós hajlandóságú fiatalember került Lipcsébe az egyetemre. Az
egyetem legnagyobb tekintélyű tanára abban az időben Gottsched professzor volt,
aki sokat tett a német színházi kultúráért, a német nemzeti színjátszás útját
azonban Corneille és Racina követésében jelölte meg. A professzor és az ifjú
tanítvány között hamarosan kenyértörésre került a dolog: vitákban és cikkekben
Lessing Gottschedet valósággal kivégezte. Lessing számára a nagy példakép az
antik görögök mellett Shakespeare volt, a természetes emberábrázolást kívánta, „az
erkölcsök és jellemek élénk ecsetelése", a bűnhődés és megtisztulás
arisztotelészi követelménye volt fontosabb számára a francia klasszicizmus
szabályainál.
Lessing
nevéhez fűződik az antik humanitás és Shakespeare reneszánsza, a polgári dráma
megteremtése a német irodalomban. Darabjaiban harcias és fölényes
intelligenciája kényes témák során vezette el a nézőt a gondolkozás öröméhez.
Mert ha műveit olvasva költőiség tekintetében hiányérzetünk is támadna,
okossága, logikája és mondanivalója mindig meggyőző.
Első
új típusú drámája, az Angliában játszódó Miss
Sara Sampson, a polgári erkölcs érdekében agitál. A Minna von Barnhelm c. vígjátéka már Németországban játszódik.
Ezután a zsarnokellenes Emilia Galottit
írta meg, majd legérettebb művét, a Bölcs
Náthánt.
Drámáit
ma már Németországon kívül ritkán játsszák. Művészetelméleti írásai azonban,
köztük elsősorban a Hamburgi dramaturgia,
a modern realista esztétika alapvető művei közé számítanak.
Lessing
élete java részét szabad újságíróként töltötte. Elhatározta, hogy nem adja el
magát senkinek. Mondani sem kell, hogy egész fiatalkorát nyomorban töltötte.
Valamivel könnyebben akkor ment neki, mikor a hétéves háború alatt egy porosz
tábornok titkára volt Boroszlóban (1760-1765). Azután a hamburgi színháznál próbált
szerencsét. Hiába. Végül az anyagi gondok arra kényszerítették, hogy a
braunschweigi herceg szolgálatába álljon mint a wolfenbütteli könyvtár
alkalmazottja. Tízévi fáradhatatlan munka és világnézeti harcok után itt érte a
halál a német felvilágosodás atyját és legnemesebb jellemű emberét.
V. J. († VITÁNYI JÁNOS)
Fontosabb drámái: A zsidók („Die Juden”,
1749); Miss Sara Sampson („Miss Sara Sampson”, 1755); Philotas („Philotas”,
1759); Barnhelmi Minna; Emilia Galotti („Emilia Galotti”, 1772); Bölcs Náthán.
LESSING: BARNHELMI MINNA
(„Minna von Barnhelm
oder das Soldatenglück”, 1767. Vígjáték 5 felvonásban, prózában. Fordította:
Ráth Pál 1792 /A katonaszerencse/, Kazinczy Ferenc vsz. 1790-es évek elején,
átdolgozta 1797-ben és 1801-ben /Barnhelmi Minna vagy a katona-szerencse/,
először megjelent: 1834.
Szereplők: 7 férfi, 3
nő, kisegítő szereplők.)
A
Minna von Barnhelm polgári vígjáték, egy szerelem házassággá fejlődéséről van
benne szó. A szerelmesek egymással ellenséges német államokból származnak: de
ezzel nem törődnek sem ők, sem az író. A szerelem nem ismer háborús
ellentéteket, nem ismer országhatárokat. Csak a becsület lehet fontosabb még a
boldogságnál is! Tellheim, a katonatiszt, a német polgári vígjáték hőse emiatt
kerül összeütközésbe önmagával, szerelmesével és legfőképpen a világgal.
Szerencsére azonban megoldódik minden, hiszen vígjátéki világban vagyunk, még
ha a vígjáték egy kissé komoly is, kecsessége egy kissé nehézkes is,
mondanivalója egy csöppet keserű is.
*
A
cselekmény 1713. augusztus 22-én indul egy berlini fogadóban. Hónapok óta itt
lakik von Tellheim őrnagy, egy kurlandi nemes, aki porosz szolgálatban harcolta
végig a hétéves háborút. Most sebesülten, pénztelenül, meglopva a szolgálatból
elbocsátva kénytelen eltűrni, hogy a fogadós egy udvarvégi szobába telepítse,
és régi lakosztályát másnak adja ki. Az új vendég pedig – mint kiderül – nem más,
mint az őrnagy jegyese, egy szász nemeskisasszony: Minna von Barnhelm. Azért
jött Berlinbe, hogy megkeresse az őrnagyot.
Csakhogy
Tellheim nem akar találkozni jegyesével. Nem mintha már nem szeretné: de tiltja
a becsülete. A háború idején ugyanis a szászországi Thüringiában saját pénzéből
előlegezte a szász rendeknek a hadisarc egy részét, amelyet a győztes
Poroszországnak kellett fizetniök, s a kölcsönadott összegről váltót fogadott
el: a háború után azonban váltóját a porosz kincstár, ahová benyújtotta, hogy
fizessék ki neki, s azután hajtsák be a szászokon, nem fogadta el érvényesnek.
Sőt a kincstár bürokratái azzal is megvádolták, hogy a váltóval a szászok
Tellheimet megvesztegették, s ez azért szabott ki rájuk alacsony hadisarcot. A
gyanúsítás az oka szolgálatból való elbocsátásának is. Így hát Tellheim úgy
érzi, nem ugyanaz az ember, aki egykor a hadjárat alatt Minnát eljegyezte. „Elbocsátott,
lelkében megbántott, nyomorék, koldus Tellheim vagyok – mondja. – Kisasszonyom,
Ön azzal váltott jegyet; akarja-e még
megtartani adott szavát?”
Minna
akarja, nagyon is akarja, de az őrnagy menekül előle. Menekül azért is, mert
kénytelen volt jegygyűrűjét a kocsmárosnak elzálogosítani. Minna azonban rájön,
kiváltja a gyűrűt, s Tellheim makacs húzódásának büntetéseként visszaadja
jegyességüket. S ehhez még szobalányával, Franciskával azt mondatja
Tellheimnek, hogy nagybátyja kitagadta, mivel porosz katonatiszttel váltott jegyet,
s most Tellheimhez segítséget kérni jött Berlinbe. Ez persze csak csel.
De
hatására rögtön megfordul a játék: most már Tellheim akarja mindenáron
feleségül venni Minnát, s az a hajthatatlan. Nem segít az sem, hogy királyi
levél szolgáltat igazságot az őrnagynak. Minna annál kevésbé érzi magát
méltónak: ő, a kitaszított, a szerencsés Tellheimhez. Még ehhez újabb
félreértés járul a fogadóstól visszaváltott gyűrű körül, úgyhogy Tellheim úgy
látja, végleg elvesztette Minnát. Súlyosan lakolt a becsületről alkotott
embertelenül merev fogalmáért.
Azonban
a nagybácsi megérkezik, és Minna villámgyorsan kibékül a boldogságtól megzavart
Tellheimmel, hogy gyámja áldását vehessék frigyükre. Franciska szobalány is
megtalálja élete párját, Tellheim volt őrmestere, Werner személyében.
A
németek e nemzeti vígjátékának magyar ősbemutatója 1792-ben volt Pest-Budán
(Kelemen László társulata játszotta). Legutóbb 1929-ben vitte színre Hevesi
Sándor a Nemzeti Színházban, Bajor Gizivel a főszerepben.
V. Gy. M. (VAJDA GYÖRGY
MIHÁLY)
LESSING: BÖLCS NÁTHÁN
(„Nathan der Weise”,
1779. Drámai költemény 5 felvonásban, versben. Fordította: Zichy Antal 1878,
Lator László 1958.
Szereplők: 7 férfi, 3
nő, kisegítő és néma szereplők.)
A
Bölcs Náthán fontos mérföldkő az
újkori felvilágosodás útján. Hősei a vallásos elfogultság alól felszabadult,
haladó gondolkodású humanisták, akiknek szavaival új világnézetet, az emberi
egyenlőség és a szeretet világnézetét fogalmazza meg a költő. Lessing e műve
egyike azon régi német daraboknak, amelyek mindmáig nem fakultak irodalomtörténeti
dokumentummá, s még ma is szerepelnek a német színpadon.
*
Hosszú
útról, gazdag rakománnyal tért haza Jeruzsálembe Náthán, a vagyonos zsidó
kereskedő. Távollétében otthona és hozzátartozói nagy veszedelemben forogtak.
Háza kigyulladt és szépséges fogadott lánya, Recha majdnem benne égett. Csak
egy hőslelkű templárius lovag, Curd von Staufen halálmegvető bátorságán múlott,
hogy megmenekült. A lovag is a véletlennek köszönheti életét. Tebnin városának
ostrománál huszadmagával Szaladin szultán fogságába esett. Tizenkilenc társát
azon nyomban kivégezték, ő azonban kegyelmet kapott, mert arca és alakja
Szaladint rég elhunyt öccsére, Asszadra emlékeztette. Náthán hálatelt szívvel
mond köszönetet az Úrnak lánya csodába illő meneküléséért. Szeretné a
templomosnak is illően meghálálni jótettét, de ez kerüli Náthán háza táját. Az
öregnek végre sikerül összetalálkoznia vele. A templomos eleinte igen
foghegyről válaszolgat neki, hálálkodását is elhárítja, mert nem tartja nagy
dicsőségnek egy zsidó lány megmentését. Később azonban Náthán okos, emberséges
szavaira felenged, és őszintén elismeri, hogy egy nézeten van vele, ő is
elsősorban embernek tartja magát, s csak azután kereszténynek. Meg is látogatja
a megmentett lányt, akibe már első látásra szenvedélyesen belészeretett.
Közben
Szaladin szultánra nehéz napok köszöntenek. Kincstára kiürült. Elhatározta,
hogy birodalma valamelyik gazdag polgárától vesz kölcsön nagyobb összeget.
Tudomást szerez Náthán legutóbbi nyereséges útjáról, magához hívatja. Először,
nem ismerve eléggé az öreg egyenességét és becsületességét, cselt akar vetni
neki. Minthogy nagyon okos ember hírében áll, megkérdezi tőle, melyik vallást tartja
a legjobbnak. Náthán egy történettel válaszol:
Egy
apának három fia volt, akiket egyformán szeretett. Halálát érezvén közeledni,
sokat töprengett azon, hogy őseitől örökölt bűvös erejű gyűrűjét melyikükre
hagyja, végül is úgy döntött, hogy egyiknek sem kedvez a többiek rovására.
Csináltatott gyűrűjének mintájára még kettőt, amelyek az eredetivel annyira
megegyeztek, hogy senki sem tudta volna őket megkülönböztetni. Ezeket azután
külön-külön átadta fiainak. Így mindegyik azt hitte, hogy ő örökölte a bűvös
erejű ékszert, s úgy igyekezett viselkedni, ahogy a kincs tulajdonosához illik.
A keresztény, a zsidó és a muzulmán vallással is hasonló a helyzet. Attól függ,
ki hogyan becsüli meg benne magát mint ember.
A
szultán helyénvalónak találja a választ. Egyszerre igen megkedveli Náthánt. A
templomos ezalatt egyre epekedik Recha után. Végül is megvallja szerelmét
Náthánnak, és feleségül kéri a lányt. Náthán, miután megkérdezi nevét és
származását, nem válaszol a kérésre, és igen tartózkodóan bánik a szerelmes
ifjúval. Ennek nagyon rosszul esik a hirtelen elhidegülés, s amikor Dajától, Recha
keresztény dajkájától megtudja, hogy a lány keresztény szülőktől származik, nem
édes gyermeke Náthánnak, mélységesen felháborodik. Be is panaszolja a
patriarchánál, hogy egy zsidó egy keresztény lányt a zsidó hitben nevelt fel. A
vád igen súlyos, ha a pátriarchán múlnék, Náthán az életével lakolna. Szaladint
elszomorítják a hallottak, hiszen a templomost is, Náthánt is barátjává
fogadta, s most nagyon rosszul esik neki, hogy barátai egymás ellen
acsarkodnak. A lovag hamarosan megbánja elhamarkodott vádaskodását, igyekszik
kiengesztelni Náthánt, Recha kezéhez azonban ragaszkodik. De házasságra nem
kerül sor, mert kiderül, hogy a templomos és Recha édestestvérek, anyjuk
Staufel-lány volt, apjuk pedig nem más, mint Asszad, Szaladin szultán elhunyt
öccse.
A
váratlan fordulat eloszlatja a bonyodalmakat, Szaladin és húga, Szittah
boldogan zárják karjaikba eddig nem is ismert kedves rokonaikat, akik
keresztények, zsidók, muzulmánok, de mint kiderül: mind vér szerinti rokonok és
testvérek.
A
Bölcs Náthánt Berlinben mutatták be először 1783-ban, de a német színpadokon
csak a Schiller-rendezte weimari bemutató (1801) óta lett honos. Azóta
állandóan játszották, csak a hitlerizmus éveiben nem. Nálunk Lessing halálának
100 éves fordulójára mutatta be először a Miskolci Színház, legutóbb pedig a
Nemzeti Színházban szerepelt 1916-ban.
K. Á. (KREUSS ÁGNES)
Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály.
Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése