A XVII. század vége felé
Versailles, a ragyogó királyi udvar veszített varázsából. Az irodalom
terjesztése lassan gazdasági tevékenység lett, s ez alkalmat adott az írónak
arra, hogy függetlenítse magát az udvartól. Lesage már nem vállalta a főúri pártfogók gyámkodását, inkább a
könyvkiadók, a színházigazgatók, a közönség ízléséhez alkalmazkodott. Kenyerét
írással kereste, foglalkozásszerűen írt.
Eredetileg ügyvédnek
tanult, majd egy vidéki adóbérlő titkárának szegődött, végül fordítani kezdett
spanyolból. Nevét csak negyvenéves korában ismerték meg: ekkor adta ki első
regényét, A sánta örödögöt és első
darabját, a Crispint, mely akárcsak
a legjobb komédiája, a Turcaret, a
pénz körül forog. A Turcaret még a Comédie Francaise-ban került színre, de
mivel megsértette a pénzügyi hatalmasságokat, Lesage azután már a vásári
színpadra szorult. Két évtizeden át volt e népi színpad ünnepelt szerzője.
Közben megírta világhírű csavargóregényét, Gil
Blas de Santillane történetét, mely a francia irodalomban korszakot alkot:
a „nagy század” végét a regény megjelenésétől (1715) számítják.
Lesage élete végéig
keményen dolgozott. A felvilágosodás nagy írói sokat köszönhettek
szabadszellemű, bátor gondolatainak.
V. J. (†VITÁNYI JÁNOS)
Fontosabb drámái: Crispin mint gazdája
vetélytársa („Crispin rival de son maitre”, 1707); Turcaret; Vásári színpad („Théátre
de la Foire” d’Orneval társaságában).
LESAGE: TURCARET
(„Turcaret”, 1709.
Vígjáték 5 felvonásban, prózában.
Fordította: Salgó Ernő
1908, Benedek András 1957.
Szereplők: 8 férfi, 5
nő.)
Az
erkölcstelen úton meggazdagodott adóbérlő alakja áll e bohózatos vígjáték
központjában, Lesage korának egyik lelketlen, züllött típusa. Az ostoba
újgazdag polgár körül haszonleső arisztokraták, előkelő kokottok és pénzéhes
lakájok nyüzsögnek, mindegyik hasznot akar húzni belőle, míg ő maga pénzadta
hatalmában bízva bátran űzi piszkos ügyleteit. A darab kétes erkölcsű szereplői
közül még mindig Frontin, az agyafúrt inas a legrokonszenvesebb.
*
Az
özvegy bárónő azon gondolkodik, hogy feleségül kellene mennie Turcaret úrhoz,
akinek pénzéből él. igen ám, de a lovagot szereti, s Turcaret pénzéből tartja
el őt is. A lovag csak előző este kapott tőle nagyobb összeget, most megint azt
üzeni inasa, Frontin útján, hogy öngyilkosságra készül, mert becsületbeli
kártyaadósságot csinált, és nem tudja megfizetni. Egyúttal, hogy féltékennyé
tegye, elküldi egy grófné arcképét is, akiről a bárónő kedvéért lemondott. A
szerelmes asszony egy gyémántgyűrűt küld neki, hogy ismét kirántsa a bajból. A
gyűrű persze szintén Turcaret-tól származott.
Ilyen
előkészítés után lép színre a „hős”, maga előtt küldve egy 10 000 talléros
váltót és egy ajánló verset, mely szerelméről tanúskodik. De miután eltávozik,
a váltó is a lovaghoz vándorol, hogy váltsa ki rajta az állítólag zálogba tett
gyűrűt. Marina, a szobalány, akit Turcaret úr a maga pártjára édesgetett,
annyira felháborodik ezen, hogy összevész asszonyával, s az elkergeti. A bárónő
viszont elhatározza, hogy a lovag szolgáját, Frontint Turcaret-hez ajánlja be
inasnak, s így majd még inkább a kezében tudja tartani az ostoba pénzembert.
Ezzel megtörtént minden előkészület Turcaret úr kifosztására és tönkretételére,
s Fontin így vonja le a tanulságot: „De fura az élet sora! Mi megkopasztjuk a
tyúkot, a tyúk bekapja a tőzsért, a tőzsér a többi embert fosztogatja: mint
kavics a víz tükrén, kacsázik egyre tovább a ravaszság. Mulatságos, mi?”
Minden
simán menne, ha az elkergetett Marina be nem mártaná Turcaret-nál a bárónét és
lovagját. A pénzember felháborodottan vonja felelősségre szerelmét, de az a
lovagról azt hazudja, hogy az unokabátyja, s Marina többi állításának
cáfolatául felmutatja a gyűrűt is (amely közben visszakerült hozzá). Turcaret
úr térden állva kér bocsánatot. Meg is kapja, mert a báróné „szereti” őt! S
most itt az alkalmas pillanat, hogy az ellágyult Turcaret úrral felfogadtassa
Frontint, aki egyelőre még a lovag nevében meghívja Turcaret urat
békevacsorára.
A
szerelmes pénzember a vacsora előkészületei közben találkozik a bárónénál a
lovag barátjával, a márkival, és ekkor kezdenek a kellemetlen dolgok kisülni.
Először is az, hogy lakáj volt a márki nagyapjánál, azután, hogy megbízottja,
Nyúzó révén a legpiszkosabb uzsoraüzletekkel foglalkozik. Nemcsak a megszorult
előkelőségeket, hanem a szegényeket is fosztogatja. Majd Jakabné, az
ócskásasszony révén azt is megtudta a báróné, hogy Turcaret nem özvegyember,
ahogy mondta, s hogy Jakabné az édes húga. Most azután teljes erővel
folytatódik Turcaret úr kifosztása, aminek Frontin a nagymestere. Előbb egy
fogatot, azután egy nyaralót, majd a nyaraló berendezésére 10 000 frankot „vág
ki” belőle, s Turcaret fizet, újra csak fizet… míg végül a nevezetes
béke4vacsorára érve ott találja együtt feleségét, aki grófnőnek adta ki magát,
s egyszerre volt a lovag és a márki szeretője, húgát, az ócskásasszonyt,
továbbá saját kitartottját, a bárónőt és a lovagot. Mielőtt azonban kitörne a
botrány, közbelépnek a sors képében Turcaret hitelezői. Letartóztatják, mert
egy pénztáros, akiért ő szavatolt, 200 000 tallérral megszökött, s most ő
fizet érte szabadságával és egész maradék vagyonával. Turcaret elbukik, de
felsül mindenki más is, aki belőle élt: csak a ravasz Frontin jár jól. Annyit
lopkodott össze a tülekedésben, hogy feleségül veheti a szép Lisette
szobalányt, és elmondhatja a darab zárómondatát:
„És
ezzel Turcaret úr uralmának vége, az enyém pedig most kezdődik.”
Félelmetes
szavak ezek egy népfi szájából. De félelmetes maga a darab is. Nem csoda, ha a
regálebérlők izgalmába jöttek, mikor híre járt, hogy előadják. Állítólag 100 000
livre-t ajánlottak föl Lesage-nak, hogy vegye vissza a darabot a színháztól.
Természetesen hiába.
Magyarországon
1908-ban játszotta a Nemzeti Színház.
V. GY. M. (VAJDA GYÖRGY
MIHÁLY)
Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály.
Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése