Féja Géza: Faludi Ferenc (1704-1779)

A magyar költő mindeddig szinte kivétel nélkül harcos tagja volt a magyar közéletben. Sorsát, mint Zrínyi mondotta, „nemcsak pennájával” fejezte ki, hanem tudatosan, vagy ösztönösen, de a vátesz szerepét is játszotta. A majthényi fegyverletétel után egyelőre meghalt ez a szerep, s Faludi Ferenc a legtökéletesebb irodalmi kifejezője ennek a fordulatnak: ő az első „sziget”, a „kivonulás” az életből a tiszta költői világba, műtárgyak, csiszolt, választékos múzeumába. Eleinte csak fordított, s a nyelvét alakította, gazdagította, edzette. Gyűjtögető tehetség volt, s „Jegyzőkönyvében” tömérdek közmondást, érdekes jelzőt, s megkapó kifejezést találunk, melyeket régi írókból s az „élet nyelvéből” szedegetett össze.

Tisztában volt a költői „mű” fogalmával. A mű öncélúvá érett nála, s a műgond volt legfőbb feladata. A súlyos, viaskodó, robbanó erejű magyar prózából finom, szökellő csobogást csinált, megtörte a magyar vers nehézkességét, feloldotta pátoszát és méltóságát, színekre törte egyhangúságát. A nyert ösztönös megnyilatkozások hagyományát irodalmi kultúrával próbálta felváltani. Ötvösművész volt, de távolból sem merült ki a formai bravúrban, mint például Amade László. Faludi csupa elegyítés, nyelve barokk zsúfoltság rokokó-finomsággal oldva. Idegen versszakképleteit tiszta magyar ritmussal töltötte meg. Tudatos gonddal, s az európaiságból és a magyar hagyományból gyúrt költői világot. A rokokó ízlésére annyira jellemző pásztoridilleket ő is írt, de valódi népi hangot is kevert ezekbe a költeményekbe. Az ő pásztorai már így társalognak:

„Ide felénk pásztor avval a dudával

Menalcas is itt lesz, jó sipos társával,

Uj csákóm van látod, új bocskor lábamon,

Tejünk, turónk, sajtunk, van öreg gesztenyénk,

Ómánk, szilvánk, körténk, szép puha berkenyénk,

Répánk, borsónk, lencsénk, csörgés szalonnával.

Szeretem a lencsét, csörgés szalonnával.”

A költészet számára már zárt szellemi feladat lett. A világ, melyet teremtett kedves, friss, üde művilág, de a tiszta költői gond bája ragyog rajta.

Forrás: Féja Géza a régi magyarság – a magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig. Tátra Könyv- és Lapkiadó r.t. Csehszlovákia 1900.