E
korszaknak Orczy volt a leghíresebb lírikusa. Bessenyeiék számára ő készítette
a talajt, s működése átnyúlik a magyar irodalom megújhodásának korszakába.
Mégis igazi előkészítő, korszakok, mozgalmak és irányok határmegyéjén kinőtt
plánta, nemesített magyar falusi virág.
Mária
Terézia híres tábornoka, a vitéz katona, mihelyt hazatért, messzire kanyarodott
a hadi zengéstől. Feltámadt benne a mezei úr, s vádat emelt saját múltja, a
háború ellen:
„Hallatik mindenütt fegyverek csörgése,
Százezer gyilkosnak mezőn van gyűlése,
ezeknek ölésért vagyon fizetése,
Isszonyu azoknak, vágása, lövése.”
Európa,
a véres Európa „hagymáza” ellen írt:
„Lásd meg ím a mezőn, mellyen sok keresztet,
Rakott szántó, vető, most temet testeket,
Réten, kin takarnak volt sűrű rendeket,
Most gödörbe hánnak föl puffadt dögöket.”
S
a királyok ellen fordul:
„Földi bálványokat, a fejedelmeket
Kérdem, mért emésztnek ártatlan népeket?”
A
francia felvilágosodás szele őt érintette először a magyar költészetben. Boldog
az, kinek:
„Szarvas argumentum nem fárasztja eszét,
Melly Theológusnak lepi az elméjét,
A harmadik égnek nem tudja seregét,
Antipodákról sem indítja beszédét.
hány szárnya van a főbb mennyei angyalnak,
Tollas-e vagy nem, vagy mikép szóllanak,
Az égi lakósok, nemde gondolkoznak,
Az elementumok mikép hadakoznak.”
Voltaire
szatírája s Rousseau nagy s szent Természete csírázott benne. De a
felvilágosodás merészségét megkötötte eredendő konzervatizmusa és a
patriarkális érzelmi kultúrája. A felvilágosodásból, az új latinságból, s
éppúgy a klasszikusokból, az ólatinságból azt szívta fel, ami eredeti s legnagyobb
élményének, a magyar mezei idillnek megfelelt:
Az
idill zengett benne mindenek fölött:
„Vegyed észre sorsodat, szemlélvén ügyöket,
Boldog csendességben te mívelsz földeket,
És danolva kapálsz sok fürtös töveket,
Nyájas mulatsággal, szedsz sok gyümölcsöket.”
Az
idill merengését, egyszerű emberi bölcsességét tekintette a legfőbb jónak:
„De a nyugodalmat, kit szül jó csendesség,
Kit nem csábit, nem ront elfajult dicsőség,
Mivel tőle árad minden gyönyörűség,
Dicsérem, kedvellem, mert ez az édesség.”
Ő
vette észre először az alföldi tájat, s verset írt a bugaci csárdához.
„Ó csárda! becsesebb nálam te szegleted,
Befogadsz, negyven is sokszor a vendéged,
Jobb szállásom vagyon nékem te melletted,
Szükségben nyugvást király is lel benned.
Maradj tehát békés puszta közelében
Kecskeméti kenyér süljön kemencédben
Kőrösi bor bőven keljen a pincédben,
Sok utas nyugodjon faladnak tövében.”
A
parasztsághoz írt verse a végén ódába szépül:
„Boldog a te sorsod, nagy a dicsőséged,
Megmarad, örökös lesz te fényességed,
Mert minthogy a virtus adja a Nagyságot,
A hibák, a vétek az alacsonyságot:
A szelid jó ember király lesz igazán,
Igy emeltetik fel a füstös kacagány.”
Társadalomszemlélete
idillikus és romantikus szemlélet, de őszinte rokonszenv és tiszta líra él
benne. Megteremtette a költői levelet is. Utódjainak, Bessenyeiéknek, szellemi
forradalmát nem jó szemmel nézte, hiszen a Tisza szabályozása a kereskedelem élénkülése
sem tetszett neki. A felvilágosodás lényegében csak levegőtisztítás volt
számára, orvosszer, hogy az idill még szebben ragyogjon. Gyakorlatias érzékű
ember volt. Költői leírásai igen sikerültek, valóságábrázolásuk olykor egészen
feltűnő és megkapó. Szerény költő, hatása és híre dacára névtelenül adatta ki
verseit. A korszak legösztönösebb poétája.
Forrás: Féja Géza a régi magyarság – a magyar irodalom
története a legrégibb időktől 1772-ig. Tátra Könyv- és Lapkiadó r.t.
Csehszlovákia 1900.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése