Ha
valaki erről a könyvről rövid meghatározást kívánna tőlem, így jellemezném:
eposz prózában. Az írónak mintha az lett volna a célja, hogy a hősköltemények
mechanizmusába illesszen bele egy modern, naturalista szemmel tekintett
történeti eseményt. A regény nem fejezetekre, hanem énekekre oszlik, alakjai állandó jelzők kíséretében lépnek fel, -
főhősét, a „nagyerejű és kegyetlen Esze Tamást” bizonyos magasztosító
csodálattal nézi, eposzi módon nagyítja, s bár középpontjába helyezi az
eseményeknek, mintegy tiszteletből nem lépteti fel olyan sűrűn, mint epizodikus
alakjait. Az is a hősi költészetre emlékeztető vonás, hogy csataleírásainak a
„Hej! micsoda csata volt ez!” felkiáltás refrénszerű ismétlésével bizonyos
ritmikus tagoltságot akar adni.
Ez
az epikus nagyvonalúságra való törekvés ellentétben áll az írónak már említett
naturalisztikus ábrázolásával, s a történeti eseményeknek aprólékos
közellátásból való szemléletével. Így e kétféle költői modor valamely –
alighanem szándékolt – stílusdisszonanciát eredményez.
E
szinte organikus alapsajátság azonban nem akadálya egy csomó igazán művészi
szépségnek. Az 1697-ki parasztlázadásnak igen megragadó bemutatását kapjuk, s
az író elbeszélő modorában van valami lázas lendület és valami szokatlanul
lüktető. Alakjainak rajza igaz! inkább csak körvonalazott, de e vonalak hívek
és újszerű lelki mozgásokat mutatnak be. Így például a parasztokhoz pártolt
fiatal úrfi, Thuróczy Miklós és az őt párthagyásra késztő menyasszonyának lelki
háborgásaiban sok megrázóan emberi érzés csapódik felszínre. A tiprott magyarsággal
együtt érző, de a parasztlázadássá fajult felkelés elől Bécsbe menekülő II.
Rákóczi Ferencnek bemutatása is igen érdekes és újszerű. A karóba húzott
kurucok kínlódásában van valami nyersen rikító, de annak bemutatása, hogy e
látványok az átpártoló Thuróczyban minő visszhangot vernek, erővel teljes.
Általában egyik fő sajátsága e könyvnek, hogy távol áll minden köznapiságtól, s
a történeti regények minden megszokott rekvizitumát kerüli.
A
regény ifjúsági olvasmánynak készült. Lelkes hangja és stílusának – bár itt-ott
erőltetett -, de legtöbbször igenis magyaros zengése révén annak is való, de
egy-két merészebben nyers kifejezésén a könyv értékének és jellemző erejének
minden csökkenése nélkül éppen ifjú közönsége kedvéért nem ártott volna
enyhíteni.
Galamb
Sándor
Forrás:
Napkelet 1923. 1. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése