Donászy Ferenc: Az égi jel

1580 táján, János fővétele napján, éppen delet harangoztak ős Budavárosában, midőn a nap egyszerre elsötétedett és helyette három sápadtfényű csudatünemény jelent meg a színétvesztett égbolton.

Kettő sugaras küllőalakban rajzolódott az égre, a harmadik pedig, egy óriási, vérbemártott török kardhoz hasonlított és a zenithről ragyogtatta alá lángvörös fényét.

A lakosság apraja-nagyja az utcákra tódult. Kinek is volna étvágya az evéshez, midőn ilyen fenyegető égi jelek támadnak.

Különösen az égboltozat közepén lángoló üstökös-csillagforma véres kard okozott nagy megdöbbenést s a félénkebbek szorongó szívvel találgatták: vajjon háborút, döghalált, vagy éppen a világnak a végét jelentik ezek a rémletes égi jelek?

—Nézzék csak kegyelmetek, a nagyontudós Bornemissza Lénárd főkamarásmester úr is vizsgálja a csudatüneményeket! szólalt meg a polgárok egyike.

—És mellette áll az ablakban vendége, Julián páter, a jezsuita! felelte rá a másik polgár.

—Julián páter õ atyasága a dicsőségesen uralkodó II-ik Rudolf királyunknak gyóntatója és lelki tanácsadója, jegyzé meg Ulrik, a harangöntő.

Ulrik mester komája, az olasz származású Zanardelli drágakőköszörülő és aranymíves is hozzájuk csatlakozott.

—Mit szólnak kegyelmetek e borzalmas égi csudákhoz?

—Mi nem szólunk, de komám se szóljon! Hadd tegyék ezt azok, kik magukat bölcseknek és mindentudóknak hiszik! válaszolá a harangöntő.

—Igaz a! Zanardelli mester, kegyelmed bejáratos a főkamarásmester úri palotájába, bizonyára tudója is, amik ott benn történnek? Vágott közbe a Zsigmond-közbéli szűcsmester.

—Annyi szent, hogy történik valami! Lépten-nyomon messze országokból érkező idegenek adják egymás kezébe a kilincset. Azután nem egyszer láttam, midőn a főkamarás úr egész csomó mindenféle plántával tért vissza a hegyek közül, mondá a harangöntő.

—Ezt én is láttam, sõt azt is megmondhatom, hogy a hátsó épület kéménye még éjtszaka idején is egyre okádja a füstöt, akárcsak a kegyelmed műhelye, Ulrik mester.

—Bezzeg a magunkforma szegény embert börtönre vetnék, ha ilyesféle tilalmas dolgokat machinálna! De hát a nagyuraknak minden szabad! Még a gonoszság is! vélekedék a szűcsmester.

—Miből gondolják kegyelmetek, hogy tilalmas gonoszságokat mívelnek a palotában? kérdé a drágakőköszörülő.

—No hát abból, mert az ördögidézéshez, a gonosszal való cimboráláshoz és a megrontásokhoz kell az a sokféle plánta és az örökké égő kohó! válaszolá a köpcös paszomántos.

—Zanardelli mester bejáratos a palotába! Cáfolja hát meg, ha tudja!

—No hát tudják meg, hogy Bornemissza Lénárd főkamarásmester úr kedveli a tudományokat és éjjel-nappal azokban búvárkodik. Azok az idegen országból érkező vándorok pedig szintén tudósok, kik nagy hírneveért keresik fel, mert különösen első auktoritás az alchymiában, amiért nagy tekintélyben áll és kedves embere felséges urunknak és királyunknak, II-ik Rudolf császárnak is. Most hallották kegyelmetek az igazságot. Tegyenek lakatot a szájukra, mert bizony isten megjárják! figyelmezteté őket a harangöntő.

—Köztünk legyen mondva, én is csak azt hiszem, hogy nem jó keresztényhez és nem főúrhoz illő az ilyen bűbájos mesterkedés—jegyzé meg Ulrik mester, midőn magukra maradtak.

Az aranyműves megfordult, hogy távozzék, midőn egy lovászforma cseléd a palotába hívta. A nagykapu egyik oldalajtócskáján léptek a nagy négyszögletű épületbe, melynek oldalszárnyait fedett folyosók kötötték össze a sajátságos modorban épült hátsó résszel. Egyik tornyában a csillagvizsgáló, a másikban a laboratórium volt berendezve, a két tornyot pedig egy nagy terem kötötte össze egymással.

A ház ura, Bornemissza Lénárd, ebben a teremben várta.

Herkulesi termetű alak volt. Széles vállak, kemény, szigorú, a virrasztásoktól és búvárkodástól mélyen bennülő szemek. Rövidre nyírt haján lapos camaura ült, erősen őszbe csavarodó hosszú szakálla pedig két ágra választva omlott alá.

—Arnoldus mester! Három darab legerősebb tüzetálló tégelyre lenne szükségem a legnagyobbakból, megfelelő födőkkel! Megérkeztek-e már? kérdezte.

—Kegyelmes uram szolgálatára állnak. Továbbá megkaptam a Borussiából rendelt Terra sigillatát és Caput mortuumot is!

—Ide kell küldeni! Mikor indul német- és olaszországi útjára?

—Csak Homonnai és Drugeth főnemes urak kommissióit várom, kiknek számára velencei tükröket, mozaik munkákat és más efféléket kell vásárolnom!

—Jól van! Nekem is lesznek kommissióim! Indulás előtt jelentkezzék.

Midőn az aranyműves eltávozott, Páter Julián előlépett az ablakfülkéből.

A fekete rendöltöny még kirívóbbá tette alakjának irtózatos soványságát.

—Most már senki se fog bennünket zavarni, folytatom hát. Küldetésem a mai nappal véget ért! A császár visszatérésemet sürgeti! szólalt meg lágy, kenetteljes hangján, miközben a magashátú támlányok egyikébe ereszkedett.

—Ez annak a jele, hogy tanácsod nélkül nem tud ellenni. Császári urunk világraszóló alchymiabéli tudományodért nagyon becsül téged. Ha pedig a nagy titkot megtalálnád, te lennél utána az első és leghatalmasabb embere az országnak.

—Mérhetetlen hatalommal és gazdagsággal járna e felfedezés! viszonzá Bornemissza sóváran.

—Õ felsége rövid idő múlva többféle jelét fogja adni irántad való változhatlan kegyelmének!

—Mindig csak üres ígéretek! viszonzá Bornemissza.

—Figyelj rám! Nem is sejted, minő fordulatok lesznek rövid idő múlva az országban és kormányzásban. Õ felsége a császár rendkívül féltékeny uralkodói jogaira, emiatt folytonos viszályban él háza tagjaival. Testvérei: Ernő és Mátyás főhercegek úgyszólván erőszakkal kezükbe ragadták a kormányzást és emiatt úgy az osztrák tartományokban, mint itt, folytonos zavarok és forrongások vannak napirenden, kivált azóta, mióta Mátyás főherceg egészen kezébe ragadta a magyar ügyek vezetését. Mátyás főhercegnél tisztelegve, átadám néki õ felsége bizalmas levelét, melyben azt írta fenséges öccsének, hogy itt tartózkodásom célja egyes-egyedül az alchymia magasabb titkainak veled való együttes búvárlása. De ez csak ürügy volt. Láttam az elégületlenséget, a forrongásokat és belzavarokat, melyek felséges urunk trónját veszélyeztetik. Első sorban engem akarnak az udvartól eltávolítani, mert, szerintük, korlátlan hatalmam van a császár felett!

—Igazuk van! Korlátlan hatalommal uralkodói rajta.

—Amilyen fegyverrel támadnak, olyannal védekezünk! A császár elhatározta, hogy Mátyás főherceget teljesen kizárja a kormányzási ügyekből! Mivel pedig császári urunk prágai udvarát nem akarja elhagyni, országai kormányzását azokra a kipróbált híveire bízza, kiktől nem kell féltenie trónját. Nagy szerep, nagy hatalom és fényes tisztség vár reád, barátom Lénárd! Hátha még csakugyan felfedeznéd a nagy titkot!! Akkor te uralkodnál az országban.

—Vagy pedig úgy járnék, mint az ánglius Kelley, kit õ felsége bárói rangra emelve, kegyeivel halmozott el, de mivel alchymiai titkait nem akarta neki elárulni, börtönbe vettetett, honnan, midőn menekülni akart, leesett és nyakát törte—viszonzá Bornemissza gúnyosan.

Páter Julián fejét csóválta:

—Barátod, Hayek Taddeus, az udvari orvos, ugyancsak hiányosan értesített erről az esetről! Kelley és cimborája Dee, mindketten közönséges csalók valának!

—Hálátlan vagy, Leonhardus. Tudod, hogy egy alchymista se mehet be mindaddig a felség alchymiai laboratóriumába, míg te előtted próbaelőadást nem tart tudományából... és csak a te ajánló leveledre nyílnak meg előtte a prágai Hradsin kapui.

—Ez ellen nem is panaszkodom! Néha csakugyan érdemes tudósok dissertálnak és experimentálnak műhelyemben; viszonzá Bornemissza.

—Hagyjuk a vitát! Még fontos megbeszélni valónk van hátra. A te érdeked azonos az enyémmel! Amint eddig beavattál alchymiai munkálkodásod titkaiba, úgy teszel ezentúl is. Ezáltal uralkodunk a császáron! Ha feltalálod a nagy titkot, ezt is közölni fogod velünk, mert jusson eszedbe, a belőle eredő mérhetlen gazdagságot csak a hatalom birtokában élvezheted.

E pillanatban egy öreg, meggörnyedt, de nagyon becsületes képű szolga lépett be a terembe.

—Miért háborgatsz e szokatlan időben, Iván? kérdezte nyersen Bornemissza.

—Kegyelmes uram, az ötvösmester elküldte az olvasztótégelyeket, tisztelendő atyaságod futárja pedig útrakészen áll.

—Vidd le a laboratóriumba! A laboráns szítsa fel a kohóban a tüzet és reszeljen négy uncia rezet, két uncia aurichalcumot finom porrá—parancsolá.

—Ecce! a futárról egészen elfeledkeztem. Csak néhány sort írok a rendfőnöknek.

A háziúr leeresztette a porcos íróasztal támláját és egy zárt faliszekrényből az akkoriban még kevéssé használt papirt véve elő, mellé helyezte a hattyútollból vágott pennát, a viasszal és selyemzsinórral egyetemben.

Páter Julián gondolkozva ült az asztalhoz.

—Titkos jegyekben írjam e levelet? Eh, a futár a mi emberünk.

Midőn készen lett, nagy mesterséggel összehajtogatta és átkötözte zöld selyemszállal, azután talárja alól elővont gyűrűvel lepecsételé.

—Mily különös színű tenta és milyen furcsa formájú írócharta; dünnyögé, hol a tentát, hol a papirost nézve, azután kisietett a rá várakozó futárhoz.

A tudós háziúr mint a ragadmányára csapó saskeselyű, sietett az íróasztalhoz; felemelte az ottmaradt papírlapot és a szekrénybe rejté.

Majd meglátjuk, tiszta kártyákkal játszol-e, páter Julián, vagy csak eszközként akarsz felhasználni?!

(Forrás: Donászy Ferenc: Az arany szalamandra – Elbeszélések az Ifjúság Számára – az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Budapest 1906.)