Erről
Petőfi megemlékezik az „Úti jegyzetek”-ben (1845), a Vegyes művek III. k. 30.
l. így: „Pesten október 10-kén 1844. nagy dolog ment végbe” – sat.
Erre
Petőfi tévesen emlékezett vissza, bárha egyébként bizonyára teljes hűséggel
beszéli is el az eseményt. E fellépte ugyanis 1844. okt. 12-én történt. Nem
lesz érdektelen az erre vonatkozó adatok csoportosítása az akkori lapokból.
Azt
ő maga elmondja, hogy a Szigligeti „Szökött katoná”-jában játszotta Gémesy
nótáriust s elmondja kudarcát is, de az akkor lapokból megtudhatunk egyebet is.
A „Honderű” 15. számában (1844. őszhó okt. 12. 246. lap) így ír. „Nemzeti Színház. Szombaton őszhó 12-én
Egressy Gábor javára bérszünetben, Szigligeti Szökött katoná-ja fog adatni; a
szabó szerepében Egressy Gábor, a nótáriuséban pedig Petőfi műkedvelő a
jutalmazandó iránti szívességből fog föllépni.”
Ebből
is világos, hogy a föllépés 12-én történt s valóban a Honderű 16. száma (1844.
őszhó=okt.19.) a 261. lapon szól az előadásról, így kezdve: „ – 12. Szökött katona” sat., mely bírálatban
ugyan Petőfi fölléptéről egy szó sincs, de megtudjuk, hogy „a lehető
legkedvetlenebb esős idő dacára is, jócskán megtelt” a színház.
Eszerint
tehát Egressy jutalomjátékán történt a föllépés.
A
Pesti Divatlap, melynél ekkor Petőfi s. szerkesztő volt, mintha nem helyeselte
volna Petőfi kísérletét, sem előlegesen, sem utóbb nem emlékezett meg róla,
bárha a 16. számban (Őszhó 20. 1844.) új évnegyed 26 lapján részletesen szól is
az előadásról.
Az
Életképek „Egressy Gábor jutalomjátéka” c. a szól az előadásról a 16. számban
(okt. 16. 1844.) az 525-6. lapon (II. félév) s a divatlapok özül cak az
emlékszik meg Petőfi fölléptéről. Megjegyezzük, hogy a „Szökött katoná”-t ez
alkalommal 37-edszer adták s Egressy a szabónak, Lajosnak szerepét játszá benne
s a kritika és közönség általában
rosszallta, hogy ú, a neves tragicus, ilyen szerepben lépett föl, bárha
kimentette is másrészt, mert a közönség
komoly darabot nem szívesen nézett s Egressy előbbi jutalomjátékai éppen azt
nem hoztak, amit a jutalomjátékok céloznak, t. i. pénzt.
Az
Életképek cikke erre így folytatja: „Igaz ugyan, hogy a neheztelés szerepét
ezúttal a láthatlan karú Nemesis vállalá magára s ezen műkedvelői szereplésében
megnyitá az égnek csatornáit, melyekből negyven óranegyedig és tovább is
folyvást hullott az eső úgy, hogy E. G. úr jutalomjátékát, oly tündöklő műben
is, mint a „Szökött katona”, aránylag csöppel sem látogatta nagyobb közönség,
mint milyen p. o. „Hamlet”-ben is megjelent volna. Ez azonban a Nemesis dolga,
nem a miénk. Mi ez alkalommal csak ezen egy pár szót akarok elmondani. E. G. úr
mellett s szavainkat kettős kívánattal végezzük: adjon isten méltányló
elismerést e. G. úrnak ezentúlra, mely ne csak szavakban, de a maihoz hasonló
alkalmakkor tettekben is, nyilatkozzék; adja isten, hogy ha máskor az összes
világ drámairodalmából a legjelesebb művet hozza is színpadra, azt a közönség
oly kedvesen fogadja, mintha a legbohósabb bohózatban látná magát föllépni
kénytelenek; - de másrészről szívünkből kívánjuk a derék színésznek azt is,
hogy ha ismét satyrát szándékozik cselekedni, a Nemesis ne avassa magát
dolgába, vagy ha igen, oly gyöngén álljon meg műkedvelői szerepvitelében, mint a mai, különben igen genialis Gémesi
úr*” (* A lap természetesen nem
húzta alá e sorokat, mint mi most.)
Ennyit ír valaki kérdőjel (?) alatt Petőfiről. E
hallgatás mindenesetre bizonyítéka, hogy Petőfi föllépését a lapok annak
vették, ami volt is, szívességnek, mely nem bírálható; de mert dicsérhetőnek
sem találták, gyöngéden hallgattak róla.
FERENCZY ZOLTÁN
Forrás: Petőfi-Muzeum
1888. 2. szám I. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése