2015. máj. 19.

Petőfi utolsó föllépte a színpadon






Erről Petőfi megemlékezik az „Úti jegyzetek”-ben (1845), a Vegyes művek III. k. 30. l. így: „Pesten október 10-kén 1844. nagy dolog ment végbe” – sat.

Erre Petőfi tévesen emlékezett vissza, bárha egyébként bizonyára teljes hűséggel beszéli is el az eseményt. E fellépte ugyanis 1844. okt. 12-én történt. Nem lesz érdektelen az erre vonatkozó adatok csoportosítása az akkori lapokból.

Azt ő maga elmondja, hogy a Szigligeti „Szökött katoná”-jában játszotta Gémesy nótáriust s elmondja kudarcát is, de az akkor lapokból megtudhatunk egyebet is. A „Honderű” 15. számában (1844. őszhó okt. 12. 246. lap) így ír. „Nemzeti Színház. Szombaton őszhó 12-én Egressy Gábor javára bérszünetben, Szigligeti Szökött katoná-ja fog adatni; a szabó szerepében Egressy Gábor, a nótáriuséban pedig Petőfi műkedvelő a jutalmazandó iránti szívességből fog föllépni.”

Ebből is világos, hogy a föllépés 12-én történt s valóban a Honderű 16. száma (1844. őszhó=okt.19.) a 261. lapon szól az előadásról, így kezdve: „ – 12. Szökött katona” sat., mely bírálatban ugyan Petőfi fölléptéről egy szó sincs, de megtudjuk, hogy „a lehető legkedvetlenebb esős idő dacára is, jócskán megtelt” a színház.

Eszerint tehát Egressy jutalomjátékán történt a föllépés.

A Pesti Divatlap, melynél ekkor Petőfi s. szerkesztő volt, mintha nem helyeselte volna Petőfi kísérletét, sem előlegesen, sem utóbb nem emlékezett meg róla, bárha a 16. számban (Őszhó 20. 1844.) új évnegyed 26 lapján részletesen szól is az előadásról.

Az Életképek „Egressy Gábor jutalomjátéka” c. a szól az előadásról a 16. számban (okt. 16. 1844.) az 525-6. lapon (II. félév) s a divatlapok özül cak az emlékszik meg Petőfi fölléptéről. Megjegyezzük, hogy a „Szökött katoná”-t ez alkalommal 37-edszer adták s Egressy a szabónak, Lajosnak szerepét játszá benne s a kritika és közönség  általában rosszallta, hogy ú, a neves tragicus, ilyen szerepben lépett föl, bárha kimentette is másrészt, mert a  közönség komoly darabot nem szívesen nézett s Egressy előbbi jutalomjátékai éppen azt nem hoztak, amit a jutalomjátékok céloznak, t. i. pénzt.

Az Életképek cikke erre így folytatja: „Igaz ugyan, hogy a neheztelés szerepét ezúttal a láthatlan karú Nemesis vállalá magára s ezen műkedvelői szereplésében megnyitá az égnek csatornáit, melyekből negyven óranegyedig és tovább is folyvást hullott az eső úgy, hogy E. G. úr jutalomjátékát, oly tündöklő műben is, mint a „Szökött katona”, aránylag csöppel sem látogatta nagyobb közönség, mint milyen p. o. „Hamlet”-ben is megjelent volna. Ez azonban a Nemesis dolga, nem a miénk. Mi ez alkalommal csak ezen egy pár szót akarok elmondani. E. G. úr mellett s szavainkat kettős kívánattal végezzük: adjon isten méltányló elismerést e. G. úrnak ezentúlra, mely ne csak szavakban, de a maihoz hasonló alkalmakkor tettekben is, nyilatkozzék; adja isten, hogy ha máskor az összes világ drámairodalmából a legjelesebb művet hozza is színpadra, azt a közönség oly kedvesen fogadja, mintha a legbohósabb bohózatban látná magát föllépni kénytelenek; - de másrészről szívünkből kívánjuk a derék színésznek azt is, hogy ha ismét satyrát szándékozik cselekedni, a Nemesis ne avassa magát dolgába, vagy ha igen, oly gyöngén álljon meg műkedvelői szerepvitelében, mint a mai, különben igen genialis Gémesi úr*” (* A lap természetesen nem húzta alá e sorokat, mint mi most.)

Ennyit ír valaki kérdőjel (?) alatt Petőfiről. E hallgatás mindenesetre bizonyítéka, hogy Petőfi föllépését a lapok annak vették, ami volt is, szívességnek, mely nem bírálható; de mert dicsérhetőnek sem találták, gyöngéden hallgattak róla.

FERENCZY ZOLTÁN

Forrás: Petőfi-Muzeum 1888. 2. szám I. évf.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése