Forrás: wikipedia.org
Mint
amikor az elperzselt mezőt
Hűssel
süti a hold szelíd korongja,
S
szűk partja közt a fehér fénybe szőtt
Folyó
dalol csillámosan s borongva,
S
egy titkos fülemüle cseng a lombból,
S
víg dallal zeng a táj, s a lomb előtt
Egy
vándor szőke kedvesére gondol
S
hallgatva áll s felejti az időt –
S
az anya is, ki meddő gyászba bomlott,
Egy
sírhantról a fényes égre pillant,
S
e hajnalon nem fáj a szívbe vert seb –
Kacag
a tenger és a messzi dombok,
A
nagy fák közt friss szél sóhaja illan:
Isteni
Költő, ilyen a te versed!
(Ford.:
Kardos László)
(Forrás:
Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 228.
old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése