Vozári Dezső: Szlovenszkó

„E. P. Smith, New-York-i bankár,

az amerikai pénzvilág ismert alakja,

tegnap átutazott Kassán.

(Újsághír)

Tán épp az étkezőben ültél abban

a pillanatban, hogy az expressz víg

iramban elrohant itt és egy kappan

sült illata szállott az egekig.

Kappan, vörösbor, kompót, úrimódi,

estére selyemágy vár és öröm.

E városban élt, énekelt Tinódy,

ma én üvöltök. Ne zavard köröm.

Sírok s fájok magamnak: Belzebúb,

Mely szél hoz erre? Mely beteg szeszély?

Unalmas lett a Picadilly-Club?

S Páris? Velence? Nápoly? Genf? Beszélj!

Hej, büszke úr! reményen és zupán

él itt az ember, élem sorsomat;

nekem hazám, tenéked táj csupán,

hol egyszer átfutott a gyorsvonat.

(1928. július 30.)

(Az eredeti helyesírás megtartásával!)

*

(* 1904. febr. 13. Igló, † 1974. nov. 20. Budapest. Költő, műfordító, újságíró. Kassán érettségizett, prágai egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1928-tól a Prágai Magyar Hírlap, 1933–1938-ban a Magyar Újság szerkesztője. 1939-ben Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült, 1943-ban a moszkvai rádió magyar nyelvű műsorának szerkesztője. 1942-ben belépett a Ludvík Svoboda vezette Csehszlovák Dandárba; 1945-től Budapesten élt. A szlovákiai magyar költészet egyik jelentős, formateremtő képviselője a két világháború között. –

Főbb művei: Őszi köszöntő (v., 1920); Fekete zászló (v., 1921); Szebb sziréna (v., 1935); Vagy-vagy (v., 1944); Varázslat nélkül(válogatott versek, Budapest, 1972; Pozsony, 1984).

Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai antológiája – Prága, 1930.

Vozári Dezső: Az öngyilkos

Most már tudom, mégis szép a világ, virág nő benne, alma

és opál,

csodálatos szagok, a fülnek kedves, andalitóan lágy harmóniák,

Elveim is valának, nem tudom már, miféle elvek, azt tudom

csupán,

abszintom zöld volt, szép szerelmem szőke, nyakkendőkben

kedveltem a lilát.

Szeretni szép volt, gyűlölni gyönyör volt! Imádtam Chaplin

mókáit a fülledt

mozgókban s hányszor sirtam céltalan, ha alkudtam és meg-

hajolnom kellett.

És gyakran kellett, gyakran sirtam hát: ma már tudom, kár

volt a langyos könnyért,

vagy kár se volt, csak épp felesleges. Már nincs se pénz, se

posztó, se lehellet.

A bankárt prémek óvják és zekék, ilyenkor Hispanóján

Svájcba vágtat.

Hideg van, néha fázom, érthető: a gőzfütés csövei el nem érnek

idáig, siron tulig nem kisér se jóság, se gonoszság. Néha fázom.

Szerényebbfajta siromban didergek, mocskában földnek,

rothadásnak, vérnek.

Tavasz volt akkor, gyöngyvirágok nyiltak, itt-ott egy gázcsap

is kinyilt s egy penge,

revolver dörrent és hurokba fonva kötél hintált fényes

ablakkilincsen.

Valami hívott. Mentem. Vigye kánya! Örüljön más a nőknek

és boroknak.

Egyszer vig volnék, máskor szomoru. Igy él, barátaim, az,

aki nincsen.

Mi történt? Semmi. Süt a nap tovább s a holdsugár továbbra

inspirálja

a méla költőt. Minden egyre megy. Az élet szép és jó, jó a halál,

Fölöttem nárcisz,  mályva, rezeda, alattam sár és láva alszanak.

Unatkozom, se nőm, se cimborám. Jertek mind, mind az

édes föld alá!

(Az eredeti helyesírás megtartásával!)

*

(* 1904. febr. 13. Igló, † 1974. nov. 20. Budapest. Költő, műfordító, újságíró. Kassán érettségizett, prágai egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1928-tól a Prágai Magyar Hírlap, 1933–1938-ban a Magyar Újság szerkesztője. 1939-ben Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült, 1943-ban a moszkvai rádió magyar nyelvű műsorának szerkesztője. 1942-ben belépett a Ludvík Svoboda vezette Csehszlovák Dandárba; 1945-től Budapesten élt. A szlovákiai magyar költészet egyik jelentős, formateremtő képviselője a két világháború között. –

Főbb művei: Őszi köszöntő (v., 1920); Fekete zászló (v., 1921); Szebb sziréna (v., 1935); Vagy-vagy (v., 1944); Varázslat nélkül(válogatott versek, Budapest, 1972; Pozsony, 1984).

Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai antológiája – Prága, 1930.

Vozári Dezső: Groteszk

Egyre rövidebbek a napok, tél van,

egyre hosszabbak a napok nélküled, nem szeretsz,

a város felett ül a köd, Irgalom!

Fáradt vagyok, illatod kutatom, merre vagy?

Este lesz s lámpásomban se olaj, se áram.

Idegen vágy dőzsöl bájaidon rőt alkonyi órán.

Léggömbként hajt a fellegek felé síri varázslat,

a fellegek közt egyre messzebb jársz, messzire

vagy tőlem és folyton-folyton messzebb.

Szállj, szállj a halvány elemek között. Itt vagyok,

emlékeid sepergetem keserves

szavakkal. Fájsz, de már csak azt tudom, hogy létezel.

(Az eredeti helyesírás megtartásával!)

*

(* 1904. febr. 13. Igló, † 1974. nov. 20. Budapest. Költő, műfordító, újságíró. Kassán érettségizett, prágai egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1928-tól a Prágai Magyar Hírlap, 1933–1938-ban a Magyar Újság szerkesztője. 1939-ben Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült, 1943-ban a moszkvai rádió magyar nyelvű műsorának szerkesztője. 1942-ben belépett a Ludvík Svoboda vezette Csehszlovák Dandárba; 1945-től Budapesten élt. A szlovákiai magyar költészet egyik jelentős, formateremtő képviselője a két világháború között. –

Főbb művei: Őszi köszöntő (v., 1920); Fekete zászló (v., 1921); Szebb sziréna (v., 1935); Vagy-vagy (v., 1944); Varázslat nélkül(válogatott versek, Budapest, 1972; Pozsony, 1984).

Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai antológiája – Prága, 1930.

Vozári Dezső: A porba fekszem

Egy piros tulipán virít a kertben, kövérke teste

biztosan áll a józan földben s kelyhét

erkölcsösen bezárja minden este.

Virít és elvirít a védett völgyben, csend van,

szelíden alszik pisztoly és ököl, -

rend van s a Sátán unalmában két hegyoromra könyököl.

Nem lázadok már én se többé, betelt a mérték, most agyő heves,

goromba ifjuság, a porba fekszem s a lugasban

nagyapó pipája füstöl, mint párolgó leves.

Igy ugattak fel bennem is: jóság, szépség, igazság, szeretet,

Ezek után tehát senki sem vész el karddal.

Kart karba fűzve mennybe szállunk s fülünkbe zeng

az égi kardal.

(Az eredeti helyesírás megtartásával!)

*

(* 1904. febr. 13. Igló, † 1974. nov. 20. Budapest. Költő, műfordító, újságíró. Kassán érettségizett, prágai egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1928-tól a Prágai Magyar Hírlap, 1933–1938-ban a Magyar Újság szerkesztője. 1939-ben Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült, 1943-ban a moszkvai rádió magyar nyelvű műsorának szerkesztője. 1942-ben belépett a Ludvík Svoboda vezette Csehszlovák Dandárba; 1945-től Budapesten élt. A szlovákiai magyar költészet egyik jelentős, formateremtő képviselője a két világháború között. –

Főbb művei: Őszi köszöntő (v., 1920); Fekete zászló (v., 1921); Szebb sziréna (v., 1935); Vagy-vagy (v., 1944); Varázslat nélkül(válogatott versek, Budapest, 1972; Pozsony, 1984).

Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai antológiája – Prága, 1930.