Viharos idők szültek minket szálig,
lépteink fölött vihar kavarog,
megyünk, amíg célunk valóra válik,
szemünk előtt népünk sorsa ragyog.
Az úton – tudtuk – bennünket mi várhat;
s bár villám vert, fagy rágta csontjaink –
hittük, az ősi cseh muzsika árad:
mind tovább, tovább ritmus-hangja vitt!
Ezzel a néppel, mely tiszta, egyszerű,
mint ma hagyná el az isten kezét,
melyben eszmények izzanak legbelül,
s gyászos századok kedvét nem szegék!
Egykor csírázott bennünk a szabadság! –
kiállunk érte csehek még ma is:
s az eszme, melyért többünk sírba rakták,
emel bennünket, visz továbbra is!
Csak tovább! Az új idő új tettre hív,
az új napok új munkát kívánnak,
s bár apáknak tette is mellet feszít,
tisztelet mégis csak tiédért várhat!
Nem jó gyerekként vágyni régi múltra –
ragyogjon föl bár belőle gyémánt –
vízre barázda csak: a bárka túrta;
föl a vitorlát, tovább szél iránt!
Sóhajtást semmit, ajkak hallgassatok,
mik azt mormolják, nincs itt az idő!
Vajon a rózsa bimbója nem ragyog,
napot ha fedi felhő-terítő?
Immár ne szunnyadj a hajókormánynál:
ki percet áll is, végleg lemarad,
e napra újra hiába is várnál,
tovább, hisz a tett kétszer nem fakad!
Fényes nekünk is, mint másoknak a nap,
virrad nekünk is éjjelek után,
nagy idők várnak minket, mint másokat –
de ez a percünk férfiút kíván!
Jöjj hát, ó jöjj, te drága vendégünk,
topogásunk hogy víg tánccá legyen,
ó jöjj, merészség, csillogó reményünk,
mennénk már tovább, zászlóid megett!
Jövőnkről mi még semmit sem sejthetünk,
ám él még a cseh csaták istene,
csak a győzelembe vethetjük hitünk:
a cseh mező új küzdelmek tere!
És ha istenünk hívna új csatákra,
zendül hangunkon huszita korál,
földünk kardokhoz bő vasat kínálna,
és vérünk vasa hajszolna tovább!
Hűséggel óvjuk hát derék hajónkat,
deszkái legyünk s tartószegei,
szolgáljunk buzgón erőnk ha lankad,
s cseh földünket boldogság övezi!
Ám ha ölünkbe hullanék is minden,
amit a legmerészebb álmunk lát
nyugalma szívünknek még akkor sincsen,
kell hogy a lelked új tettre derítsen,
Nemzetem, tovább, mindig csak tovább!
(Ford.: Fábián László)
Neruda Jan (1834-1891). Szűkös körülmények között élő családból származott; apja katonai kantinos volt, később kis boltot nyitott Prágában. Ezek a körülmények akadályozták meg egyetemi tanulmányai befejezését. Tisztviselői állást vállalt, de rövid idő múlva áttért az újságírásra. Eleinte német lapoknál dolgozott. 1859-ben egy cseh irodalmi lap szerkesztőségébe lépett be, innen 1862-ben az ellenzéki demokrata Hlashoz (Hang) ment át, amely 1865-ben beolvadt a liberális Národní Listybe (Nemzeti LapokÖ. Itt működött haláláig. Költői, írói, publicisztikai munkásságán kívül élénk szervezői tevékenységet is fejtett ki. 1865-ben V. Hálekkel megalapította a Květy (Virágok) c. irodalmi lapot, 1873-ban ugyancsak Hálekkel a Lumírt. Alapító tagja, elnökhelyettese, majd elnöke volt a Cseh Újságírók Egyesületének. A nyolcvanak évek elejétől betegsége, barátai elhalása vagy a velük támadt nézeteltérések következtében visszavonultan élt, de újságírói munkássága mellett végig kitartott.
(Forrás: Cseh költők antológiája 105-106. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót, az életrajzokat és a tanulmányt írta Zádor András - Kozmosz Könyvek 1980.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése