Lászlónak, - atyja minap
Valamit igére,
Azt, hogy: „elviszi egykor
Nápoly vidékére.”
László, - ki még eddig csak
Szobában utazott, -
Nagyobb kedvvel vevé most
Kézbe a földrajzot.
**
Egy hónap mulva, László
Már a kocsiban ül,
S bámul hogy más tájt is lát
Majorházán kívül.
De még ennél is jobban
Csudálkozik azon,
Hogy a föld, sokkal nagyobb
Mint a földabroszon.
**
Már mind két zsebe tele
Van naranccsal, s ha bár
Nem mondja is, jól tudjuk
Hogy Olaszhonban jár.
Nápolyba ér, s az utczán
Lát sok Lazarónit,
Kik, - mint gólya a kigyót-
Nyelnek makarónit.
Tovább menve, a tengert
Meglátja s hajóit;
Bőriböl majd kiugrik,
S kiáltja: „beh jó itt!”
Egy kúp-hegy is szemébe
Tünt, a mellynek alja
Zöld, de tetője kopasz,
Tövét tenger nyalja.
Lányok jőnek, s kosaruk
Naranccsal van tele,
Mellyeket a hegyóldal
Fáiról szedtek-le.
Ezek mennek, s utánok
Megint egy kis leány;
Áh! de ez fut, s kezében
Béget egy kis bárány.
„Édes apám!”- mond László –
Miért fut e leány?
Tán megbetegedett a
Kicsi fehér bárány?
Ni! ni! hogy mozog a föld!
Veszi észre apám?
Mint mikor hátát rázza
Az én kis paripám.
Hát ebből a faluból
Miért szaladnak-ki
Az emberek? tán őket
Kergeti valaki?
Hát ezen füst miért jő
A hegy tetejéből?
Vastagabban ömlik,mint
A mi kéményünkből!!
Jaj! ugyan mi az apám?
Már tűz is rohana
Belőle ki, mondja meg
Kérem honnan van a’?
Bum! nagyot lőtt, s egy követ
A légbe feldobott!
Tudom már mi! hajó jön!
Azért ágyúznak ott.
**
Nem találtad-el fiam
A láng s moraj okát,
Ez a hires Vezúv, melly
Most ép tüzet okád.
Szándokom volt, hogy meglásd,
Most már mi is sebbel
- Míg a lávát nem ontja –
Siessünk innen el.
**
Mire a kocsis lovát
Sebesen befogta,
Láva-özön a napnak
Fényét is elfogta.
László remegve mondá:
Apám! menjünk vissza,
Jobb hon, hol foly a Duna
Dráva, Száva, Tisza!
Forrás: Szünórák, mellyeket különböző korú gyermekek
mulatságaúl szerzett Károlyi István. Pesten, 1845. Nyomatott Trattner-Károlyi
betűivel. Úri útcza 453.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése