Mert
beszél a szobor, csak érzék kell hozzá, a mely meg tudja hallani, mit?
Az
arcz lát, a kő érez, ha emberi alakot öltött.
E
szobor egy nép szerelme teremté, s a mit a szerelem hoz világra, annak élete
van. S ha szülője halhatatlan, szülötte is az lesz.
Ötven
év múlt el azóta, hogy szavad felhangzott: Talpra magyar! s még mindig hangzik.
A
honfikötelességnek soha sincs pihenése.
Küzdünk,
fáradunk, védjük a hazát, a szabadságot, a nemzetiséget. Te mondtad, azt teszszük.
Körüljártad
e kerek földet, megismerted minden népét: a hogy azok megismerték a te
műveidből, a mi nemzetünket s visszatértél azzal a szóval, hogy „hazánk még
mindig bokréta rajta”.
A
sors, a világszellem, a történet ura ellenkező irányban vitte el e föld körüli
uton hazánkat, mint a merre te akartad: mégis oda hozta el, a hová te akartad.
A
szó tetté vált.
A
mit magad előtt látsz, az mind a te szavaidnak megtestesülése. Látod az „arany
szabadságot” és azt a népet, mely, ha a haza kivánja, még ebből az aranyából is
tud áldozni. Vaslánczaink nincsenek már: a mi összeköt, az aranyláncz s azt nem
„rágja le a rozsda”.
Új
világ, új szellemélet támadt szerte a hazában, de ebben az új életben mind
saját megálmodott, megjósolt eszményképeidre ismersz.
S
akár hová nyitsz be széles e hazában, palotába vagy kunyhóba, saját képmásodat
látod szembejönni; otthon vagy mindenütt: kastélyok csarnoka, nádas tetők
pitvara, virágos rét, dalaidtól zendűl.
Majd
mikor meghallod félszázad évfordulóján azt a felriadó üdvkiáltást, a mit egy
erős dandár zendít fel szobrodhoz – mert az a kis csoport, a szellem
harczosainak, a szabad szó úttörő munkásainak csoportja, a kit te vezettél,
azóta dandárrá nőtt fel -: fölébredsz-e arra? megszólalsz-e arra? Szavadat
meghalljuk, kik akkor ott leszünk, lelkünkbe bezárjuk és követni fogjuk.
„Talpra
magyar!”
Forrás: Petőfi-Album. A
Petőfi-Társaság megbízásából szerkesztették Bartók Lajos, Endrődi Sándor és
Szana Tamás. Budapest, Athenaeum Irod. és Nyomdai R. T. kiadása 1898.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése