Bírák, ügyészek, - róluk olvasok
Szomorúan, szomorúat;
Kevés a pénzük, gondjuk szörnyű sok.
Szegény urak! Szegény urak!...
Tisztes szegény nem száll azért ki perre,
Mert nincs e földön semmije,
De érthető a bús szegény keserve,
Akinek úrnak is kell lennie.
Szegény urak!... Bírák, ügyészek –
Én értem őket s vélük érzek.
Mert hogyha sorsukon borongva
Érettük mélyedek ma gondba,
Tűnik előlem a jelen,
S maga gyereknek képzelem,
Szerény, kinőtt, vedlett ruhában,
Egy spártai gyerekszobában,
Hol a nagy, nyüzsgő testvéri rajjal,
Örök étvággyal s őrült zajjal,
Egykor valóban én is tanyáztam,
Egy régi bíró-ügyészi házban.
Apánk bíró-ügyész úr Őméltósága,
Integer vitae, purus sceleris;
Dísz környezi, ha kilép a világba,
Otthon temérdek gond, baj, semmi dísz.
Tilos számunkra minden, ami drága:
Étkünk frugális, italunk a víz;
Színház, fürdőhely, nyaraló,
Bál, verseny, cukrász – nem nekünk való.
Szomszédainkat bámulva nézzük:
Azoknak mindenre van pénzük!
Fogaton járnak, - ők tehetik,
Mert ügynök az apjuk nekik.
De a mi szívünk, irigység nélkül,
Magunk sorsával mégis kibékül,
S úgy hisszük büszkén, naivul:
Mégis az úr csak, aki úr!
S hogy mulatunk mi? – Az kedves emlék!...
Sűrűen járja házunkat vendég.
De kik!... Apánk azt szokta mondani:
„Deák Ferencnek lelki fiai.”
Bírák, ügyészek többnyire,
Mindnek jeles a neve, híre,
A rangja, a címe, a tudománya;
Fejük és szívük dús kincsesbánya,
Minden beszédük bölcsnél bölcsebb
S zamatja benne a mély erkölcsnek;
Erős vitákban gyöngéd kímélet,
Nincs bennük semmi előítélet,
Biztos tudói jelennek, múltnak,
Nemesek s felvilágosultak;
Bár önmagukhoz szigorú Cátók,
Mindent megértők s megbocsátók.
S oly úri magyar a modoruk,
A hangjuk, a nyelvük, a humoruk,
Hogy öröm őket hallani
S velük egy igét vallani.
Módjukba is mind egyenlők vélünk:
Szerények élnek, ahogy mi élünk, -
Hisz’ ők bírák, hisz’ ők ügyészek!
Természetes, hogy így
élni készek.
Igaz, hogy néha, mennél kevesebb,
Sóhaj-elegy szó köztük is esett,
Hogy ily élethez is kevés
A bíró-ügyészi fizetés!
S hogy ami juss rájuk maradt:
Ház, birtok s más egyéb dirib-darab, -
Az lassan-lassan eladódott,
Hogy ők megbírják ez”úri” módot;
S hogy már az ősi szőlőn van a sor –
Az is hadd menjen!... bár nincs nagy ára,
Mert több a filoxéra, mint a bor –
S rá kell fizetni úrnak a hazára.
És ráfizettek bírák s ügyészek,
Akikre én ma visszanézek –
S így éltek ők meg, akik ma holtak,
De akkor még így megélhetének
A dicső régi úri szegények,
Mert akkor még árdrágítók se’ voltak;
S még volt nekik csekély valamijök,
Hogyha a drága
Magyar hazára
Rá kelletett fizetniök.
De ma! – ha én volnék bíró, ügyész,
Büszkén, szegényül élni kész,
Magam se’ tudnám, mit csinálnék:
Zajos gyűléseken vajon
Kiszónokolnám-e bajom?
Vagy némán tengnék-lengnék, mint az árnyék?...
Ez a dilemma oly nehéz:
Titkon nyögő, vagy nyílt nagyhangú száj?...
Boldog szegény, ki nem bíró, ügyész,
És úrnak lennie nem muszáj!
Forrás: Az Ujság XVI. évf. 136. sz., Bp. 1918. jún. 9.
vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése