Ernst Theodor Amadeus Hoffmann (1776-1822): Az arany virágcserép

Königsbergben született a sokoldalú német művész. Író, zeneszerző, zenekritikus, karmester, rajzoló és festő. Az Amadus nevet Wolfgang Amadeus Mozart iránti tiszteletből vette föl. Apja ügyvéd volt, ő is jogot tanult szülővárosában, 1796-tól hivatalnok lett. Mivel karikatúrákat készített porosz tisztekről Posenben, ezért áthelyezték. 1804-től Varsóban dolgozott, ahonnan két év múlva elbocsátották, mert a francia sereg bevonulása utána megtagadta a hűségeskü letételét. Ezt követően Bambergben,Drezdában és Lipcsében szabad foglalkozású művész lett, de 1814-től újra porosz állami hivatalnok. Irodalmi alkotásai már korán hírnevet hoztak a számára, így amikor Berlinbe költözött, diákkori barátja, Hitzig könyvkiadó fogadást rendezett a már híres író tiszteletére. Baráti társasága november 14-e naptári szentjéről Serapion-testvéreknek nevezték magukat.

A német romantika egyik legsikeresebb egyénisége pályáját zenei alkotásokkal kezdte. Varsóban megzenésítette Brentano a Vidám muzsikusok című daljátékát, 1807-ben Goethe Faustjának megzenésítése foglalkoztatja. Bambergben és Lipcsében, ahol díszlettervezőként és karmesterként is dolgozott, egy újság zenekritikusa volt. „Vele született meg a modern zenekritika”. Beethoven V. szimfóniájától írt tanulmánya ma is a legjobbak közé tartozik. Ugyanennél a lapnál jelenik meg első elbeszélése 1809-ben, Glück lovag címmel. Hoffmann alkotásaiban a fantasztikum és a valóság összefonódik, kiegészíti egymást. A fantasztikummal azonban még akkor sem azonosítja magát teljesen, ha az számára az elfogadhatatlan kispolgári valóság idealizált ellentéte, mint például a csodálatos Atlantisz eszméje az 1814-ben írott Arany virágcserép c. kisregényben. Hoffmann műveiben nagyon fontos szerep jut a zeneiségnek. A mesék önálló mitológiája lehetőséget ad a szürke hétköznapoktól való eltávolodásra. Hoffmann fantasztikus ötletei gyakran támaszkodnak a kor tudományos felfedezéseire.

A csodálatosnak és a valóságnak a sajátos kapcsolatát teremti meg A Serapion-testvérek című elbeszéléskötetével, amelyben a különálló történeteket az azokat elbeszélő társaság tagjai által fűzi egységes keretbe. A kötet egyik leghíresebb műve a Scuderi kisasszony c. elbeszélés.

Művészete a világirodalomban számos alkotóra hatott, így Poe-ra, Gogolra, Balzacra, Wildra, Dosztojevszkijre, Dickensre. A zene egész életét végigkísérte, több művét megzenésítették. 1822-ben hátgerincsorvadásban halt meg.

Az arany virágcserép

Az arany virágcserép egy fantasztikus mese, hétköznapi, városi környezetben, Drezda utcáin és terein játszódik. A mű eseményvilágának két síkja van: egy reális és irreális idősík és helyszín is. Az író pontosan megjelöli a cselekmény kezdetének napját és időpontját is.

„Áldozócsütörtök napján, délután három órakor egy fiatalember futott át Drezdában a Schwarzes Tor alatt, pontosabban egyenesen beleszaladt egy öreg, csúf kofaasszony almás és süteményes kosarába; ami szerencsésen megmenekült a széttaposástól, szanaszét repült és az utcagyerekek vidáman osztoztak a zsákmányon, amelyet a heves úr szórt közéjük. A vénasszony jajveszékelésére az árusasszony is otthagyta a sütemény- és pálinkapultját, körülvették a fiatalembert, és a csőcselék féktelenségével szidalmazták, úgyhogy az ifjú a bosszúságtól és szégyenkezéstől elnémulva, odanyújtotta kicsiny, nem éppen duzzadó pénzeszacskóját; a vénasszony mohón megragadta, és sietve zsebre tette. Most megnyílt az eddig szorosra zárt embergyűrű, de miközben a fiatalember kiszáguldott, a vénasszony így kiáltott utána:

- Persze, rohanj csak… rohanj csak, ördögfajzat… hamarosan kristályba lesz zuhanásod… kristályba…!”

A regény főhőse Anselmus diák ügyetlen, csetlő-botló lény, akinek a valóságos világban semmi sem sikerül. Az áldozócsütörtököt is aprólékosan eltervezte, hogyan fogja ünnepelni. A többi fiatalhoz hasonlóan ő is kiélvezi a Linke-féle paradicsom gyönyörűségeit, és nézegeti a felcicomázott lányokat. Épp ezért, hogy jól kidorbézolhassa magát, a szokottnál több pénzt vett magához, ami most mind a kofaasszony zsebében végezte. Így tehát nem is gondolhatott azokra a gyönyörűségekre, amit eltervezett, ezért elsomfordált a Linke-féle fürdő kapujától, lesétált az Elpa partjára, és egy elhagyatott helyen leheveredett egy bodzafa alá. A természet gyönyörűsége sem tudta lenyűgözni, csak saját szerencsétlenségeire gondolt.

„- Mégiscsak igaz, hogy én mindenféle kereszt és nyomorúság elviselésére születtem! nem is akarok most szólni arról a sok csapásról, hogy sohasem lehettem babszemkirállyá, hogy páros-páros játékban mindig az ellenkezőjére fogadtam, hogy vajas kenyerem mindig a vajas felére esett; de vajon nem szörnyű végzet-e, hogy mikor a sátán ellenére mégis diák lettem, nyárspolgárrá kellett válnom és az is maradtam? Sikerül-e vajon valaha is magamra öltenem egy új kabátot, anélkül, hogy már első alkalommal nem ejtenék rá faggyúfoltot, vagy valami rosszul bevert szöggel bele ne szakítanék egy átkozott lyukat? Tudok-e valaha is anélkül köszönni egy udvari tanácsos úrnak vagy egy hölgynek, hogy nagy ívben el ne dobnám magamról a kalapomat, vagy éppen a sima földön el ne csússzak és szégyenszemre hasra ne essek? Nincs olyan találkozó, amelyre ne késve érne oda, bármilyen korán is indul el, hiába próbál neki segíteni barátja és jóakarója, Paulmann segédtanító úr, ha ő ügyetlenségével és szerencsétlenségével minden lehetőséget elront. Ahogy így búsongott és kesergett magában az Elba partján, hirtelen aranyos zöld kígyók jelentek meg a bodzabokor alján, a diák suttogásokat hallott, és hirtelen azt érzékeli, hogy hallja, amit a kis kígyók egymással beszélgetnek. Az egyik kis kígyó különösen elbűvöli. „Mintha elektromos ütés járta volna át valamennyi tagját szíve mélyéig megremegett – fölfelé bámult, s csodálatos sötétkék szempár tekintett rá kimondhatatlan vágyódással, úgyhogy a legnagyobb gyönyörűség és a legmélyebb fájdalom sohasem ismert érzése szinte szétfeszítette a mellkasát.”

A diákot a tisztes polgárok ittasnak és bolondnak vélik, amint azt látják, hogy panaszosan sóhajtozik és a bodzafát rázza. Anselmus úgy érezte, mintha egy mély álomból ébredne, amikor rájött, hogy hol van, és viselkedése milyen megbotránkoztató. Szégyenkezve gyorsan továbbállt.

Szerelmes lesz Paulmann segédtanító idősebbik leányába, Veronikába. Anselmus számára a szerelem nyitja meg az utat a magasabb rendű értékek felé, vágyai csak a csodás tündérbirodalomban valósulhatnak meg. Fokozatosan végigmegy bizonyos fázisokon. A teljes racionalitásból eljut a teljes irracionalitásba. Amikor túllép egy fázison, fokozatosan eltávolodnak tőle az emberek. A Serpentinához, Lindhorst levéltáros elvarázsolt lányához fűződő szerelem jelenti az átlépést számára irracionális világba. Az író hangsúlyozza, hogy ha Anselmusból irattáros lesz, akkor lesz Veronika férje, és Veronika fog neki megálljt parancsolni, hogy ne menjen tovább az irracionalitásba. Serpentina világosítja fel Anselmust, hogy Lindhorst levéltáros valójában nem emberi lény, hanem szalamandra. A szalamandra csak akkor térhet vissza testvéreihez, csak akkor vetheti le emberi terhét, ha mindhárom lánya rátalál egy-egy ifjúra, akiben a szerelem fel tudja kelteni a távoli csodás ország rejtelmeit. Ha az ifjú meg tud szabadulni a közönségesség terhétől, ha a szerelem kivirágzik benne, akkor az arany virágcserépből kivirágzik a szép liliom, egybekelhet kedvesével, s boldogan élhetnek majd Atlantiszban.

Anselmust egy varázserő képes ideiglenesen eltántorítani Serpentinától. Hűtlenségének az lesz a büntetése, hogy kristálypalackba zárják, vagyis visszazuhan a hétköznapi nyárspolgári világba, kihullik a magasabb rendű értékeket hordozó szellemvilágból. Anselmus szenved eben a palackban. De a bűnhődés nem tart sokáig, a palack széthasad, és a bájos Serpentina karjaiba vetheti magát. Anselmus kitartóságával, a hit, a remény és a szeretet hármas erényével véglegesen elnyeri – Serpentina szerelmével együtt – a költészet és a szépség mesebeli birodalmát, Atlantiszt. Övé lehet az arany virágcserép, kedvesével felhőtlen boldogságban élhet. A regény többi szereplője is eléri célját, Veronika Heerbrand udvari tanácsos felesége lesz, így vágyai szerint tanácsosné lesz belőle.

Forrás: Kötelezők röviden középiskolásoknak II. rész – Puedlo Kiadó