Kép forrása: http://www.hamvasbela.org/p/hamvas-bela.html
Eperjesen
(ma Szlovákia) született, ahol édesapja evangélikus lelkész, majd 1898-tól
Pozsonyban az Evangélikus Lyceum magyar-német szakos tanára. 1914-ben itt
érettségizik, majd önkéntesként jelentkezik katonai szolgálatra. A kadétiskolai
kiképzés után az orosz fronton megsebesül. 1919-ben a családot kitelepítik,
mert édesapja nem hajlandó letenni a szlovák hűségesküt. Az év novemberében
Budapestre költöznek, ahol Hamvas beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem
magyar-német szakára. Első írásai ez idő tájt jelennek meg a pozsonyi Tavasz című folyóiratban. 1923-ban
diplomázik, majd három évig újságíró a Budapesti Hírlapnál. A szerkesztőségben
ismerkedik meg Angyal Ilonával, akit 1928-ban eleségül vesz. 1927-től huszonegy
évig könyvtáros a Fővárosi Könyvtárban.
1928-29-ben
írja meg első regényét Ördöngösök
címmel (máig kiadatlan), melyet hamarosan követ egy novellagyűjtemény (Nehéz nem szatírát írni, kiadatlan).
Esszéi, tanulmányai, recenziói 1930-tól 1948-ig jelenhetnek meg a legkiválóbb
irodalmi és társadalomtudományi folyóiratokban. 1935-ben első házassága
felbomlott, 1937-ben újra megnősül, második felesége Kemény Katalin írónő.
1935-ben Kerényi Károllyal közösen megalapítják a Sziget kört, amely elsősorban ókor- és vallástörténészek
csoportosulása volt, tagjai a szellemtörténet módszereivel keresték a választ a
kor aktuális kérdéseire is. 1940 júniusától októberéig Hamvas katonai
szolgálatot teljesít, majd 1942 áprilisától szeptemberéig az orosz fronton van.
1943-ban
megjelenik esszégyűjteménye, a Láthatatlan történet. 1943-ban kezdődik el
második nagy írói korszaka, amikor írni kezdi Scientia Sacra (A Szent Tudás) című könyvét, amely Az őskori ember szellemi hagyománya
alcímmel az emberiség metafizikai hagyományait térképezi fel. Ennek a nagy,
összefoglaló műnek írása közben lefordít jó néhány eddig magyarul
hozzáférhetetlen alapművet, pl. A Veda
huszonhat fejezete, Upanishadok, Kung Fu-ce: Lun Yü – Kun mester beszélgetései
(megjelent), Csuang ce: A tao virágai, Tibeti misztériumok
(megjelent), Henoch apokalypsise
(megjelent), Pert em hemu – Az egyiptomi
halottak könyve.
1944
tavaszán harmadszor is behívják katonai szolgálatra, majd mikor csapatát
novemberben Németországba vezénylik, megszökik, és az ostrom alatt
katonaszökevényként rejtőzik. 1945 januárjában lakásukat bombatalálat éri,
könyvtára és kéziratai megsemmisülnek. 1945-ben az Egyetemi Nyomda kiadja a Száz könyv-et, amelyben Hamvas
lajstromba veszi azt a száz, számára az emberi kultúrtörténetből legfontosabb
könyvet, amelyet megmentene „egy ostromlott városból vagy az ostromlott
világból”. 1945-48 között füzetsorozatot szerkeszt az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel, amely a század legkiválóbb
hazai és európai gondolkodóinak tanulmányait jelenteti meg (ez Európai műhely összefoglaló címmel
1990-ben egyben is megjelent).
Élénk
kapcsolatot tart fenn Várkonyi Nándorral, Weöres Sándorral, Fülep Lajossal,
Baránszky-Jób Lászlóval, Molnár Antallal és az Európai Iskola képzőművészeti
társulás tagjaival. Csütörtökönként Szabó Lajossal és Tábor Bélával találkozik,
ezeket a gondolkodására, írásaira erősen ható beszélgetéseket Biblia és romantika címmel rögzíti
(kiadatlan). 1946-ban Anthologia humana
– ötezer év bölcsessége címmel antológiát szerkeszt (részben fordít), amely
1948-ig három kiadást ér meg. Ezután Jakob Böhmét fordít és ad ki, magyarul
elsőként. 1847-ben Kemény Katalinnal közösen tanulmánykötetet adnak ki Forradalom a művészetben – Absztrakció és
szürrealizmus Magyarországon címmel, amelyre Lukács György kemény
kritikával reagál. Ezt követően támadássorozat indul ellene, B-listára kerül,
majd 1948-ban elfüggesztik könyvtárosi állásából, és 1949. január 1-jével
nyugdíjazzák. Kiváltja a földműves-igazolványt, és 1948-51 között sógora
szentendrei kertjét műveli. Ekkor írja egyik fő művét, a Karnevál című regényt, amely azonban csak 1985-ben jelenhet meg.
1951-54 között Inotán az Erőmű-beruházó Vállalatnál raktáros, majd 1954-62-ben
Tiszapalkonyán, 1962-64-ben Bokodon segédmunkás. Esszégyűjteményei,
tanulmányai, fordításai közben folyamatosan készülnek, pl. Tabula Smaragdina, Kathaka Upanishad, Sepher Jezirah, Zen, Szufi,
Sankhya karika, Gyémántnál keményebb (fordítások, bevezető tanulmánnyal), A bor filozófiája, Titkos jegyzőkönyv,
Regényelméleti fragmentum, Unicornis, Silentium, Tíz meg nem tartott előadás
(esszék, tanulmányok). 1957-ben írja második regényét, a Szilveszter-t (kiadatlan).
1959-ben
kezdődik harmadik nagy alkotói korszaka, amelynek fő műve a Patmosz című háromkötetes
esszégyűjtemény (1959-66), ebben összefoglalja világszemléletét, gondolkodói
eredményeit. A hatvanas évek elején írja meg a Scientia Sacra második kötetét, amelyben a kereszténység és a
hagyomány összevetését végzi el. 1961-ben regényt ír Bizonyos tekintetben címmel (kiadatlan). 1963-ban Muraszaki: Gendzsi regénye fordítását
kiadja az Európa Könyvkiadó. 1963-64-ben a Látóhatár
című folyóirat felkérésére több kritikát és tanulmányt ír, de csak egy, Az egzisztencializmus után című jelenik
meg. 1964-ben véglegesen nyugdíjazzák. 1966-67-ben írja meg Ugyanis című regényét (kiadatlan),
utolsó műve az Öt meg nem tartott
előadás a művészetről címmel összegyűjtött tanulmányok. 1968. november 7-én agyvérzést kap és meghal.
Művei
1985-től jelenhetnek meg, egyelőre az életműnek csak körülbelül fele került
kiadásra. Még folyik az az átértékelő munka (ez a kis elemzés is részese),
amely véglegesen kijelöli Hamvas Béla helyét az európai szellemtörténetben és a
magyar irodalomban.
KARNEVÁL
A
regényt Hamvas Béla „sorskatalógusnak” nevezte, utalva ezzel is arra, hogy nem
klasszikus, lineáris cselekményvezetésű regényről van szó, hanem egy
mozaikszerű, szinte az átláthatatlanságig gazdag műről. Olyan sok szereplője
van például, hogy az író a második kötet végén jónak látta, hogy egy mutatót
készítsen a szereplőkről és arról, hogy a regény melyik fejezetében találkozunk
velük. Ebben a könyvben minden megtörténhet, még az is, hogy a főszereplő végig
kommentálja az eseményeket (a jóval a születése előttről és a halála utánról
szóló részeket is), hogy az író maga is szereplővé válik, hogy a főszereplő
egyszer csak kettéválik, és két külön sorsot él át. Ez a könyv egy karneváli
forgatag, színes és bolond, nagyformátumú játék az irodalommal, a
történelemmel, a filozófiával, a metafizikával. Hét fejezetre tagolódik, s ezek
a fejezetek további részekre, amelyeket a szerző és a főszereplő dialógusai
választanak el egymástól. Hamvas ezekben a dialógusokban az egész regényre
jellemző humorral és könnyedséggel elemzi magát a regényt, vall írói és
gondolkodói céljairól.
Az első rész alaptémája a monománia.
E fogalmon Hamvas azt a szerepet érti, amelyet az emberek, mint egy maszkot,
magukra vesznek, hogy e mögé bújva ne kelljen szembenézniük a valóságos
élettel, ne kelljen valódi érzelmeket átélniük és valódi közösségre lépniük
senkivel. De nézzük a történetet:
Doktor
Boromeus, a levéltár igazgatója nehezen szokik hozzá az új dolgokhoz. Időt kell
hogy hagyjon magának. Elkeseredett perceiben azt gondolja, hogy az életet
megszokni teljesen lehetetlen. A halálhoz azonban viszonylag könnyen
hozzászokott. Ugyanis meghal. A helyére új levéltár-igazgató kerül, aki
igencsak meghökkenti új munkatársát, a vörös hajú segédfogalmazót (aki ennek a
résznek a központi figurája, Bormester Virgil, a főszereplő Bormester Mihály
későbbi apja) azzal, hogy előbb Ursinus ellenpápának, majd Shakespeare-nek,
kevéssel ezután pedig Ferdinand Corteznek mondja magát. A vörös hajú
segédfogalmazó mélyen elgondolkodik azon, vajon tudja-e, tudhatja-e egyáltalán
az ember, hogy tulajdonképpen kicsoda. Később, mikor a vonaton utazik,
ráakaszkodik egy különös, kissé gusztustalan ember, aki Hoppy Lőrinc
postamesterként mutatkozik be, és hosszasan szidalmazza önmagát, úgymond,
„hőbölyög”, majd beszédbe elegyedik Toporján Antal törzsorvossal, akinek az a
szokása, hogy mindennap ünneplő ruhát ölt, és látogatóba megy, ahol a
legalaposabb közhelyekkel szórakoztatja a háziakat, majd köszön és elmegy.
Bormester Virgil megérkezvén szobát bérel, kölcsönt vesz fel özv. Fillér
Joachimné uzsorásasszonytól, aki kettesben él ápolónő leányával, Majorannával.
Bormester egyik újdonsült pártfogója megnyeri Flórián ügyészt, aki mindig
vitapartnerével, a Féllábú-Halbfuss-szal együtt jár, hogy tárja fel Bormester
származásának titkát. Flórián ügyész második verzióként elmeséli azt a huszonnyolc
és fél évvel ezelőtti éjszakát, amikor Kankalin Mátyásné, a törvényszéki bíró
felesége egy barna kendőbe bugyolált csecsemőt talált a háza kapuja előtt.
Kankalinné egész életében igyekezett arra spórolni, hogy közeledő
ezüstlakodalmát méltóképpen ünnepelhesse meg. Ennek a monomániás spórolásnak
ellensúlyozására férje, Kankalin Mátyás titkos naplót vezet, amelyben
legelemibb életfolyamatait (pl. az emésztés, az eszményi cipő, a borotvafenés
stb.) írja le és elemzi aprólékos részletességgel. hogyan is férne bele az ő
életükbe egy csecsemő? Kankalinné gondolkodás nélkül fogja a gyereket, és egy
kapuval odébb viszi Ambrushoz, aki viszont öt hónapja nem kelt fel az ágyából
(minek?), csak ábrándozik királykisasszonyokról és lovagi tornákról. Egy
öregasszony, Augusztus Kornélia látja el úgy-ahogy, annak mondja, hogy vigye
egy kapuval tovább azt a gyereket. A csecsemő gyakorlatilag a város összes
kapujában megfordul, míg végül Marcella grófnőhöz, az özvegyek és árvák
megsegítőjéhez kerül a kastélyba, ahol készséggel felnevelik. Flórián ügyész
mesterien építette fel teóriáját Bormester Virgil származásáról, a Féllábú
azonban bebizonyítja, hogy téved: a bemutatott emberek a város mai lakói,
Bormester csecsemőkorában még ők is jórészt gyerekek voltak. Pár nap múlva Bormestert
Flórián ügyész feljelentésére letartóztatják azzal a váddal, hogy megölte és
kirabolta a licsipancsi pástétomsütőt. A tárgyalást Kankalinék
ezüstlakodalmának délelőttjére tűzik ki, s bár valószínűtlen, hogy a gyilkosság
egyáltalán megtörtént, a város lakói egyértelműen Bormester ellen vallanak. A
vádlottat mindenki megelégedésére négy év fegyházra ítélik, majd elmennek az
ezüstlakodalomra. A rangos eseményen még Herstal Raimund, a város legelőkelőbb
embere,leendő kancellár is megjelenik, és rövid beszédet mond. Ágoston atya
hozza a hírt, hogy Bormester Virgil a börtönben önkívületbe esett, és Mihály
arkangyalnak képzeli magát.
A második rész a valóság
viszonylagosságától szól, arról, hogy még az örökösnek és
megváltoztathatatlannak hitt mániákban sem lehetünk biztosak, a maszkok
felcserélhetők. Bormester Virgil kiszabadul a fegyházból, és a város lakóit
egészen megváltozva találja. Ágoston atya csapos lett, Toporján elzüllött és
már nem látogat, Marcella grófnő feloszlatta a menhelyt, Flórián donhuankodni
kezdett. Az emberek az egyik monomániából a másikba bukfenceztek, sorsukat
felcserélték. Bormester Virgil kétségbeesik, nem ismeri ki magát a többieken,
de csakhamar belebotlik Améline-be, aki eddig harcos feministaként elvetette a
férfi és nő közötti bármilyen lehetséges kapcsolatot, most viszont egyszerű
férjvadászként megfogja magának Bormestert, és feleségül véteti magát, majd
megveszi számára az éppen eladó antikváriumot. Améline a jóság és a gonoszság
közötti „hintázás” rabja, ha valami jót tesz, például megmenti az otthontalan,
rovott múltú Bormestert, rögtön valami nagy gonoszságot is el kell követnie,
hogy az egyensúly helyreálljon. Hamarosan gyermekük születik, véletlenül éppen
ugyanakkor, mikor Herstal Raimund felesége is szül. A rosszkedvű, boldogtalan
Majoránna nővér a kórházban szórakozásból elcseréli a két újszülöttet, így ifj.
Herstal Raimund lesz Bormester Virgilék gyerekéből, s a regény főszereplője,
Bormester Mihály pedig tulajdonképpen Herstal Raimund fia. A csecsemőket
hazaviszik, és elkezdik élni elcserélt életüket. Bormester Mihály hatévesen
észreveszi, hogy egy Pataj nevű fiú, akit régóta figyel, beszélgetni tud az
állatokkal. Ettől kezdve gyakran jár Pataj után, meglesi annak légyottjait
Zorge Abihaillal. Abihail szépsége lenyűgözi a kisfiút, benne találkozik
először a női szépséggel és vonzással. Abihail fél Patajtól, mert Pataj
„mindent gyönyörré változtat, még a bűnt is”. Egyik nap Pataj rengeteg pénzt
mutat Abihailnak, és újra magával hívja, de Abihail fél vele szökni. Aznap
Bormester Virgilhez ismét bezörget Tóbiás rendőrfelügyelő, és meggyanúsítja
azzal, hogy megölte és kirabolta Zorge Salamon zsibárust, Abihail apját. Bormestert
elhurcolják, de nemsokára megjelenik a rendőrségen Améline, és magára vállalja
a gyilkosságot. Tóbiás nem hisz neki, de mindkettőjüket hazaküldi. Améline „jó”
volt, s hogy a jóság-gonoszság hinta újra egyensúlyba kerüljön, kisiklat egy
személyvonatot. Lassanként a fél város gyanúba kerül, s közben még hárman
magukra vállalják a gyilkosságot is. A valódi gyilkos, Pataj szintén
megpróbálja feladni magát, de Tóbiás őt is kidobja. Pataj elmegy a környékről,
s vele megy Abihail is.
A harmadik részben Bormester Mihály már
felnőtt fiatalember, aki felfigyel Kanavász Angelára, a város legszebb lányára,
Kanavász Antal vezérkari őrnagy leányára. Angelát és családját a vénkisasszony
Lala uralja, aki prűd pedantériájával zsarnokoskodik mindenki felett. A fiatal
Bormester Mihály a Hattyúlovag szerepében tetszelegve (maszk) „megmenti”
Angelát családjától: feleségül veszi. Ez a házasság nem szerelemből született,
hanem mániából, ez szinte rögtön ki is derül. Az esküvő bohózatba illő
kavarodás, a nászúton viszont az ifjú férjnek különös érzése támad: a
szállodában mintha a másik szobában is egy nászutas pár lenne, és az ő valódi
felesége nem a kereveten heverő Angela, hanem a másik szobában lévő másik
asszony lenne. A házasságon belül és a házasságon kívül is hiába próbálják
egymás magányát feltörni, az egész nemzedék éppen olyan kudarcot vall, mint az
apák nemzedéke az első két részben. Annyi azonban történt, hogy a huszadik
század elejére sokakban tudatosodott a huzamos és komikus életét. Sokan
feladatuknak érzik, hogy tudatosítsák ezt a magányt a többiekben, de ugyanúgy
csúfosan komikussá válnak: Vatta úr, Jávorka, Marianne különböző módszereket
választanak arra, hogy feloldják a közösség magányát, a végeredmény azonban az
lesz, hogy anarchista lázítás vádjával többüket letartóztatják. Angela egy
elveszített kislány után három fiút szül Bormester Mihálynak. A háború kitörését
megelőző napon kanavász őrnagynál, Bormester apósánál látogatást tesz Herstal
kancellár, s ott véletlenül találkozik Bormester Mihállyal, és felismeri benne
a saját fiát, bár soha nem jön rá, hogy voltaképpen mit is érzett meg. Furcsa,
részeg jókedvvel jósolja meg a háborút és a kommunizmus fals képzeteit. Másnap
mozgósítás van, Bormester Mihálytól apósa előzékenyen megkérdezi, hogy melyik
harctérre akar menni, az északira-e vagy a délire. ezzel a választással
kezdődik Bormester Mihály párhuzamos életrajzainak korszaka: északon az oroszok
elfogják, bevagonírozzák, és Oroszország belseje felé szállítják. Ugyanakkor
délen is elhagyja az országot: átszökik a frontvonalakon, polgári ruhát
szerez,k és dél fel szökik.
A negyedik rész hét év történetét meséli
el. Mike Winemaster (a délre szökött Bormester Mihály) együtt szökik és
kalandorkodik Afrikában, Dél-Amerikában Meliusszal, a Vagabundusszal,
megismerkedik a klasszikus szélhámos Mr. Pennel, akivel hat hét alatt
meghódítják Mandarru köztársaságot, és elérik, hogy Pent királlyá koronázzák.
Mandarruban Mike beleszeret egy indián nőbe, Ainyuba, akit az utcán szed fel és
mosdat ki. Ainyu „csak egy van”, ő az eszményi szépség, a nyugodt, magabiztos
női princípium. Csatlakozik hozzájuk a holland Van Hoop, akinek felfogása
szerint létezés alapvető tényei a
történelem folyamán nem változtak, csak a „kenőcs”, az ideológia, ami az
egészet összetartja. Winemaster szerint az első világháború után a világ
egyértelműen a másodikra készül, az ember dolga pedig ebben a helyzetben az,
hogy kifejlessze a túlélés élettechnikáját, a történelmen kívül álló
arlequinét.
Mindeközben
Bormester másik életében mint Michail szökik-vándorol Oroszországon át Tibetbe,
keresi a megvilágosodást, helyét a világban. Megismerkedik Tamarával, aki
eszményi felesége lesz, olyan, amilyen Angela sohasem lehetett, de mikor közös
gyermekükkel terhes, a lányt megölik. Egy jövőbe látó fiú segítségével
megsejti, hogy létezik egy másik Bormester Mihály is, valahol máshol. Egy kínai
nőt elkísér Kínába, és útja közben megismeri az emberi kegyetlenség és a
szenvedés mélységeit. Szolgálataiért annyi pénzt kap, hogy felkeresheti
Nepálban Yubainkant, a remetét. A találkozás csalódást kelt Michailban, a szent
remete valójában világuralomra vágyik, ráadásul összetéveszti őt Winemasterrel.
A két Bormester végül véletlenül találkozik, és rájönnek, hogy kettejük útja
tulajdonképpen ugyanaz: a szent és a bolond a teljes emberi személyiség két
arca.
Az ötödik részben Bormester Mihály
hazaér, Angelával minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, a szeretetlenség és
a szemrehányások poklában. 1923-ban már mindkét apa, Bormester Virgil és
Herstal Raimund kancellár halott. Bormester Virgil Tépelődések című kézirata,
amelyet egész életében írt, most Mihályra marad, aki már születése titkának
tudatában széljegyzeteli az önazonosságról, a hazugságról, a maszkról szóló
passzusokat. Megismerkedik Márkussal,
aki statiszta az operában, de közben Mester, a „szentháromság elnöke”. Márkus
elvezeti Bormester Mihályt a múltba, ahol végignézheti sok alakban, különböző
korokban és nevekkel, de ugyanazt a férfi-nő tragikomédiát. Ahhoz, hogy
befejezhesse tanulmányútját, meg kell ismernie a halál utáni életet is.
Bormestert először Henoch próféta, majd Keresztelő Szent János kíséri a pokol
és a menny színes tájain. Amit megtanul, az, hogy a csoda maga a káprázat
nélküli valóság.
A hatodik részben huszonhárom év múlva
találkozunk a szereplőkkel, 1944-ben. Angela már halott, Bormester Mihály három
felnőtt fiával él együtt: az életerős Gergellyel, a bal lábára nyomorék,
hidegen intellektuális Mátéval és a Karamazov Aljosa-i értelemben szent
Jusztinnal. Jusztin maga a „normális ember2, de morálja kivételesnek,
egzaltáltnak tűnik a kor erkölcstelenségével, háborús őrületével szemben.
Jusztin az ostrom alatt zsidókat rejteget: Zákány (született Zorge) Simont és
családját, köztük szerelmét, Esztert és a cadik Bernátot. Csiba, a város
diktátora borgőzös őrjöngése és a front meg a bombázás elől sietve egy
borpincébe menekülnek, ahol lassan körülbelül hatvanan gyűlnek össze, és
berendezkednek a túlélésre, elkezdik megszervezni a hétköznapokat. Nyilvánvaló,
hogy az ember nem lett jobb, gyakorlatilag mindegy, hogy a gyilkos vagy az
áldozat szerepe van-e rá kiosztva. Az öreg Pataj fia Csiba jobbkeze lett, de
apja hiába szembesíti zsidó származásával, mit sem változtat rajta. Máté addig
provokálja a cadikot, hogy az csodát tesz: meggyógyítja Máté kacska lábát.
Bormester Mihály a pince falának támaszkodva, szinte észrevétlenül meghal, nem
éri meg a háború végét.
A hetedik rész 5 évvel a háború után
játszódik, főszereplője Vidal könyvtáros, aki a Herstal családi levéltárat
gondozni került a történetbe. Vidal „érzékeny lelkű fantaszta”, aki elég
gyanútlan ahhoz, hogy akihez csak hozzáér, annak a maszkját levegye. Beleszeret
Flórába, Herstalék lányába, aki viszontszereti, de ez a szerelem nem teljesedik
be. Vidal megtalálja a Tépelődések széljegyzetelt kéziratát, leveleket, családi
képeket, lassan rájön és mindenkit ráébreszt, hogy Herstal Raimundot és
Bormester Mihályt elcserélték. Ugyanakkor kiderül az is, hogy legifjabb Herstal
Raimund viszont Bormester fia, aki egyetlen találkozás erejéig megkereste a
grófnét, a valódi feleségét, így helyreállt a leszármazási lánc. Raimundot a
háborús nemzedék „diabolikus delíriuma” ragadta el, az élvezetek, beleértve a
kegyetlenkedés, a bűn élvezetét is. Raimundot kivégzik, Pataj Andrást maga
Pataj öli meg.
Megtörtént
tehát az igazságszolgáltatás, van remény a megtisztulásra, az ébredésre, a
maszkok nélküli életre. A regény, ha ironikusan is, de ezzel a reménnyel
fejeződik be.
Forrás: 7x7 híres mai
magyar regény 5-14. old. Móra Könyvkiadó, 1997.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése