(Emlékezés Móricz Zsigmond utolsó debreceni napjairól)
1.
„Felső-Tisza-vidéki édes
hangsúlyozása” – ahogy Kodolányi jellemzi egy „esti beszélgetés”-ében (Magyar
Élet, 1942. október) – tüstént elárulta, hogy nem debreceni. S mi mégis úgy
könyveltük el, hogy innen szakadt ki a nagyvilágba. Itt volt plánta a debreceni
földben, talán éppen a Péterfia utcán született, a Simonyi út óakácai
szomszédságában. Azok az akácok már régen a mennyei Hortobágyon illatoznak,
Csokonai Vitéz Mihály uram és Főhadnagy Fazekas Mihály poéta úr palotája
udvarán. Lilla hintázik alattuk, az éltető eszmévé finomult mennyei Lilla. Ott
szavalja már óriás verseit Oláh Gábor is, a debreceni Peer Gynt. Valódi
szivárványokat köt a dallamos sorok végére rím gyanánt; a mennyben minden lehetséges.
S ennek az égi Debrecennek azóta tisztes polgára Móricz Zsigmond úr is, aki
született vala Csécsén, 1879-ben. Szatmár megyében született, de újjászületett
Hajdúban, annak is Debrecen nevezetű szigetében.
„Tanult Sárospatakon,
Kisújszálláson, próbálkozott teológiával, jogászsággal, filozófiával, volt
minisztériumi hivatalnok, de vágya és ösztöne ellenállhatatlanul…” – így számol
be további földi útjáról a lexikon.
Egészítsük ki Schöpflin
Aladár lexikon-mondatát:
„… ellenállhatatlanul
Debrecen felé sodorták.”
Pedig faképnél hagyta Debrecent is, Debrecen is csupán
egy adat a többi Móricz-adat közt. Harmadik gimnazista korában ácsorgott Petőfi
ércszobra alatt a Kollégium hideg homályában. „Légy
jó mindhalálig” c. diákregénye tüzetesen beszámol debreceni életéről. A
Kollégium tanárai közül sokan fel is háborodtak ez ellen a regény ellen,
különösen annak színpadi változata okozott meghökkenést. A színdarabot magam is
láttam: valóban elég bohózat volt a tekintetes tanári kar a nemzeti Színház
deszkaoltárán. Most már csak a nagy maszkokra és a parókákra emlékszem
vissza. Mindennek megvan tudniillik a maszkja. Debrecenről pedig már évtizedek,
sőt több mint egy évszázad óta súlyos maszkok vannak forgalomban. Maga Móricz
Zsigmond is beállott a maszk-készítők közé: Kazinczy, Kölcsey, Petőfi, Arany,
Jókai társaságában. De olvassuk csak a törzsökös debrecenit, aki tényleg
Árkádiában született: Oláh Gábort. Olvassuk csak a Keletiek Nyugaton c.
útirajzát. Micsoda Debrecen-maszkot dob országgá-világgá!
Mit mutat a debreceni
maszk? Egy vastag, nehézkes alakot, aki lomhán mászik Basahalma por-Hádeszében.
Tele van szalonnával és paszullyal a belső alkotmánya, szalonna belül és
szalonna kívül. Elbizakodott, mint egy orángután. Szinte trombitál
torkából-tokájából a „táj” önérzete: ez a táj csupa háj. Még a Csokonai szobrát
is hájjal keni be, hájasan büszke rá…
