Illéry György: Öreg asszony

Jó asszony volt Erzsók néni,

Azért tud olly soká élni;

Csupa-tiszta ráncz a bőre,

Nincsen épség a testében,

Még is biczékel előre

Rókatorkos mentéjében.

Imádkozik minden reggel

S öreg zsóltárból énekel,

Aztán nyakrafőre ásit,

Tépelődik az álmával,

S elmulat harangozásig

Álmoskönyvvel, bibliával.

Mikor elsőt harangoznak

A szentegyház felé ballag;

Neki görbed egy lóczának

A czinterem ajtajánál,

És áldozván buzgóságnak

Áhitatosan szunyókál.

Templom után dologhoz lát.

Előveszi a guzsalyát,

Helyet csinál a macskának,

Maga felül a padkára

S fonogatnak-fonogatnak

Erzsók néni s a macskája.

Elköltvén a rántott levest

Egy kis szórakozást keres.

A kis kapu eleibe ül

S bámul-bámul a világba,

Pedig pápaszeme nélkül

Az orra hegyét sem látja.

Az utczán pajkos gyermekek

Játékközben verekednek.

Nénje-asszonynak a Feri

Bepanaszolja a Pistát,

Ő pedig csak azt feleli:

– Majd hátul kötöm a sarkát.

Egy-egy kis lány énekszóval

Kutról jön csecses korsóval, –

Az éneklést félbenhagyva

Köszön sipegő halk hangon,

Erzsók néni igy fogadja:

– Nagyot nőjj édes galambom!

Ha megszóllitja valaki,

A hangjáról találja ki:

Mihály volt-e avvagy Péter?

Rebeka volt-e, vagy Sára?

Az idősebb nehány évvel,

Ez a Panna unokája.

Igy megyen ez egész héten.

Istenfélő csendességben,

Hanem vasárnap délután

Tizen-huszan ülnek össze,

Erzsók néni a padkáján,

A többek körülötte.

Ismerősök, atyafiak

Egy felet sem kukkantanak,

S mig a kedvre szottyant öreg

Elmult dolgait regéli

Rá-rá szóll valamé’k gyermek

– Akkor volt az Erzsók néni!

– Erzsók néni, Erzsók néni!

Nem soká fog már kend élni.

Csupa-tiszta ráncz a bőre,

Már-már a halálnak válik, –

Csak biczékeljen előre

Ugy sem bicékel sokáig.

(Forrás: Vasárnapi Ujság 3. évf. 22.sz. - 1856. jún.1.)

Berde Mária: Meghallgatatlan

Henri de Toulouse-Lautrec: Magány
Forrás: www.reproarte.com

Ma reggel rám jött egy bohó ima:

"Uram, szeretnék boldog lenni ma."

S álmos szobám egyszerre felderült

Jó tündérek játsztak terülj-terüljt.

A napsugár a szőnyegekre szállt,

Minden színfolt rózsalevélre vált;

Mint visszafojtott lélegzésű ajk,

Az óra csendes lett, álomnyi, halk.

A ciklámen illattal áldozott,

Az ágy fehér oltárrá változott,

Az utcalárma szent zsinatra vált,

És minden egy nagy pillanatra várt...

Bágyadt szemem mohó lett, messzi, tág,

Mint hajnalváró fényes két virág.

Bő köntösöm elomlott bódítón,

Mint ihletett papnőn a hó-khitón;

És leborultam, mint egy szent cseléd,

És vártam, hogy az istenség belép.

Elébe reszkettem - - - - - - - - - - - -

- - - - - - - - - Most este jő,

Lehull az égből mélygyász-keszkenő.

Most levetkeztetem szegény szobám:

A szőnyeg elfakul lábam nyomán,

Az óra rémült szív gyanánt ketyeg,

A ciklámen sápadt, mint nagybeteg;

Fekete pókháló nő mindenen,

Ruhám elhervadt, s el a két szemem.

... S feltündököl az ágy töretlenül,

Mint ravatal fehér-kegyetlenül. 

Dalmady Győző: Sarolta

(Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Dalmady_Gy%C5%91z%C5%91)

,Isten veled vitéz Kupa,

Megyek immár, az éj derül;‘

„Sötét van még, várj asszonyom,

Fogadd hadam kiséretül”…

,Magyar vezér neje vagyok,

Sarolta még nem félt soha!‘

S nem vár tovább csatlósira;

Lován ül már vitéz Kupa.

„,Veled megyünk mindannyian!”’

Pogányurak kiáltanak,

S visszhangzik a zajtól a vár,

Hogy reszketnek rá a falak.

És nyilik a nehéz kapu,

Lovak alatt dobog a hid:

,„Hol ennyi kar megvédni kész,

Mi szükség van csatlósra itt?”’…

Hős Gejzának lelkes nejét,

Csak látni is mily élvezet!

Közelében pártos Kupa

Hitet, vallást mindent feled.

S kik szórták rá szidalmokat,

Melly gyöngyön is piszkot keres:

A női báj s fenség előtt

Meghajlik a sok zord nemes.

És szál a kis bátor csapat.

A bájoló vendég után.

Az élet egy, nincs érte más,

De azt is kész odadni tán.

„Hitemre! ez nem földi lény,

Ez egy tündér, ki gyujt, igéz”…

S csak félve néz arczára fel

Pogányfőnök Kupa vitéz.

„Pihenjünk meg nagyasszonyom,

Sok volt az ut, kidül a mén;”

De visszanéz legott a nő,

Komolyság ül tekintetén:

,A szent vallás szelid egén

Kiben egy uj csillag derült,

Tudd meg: fiam Vajk részire

A hon leánynézőbe küld!‘

S nem lankad már többé a mén,

Melly tenni kér, az a haza,

És a mit a haza kiván,

Ott késni nem szabad soha.

Hegy, völgy a mint előtünik,

Ugy vész el a sebes nyomon;

Sötét, rideg vonásaival

Melly feltünik – az a Bakony.

A Bakony nagy; rablóvezér

Ruma hada tanyázik ott –

Gyanútalan megy a csapat,

Nincs semmi zaj, minden nyugodt.

A csend titkon, látatlanul

Megédesit multat, jelent:

Ábrándképek fognak körül;

A lélek a jövőn mereng.

A dúdoló szélnek dalán,

Melly olly busan sir odafen,

Mint bolygotüz mocsár felett,

Fölébred a jobb érzelem.

Rég várt meleg eső gyanánt

Árad reánk a nyugalom;

S hol a sziv egy kőszikla lett,

Zöld fű kell a szirtoldalon,

De im mi ez?… vadul a ló,

Fölrezzen a madár a fán;

Az erdő zúg, bősz zaj riad:

„Fegyverre föl! rabló, zsivány!”…

Mint a szobor megáll a had,

De kigyul a harag belül;

– Mielőtt a vihar kitör,

A természet lecsendesül,

Ki átcsap a cserjék bogán,

– Utána vad, szilaj hada –

Villámokkal szemeiben

Haramiák feje – Ruma.

„,Átkos csoport! vesztedre jősz”’…

S fölcseng a kard, suhint a kéz,

– Sarolta az, ki vészben áll;

Száz kard fut, őt megvédni kész.

Fejedelemasszony körül

Mind keskenyebb lesz a gyürü;

De oroszlány minden lovag,

Csapása gyors, villámszerü.

,,,,Ide! ide mindannyian!

Ki keres fel, bőszül Rumát?””…

Zug a vezér, rá a Bakony

Hosszan tartó viszhangot ád.

De mintha egy felsőbb erő

kettévágná a harcz tüzét,

Megáll szemközt, s bámulva néz

Megtámadó és a ki véd.

Gyülölség és lángzó harag

Egy perczre elhal a sziven:

„,Ébren vagyunk?… vagy álom ez?

Vagy káprázik talán a szem?”’…

Melly elnémit egész vihart,

Szép nőhang cseng a légen át!

Megáll belül a szivverés,

Hisz ez felmul minden csodát!

,Utat nekem! hol a vezér?

– S széthajlik a tüskés bokor –

Ne szólj többet! ki kardodat;

Gőgös szavad torkodra forr!‘…

S feltünik egy sugár alak,

Piros rózsák az arcz haván,

Alak, mellyhez hasonlatost

csak képzelet alkot talán,

Tüz a szemben, melly elbüvöl,

Melly egy perczben sujt, és emel…

Szilaj lován rabló Ruma

Magát alig tarthatja fel.

,Halál reád! van kar ne félj,

Melly illy hőssel mérkőzni kész!‘…

Aggály ül az arczon, sziven;

csapást ujabb csapás tetéz.

A harcz rövid, még egy csapás,

S egy élet vész örökre ki:

Rablók feje, gőgös Ruma

Testével a földet fedi.

S riad a zaj, haramiák

Tova vesző rémült zaja;

Meghajlik, és térdére hull

Hiveivel pártos Kupa.

„,Ki leggyőztél egész hadat,

Üdv néked e dicső napon;

nagy tettekről mig nyelv beszél

Mutasson rád büszkén a hon!”’

(Forrás: Vasárnapi Ujság 3. évf. 22.sz. - 1856. jún. 1.)