I.
a) Ady
és környezete
b) Ady
célja
II.
a) A
magyar Ugaron
b) A
föl-földobott kő
c) Kuruc
versek
d) Istenes
versek
e) Versek
a háborúról
III. Összegzés
Nincsen irodalmunknak még egy olyan
ellentmondásos alakja, aki körül annyi vita folyt, akit annyi lelkesedés és
fanyalgás kísért, akiről annyi különféle értelmezés, eltérő értékelés
született, akinek nyomán annyi barát és ellenség támadt, mint Ady Endre.
A századforduló belső ellentétektől feszített
magyar társadalmának világában született meg a modern magyar líra legnagyobb
hatású és talán legbonyolultabb életműve, Ady Endréé. Ebbe a világba tört be –
Párizsból hazatérve – „új időknek új dalaival”, s hozta magával mindazt a lírai
törekvést, amely merésznek, újszerűnek hatott, és alapvetően meghatározta
költészetét. Életművében adva van mindazoknak az ellentéteknek a magva, amelyek
összecsapnak körülötte. Ezek a különféle korok, politikai és esztétikai nézetek,
egyéni és csoportos érdekek talajában nőttek fel.
Ady műve egy olyan szeres egység, ahol a
különböző motívumok egymás mellett és egymása fonódva vannak jelen: a magyarság
iránt érzett felelősség s ezzel együtt a kuruc kor iránti fellángolás és
keserűség, a létért folytatott állandó küzdelem, a haláltól való félelem, az
Istenhez való fohászkodás, a szerelem kínzása és áldása, a forradalom lángoló
érzései és a háborútól való iszonyodás. Mindezt kíséri az a szüntelen harc,
melyet népéért, az Istennel, az igazságtalanság ellen, a sorssal, az
asszonyokkal és saját magával vív. A harc, a lázadás, a bele nem nyugvás Ady
költői világának legfontosabb törvénye.
A Párizst megjárt költő célja a magyarság
szembesítése a valósággal, a szürke tömeg kimozdítása a földhözragadtságából, a
szegénységből, a butaságból.
Ady 1904-ben látogatott először Párizsba, s itt
egy teljesen új világgal találta szembe magát. Számára Párizs lett a szépség, a
kultúra, a szerelem, a költészet városa. Összehasonlíthatatlanul szebb és jobb
világba érkezett. Párizs jelentette számára az életet, az új lehetőségeket. Itt
megtalált mindent, amit hazájából hiányolt. Hazatérte után egy új
verseskötetben, az Új versekben írta
le mindazon érzéseit, amelyet a magyar és francia föld különbözősége keltett
benne. A kötet egyik kiemelkedő verse A
magyar Ugaron (1905). Ez a verse nem tájábrázolás, hanem társadalombírálat,
nemzetostorozás. A költő belső látásunkat ragadja meg. A cselekvésre izgató
ellentétek a kétségbeejtően sivár valóságot, az eldurvult, kulturálatlan,
elmaradott, félfeudális Magyarországot mutatják be, ahol az ugar ok-okozati
költői kép. „Lehajlok a szent humuszig: /
E szűzi földön valami rág. / Hej, égig-nyúló giz-gazok, / Hát nincsen itt virág?”
A darwini elméletből származó és az emberi
világra alkalmazott létharc és kiválasztódás tétele fontos szerepet játszott
már a kiegyezés kori nemzedékek gondolkodásában is. A természettudomány és a
szociológia ésszerű érvei alátámasztották a reformkor aggodalmát: a nemzethalál
lehetőségét. Adyt a millenniumi ünnepi mámor nem szédítette el, a nemzetféltés
őt nemhogy visszatartotta, hanem arra sarkallta, hogy a nyilvánosság elé vigye
kíméletlen bírálatát. Hazaszeretetét és a magyarság féltését verseiben támadó,
ostorozó indulatok fejezik ki, s ezzel ellentétben a gyöngéd, meghatott
szeretet jellemzi. A hazájához fűződő kötődést írja le. A föl-földobott kő
(1909) című versében, amelyet akkor írt, amikor félévnyi párizsi tartózkodása
után hazatért. A versben a költő azonosítja magát az újra meg újra földobott
kővel, amely a fizika törvénye szerint is mindig visszatalál oda, ahonnan
származik. A költő is hasonló érzésekkel bír. Akárhányszor úgy érzi, hogy elege
van az itthoni életből, elvágyik messzire, de szíve újra és újra visszahúzza.
Tudja, hogy itt van a helye, és akármit tesz, sosem tudja végleg elhagyni
hazáját. „És, jaj, hiába, mindenha
szándék, - / Százszor földobnál, én visszaszállnék / Százszor is, végül is.”
A millennium ünnepségeit megrendező korszak
nemzeti mitológiájában közpéonti szerepet kapott a Rákóczi-kultusz és a kuruc
romantika is. Ady neveltetését is áthatotta a múlt, de politikai tapasztalata
és történelmi tájékozottsága felismertette vele, hogy a Rákóczi-szabadságharc
példát adó hagyományáról le kell választani a nemesi önigazolást szolgáló
személeti torzításokat. Kuruc-versei saját koráról és saját korának szólnak.
E lírai darabok is a magyarság-versek közé
tartoznak. A 17. és 18. századi kuruc küzdelmek költészetének formai kellékeit,
strófaépítését imitálják, fontosabb alakjait: Rákóczi, Esze Tamás, Tyukodi
pajtás; és színhelyeit: Munkács, Késmárk szerepelteti a költő. e a honában
bujdosóvá lett kuruc tragikus jelképe ugyanazt a politikai élet peremére
szorult, reménytelenül lázadó sorsot idézi fel, mint a magyarság-versek. A Sípja régi babonának című versében (1913), amelynek alcíme: Bujdosó magyar énekli, arra kéri
Istent, hogy veréssel sújtsa népét:
„Szól a
sípszó: átkozott nép, / Ne hagyja az Úr veretlen, / uralkodást magán nem tűr /
S szabadságra érdemetlen.”
A vers mondanivalója a menekülés, a hazától való
elszakadás, a régi érzelmi kapcsolatok önkínzó szétszakítása. Ennek a
tagadásnak határozottan ellentmond a verssorok muzsikája, a ritmusban megbúvó
szeretetteljes vallomás népe iránt. Ez a tiszta és ősi magyaros forma, a
vers-emlékeket idéző kedves dallam hűen tükrözi a népével és hagyományaival
szorosan összefonódó költő szemléletét: a hazától való elválás lehetetlenségét.
A kuruc-versek szerepversek: a költő nemcsak beleéli magát egy meglévő
szerepbe, hanem saját gondjaihoz igazítja azokat. A kuruc-versek motívumára az
otthontalanság, a társtalanság, a közösségi élet igénye – „csak magamban”, sátor-sarkon, koldus-vásár közepébe -, a
kivetettség, a céltalanság – „Sohse lesz
jól, sohse látlak” – jellemző ugyanúgy, mint a magyarság-versekre.
1910-től Ady sajátos magatartásbeli és ezzel
összefüggő poétikai változás korát éli át: A Nyugatnál szinte mindenkivel
összetűzésbe kerül, folyamatosan megélhetési nehézségei vannak, a Léda-szerelem
is kezd kihűlni, szervezete egyre gyengébb. Belefárad a harcba, ezért Istenhez
menekül. A Hiszek hitetlenül Istenben
című versében bevallja, hogy szüksége van valakire, aki meghallgatja, aki
megváltást hozhat, mert beteg, bűnös és meg fog halni. A régi, hagyományos
értékek megtelnek értelemmel, s elgondolkodik azon, mennyi titok övezi lényét.
Alig hogy megnyugszik, lelkében új harc
kezdődik, mert nem tudja tétlenül szemlélni a világban dúló eseményeket.
Magánéleti versei is háttérbe szorulnak, s a politikai, a háborús eseményekre
reagál.
1914 júliusában kitört az első világháború.
Ezután apokaliptikussá, látomásszerűvé tágul költészete. A kiúttalanság, a
szörnyűségek sora gyötri.
A háború mélységesen megrázta Adyt, szemében
esztelen vérontásnak, a világ értelmetlen rombolásának tűnt. Átértékelte a
múltat, megváltoztatta világképét is. Feladatának tartotta a múlt értékeit
megőrizni, s átörökíteni a jövő számára. A jelen célja: az embernek maradás az
embertelenségben. Ady látta, hogy a háború nem a kisemberek háborúja, hogy őket
csak tönkreteszi. Ezért költészetével megpróbálta felrázni őket, felnyitni
szemüket. Háborús költészetében három fő motívum az uralkodó: a Tegnap, a
Gondolat és az Ember. Ember és idő: két olyan gondolatgazdag szimbólum a
költészetében, amelybe Ady belesűríti a háború minden embert próbáló
szörnyűségét. A költő szembehelyezkedett a háború tébolyával, meg tudott
maradni embernek az embertelenségben, magyarnak az űzött magyarságban.
Az Ember
az embertelenségben (1916) című verse ennek a költői és emberi
helytállásnak a bizonyítéka. Megírásának időpontja a román támadás
megindulásával esik egybe. A költő számára a háború legnagyobb csapása ez volt:
szülőföldje került veszélybe. A román csapatok erdélyi betörése után kezdetét
vette a kétségbeesett magyarok riadt menekülése. A menekülés, az ország
egyetlen országútján, a csucsai Boncza-kastély előtt vezetett, ahova gyakran
befogadtak embereket. Ady Csinszkával együtt tanúja volt ennek a Tébolynak. Így
vált most személyes ügyévé a háború.
A költeménynek első versszaka leírja a költő
lelkiállapotát: saját testében éli át a borzalmakat. Szívével, szemével,
agyával szenvedi meg az egész katasztrófát. Metonímiák sora jelzi a személyiség
összetörtségét. A Téboly a háború, az elveszett emberi értelem metaforája. A
borzalmak nemcsak lesújtják, hanem fel is emelik a költőt, s a szülőföld
érintésétől kap életre.
Aki meg tud maradni az iszonyatban embernek és
magyarnak, az a legnagyobb próbát állja ki. Ez pedig a legtöbb, amit a háború
adhat: „Ékes magyarnak soha szebbet /
Száz menny és pokol sem adhatott: / Ember az embertelenségben, / Magyar az
űzött magyarságban, / Újból-élő és makacs halott.”
Az ékes jelző nagyon sokat fejez ki. A régi
magyar nyelvben „szép” értelemben használt szó volt, itt nem külső szépséget,
hanem harmonikus egységet, egy erkölcsi magatartást jelent: a helytállást.
Szimbolikusan és reálisan is igaz, amit a költő
magáról mond a következő szakaszban, amely hozzájárul a művészi hatáshoz: „Borzalmak tiport országútján, / Tetőn, ahogy
mindég akartam, / Révedtem által a szörnyűket”.
A tetőnek hármas jelentése van: egyrészt a
harcmezőtől való távolság szimbóluma, másrészt azt az erkölcsi magaslatot
jelenti, ahonnan mindig elítélte a háború gondolatát is. És a csucsai
dombtetőt, ahonnan szemlélte a borzalmak országútját.
Majd csodálkozó döbbenettel fejezi ki a
veszedelmet: „Milyen baj esett a
magyarban / S az Isten néha milyen gyenge.”
De a költő nemcsak átéli népe szenvedéseit,
hanem őrzi is azt: „Nagy kincseket,
akiket lopnak, / Bekvártélyoz béna szivébe / S vél őrizni egy szebb tegnapot.”
A bekvártélyoz szó arra példa, hogy nemesíti meg
Ady az otromba szavakat is. Megjelenik a Holnap hősének új szimbóluma, a Tegnap
is, amely arra hivatott, hogy a szellemi értékeket tárolja, és a forradalom
hitében élők optimizmusát őrizze.
Ez üzenet a jövő nemzedékének is, hiszen Ady már
sejtette az atomkorszak emberét fenyegető veszedelmet is.
Ady művészetének titka: „vallani mindent”. A legnagyobb művészi bátorságra és tudatosságra
vall az, hogy a külső világ ingereit a maguk gazdagságában és ellentmondásosságában
merte és tudta a lírai én belső tartalmává változtatni.
(Forrás: Varga
Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve – A realizmus irodalmából 67-70. old. –
Szerkesztette Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése