Liszti László gr. (1628-1663): A magyar Mársból

Erdődi Péter lovasai.

 

Fegyverderék s páncél, a kikben van acél,
Csaknem mindeniken volt.
Farkasbőr sokasága s lovaknak jósága
Alattok látható volt;
Mint villám úgy fordúlt, mustrára ha toldúlt.
Éleszár tőr kezekben volt.

Márs iskolájában s Bellona hadában
Mivel vastag emberek,
Hercules módjára gerjedtek haragra,
Két élű a fegyverek;
Már sok török vérben híztak, csak mezőben,
S sokat próbáltak ezek.

Sisak a fejekben s paizs a kezekben,
Fénylik kece hátokon;
Vérben úszó szablya (lesz töröknek gondja!)
Vagyon az oldalokon;
Sasszárny süvegekben s bátorság szívekben:
Igy repülnek lovakon.

Serények mint sólymok, szükségkor villámok,
Sok török vért ontottak.
A kik országokért s édes hazájokért
Nagy próbákon forgottak;
Tulajdon koncokért s magok javaiért
Pogánynyal megmordúltak.

Erejek oroszlán, mérgek bennek sárkány,
Biztatják is magokat;
Nem mérsékelhetik - bár ugyan tettetik,
Meggyúladt haragjokat;
Majd helyre állítják, pogányt ha ronthatják
Gondolják, hazájokat.

De sőt a táborban, mint szélvész magában
Fú és nem tud nyugodni,
Megéhűlt oroszlán, ki kölkét tudja hány,
Megyen prédát keresni;
Tigris e vadaknak s egyéb állatoknak
Tanúlt leseket hányni:

Akkint csak zsíbognak, mondom nem nyughatnak,
Felgyúladott a szívek;
Viadal helyére s pogány ellenségre
Mert vezet minden kedvek:
A vér buzog bennek, nem tudják mit tesznek,
Fegyver közt forog eszek.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza – Bp., Athenaeum 1927.)