2012. febr. 16.

Krúdy Gyula: Kártya és ló (1918)



Semmi panaszom az ellen, hogy június havának 14-ik éjszakáján utoljára hangzik el a kártyaasztalok mellett a krupié rekedt kiáltása: Nincs tovább! Ez az ország majd csak kiheveri azt is, hogy nem engedték szerencsejátékot űzni, amelyet századok óta játszanak a hazában. A múlt idők lyukas homlokú és elfehéredett arcú kísértetcsapata folytatás nélkül tűnik el az éjféli vasajtónál. A kártyásoknak nem lesz miért öngyilkosságot elkövetni. A hazárdkerék megáll egy darabidőre Magyarország felett, senkit sem kap torkon a pikk dáma, s az élet megy nekilendüléssel, a szerencse mindennapos kártyaasztali esélyei megvárják a béke boldog Monte Carló-i szoáréit, midőn ismét csillagot lehet rúgatni az alvó játékszenvedéllyel. Az ördög rabszolgái darabidőre szabadságra mennek. A templomi zenés miséket hallgatják a sátán fiai, holott kabátjuk alól kilóg patájuk.

Ismétlem, nagyon tisztelt barátom, hogy semmi kifogásom nincs a hazárdjáték eltörlése ellen. A kártyagyárosok kliensei között talán feltalálható volna az én nevem is, ha ugyan vezetnek valahol egy nagy könyvet a magyarországi kártyásokról. Láttam szerencsét, pirosan, mint a farsang utolsó napja és a párkák szívtelenségével operáló szerencsétlenséget. Nadrágokat ültem ki, és megsárgult, fehér mellényeket vettem újra elő, amelyek jó kabalának bizonyultak. A vesztő kártyások mély, ólmos álma talán többször látogatott meg, mint a nyerők nyugtalan, fázékony, felhevült és tervtelen álma. Valójában csak a vesztes tud szépeket s elringatókat álmodni, míg a boldog nyerők kimeresztett szemmel feküsznek kemény ágyaikon. Üsse kő. Tiltsák be a kártyát. Az élettapasztalataimnál fogva úgyse szabadna már régen mást játszanom, mint a nagy Napóleont a patience figuráival.

Ámde a sajtó nem elégedett meg a zöld asztal terrorizálásával. A gyepre is kitekint az ezerszemű, és a paripák játékos, csalfa futkosása mellett nem kerüli el figyelmét a játékosok izzadt, kabáttépő és szívzsibbasztó tömege. Ebben nincs egészen igazatok, nagyon tisztelt barátom. A nemes vérű csikókat nem lehet megbüntetni azért, mert lovagjaik hamis szívűek. Az enyhe arculatú kör dáma sem tehet arról, ha hamiskodó kéz keresi nefelejcs-alakját, a jókedvű csikók is hirtelen futnának, ha lovasaik nem nélkülöző és gondterhelt legények volnának. Ámde a hitbizományos Esterházy herceg vagy az öreg Szemere nemigen ülnek fel lovakra, hogy a versenyekben aktív részt vegyenek. Szolgáikat parancsolták a nyeregbe, akik a paraszti sorból való Janekek és Vargák közül kerülnek ki. - Másrészt sehol sincs előírva, hogy a lovak úgy futkározzanak, amint a papírforma, az emberi számítás előírja. A favorit fogalmát azok találták ki, akik a legnagyobb csalók a játékosok között: akik biztosra akarnak menni egy-egy versenyló futásával. Az a játék, ahol a szerencse és a váltakozó esély talaját kivennék a kombinációból, ahol mindig az a ló győzne, amelyet a beavatottak megfogadnak az andungizáló játékosok tömege ellen, hasonlatos volna a hamisjátékhoz, amelyben biztosan üti az ügyes kéz az előre összeállított kilencest. Miért legyen az embereknek igazuk, mikor a lovak futják a versenyt? Aki fél a kockázattól, és biztos, takarékpénztári alapon akarja elhelyezni a tétjét, az ne menjen a lóversenyre, hanem vegyen Fabankot kétszáz koronáért. Egyáltalában nem látom be, hogy miért haragusznak az emberek, ha nem az a ló nyeri meg a versenyt, amelyet ők az okos fejükkel nyerőnek kijelölnek! Gondolkoznának a lovak lábával (esetleg a lovasok huncutságával, akiktől olyan becsületességet várnak a tisztelet nélküli időkben, mint Gottfriedtől, a keresztes vitéztől), gondolkoznának a szerencse forgandóságával, gondolkoznának a kapzsinak nevezett bukmékerek élethivatásán: már kevésbé csodálkoznának, hogy nem mindig jön be elsőnek a csikó, amelyet ők e célra kijelöltek. A lóversenyt felnőtt emberek látogatják, és senkinek sem jut eszébe az a körülmény, hogy ezek a paripák, amelyek a zöld gyepen versengenek: hadi-lovak. Már ifjúkorukban sem jártak térdig a zabban, amellyel a növendék állatot oly bőségesen kell táplálni, mint a csecsemőt a tejjel. Az elmúlt télen pedig egyetlen versenyparipa sem kapta meg naponta a maga hat liter zabját, amelyre múlhatatlanul szüksége volna. Korgó gyomorral álltak az istállókban, míg elkövetkezett a dologidő. Csodálatos, hogy az emberek ezektől a nélkülöző, rosszul táplált lómunkásoktól olyan precíz teljesítményt követelnek, mint egy svájci óraműtől!

Bocsáss meg, igen tisztelt barátom, hogy ilyen hosszadalmas fejtegetésbe ereszkedtem a csikók érdekében. Megvallom, jobban szeretem őket, mint az embereket, akik a hátukra ülnek. Ne akarjanak meggazdagodni az emberek a csikók játékos futásán, és ne csapjanak lármát, ha tervük nem sikerült. Nem minden turfcsalás, ami fénylik. Nyugodjunk meg abban, hogy a favoritot is megviselte a háborús nélkülözés. Ha nem jön be elsőnek - szidják az angolokat!

Lehetséges, hogy a lóversenyző, gyanakvó, elkeseredett Magyarországban egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, de szót kérek az embereknél különb csikók védelmére.

(Forrás: Krúdy Gyula: Álmoskönyv – Tenyérjóslások könyve)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése