2012. febr. 16.

Krúdy Gyula: A régi lóversenytér(1922)

A szép asszonyok, akik Király-díjak napján gyönyörű toalettjeikben egykor itt megáztak, a gavallérok, akik kétfogatú bérkocsin méltóságteljesen kanyarodtak a főkapu elé (ahol az egyfogatúnak megállni sem volt szabad), és verseny végén gyalogosan, szomorúan ballagtak el a bokrok között kanyargó ösvényeken, a lovaregylet urai, akik a piros zsinórral elkerített emelvényen öregedtek meg, és az 1918-i őszi versenyek után nem gondoltak arra, hogy utoljára látták a gyönyörű pályát: még emlékeznek reá, hogy mily előkelő és ünnepélyes volt. Ó, mily rugalmas volt a gyep a totalizatőr bódéi körül, mily árnyékos volt a kis liget, amelynek közepén tarka pokrócaik alatt körben vezették a versenyparipákat, mily finom és jókedvű volt a társaság, amely e helyen találkozni szokott május illatos napjaitól kezdve késő októberi időig, midőn a borongós estéken már gyertyavilág mellett fizették ki az utolsó tiketteket a totalizatőr tisztviselői.

Valóban gyönyörű volt a régi lóversenytér a Thököly úton, sokan sóhajtva gondolunk rá, mint szép ifjúkori emlékünkre, hol talán nyertünk vagy veszítettünk, ahol a főváros legszebb hölgyeiben gyönyörködhettünk, találkozhattunk előkelő ismerőseinkkel, élvezhettük a sport gondtalan és izgalmas délutánjait. Aki a régi lóversenytéren megfordult: az csak szomorúan gondolhat a sorsfordulatra, amely Budapestet megfosztotta egyik legszebb látványosságától. Igaz, hogy az utóbbi években már szűknek és primitívnek hittük a jó öreg versenyteret, igaz, hogy a sport barátai már számlálták a hónapokat, amidőn az új és nagyszerű versenytéren indul meg az új szezon, igaz, hogy hálátlanok voltunk, ahol egy emberöltőn át futtattuk hangulatainkat és karcsú versenylovainkat - de mégsem hittük, hogy ily váratlanul akaratunkon kívül elveszítsük őt.

Kicsi volt a tribün, de elfértek ott a hölgyek, akiknek beszélnivalójuk volt a szomszédjukkal. Aztán milyen jól meg lehetett itt húzódni, amikor az őszi eső kezdte csapkodni a tetőt, vagy a tavaszi zivatarok száguldottak át a mezőn. Kicsi volt a pálya, de minden irányban belátható, a versenyparipákat percről percre lehetett látni iramodásukban, a leghosszabb versenyek szemünk láttára folytak le, és a fordulónál már az egész publikum körülbelül megítélhette a paripák esélyét.

A Jockey Clubnak fenntartott helyen, a piros bársonnyal és szép oszlopokkal elkerített mezőn feltünedeztek a grófnők gyönyörű toalettjeikben. Tavaszkor a lila orgonaszín volt a divat a karcsú hölgyeken, míg a nyár elhozta tarkabarka virágváltozatait. Ősszel komolysötét ruhák érkeznek a párizsi szabóműhelyekből, hogy itt a budapesti közönségnek bemutattassanak. Gyakran vendégek voltak itt a rózsaszínű Andrássy konteszek, a gyönyörű Esterházy Pálné (most Cziráky grófnő), Pallavicini őrgrófné, Károlyi István özvegye, a Pesti Hírlap tippje szerint játszva, Wenckheim Denise grófnő, akinek emlékezetes Affenbluméja két Kanca-díjat is nyert Kaposi gondos tréningjében. Egyetlen versenynapot sem hagyott ki Kodolits tábornokné, a hamburgi Heine bárónő, aki tán a legszenvedélyesebb látogatója volt a turfnak, de megfordult e helyen a versenyévadon minden hölgye a high-life-nak, aki Pesten tartózkodott.

Nem voltak páholyok, mint a Freudenauban, messzire esett a ring, keskeny volt a bejárati folyosó, rossz volt a vízvezeték, de nekünk, öreg pestieknek, akik első fiatalságunktól kezdve itt töltöttük a tavaszt, a nyarat és az őszt, nagyon kedves és meghitt volt ő.

Minden ember ismerte itt egymást, csaknem minden turflátogatónak tudtuk a maga helyét, ahonnan a versenyeket figyelni szokta. Az ismerősöknek nem kellett sokáig keresgélniök egymást, nyomban találkozhattak. A tribünön egy pillantással meg lehetett találni a keresett sportladyket. Ugyanazon a helyen ültek a grófnők évről évre, megszokott helyén fogadta ismerőseit a szőke Egyediné, Meszlényi Adrien nádfonatú széke az első tavaszi versenynaptól a késő őszi végső versenyig ugyanazon helyen állott. Voltak társaságok, akik a legelső padot birtokolták, mások a korlátok mellett találkoztak, és a tribün előtt a kis fehér székek ritkán cseréltek gazdát.

Mindenki tudta itt a maga helyét, amelyet a régi jogok alapján szerzett, és mások is tiszteletben tartották a jogokat. Az írók, hírlapírók, színészek rendszerint a középső sort foglalták el a székek közül. Itt ült Szomaházy István, az egykedvűen vesztő Heltai Jenő, a jó humorú Márton Miksa és társaságuk. Míg Ambrus Zoltán sohasem ült be, mindig egymagában rótta a pályát a korlát mellett, és alig ment egyszer-kétszer nyertes tiketteket beváltani. Az újságírók jobbra, Újházi Ede, a sánta, de annál hangosabb hírlapíró, Neszmélyi Arthur, az egykedvű Ivánffy. Az első padon Fellner, a Kereskedelmi Bank igazgatója, közvetlenül a lovaregyleti páholy mögött Léderer Sándor lovag, Kohner Adolf és Megyeri Krausz Lajos. Utóbbi valahányszor győzelmi esélye volt a lovának, mint a Népszínház egyik financierje, mindig magával hozott egy színésznőt, sőt egyszer, amikor Facon, a Szászbereki ménes lova az ő színében megnyerte a Szent István-díjat, erre az alkalomra Párizsból Dauwilwe kisasszonyt, a híres szépséget hozta magával. A tribün közepén Robicsek, a Cukorgyár Részvénytársaság igazgatója, a büfé teraszán Gálos Kálmán vezérigazgató volt látható. Fent a torony mellett Tatay Vilmos, a mostani bukméker; lent a tribün bal sarkán Pintér Gyula jelezték messzire elhangzó harsány hangon a startot.

Lent a tribün alján valóságos divatszalon volt. A Bán nővérek: Nelly és Mariska, a Népszínház művésznői minden nagyobb versenynél más és más színű toalettben jelentek meg. Alapi Salamon két leányával is ismert törzslátogatói voltak a turfnak. A tudós báró Eötvös Loránd két leányával lóháton jött a versenytérre, és sokszor le sem szálltak a nyeregből; ilyenkor a pálya belsejéből, a harminc krajcáros helyről nézték a versenyeket. Krausz Simi, a göndör fürtű, poétakülsejű bankár is gyakran megjelent, és csak a báró Springer lovait játszotta meg. Nagy napokon az ünnepélyes Lánczy Leó, Wlassits Gyula, gróf Apponyi Albert, Wekerle Sándor is megjelentek, Wurmbrandt grófné szenvedélyesen játszott, mint az egykori Milán király, aki gróf Takowa név alatt sűrű vendége volt a vidám Budapestnek, a szép leányokat látcsövezte; olykor egy pohár vízzel nedvesítette ajkát, sohasem feledkezett meg az aranypénzdarabról, amelyet a tálca szélére csúsztatott.

Szép életpályája volt a szenzációs Daisynek, aki gróf Batthyány Elemér társaságában gyakran feltűnt a pesti gyepen. Az egész turfvilág Daisyje volt ő. Gyönyörű toalettjei, vagyont érő kalapjai, divatos cipői mindig feltűnést keltettek a turf hölgyvilágában. Ha megszavaztatták volna a pesti publikumot, bizonyosan Daisynek nyújtotta volna az elegancia pálmáját. Pedig nem volt egyedül. A drágalátos Pálmay Ilka, az "isteni", sűrű vendége volt még akkor a gyepnek. Imádói mindig nagy csoportban vették körül a grófnét, és szőke fején kimondhatatlanul illett a kis párizsi kalap. Meg kell említenünk még a bájos hölgykoszorúból a pajkos mosolyú Sugár Valit, aki barátnőivel évekig járt karonfogva a gyepen, és szép ruháit mindig a gyepen mutatta be először.

Ki nem hagyhatunk a turf hölgyvilágának történetéből egy fekete hajú, tüzes szépséget sem. A bécsi Mariahilfer-strasse egyik kalaposboltjában fedezte fel Mr. R., s rövid időn belül egyike lett a budapesti gyep legismertebb szépségeinek. Sokan rajongtak az andalúziai szépségért, de talán senki oly kitartóan, mint szegény G. kapitány, aki örökölte atyjának millióit. A fiatal istállótulajdonos óhajtása egy véletlen folytán sikerült. Mr. R. szerencsétlenül operált a versenyeken, adósságok fojtogatták, az őszi versenyek után kénytelen volt G. kapitány nagylelkűségéhez folyamodni, aki versenylovaival együtt Miss B.-t is átvette tőle összes kötelezettségeivel együtt. A kis Miss néhány hiábavaló nap után elvesztette G. úr jóindulatát, és a tüzes szépség könnyű szívvel és százezer forinttal hagyta el a turf világát, hogy messze távol, Horvátországban, polgári otthonában mosolyogva gondoljon vissza a múlt időkre.

*

Sokan voltak még, akik ideig-óráig feltünedeztek a tarkabarka közönség között, amely a régi lóversenyteret megtöltötte. Mindenkinek megvolt a maga kis regénye; amelyről manapság a szürkülő hajú urak néha beszélgetnek. Kicsi volna ez a könyv, ha mindenkinek emléket állítanánk, akik itt hajdanában ifjú kisasszonyok, elragadó menyecskék voltak.

De a ringben és a ring környékén is ismerte egymást a régi lóversenytér publikuma, mindenki tudta, mit fogadott Szemere, mely paripára helyezte el a pénzét Péchy Andor és Léderer Sándor lovag. A mágnások néha csak az emelvény széléről hangosan diktálták be poénjaikat a favoritokra a legközelebb álló Hornernek vagy Lackenbachernek. A publikum pedig a legdíszesebb ruhájában jelent meg a régi lóversenytéren, mint akár az előkelő bálokon. Pest régi asszonyai itt ragyogtak, és másnap olvashatták nevüket az újságban. A színésznők legújabb toalettjeiket itt mutogatták. A vidéki járatlan közönséget nyomban fel lehetett ismerni a jól összetanult publikum sorában. A mázsáló udvarán, a kerítés mögött láthattuk az istállótulajdonosokat, akik szakértő szemmel vették vizsgálat alá a győztes paripát, amelyet az imént vezettek be a piros kötéllel elzárt útvonalon a mezőről.

Szép és jámbor világ volt itt. Az embereknek nemigen volt titkuk egymás előtt. Még az úgynevezett "barátnők" is megjelengettek a gyepen, de sohasem merészkedett senki kihívólag vagy feltűnően viselkedni. Affér ritkán fordult elő a versenytéren. Illedelmes, nyugodt emberek jártak a tikettbeváltó boltok körül. A bukmékerek körében is fékezett, szolid hangulat uralkodott, legfeljebb a szerencsés nyerő keltett érthető feltűnést. Ha valaki tízezer koronát nyert egy versenyben, az egész publikum tudott róla, és évek múltán is megemlegették.

*

Ha utunk mostanában a régi lóversenytér felé visz, melankólia lepi el a szívet a feldúlt pálya láttára. Veteményes kertek terülnek el; amerre Rascal patái villogtak. Kis csárda van a bejáratnál a ruhatár helyén, hol régi kedveseinkre a kabátot felsegítettük. Szép volt! Be kár érte!

(Forrás: Krúdy Gyula: Álmoskönyv – Tenyérjóslások könyve)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése