A zenevilág ezen rendkívüli tüneménye, kivált zongorája mellett, nem is ollyan, mintha ember volna; - még külsején is bizonyos földön túli magasztosság ömlik el. Mintha terhére volna a test, ez a nyomoru porhüvely. Az egész ember csupa szellem, tetőtül talpig a müvészet legfényesebb glóriájával övezve.
Játéka sem ollyan, mint a többi zenemüvészeké. Rejlik ebben valami különös, megfoghatlan bűbájos erő, melly a hallgató lelkének is lángszárnyakat kölcsönöz, hogy ő vele együtt a gondolat és érzelem túlvilágának legmagasabb, legmélyebb, legtitkosabb helyeit korlát nélkül bekalandozza.
Rejlik az ő játékában valami különös varázshatalom, melly a képzeletet és idegeinket gyakran mód nélkül felizgatja, a lelket majd édes elandalodásba meríti, majd ismét fölveri csendes kéjálmaiból, s viharként rázza meg, míg a szív, érzelem húrjainak minden szálát széttépi, majd ismét csodálatosan összeilleszti, helyreállitja, - mintha egyszerre csak mennyből csöpögtetne reá enyhitő gyógybalzsamot.
Liszt játékával ugy van az eleven képzeletü ember, mintha ollykor az angyalok lágy-édes harmoniáját, ollykor pedig a pokol fúriái- és kinzott lelkeinek vad zenebonáját hallaná belőle kihangzani; - vagy mintha most egy tavaszilag mosolygó tündérkert csalogányainak szelid kéjdala, majd ismét a legdühöngőbb szélvész üvöltése, vagy sírok mélyéből kiható kisértetes jajgatás, vagy egy elnyomott nemzet fájdalmas tompa zúgása, csodálatos vegyülettel hatná meg sziveinket – egy ismeretlen távolból.
Liszt játékának alapja egy valódi uj chaosz, mellyből ő teremtőerejével a legszebb, legösszehangzóbb világokat varázsolja elő kimerithetlen változatosságban.
Annyira termékeny, s olly szabadon repülő genié ez, hogy szerzeményeit, változatait, phantasiáit majd mindig uj és uj alakban, s mind megannyiszor felülmulhatlan tökéllyel, s megható erővel adja elő.
A legremekebb rögtönzés neki nem nehéz dolog; mert benne a müvészeti ihletettség tetőpontját érte el.
Midőn Liszt a jelesebb zeneköltők művei fölött saját változatait játsza, ugy kell őt képzelni, mint a legélesebb elméjü utazót, ki, miután vándorlása közben némelly kitünőbb tárgy megragadá figyelmét, nem száraz ismertetést ír arról, hanem önállólag eszmélkedve, s igen érdekes előadással kiterjeszkedik a legmesszebb eső dolgokra is, a nélkül, hogy felvett tárgyától végképen eltérne, - s ki a legközönségesebb, legrégibb dolgokról is egészen ujakat, s olly meglepőket beszél, hogy szinte elámulunk rajta.
Azon szép tulajdonok, mik más virtuózokban csak egyenként, külön tünnek föl, Lisztben összesen véve mind feltalálhatók.
Liszt ugyan tekinti Beethoven, MJozart, Schubert, Bellini és több nagy müvész szép zenészeti gondolatait, s különösen a magyar melódiákat, mint gyönyörü, egészséges tündérgyermekeket, kik még szebbek, dicsőbbek lesznek az által, ha ő saját költői eszméinek virágaival koszorúzza fel fejöket, ha szárnyakkal ruházza föl vállaikat, s ijjakat ad kezeikbe, hogy, mint angyalok, vagy amorettek, seregestül száljanak szét, és a magosból sebző, meg enyhitő nyilakat repitsenek le sziveinkbe.
És az a rendkivüli ügyesség! mintha az egész ember csupa kéz volna – száz meg száz mozgékony ujjal ellátva. Igen, ő magának a zenemüvészet istennőjének jobb keze! –
Liszt világölelő lángeszével minden nemzet zenéjét egyaránt megtudá érteni, s ezek szellemét tökéletesen felfogá; - s bár az ő müvészetében minden nemzet zenéje benfoglaltatik, de azért az általa kivívott koszorúkban – legszebb, legkedvesebb virág, legdrágább kincs rá nézve az egyszerü, de szivhez szóló magyar dal.
Igen, mert Liszt, mind a mellett is, hogy kényszeritő körülményeinél fogva, a külföldi nagyvilág fényes piaczán lépett be a dicsőség templomába, hű vonzalommal szereti hazáját, szülőföldét; a legbensőbb érzelemmel tudja zongoráján hazánk fájdalmait, örömeit viszhangoztatni.
Ugy van! ő ismeri, s az egész világ előtt megdicsőiti nemzetét.
Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy Liszt honosunk, testvérünk; s ő még büszkébb arra, hogy magyarnak született.
Oh az a Rákóczy-induló – Liszt Ferencztől előadva! Mintha remeklő hangszere túlvilági hangján igy szólaná hozzánk:
„Üdvözöllek nemzetem! Szeretlek imádott hazám! Mint örülök, hogy fölébredtél! – Indulj és haladj tovább is a szabadság pályáján kitüzött nagy czélod felé! - _Rajta, rajta! – Hass, mozogj, cselekedjél! – Küzdj, harczolj a jó ügyért mind halálig! Semmi akadály ne rettentsen el! Bizzál önerődben! – Soha ne csüggedj, ne hátrálj! – Előre, előre, oh hazám, ha kell, véremet, életemet is feláldozom éretted!”
Forrás: Regélő Pesti Divatlap – Szépirodalmi és művészeti lap. Első félévi folyam 20-dik szám. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1846. Tavaszutó 14-kén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése