1841.
év október havának utolsó napjaiban egy kékszemű, szőke ifjút hoztak szülei a
pápai collegiumba s ezzel vége szakadt kedves foglalkozásának; nem
hadakozhatott többé atyjának kertjében a törökökkel, a fiatal szederfákkal,
akiket mindig levert, legyőzött fegyverével, egy kisebbszerű gerundiummal,
saját hazafias érzelmének nagy örömére, de éppen nem atyjának gyönyörűségére;
ezen törekvő, de különben igen szelíd tekintetű, igénytelen külsejű ifjúban
senki sem sejtette azt a nagy férfiút, kinek 50 éves írói jubileumát ünnepelte
addig páratlan fénnyel s lelkesedéssel a magyar nemzet 1894. év január 6-án.
Szállásadója
Klára Sándor volt, egy józan gondolkozású, tőről metszett kalvinista alak, ki
kiváló szeretettel időzött a fiatalok körében s jóízű humorral beszélt
tapasztalatairól, melyeket Jókai buzgó figyelemmel hallgatott s jegyzett be
emlékezetébe. Lakótársai. Kerkápoly Károly s Pap Dénes voltak. Komoly irányú
fejlődésére legnagyobb befolyással Kerkápoly Károly volt, ki már akkor nagy
buzgalommal foglalkozott politikai tanulmányokkal s szabad idejét nem töltötte
más ifjak körében, hanem komoly foglalkozással otthon, tágas udvarban, szép
kertben; ott utánozta a komoly hajlamú Jókai is, ki pápai időzése alatt nem
fordult meg sem városi, sem diáktársaságokban, bár az iskolában s
képzőtársulatban szívesen voltak vele, minthogy bármit is kellemesen tudott
előadni.
Egészen
téves az az általában elterjedt s irodalomtörténetekben s Jókai életrajzaiban
(Gyulai, Beöthy, Névy, Vutkovics, Prém) tény gyanánt említett állítás, hogy
Jókai Pápán barátságot kötött Petőfivel. Jókainak még életben levő tanulótársai
s olyan kortársai, kik Petőfinél gyakran megfordultak, egyhangúlag arról
tanúskodnak, hogy Jókai Petőfinél s Petőfi Jókainál sohasem volt; nagyon természetes okból: Jókai magába vonuló
természeténél fogva nem kereste a szilajabb s nyersebb természetű Petőfit,
összes találkozásuk az iskolára szorítkozott. Különben azt hiszem, hogy Jókai
dicsőségéből semmit se von le azon körülmény, hogy Petőfivel Pápán még nem volt barátságban, de tán
nem is ad hozzá, ha lett volna is vele barátságban. Jókai szabadidejét otthon
töltötte olvasással, de különösen festegetéssel, amely foglalkozást annyira
kedvelt, hogy többször megfeledkezett az evésről is, főképp arcképeket festett
s pedig sokszor saját arcképét; egy e korból való festményét, egy női térdképet
házigazdájának ajándékozott; e kép ma Horváth Lajos főszolgabíró úr tulajdona,
ki Klára Sándornak unokája s ki e képet, mint becses ereklyét, kiváló
kegyelettel őrzi.
Komoly
munkálkodásáról tanúskodik 1891/2 évről (melyben első éves philosophus (most
VII. o.) volt) szóló következő bizonyítványa:
Jókai
Móric 18 éves helv. hitv., született Révkomáromban, atyja Jókai József, anyja
Pulai Mária.
Első félév:
erkölcsből I. osztály
laton
nyelv kitűnő
természettan kitűnő
alkalmazott
mértan kitűnő
vegytan kitűnő
német
nyelv kitűnő
magyar
nyelv kitűnő
ókori
történet kitűnő
francia
nyelv kitűnő
Második félévben:
görög
nyelv kitűnő
természettan kitűnő
alkalmazott
mértan kitűnő
vegytan kitűnő
német
nyelv kitűnő
magyar
nyelv kitűnő
magyar
történet kitűnő
francia
nyelv kitűnő
Magyarország
közjoga kitűnő
egyetemes
jel. rajz kitűnő
Magyarország
jel. rajza kitűnő
Különös
szeretettel függött Magyarország történetén: sajátszerű játéka a véletlennek,
hogy éppen Kerkápolyval együtt hallgatta s tanulta a magyarok történetét; mert
Kerkápoly már akkor is az ő éles, mindent egyszerre áttekintő s mélyreható,
okokat fürkésző logikus fejével a jogokat, a politikai mozzanatokat kereste a
történetekben; míg Jókai, kiben inkább a képzelem s érzelemvilág uralkodott,
tán éppen azon rá nézve száraz okoskodásoktól elriasztva, annál nagyobb
szeretettel csüngött hazánk regényes, inkább a szívre lelkesítőleg ható,
hősiességet lehelő történetein: s rajzolta is később lankadatlan lelkesedéssel,
tűzzel, mindent átalakító képzelmével egy soha nem létezett tündérvilágot
festve, soha nem keresve a fárasztó okoskodást, hűséget.
Az
1841-ik év tavaszán május hóban alakult ifjúsági képzőtársulatnak Jókai is
tagja lett. A körnek akkor elnöke Tarczy Lajos volt; tagjai közt pedig voltak
Petőfi, Orlai-Petrics, Bárány Gusztáv a jeles beszélyíró; Kerkápoly Károly,
Gaál Péter, Dömény Ferenc, Lantai Sándor. E jeles társaságban Jókai is
csakhamar megkezdette munkásságát, de az a nehány munkája, melyet egy évi pápai
élete termeit, hangosan tanúskodik lelkének komoly irányáról, fantáziájának
lángjáról, de arról is, hogy még akkor, erős komikai ereje éppen nem
nyilvánult, sőt az egykorúak tanúsága szerint, a diákos, alsó komikumban éppen
nem lelte örömét, sőt bántotta érzékeny lelkét. Első művét 1841. november
21-én, tehát mindjárt az iskolai év kezdetén a képzőtársulat ülése, Finta
Károly bírálata alapján, érdemkönyvbe írásra ítélte méltónak, ezen első műve a
következő lírai költemény volt:
MI AZ?
Szólj, mi dal ez? Ennyi zaj közepett
Ennyi bűvhang s vad moraj-felett?
Felcsapongva égre hat zenéje,
Mely keserv és tiszta éldelet.
„Tán syrén zeng méreg édes hangon
Csábajakkal csendes légen át?”
Kisszerű az ennek ellenében
Ihletetten hallám bájdalát.
„Tán a Memnon szobra dall magasztos
Hajnalszülte tiszta éneket!
Tán az égi bujdosók összhangja
Rezgi át a kéklő mennyeket?”
Nem! oh a dal bús és nagyszerű dal!
Mely szívet folt és kebelbe hat,
Mély keserve annak, aki hallja
S a ki zengi, szíve megszakad.
Hattyú-dal ez; túlfeszült hatalma
Egy utóperc érzeményinek,
Melynek lelket elfogó siralmi
Haldokolva szerte lengenek.
Oh! Haláldal ez, siralmi ének,
Egy enyésző nép hattyúdala
Egy hazának végfeljajdulása;
Egy letűnő nép esthajnala.
Jókai Móric.
A
költemény úgy látszik a szerencsétlen Lengyelországra vonatkozik
1842.
február 9-én olvasta föl Jókai a képzőtársulatban „Az Istenítélet” című beszélyét, melyet a társulat febr. 13-án
Bárány Gusztáv bírálata alapján érdemkönyvbe írásra méltónak ítélt. Téves több
irodalomtörténetnek, sőt magának Jókainak „Negyven
év visszhangja” című visszaemlékezésének első soraiban foglalt azon
állítása, hogy e művével nyerte volna el a képzőtársulat egy aranyból álló
pályadíját.
Február
23-án „A coloss” című lírai művét
Tóth István, jelenleg pozsonyi ügyvéd jelentése alapján érdemkönyvbe írásra
méltónak ítélte az ülés, de beírva nincs; ugyancsak 23-án „Az ősi kard” s „Agg lantos”
lírai műveit kiigazítás végett visszaadták, de úgy látszik, a kiigazítás
elmaradt, minthogy e művekről többé nincs szó.
Február
27-én „Vágytárs” című beszélyét
Kerkapoly Károly bírálta s ennek alapján az ülés egyes igazítások megtevésére
utasította Jókait, de az igazítás elmaradt.
1842.
év július 26-án hirdették ki a képzőtársulattól hirdetett beszély-pályázat
eredményét; e szerint az első díjat, két aranyat, Orlai Petrics Soma nyerte el „Viszontorlás” című beszélyével; a
második díjat, a dicséretet s egy aranyat Jókai Móric „Tűz és víz” című művével (s ez volt az első arany, az első díj, melyet
Jókai hosszú írói pályáján nyert); a harmadik díjat, a dicséretet Lantai Sándor
műve nyerte.
Jókai
a képzőtársulatnak szavaló tagja is; először 1842. január 19-én szavalt,
szavalta pedig Vörösmartynak „Az éjféli
ház” című költeményét. Ezen első szavalata, úgy látszik, nagy elfogódása
miatt nem sikerülhetett, mert a jegyzőkönyvben a bírálat ezt mondja róla: „szavalata
alacsony hangja miatt érthetetlen volt.” Február 27-én szavalta Vörösmarty „Száműzött” című művét; június 12-én
pedig a Julius Caesar című tragédiából Antonius beszédét Julius Caesar fölött.
1842.
év május hó 29-én tartott ülésen Petőfivel együtt megválasztották bírálóvá; s
mint ilyen, bírálatot olvasott föl Sárközy Titusnak németből fordított „Zörgő malom” című beszélyéről.
Forrás: Irodalomtörténeti
Közlemények 1894. 4. évf. 2. füzet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése