(Fogarasi diákjaimnak,
az Értesítőbe)
Sokat beszélnek az irodalmi nevelésről, és
sokszor ellenséges hangokon. E tanulmány célja megmutatni, miért lett az
irodalmi nevelés, s miért marad az emberi szellem minden nevelésének tengelye.
A stilisztikáról és retorikáról lesz szó: arról
a kélt stúdiumról, melyet a klasszikus ókor egynek tekintett, és egy néven
retorikának nevezett. Egy stúdium ez most is, csakhogy két oldala van: gondolataink
összegyűjtése és kifejezése. Egy oldalról gondolkodni, más oldalról beszélni
tanít, a szó legtágasabb értelmében. Az olvasás is gondolkodás, s az írás is
beszéd.
Gondolkodni és beszélni: nem lehetne rövidebben
és mégis teljesebben megjelölni egész középiskolai tanításunk célját. Nem
tanítunk mesterséget, és nem képesítünk semmi mesterségre. Nem tanítunk
ismereteket, vagy a feledésnek. Nem tanítunk tudományt; a tudomány nem
tíz-tizennyolc éves gyermekeknek való. Aki tudományt akar tanulni, annak már nagyon
jól kell gondolkodni tudnia. Művészetet sem tanítunk: azt nem lehet tanulni.
Gondolkodni és beszélni tanítunk.
S ha ily szempontból nézzük a dolgot, akkor
megértjük, miért volt a művelt ókor szellemi nevelésének egyetlen és fő tárgya
a retorika, s be fogjuk látni, hogy ami a lényeget illeti, manapság sincs ez
másképp. Egész iskolád retorikai, s minden tantárgy igazában csak retorika ma
is. Minden nyelvtan és minden irodalom gondolkodni tanít és beszélni. A nagy
írók művei stilisztikai és retorikai példatárak, s az idegen nyelvekből még
jobban megérted a gondolkodás és kifejezés bonyolult masináját, mint a
magadéból, melyet már megszoktál. A számtan – levezetéseivel – a retorika egy
része: a dedukciók tana. A természetrajz megfigyelésre, a fizikai az induktív
következtetésre tanít meg. Ha felelsz tanárod váratlan kérdésére, gondolkodni
tanulsz; ha összefoglalod, amit tanultál, beszélni.
Gondolkodni és beszélni: voltaképpen egy.
Gondolkodás nem képzelhető beszéd nélkül, és megfordítva. Az állat sem beszél,
sem gondolkodik. Logosz: ez a görög szó észt jelent és szavat, s ész és szó nem
különböző dolgok. „A gondolat hangtalan beszéd, a szó a megtestesült gondolat!
– mondja egy híres nyelvtudós. Ezért a retorika, amely gondolkodni s a
stilisztika, amely beszélni tanít, voltaképp egy tudomány; külön nem lehetnek.
Elválhatatlanok, mint a test és lélek; a gondolat a lélek, a kifejezés a test.
Mikor olvasmányod eszmesorrendjét átgondolod, pontokra szeded, mikor a Toldi szerkezetéről, részleteiről
beszélsz: retorikát tanulsz. Mikor Kölcsey vagy Eötvös egy szép körmondatát
elemzed: stilisztikával foglalkozol. Minden magyar dolgozat retorikai és
stilisztikai feladat elé állít egyszerre. Minden tárgy, minden óra együtt hozza
meg áldozatát stilisztikának és retorikának.
Beszélni és gondolkodni tehát egyszerre tanulsz,
és folyton és lassan. De amihez egész iskolai pályádon állandó gyakorlással
szoktatnak, annak lassanként némileg tudatossá is kell válnia benned.
Olvasmányaid segítenek ehhez. Mondjuk például,
apró meséket olvastál, iskolakönyved szemelvényeit régi magyar
meseírókból. Tárgyra, felfogásra, terjedelemre nem sok különbség volt köztük:
ugyanazt a modort, az úgynevezett aesopusi (aiszoposzi) modort utánozták mind.
De különböző íróktól voltak, sőt különböző korban élt íróktól. S íme: mindjárt
meglepett, mily más hatású minden új író műve. Észrevetted, hogy a hatás
különbségét a kifejezés módjának különbsége okozza: a stílus változik. Egy
korból való íróknál is változik: Heltai hosszadalmasan, kedélyesen meséli el,
amit Pesti röviden, szárazon. De a kifejezésmód nemcsak írásban, hanem
beszédben is más-más. Magad megfigyelhetted, mennyire különbözik ismerőseid
beszédje egymástól. Az elbeszélések, színdarabok írói feltüntetik ezt a
különbséget hőseik beszédében. Ugye, másként beszél az öreg Bence, mint a
fiatal Toldi? A Mátyás deák utolsó
jelenetében a király is meg a kántor is ünnepiesen akarnak beszélni: mily
különbözőképpen sikerül!
Miért beszélnek az emberek ily sokféle módon?
Mert sokféle módon gondolkodnak. Ha a latin valamit másként fejez ki, mint a
magyar, azért van, mert a régi római másként gondolta, mint a mai magyar. A
latin valakit fut, a magyar valakitől. A régi magyar evett az ételben; a mai
ételből eszik. Nem a szó más, hanem a gondolat. Ami áll a népekre és korokra,
az áll az egyes emberekre is. Igaza van Buffonnak:
a stílus maga az ember; hű tükre az
ember gondolkodásának, erényeiben és gyengeségeiben egyaránt.
Először elárulja a gondolkodás gazdagságát vagy
szegénységét. A nyelvkincs ezúttal gondolatkincs. Akinek több szava van, több
ismerete van. Sőt, mivel a rokon értelmű szavak sohasem egyértelműek, akinek
több szava van egy dologra, több gondolata is van róla. Mikor a rokon értelmű
szavakat gyűjtöd, képzeleteidet sokasítod, szellemedet, lelked világát
népesíted. Így van a szólamokkal is. A szólam átöröklött, megcsontosodott
gondolatkapcsolás, azaz – ahogy tetszik – szókapcsolás. Kő építőszekrényedben
vannak kockák is: kockákból is kirakhatsz oszlopokat, falakat: de mekkora
könnyebbség, hogy oszlopai is vannak! Lelked építőszekrényében kockák a szavak,
oszlopok a szólamok. Mennél több oszlopod van, annál gazdagabb vagy, annál
könnyebb lesz a mondataidat megépítened. Sőt gondolkodnod könnyebb lesz,
hajlékonyabb és gazdagabb lesz elméd. Ez a gazdagságod folyton gyarapodik, s a
számtanórán éppúgy, mint a történelmi órán, szólamokat tanulsz, melyek képessé
tesznek számtani vagy történeti dolgokról gondolkodni. De mást is jelentenek
neked a szólamok, mint könnyebbséget és eszközöket; másképpen is kincset
jelentenek, kincses örökséget. Apáidtól örökölted őket, apáid gondolkodásmódját
örökölted velük. Örököse vagy őseid szellemi kincseinek, és rajtad a sor
megőrizni őket. Ne add el idegenért, idegen szólamokért, melyek idegen
gondolkodás tükrei. Ismerd meg ugyan az idegen gondolkodását is, tanulj idegen
nyelveket, és a magadét is jobban fogod érteni. Semmit sem lehet igazán ismerni
önmagában, csak mással összehasonlítva. Legkevésbé a gondolatot, mely oly
finom, oly nehezen megfogható. A görög, a világ leggondolkozóbb népe, nem
tudott úgy gondolkodni, mint a mai népek, mert csak egy nyelvet ismert. Ismerj
meg tehát idegen nyelvet is, hogy jobban gondolkodhass a magadén. De csak a
magadén gondolkodjál, ha azt nem akarod, hogy gondolkodásod roskatag legyen, mint
a felemás kövekből épített ház. A saját köveidet gyűjtsd, a magad bányáiból: e
bányák nemzeted nagy költőinek művei. Elsősorban annak, aki leggazdagabb szóban
és gondolatban, aki legjobban tudott magyarul. A Toldi-ból többet tanultál magyarul és magyarul gondolkodni, mint
talán minden más könyvedből együttvéve. Most azt hiszed, hogy nagyon ismered és
nagyon szereted; olvasd még egyszer, és látni fogod, hogy nem ismerted és nem
szeretted eléggé. Olvasd addig, míg minden kifejezése, minden szava lelkednek egy
részévé válik, kitörölhetetlen, elveszthetetlen kincseddé. Stílusod gazdagodik,
a stílus gazdagsága a gondolat gazdagsága.
S másodszor: a stílus helyessége a gondolat
helyessége. A stílus elárulja a gondolat egészségét vagy betegségét. A stílus
testhezálló ruhája a gondolatnak, s a test semmi fogyatkozását nem takarhatja
el. Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni.
Görbe hüvelyben nincs egyenes kard. A stílushibák gyűjteménye: nyomorék gondolatok kórháza. A főmondattalan
mondat olyan, mint a láb nélküli ember. Egy felemás mondatszerkezet olyan, mint
egy kificamodott tag. E kórháznak megvannak a maga félrebeszélő őrültjei s
eszméletlenei: az érthetetlenségek, gallimathiások. A stílus él, mint maga a
gondolat: vágd meg, és vérzik. S a stílus épségét észrevenni,
mint a jó egészség
Szelíd hatású titkos
működését
Könnyebb, mikor nincs,
mint akkor, ha van.
Oratio sicut corpus hominis ea demum pulchra est
– mondja Tacitus is -, in qua non eminent venae nec ossa numerantur, sed
temperatus et bonus sanguis implet membra.* (* A beszéd
is, mint az emberi test, akkor szép, ha nem tűnnek ki erei, nem lehet
megolvasni csontjait; hanem nyugodt, jó vér kering a tagokban. Taciti dialogus de
oratoribus /B. M. jegyzete/) A mesterségesen,
erőltetve csinált mondatban mindig meglátszanak az erek és a csontok. A
stiliszta szerény, mint Mikes. Ne akarjunk többet mondani, mint amennyit
gondoltunk, mert mondatunk beteg lesz. Minden gondolatunkat külön mondatban
fejezzük ki: az összenőtt ikrek ritkán egészségesek. Ne mondj semmit kétszer: a
pleonazmus gondolathiányt árul el; ami hasztalan, az káros. Némely mondat
olyan, mint a túlságos kövérségben szenvedő ember: alig bírja önnön felesleges
zsírját. Az ép gondolat egyenesen megy célja felé, s nem tántorog, mint a
részeg ember. Ha stílust tanulunk, gondolkodásunk fegyelmezettségének fokát
árulja el.
S harmadszor elárulja a gondolkodásunk
elevenségét is. Aluszékony embernek a stílusa is aluszékony. Mi teszi a szellem
elevenségét? a gondolatok könnyed és szabad társulása. Szellemes ember, kinél
olyan képzetek társulnak egymással, idézik fel egymást, melyek másnál külön,
idegenek maradnak, melyek közt más nem lát összefüggést. Minden hasonlítás,
minden ellentét, minden átvitel az eszmetársítás mozgékonyságának a jele. A
megszokott metaforák, melyeket minduntalan használsz: őseid gondolkodásának
élénkségét bizonyítják. Szellemes népnek szellemes a nyelve, szellemes embernek
szellemes a stílusa. Az ilyen stílus a lélek eleven mozgásának eredménye, a
hallgató vagy olvasó lelkét is eleven mozgásba hozza. S a lélek ily mozgása a
legnemesebb élvezet. Az egészséges lélek, éppúgy, mint az egészséges test,
mozogni kíván: futni, dolgozni, látni. Egy kiváló költőt vagy írót olvasva,
lelked a költő lelkével együtt fut, lát és dolgozik. Ujjongva fut hegyeken,
mezőkön, és változatos messze tájakat lát. De csak akkor, ha követni tudod a
költőt, elképzeled metaforáit, megérted célzásait: máskülönben olyan vagy, mint
a vak ember a legszebb vidéken. Stilisztikailag műveletlen embernek a legszebb
könyvek mintha idegen nyelven volnának írva. Kevéssel ezelőtt még a legszebb
Berzsenyi-vers számodra holt kincs volt. Ha kezedbe kaptad volna, tán nem is
átallod kinyilvánítani, hogy ez valami nagyon unalmas dolog lehet. Stilisztikai
elemzést kellett végezned, stilisztikát kellett tanulnod, hogy megértsd (ha
egyáltalán meg tudod érteni. nem mindenki tudja), mi a szép az ilyen sorokban,
mint az, a virtusról:
Talpa alá szegi a
chimaerát;
vagy a megelégedett emberről:
Izzadásának gyönyörű
gyümölcsét
éli örömmel.
Vajon mi okozza a költői tömörség sajátságos
hatását a lélekre? Érezzük, hogy a költőnek sokat kellett egyszerre éreznie és
gondolnia, hogy ilyen sokat tudjon egyszerre kifejezni: és mi is sokat érzünk
és gondolunk egyszerre, mikor olvassuk. Ez azt az érzést adja nekünk, mintha a
mi lelkünk is sokkal hatalmasabb és erősebb lenne: mert ennyi mindent tud
érezni és gondolni egyszerre! Aki ezt nem érzi, művelt emberek közt olyan, mint
a vak a látók közt; mintha egy érzéke hiányoznék. Pedig aki nem érti, nem
érezheti. A költők gyakran nehezek, mint Berzsenyi volt neked; de minden
nehézség új szépség, új édes munkát adván a léleknek. Ilyen szempontból
mondhatni: aki stilisztikát sohasem tanult, az élet legszebb élvezeteinek
egyikétől örökre meg van fosztva, mint a süket a zenétől. Természetesen ezt az
élvezőképességet nem itt, az iskolában, egy év alatt sajátítod el. A csírái
kell hogy lelkedben legyenek: minden egészséges lélekben meg is vannak. E
csírák fejlesztését első olvasmányaid már régen megkezdték, irodalmi és
poétikai tanulmányaid egyenesen folytatni fogják; de voltaképpen sohasem
szünetel az, sem gimnáziumi éveid alatt, sem azután.
Íme, stilisztikád három fő része a nyelvkincsről
és a stílus tulajdonságairól: a szabatosságról és az elevenségről, amiben a
többi mind benne van. Az első rész képzeteidet s szavaidat gyarapítja, a
második azokat használni, a harmadik a nagy írók képzeletvilágát megérteni
tanít. Az első kélt rész ismeretére mindennap szükséged lehet; a harmadiknak
ismerete mindennap élvezetedre szolgálhat. Az egészből pedig megérted, hogy a
stílus éppúgy, mint anyja és testvére, a gondolat, élő dolog: sejteni kezded
különbségeit nemzetenként (mennyire különböznek Ovidius versei Arany
Jánoséitól: az idegen versforma, sőt az idegen nyelv hangulata a magyarétól) és
egyénenként; s fejlődését koronként: legjobb bevezetés az irodalomtörténet
tanulmányához, melyhez később fogsz hozzáfogni rendszeresen. A stilisztika
vezetett rá, hogy mennyire érdekes és szükséges e tanulmány: mert itt láttad
azt, hogy mennyire nem mindegy, hogy valamit mikor írtak, ki írta és hol. De
még egy különbséget észrevettél a stílusban: észrevetted, hogy valamint minden
tudománynak megvan a maga stílusa, úgy megvan minden irodalmi fajnak is, és
hogy egészen más stílusban írnak aesopusi mesét, mint leírást vagy jellemrajzot.
A műfajok e stílusbeli különbségének fejlődését is – mint fakadtak azok
valamely nemzetnek vagy kornak képzeletvilágából – az irodalomtörténet fogja
megértetni veled; de e különbségek voltaképpen sokkal tágabb értelműek, s
hasonlókra találhatunk az emberi szellem alkotásainak minden körében. Különböző
korok különböző népek képzeletvilága minden téren különböző módon jut
kifejezésre: építészetben, festészetben csakúgy, mint az irodalomban; s e
különböző módokat az építészetben és festészetben is stílusoknak nevezik. E
művészeti stílusok majdani megértéséhez is – ami nélkül nem lehetsz igazán
művelt ember – itt kaptad tehát az első alapot.
Mindezek a dolgok a stilisztikát alapvető
tanulmányává teszik a művészetnek – de elsősorban alapvető tanulmánya marad a
stilisztika az életnek. Az ember gondolkodó és beszélő lény, és egész élete
gondolkodásból és beszédből áll, é mindig jobban csak abból. Az ember szavakkal
gondolkodik és szavakkal cselekszik. A művelt ember gondolatokkal küzd, szavakkal
csatázik. A leghatalmasabb fegyver a gondolat és a szó. A történelem:
gondolatok csatái s gyakran szavak győzelmei. A szabadságharc előtt Széchenyi
gondolatai harcoltak, s Kossuth szavai győztek. Az egyes ember élete:
gondolatainak fejlődése és szavainak hatása. A természet az oroszlánnak karmát,
az elefántnak agyarát, az egyszarvúnak szarvát, a méhnek fullánkját adta: az
embernek gondolatát és szavát. Élesítsd e fegyvereidet, hogy megállhass az élet
harcában; mert az élet harc, s az „erős megállja”.
Íme: a stílus olyan eszköz, melyet nem
nélkülözhetsz egy egyszerű levél megírásánál, egyszerű történet elbeszélésénél,
egy egyszerű kérdés megvitatásánál sem, sem akkor, ha akaratodat érvényesíteni
s valakit valamire rábírni akarsz. A levél maga is mindegyik lehet: elbeszélés,
megbeszélés, rábeszélés, mint könyved nevezi. De egy levél még egyszerű feladat
elé állít: gondolataid készen állnak hozzá; s ha egyszerűen és érthetően leírod
őket: jól végezted dolgodat. Mikes is csak így tett; igaz, hogy az ő egyszerűségében
kedvesség és szellem van: te megelégedhetsz az értelmességgel. De már a többi
retorikai olvasmányaid bonyolultabb gondolatok közé visznek: pedig csak ezekből
nyersz igazi fogalmat gondolat és szó szerepéről az életben. Mert itt már
tökéletesen a megtörtént életben vagy; nem a Toldi kedves, költött világában; nem mesét olvasol. Komoly, magas,
nehéz dolgokat hallasz, amilyenekkel a nagyok foglalkoznak, nem mulatságból,
hanem kötelességből; érezned kell, hogy nagy diák vagy, és az élet felé közeledsz.
Érezned kell, hogy majdan diák vagy, és az élet felé közeledsz. Érezned kell,
hogy majdan neked is az lesz a gondod, a megtörtént dolgok, a létezők és a
megtörténendők: történet, tudomány, politika.
Történet: mert a nemzet, amelynek nem volna
történelme, olyan lenne, mint a gyermek, aki nem tudja, mi történt vele tegnap.
Létének nagyobb részét: múltját vesztené az ily nemzet, nem volna egy nemzet
többé, s minden emberöltővel kihalna, mint az egynapos pillangó. Az emberi
öntudat alapja az emlékezet; a nemzet öntudaté a történelmi emlékezet.
Testemben egy parány sincs abból az anyagból, amiből hét évvel előbb voltam: de
ugyanaz vagyok, mert emlékezem. Éppúgy: ma senki sem él azokból, akik kétszáz
éve éltek e hazában: de ugyanaz a nép vagyunk, mert emlékezünk. A jelent csak a
múltból lehet megérteni: a jövőt csak a múlt alapján felépíteni. E múltat mint
alapot meg kell ismerned, és megismered a történelemórán, a latinórán s másutt.
De a retorikaórán magát a múlt megőrzésének a módját ismered meg, s a történetíró
műhelyébe tekintesz bele. Mikor műveit elemzed, látni fogod: honnan vette
adatait, hogy győződött meg igazságukról, hogy válogatta ki, hogy rendezte el.
Az első és második, a kutatás és bírálat módszereinek megismerése, oly módon
fejleszti feltaláló- és ítélőképességedet, hogy az élet majd minden
mozzanatában hasznát veheted. Megtanulod tiszteli a kor maradványait, belátván,
hogy csak az értő számára nem néma kövek. A múlt ismeretének lehető forrásait
éppoly szükséges ismerned, mint a történelmi hazugságok eredetét. Kezdetleges
ember mindent elhisz, intelligens mindent megbírál. Tanuld megkülönböztetni a
hihetőt a hihetetlentől. De a kiválogatás és elrendezés tanulmánya éppolyan
szükséges. Mindent nem lehet és nem érdemes megjegyezni. Meg kell találnod az
eseményekben a fontosat: s a fontos az ok. Annál jelentősebb egy esemény,
mennél több más eseményt hozott létre. Oly esemény, amely magában áll: mintha
nem is történt volna. Az elrendezés is okok szerint történik. S az események
okait kutatni annyi, mint az élet gépezetét tanulmányozni. Az élet
fogaskerekeit és erőátvivő szíjait. Ez a legnehezebb és legnagyszerűbb
tanulmány, de te ezt nem tanulod; ezt a történetíró tanulja. Te azonban, mikor
fiatal elméd követi a történetíró elméjét e bonyolult utakon, kétségkívül sokat
haladsz ahhoz, hogy a történet és élet eseményeit majdan helyesen felfogni s a
magad kis körében (egykor talán nagyobb körben is) helyesen előadni képes légy.
elfogás és előadás – gondolkodás és beszéd – tulajdonképpen retorikai célok; de
más, történeti ismereteket is nyersz e szemelvények olvasásával. Lehet: a
feledés számára; de azért nem felesleges dolog a történet egy-egy fejezetét
egyszer-egyszer így részleteiben is megismerned, amint a történetórán sohasem
kaphatod. Mennél közelebbről nézed a történelmet, annál inkább fog hasonlítani
az élethez. S mikor – e történeti olvasmányaiddal egyidejűleg – otthon a Zord idő-t vagy akár Az új földesúr-at olvastad, észrevetted, hogy a költő még
inkább életszínt akar adni a múltnak, azáltal, hogy még közelebbről nézi, s
képzeletéből oly részletekkel egészíti ki, melyeket a történet fönn nem
tarthat. S a történetíró, eléd tárván az emberi tettek belső rugóit,
emberismeretedet is fejleszti. Így lesz a történet az élet mestere. Azonkívül
egyazon eseményt – például a nándorfehérvári ütközetet – különböző írók
előadásában olvasva, ismét tanulmányozhattad a különbséget felfogásban,
stílusban. A krónikás gyermeteg előadása tanítja csak igazán megbecsülnöd az
oknyomozó történetíró érett, mély felfogását. S a nagy történetírók művészet –
mert a megtörtént dolgok visszaképzelése nem kisebb művészetet kíván, mint a
megtörténhetőké – nem kisebb élvezetet szerezhet, mint a nagy költőké. Est enim
h istoria proxima poetis et scribitur ad narrandum, non ad probandum*. (* Quintilianus, a nagy retorikai író mondja; fordítása: A
történelem ugyanis közel áll a
költőkhöz, és inkább az elbeszéléshez, mint a gyakorlathoz. /N. M. jegyzete/)
Tudomány: az emberi gondolatoknak egy másik
világa, amelybe retorikád úgynevezett értekezései vezetnek be. Ha a történet
tárgya a múlt, a tudományé az örök jelen, a természet örök törvényei. A
természethez tartozik minden; az ember is, a történet is: a történeti mű is
tudományos értekezés, ha a törvényeket keresi, amelyek a történelmi fejlődésben
megnyilatkoznak, és nemcsak a múltra vonatkoznak, hanem örök érvényűek. De az
örökké jelenvaló törvények keresése voltaképpen egész más gondolkodást igényel,
mint a történeti események megállapítása. A történetíró ritkán figyelheti meg
maga, amit leír: mások tanúságtételére utalva, legfeljebb azt nézi meg, kinek
higgyen. A tudós csak önmagának hisz: nagy példa neked, hogy olyan dologban,
melyről magad is meggyőződhetsz, te is csak magadnak higgy. A tudós csak azt
hiszi, amit maga is tud, s minden tudás csírája a tapasztalás. Tudni akarsz?
Tanulj meg látni. Minden ismeretedet kívülről kaptad: semmi sincs lelkedben,
ami nem volt meg előbb érzékeidben. De látni az állat is tud, s keveset tudnál,
ha nem tudnád a látottakat általánosítani. Az indukció oly művelet, melyet
ezerszer is végzel naponta öntudatlanul. Két jelenséget sokszor láttál egymás
után: következtetni fogod, hogy azok ezután is követik egymást, mint a villámot
a dörgés. S ezen az egyszerű következtetésen nyugszik minden fizikai tudomány.
Ezt az életben és tudományban egyformán nélkülözhetetlen műveletet gyakorlod te
is fizikaórán. De a matematikában másféle következtetéseket gyakorolsz; ott
elemezni tanulsz; megkeresni, egy tételben milyen más tételek foglaltatnak
benne. Ez a dedukció. De jól vigyázz: evvel nem tanulhatsz újat, hanem csak
meglevő tudásodat részletezed, mintegy házkutatást tartasz ismereteid közt. Az
axiómákban benn van az egész matematika: csak ki kell fejteni. Ne bízz a
nyakatekert szillogizmusokban, melyek látszólag egészen új, meglepő
eredményekre vezetnek; a dedukció nem adhat új eredményt, ha ad, hibásnak kell
lennie, és félrevezető szofizma. Mindazonáltal a dedukció a legnagyobb
mértékben szükséges: nélküle ismereteid kihasználatlan, öntudatlan
szunnyadnának lelkedben. Felébreszteni, nyilvántartani őket; egyetlen módszer
ez: az elemzés. Gyakorlása feltétlen észélesítő. Az indukció és dedukció együtt
alkotják okoskodásunkat. Aki helyesen használja őket: logikus ember. Te egész
gimnáziumi pályádon, az első osztályos nyelvtantól a nyolcadikos logikáig,
tanulod őket helyesen használni. Ez mind retorikai feladat: gondolkodni
tanulás; a retorikád értekező olvasmányainak elemzése tesz tudatossá róla. De
fontos alkalmazásukat nyerik a retorika azon részében is, melyről hajdan az
egész stúdium a nevét nyerte, s amely ma sem utolsó fontosságú része: a
szónoklattanban.
Politika: egy emberi társaság jövőjének
előkészítése. Ilyen értelemben minden szónok politikus. Ha a történetírót a
múlt, a tudóst az örök jelen: a szónokot a jövő érdekli, mégpedig nemcsak a
saját jövője. A szónoknak terve van embertársairól, s azt embertársaival el
akarja fogadtatni. A szónoklás tudománya: a rábeszélés tudománya. Könnyű
belátnod, mily fontos e tudomány az életre. A görögöknél, a rómaiaknál ez volt az
élet iskolája. De a szó hatalma azóta sem csökkent, mert a szóval a gondolat
harcolt; s van-e hatalmasabb a gondolatnál? De jegyezd meg: csak a jó gondolat
harcolhat jó szóval. Be tudsz-e bizonyítani valamit, ami nem igaz? Csak
gyengeelméjűeknek. Rá tudsz-e bírni valamire, ami nem helyes? Csak gyenge
jelleműeket. Nagy szónok nem lehet hamis ügy szónoka; tudatosan soha. A jó
szónok elsősorban igaz ember: vir bonus dicendi peritus – mint a rómaiak
mondták. Rossz gondolatból nem eredhet jó szó. Hol találsz annyi nemes
gondolatot, emelkedett érzést, mint a nagy szónokokban: Kölcseyben, Eötvösben?
Kit ne ragadna rokonszenvre egy Kossuth lelkesedése, egy Deák józan komolysága?
Ezért a nagy szónokok olvasása nagy erkölcsi haszonnal is jár: emez megint
melléktermése a retorikának, amely dús, mint a banánfa, s a szellemi élet egész
kertjét elfedik új meg új gyökereket hajtó, új meg új gyümölcsöket hozó ágai.
Íme, egy másik melléktermés: a nagy szónokokat olvasva, olyasmit tanulsz, ami
az intelligens ember életére okvetlen szükséges: megtanulod a politikai
alapfogalmakat, amelyek nélkül hírlapodat sem fogod megérthetni; Kossuth és
Deák beszédeiből megtanulod nemzeted közjogának alapjait, melyeken ma is minden
kérdés forog. S e modern politikai viszonyok megvilágítására legjobb
összehasonlításul kínálkozik mindjárt a római politika, mely Cicero beszédeiben
tárul szemed elé. Cicero és Kossuth szónoklatái közt általában, a Pompeiana és Kossuth július 11-i beszéde
közt különösen vannak rokon vonások. De tovább megyek: a legnagyobb szónokok a
legnagyobb emberek voltak, s olvasva beszédeiket, megismered hazád legnagyobb
embereit. A szó az ember; senki sem titkolhatja el önmagát, nem adhat mást,
mint ami benne van. Így domborodik ki szavaikból előtted hazád jelenének három nagy
teremtője: Széchenyi, Kossuth, Deák. Nem ismerheted meg őket: gyermek vagy még
ahhoz, de sejteni kezded alakjaik félelmes nagyságát, s óriás árnyékuk beesik
tanulószobádba. Még tovább: Széchenyitől politikai röpiratot olvasol (ez is
szónoki mű), amilyet százat és ezret fogsz olvasni az életben, s hogy megértsd
őket, kell egyet olvasnod az iskolában. Ugyane mű a nemzetgazdaság fő fogalmait
is megismerteti veled: a nemzetek életének anyagi alapjait megsejteti. Viszont
az emlékbeszédek, Kölcsey, Eötvös, Gyulai művei, a nemzetek életének szellemi
alapjait sejtetik meg. De a saját, mostani tanulóéleted is megtalálja
vonatkozásait a nagy szónokokban. Kölcsey Parainesis-e
egyenesen neked szól: s az iskola gondolatvilágától nem idegen Cicero
Archias*-a. (* Cicero beszéde Archias
költő védelmében)
E beszéd egyúttal példát ad a törvényszéki beszédre, mellyel szintén alig
kerülöd ki életedben a közelebbi megismerkedést.
Íme, mily sokfelé elágazik, mily sokféle
gyümölcsöt terem a retorika hatalmas fája. De legnagyobb haszna mindig egy
marad: hogy gondolkodni és beszélni tanít. A szónoki mű logikája a
legbonyolultabb valami: itt nem elég, hogy az egyes gondolatok épek és igazak
legyenek; a szónoknak rögtöni, praktikus hatást kell elérnie; szükséges, hogy a
gondolatai érvényesüljenek is. S csak akkor érvényesülhetnek, ha helyes
sorrendben vannak: az előző előkészíti a következő hatását; a következő viszont
betetőzi az előzőét. Az érv igazsága független helyétől, meggyőző volta nem az; s mit ér az igazság,
ha nem veszik észre? Ahol emberekre teendő hatásról van szó, ott minden
gondolatnak helyértéke van, mint a tizedes számrendszerben a jegyeknek. A
gondolatok támogatják egymást, mint a csatasorok; van előcsapat és hátvéd.
Dispositio locorum, tanquam istructio militum, facillime in dicendo, sicut illa
in pugnando, parare poterit victoriam*. (* A helyek
elrendezése, mint a katonák felállítása, éppúgy legkönnyebben szerezheti meg a
győzelmet a beszédben, mint amaz a harcban. Cornificius /B. M. jegyzete/) E beszéd egyúttal példát
ad a törvényszéki beszédre, mellyel szintén alig kerülöd ki életedben a
közelebbi megismerkedést.
Íme, mily sokfelé elágazik, mily sokféle
gyümölcsöt terem a retorika hatalmas fája. De legnagyobb haszna mindig egy
marad: hogy gondolkodni és beszélni tanít. A szónoki mű logikája a
legbonyolultabb valami: itt nem elég, hogy az egyes gondolatok épek és igazak
legyenek; a szónoknak rögtöni, praktikus hatást kell elérnie; szükséges, hogy a
gondolatai érvényesüljenek is. S csak akkor érvényesülhetnek, ha helyes
sorrendben vannak: az előző előkészíti a következő hatását; a következő viszont
betetőzi az előzőét. Az érv igazsága független helyétől, de meggyőző volta nem
az; s mit ér az igazság, hanem veszik észre? Ahol emberekre teendő hatásról van
szó, ott minden gondolatnak helyértéke van, mint a tizedes számrendszerben a
jegyeknek. A gondolatok támogatják egymást, mint a csatasorok; van előcsapat és
hátvéd. Dispositio locorum, tanquam istructio militum, facillime in dicendo,
sicut illa in pugnando, parare poterit victoriam*. (* A helyek elrendezése, mint a katonák felállítása, éppúgy
legkönnyebben szerezheti meg a győzelmet a beszédben, mint amaz a harcban.
Cornificius /B. M. jegyzete/) Ekként alkalmad nyílik megfigyelni, hogyan
fegyelmezik nagy szónokok harcra gondolataikat: még sok ily megfigyelés, s
majdan a magad kisebb céljaihoz képest te is tudod fegyelmezni a tieidet.
Intelligens ember manap is alig kerüli ki, hogy meg ne kelljen olykor ragadnia
a nyilvános szó fegyverét: fortia arma verbosi fori*. (* a beszédes fórum bátor
fegyverét /latin/) Hogy ez ne egészen insolita manu történjék: természetesen
csak gyakorlattal érheted el, s e gyakorlatra olykor már az iskolai élet is
alkalmat nyújt. De a nagy szónokok megértése fog csak megóvni attól, hogy
gyermekes és nevetséges fegyvereket használj: cifra, de életlen fakardot vagy
goromba, nemtelen husángokat. Itt tanulhatod meg, hogy ami több a kelleténél,
az kevesebb a kelleténél, s ami nemtelen, az hatástalan vagy visszás hatású.
Minden felesleges szó egy lépés az unalom felé; a sértő szó még annál is
rosszabb. Nagy szónok breviter simpliciterque* (* röviden és
egyszerűen /latin/)
beszél; nem „száraz-ridegen” ugyan: non fortibus modo, sed etiam fulgentibus
armis proeliatus est Cicero* (* nemcsak bátran, hanem
ragyogó fegyverekkel is csatázott Cicero /latin/), de mégis dagály
nélkül. Figurák és trópusok mesterkélt halmozása játék, nem szónoklat; a
szónoklat az élet eszköze s komoly, mint maga az élet. Jó szónokok stílusa
olyan, mint minden jó stílus: nemesen egyszerű és a tárgyhoz mért: külön
„szónoki stílus” nincs.
Ezt a jó stílust, amely csak jó gondolkodás
alapján épülhet, kell elsajátítanod, ezt gyakorlod, ezért olvasol, írsz,
beszélsz nyolc éven át, és azután is még sok éven át. Oktatásodnak ez a fő
célja, minden tanulmányodban ez a cél közös, minden: alkalom, minden: eszköz
neki. Ez a tanulmány az egész középiskolán át és minden tárgy körében foly, s
ez a tanulmány retorikai és stilisztikai tanulmány: más szóval egy magasabb
beszéd- és értelemgyakorlat. Ez a tanulmány minden látszat ellenére is nem a
könyvek, hanem az élet tanulmánya: nem is tanulmány, hanem nevelődés, edződés
az életre. Mint az ókorban: ma is egyetlen, legfőbb, leghasznosabb. S
legélvezetesebb is. Mert mi lenne élvezetesebb, mint érezni, hogy napról napra
több ember leszel, használhatóbb, képesebb gondolkodni, kifejezni
gondolataidat, megérteni, élvezni másokét, jobb és erősebb: vir bonus dicendi
peritus* (* a derék férfi jártas a
beszédben /latin/).
Forrás: Irodalmi alkotások elemzése 33-44. old.,
Szépirodalmi Könyvkiadó 1976.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése