Fejéregyházán
gróf Haller Ferenc vendégszerető házánál gyermekkorom óta majd minden évben
megfordulok. Haller Ferenc gróf egyike ama veterán honvédeknek, kik tevékeny
részt véve szabadságharcunkban; mindig nagy lelkesedéssel szólnak az általuk
átélt nagy napok eseményeiről s bizonyos mozzanatokat e nevezett időszakból,
különös előszeretettel és melegséggel mondanak el újra meg újra. Így hallottam
ez érdemes főúrtól többször a fejéregyházi csata lefolyását s az abban
szereplők szerencsés vagy szerencsétlen kimenetelű sorsának elbeszélését.
A
„Petőfi-Múzeum” kiadóinak felszólítására röviden összefoglalom azt, amit e
végzetes csatáról s főképpen Petőfiről a gróftól hallottam s közlöm a vázlatot,
melyet a gróf hat évvel ezelőtt eszközölt felmérései alapján a fejéregyházi
csata könnyebb megértése céljából –
számomra papírra vetett.
Haller
Ferenc gróf, mint Segesvár parancsnoka s a Mátyás huszárok egyik őrnagya július
31-én a muszkák elől visszavonult szedett-vetett csapatával Segesvárról
Héjasfalvárta, Bem elébe. Bem ugyanis ez éjjel érkezett meg ide 5 zászlóaljjal
s 12 ágyúval. Innen azonban 2 zászlóalját 2 ágyúval Kőhalom felé küldött,
értesülve hírnök útján arról, hogy a muszkák Kőhalomhoz közelednek.
A gróf
itt, mint mondja, csodálkozva látta Petőfit, kivel Sepsiszentgyörgyön
ismerkedett meg, a Bem kíséretében. Petőfi polgári ruhában volt, fekete
kabátban, lehajtott gallérú ingben, nyakkendő nélkül és lóháton.
Héjjasfalva
előtt a gróf Bemnek jelentést tesz arról, hogy a muszka 14 ezernyi gyalogsággal
6 ezernyi lovassággal és 36 ágyúval Segesvárt van. Bem erre azt válaszolta: „ik
veiss schon!” A gróf januáriusban hallva Bemtől, hogy Segesvár nem neki való,
Lőrinczi hadsegédét felkérte, tudja meg Bemtől, ha posta jön, hová küldje?
Nagy
volt mindkettejük meglepetése, midőn Bem azt válaszolta erre: „Na, nach
Schässburg.”
Amint
Fejéregyházára érkezik Bem kis seregével, megpillant egy Segesvár felől
közeledő porfelhőt s gyanítva, hogy a kémszemlére indult előcsapat, tüstént
felállíttat 2 ágyút és meghagyja, hogy mikor tüzet parancsol, mindkettőt el
kell sütni. Közelebb érkezik a felhő, Bem megigazítva az ágyút, tüzet
parancsol, és Skariatin muszka tábornok hetedmagával elesik. Ezek felszedik a
sebesülteket s visszatérnek.
Ekkor
Bem déli 10 óra tájt felállítja seregét, amely 2500 gyalogból, 300 lovasból s
10 ágyúból állott. A lovasságot az országúttól jobbra, a gyalogságot balra
vezényli az erdőbe. Előbbi a mellékelt térképen 7-es, utóbbi pedig 3-as számmal
van jelölve.
Petőfi
az ütközet kezdete előtt, amint a felállítás megtörtént, leszállott lováról,
melyet isszavezettek a fedezethez, és gyalog a Haller tulajdonához tartozó M o n a s t e r i a nevű kert közelébe ment s ott egy emelkedett
helyen telepedett le. Itt jegyezgetett, talán éppen verselt és szemlélte a
csatát. Ebben a helyzetében látta a csata kezdetén Petőfit a gróf – és azután
többé nem látta -, de Papp Louis, ki mint Bem hadsegéde a csata végéig a
Monasteria-kerttől nem messze felállított ágyúütegek megett volt, délután 5
órakor a csata befejezése előtt kevéssel is ugyanezen a helyen látta Petőfit.
A
fejéregyházi csata egyike volt azoknak, melyekben egy kicsiny, de a
hazaszeretettől lángoló lelkesedésű sereg hatszor akkora ellenséges sereggel
állott szemben.
A
magyar gyalogság feladata az volt, hogy a rajzban látható állásából az „ördög
patakon” keresztül menve a muszkák ütegeit hatalmába kerítse. Ötször jutottak
fel honvédeink a hegyormon, de mindannyiszor megverettek. Bem déltájt látva,
hogy Kemény Farkas, kit Marosvásárhely felől várt 12 ezer emberre (V. T.), nem
érkezik meg, elhatározta, hogy seregével visszavonul. De 1 órakor 100 muszka
egy őrmester vezénylete alatt átállott Bemhez, jelente, hogy a muszkák nem
győzik a védelmet s ezért szándékát Bem megváltoztatva, tovább folytatta az
elkeseredett harcot.
Talán a
harc kimenetele nem lett volna oly szomorú, ha Bem el nem mulasztja a kellő
fedezetről való gondoskodást.
Ennek
hiánya következtében, 6 óra körül 150 kozák a vázlatban feltüntetett úton H é t ú r
község felől a kastélyon keresztül az ágyúfedezet háta megé került. Az
ágyúk védelmére 20 ember volt csak rendelve, kik közül alig menekülhetett meg
egy-kettő. Az ágyúk tüzelése beszűnvén, huszárjaink a falun keresztül
visszavonultak, nem gondolva Bem és társai megmentésére.
Bem is
ez alkalommal csak úgy menekülhetett, hogy az elősiető ellenséges lengyel
uhlánusok látva e veszedelmet, melyben honfitársuk forog, a kozákokat háttérbe
szorították s utat nyitva Bemnek, őt megmentették.
Egyébiránt
ez az eset ismétlődik Bem menekülési útjában
Héjasfalvánál. Itt is a
lengyel uhlánusok segítik elő Bem megmenekülését. Bem maga mondta Haller Ferenc
grófnak: „Die Uhlanen haben mich zweimal
gerettete.”
Ezek
után az a kérdés merül fel, hogy mi történt Petőfivel? Petőfi úgy a Haller
Ferenc gróf, mint a Bem hadsegéde Papp Louis s több jelen volt állítása szerint
az ütközet alatt, a Monasteria-kert
mellett a gyepen pihent.
Mi
történhetett vele az ütközet után? Haller Ferenc gróf azt véli, hogy Petőfi
menekülése lehetetlen volt, mert arról a helyről, amelyen ő a magyar seregtől
elkülönülve pihent, az üldözés pillanatában a kert mellett meredeken emelkedő
hegyre nem mehetvén föl, csak az országút felé vehette útját, amelyet pedig a
muszkák már elözönlöttek volt.
A
Skariatin halál amiatt felbőszült kozákok senkinek sem kegyelmeztek. Így
polgári ruhája Petőfit sem menthette meg azoknak öldöklő haragjától.
Egy, a
gróf Haller Ferenc kívánatára eszközölt hivatalos nyomozás alkalmával, a
kihallgatás folyamán egy most is élő segesvári szász azt állította, hogy nem
sokkal a csata után a Monasteria-kert alatt levő vízmosás közelében látott egy
hullát. Ez a hulla, igen valószínű, a nagy magyar költő hullája volt.
Ez az,
amit Haller Ferenc gróf Petőfiről oly sokszor elmondott. Mindannyiszor azonban
valahányszor ezeket elmondá, hozzá tevé: Petőfiről, az ő haláláról ennél
bizonyosabbat senki sem állíthat. Ennek két oka van. Először Petőfi korántsem volt még a Bem hadseregében
sem annyira feltűnő és ismert egyén, mint azt ma gondolnók; másfelől, az
ütközet hirteleni befejezése után oly nagy volt a zavar, hogy bizony mindenki
csak saját életének megmentésére gondolhatott s nem ügyelhetett a zömtől
különben is távolabb álló költőre.
Ma már
aligha van olyan ember, ki kételkedhetnék abban, hogy Petőfi nem a fejéregyházi
csatatéren halt meg. Ha tehát ebben megnyugszunk, önkéntelenül tárul előnkbe
egy másik kérdés: hol nyugszik?
Haller Ferenc gróf erre is válaszol: a legnagyobb valószínűség szerint abban a vasúti vonal közelében levő nagy
sírhalomban, melyben legtöbb honvéd alussza örök álmát s amely Petőfi valószínű
eleste helyéhez is a legközelebb áll.
És ez a
sírhalom még ma mindig jeltelen. A gyűjtés, melyet Haller Ferenc gróf elnöklete
alatt a Petőfi-emlékegylet megkezdett, ma gróf Bethlen Gábor vezetése mellett
foly ugyan, de az eredmény ma még nagyon csekély. Nem szabad a magyar
társadalomnak olyan lomhán venni részt ebben a mozgalomban. Adakozzék minden
magyar, ki Petőfiért s a magyar szabadságért lelkesülni tud, tehetségéhez
mérten a maga filléreivel. A fejéregyházi csatatérre, éspedig éppen arra a
helyre, amely minden valószínűség szerint a nagy költő nyugvóhelye, díszes
emléket kell emelni, hogy a Skariatin emlékszobrát látó utazó lássa a magyar
nemzet emelte még díszesebb emlékjelt is, a Petőfi Sándorét!
NAGY
KÁROLY
Forrás: Petőfi-Muzeum I. évf. 4.
szám, 1888. okt. 1. (október-decemberi
füzet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése