Újságíró, elbeszélő,
drámaíró. Egerben született, gazdag kereskedőcsalád legkisebbik gyermekeként.
Apjától természetét és művészi hajlamait örökli, fogékonyságát a
képzőművészetek és a színjátszás iránt. Iskoláit Egerben kezdi, de az apa
halála után Pestre költöznek, ahol az időközben tönkrement család szegénységben
él. Írói pályája vidéken, Békésgyulán indul, ahová színházi kudarca után kerül.
Az első műve, a Nyomor (1884) már címével is jelzi Zola hatását, amelytől Bródy jó két
évtizedig nem tud szabadulni. A könyv meghozza számára a sikert, hiszen a
naturalisztikus ábrázolásmód az újat, a korszerűt jelenti a korabeli magyar
irodalomban. Vérbeli újságíróként hamarosan a publicisztikában is hírnevet
szerez, s Kolozsvárra hívják, ahol megismerkedik Hunyady Margit színésznővel.
Bár szerelmük nem házassággal végződik, ebből a kapcsolatból születik fia,
Hunyady Sándor író. Bródyt a szerelem titkai örökösen foglalkoztatták, többféle
változatban megírja ezt a témát: Az asszonyi
szépség (1897), Jegyzetek a szerelemről (1911), A szerelem élettana (1922).
A századforduló irodalmi
lázát a lapalapítási kísérletek sokasága is tükrözi. Bródy a Fehér könyv –
modern szemléletű folyóirata – bukását követően kiadja a Jövendőt (1903), amelynek
munkatársai a kor jeles írói, költői. A lap figyel a kortárs világirodalomra,
de rovatot tart fenn az új költők számára is. Megszűnte után Bródy újságírói
pályája a Napnál folytatódik, később az Újság és az Est-lapok munkatársa. Babits értékelése szerint Bródy Sándor érdeme,
hogy megteremtette Magyarországon az irodalmi újságírás nyelvét.
Zola
naturalizmusértelmezése, a századvég dekadenciája és a művészvilág mitikussága
fonódik egybe azokban a művészregényekben (Faust
orvos, 1887; Színészvér, 1891), amelyek majd az
összegző művek, az Ezüst kecske és a Nap lovagja felé mutatnak. Az Ezüst
kecske (1898) karrierregény, amely
kélt tehetséges fiatalember sorsáról, pályájáról szól. Tehetségük biztos
tudatában mindketten fényes jövőről álmodoznak, s az ifjúkor fölényével viselik
a szegénységet. A főszereplő, Robin Sándor karrierjét feleségének köszönheti,
az asszony energikusságának és a pénz, a gazdagság, a hatalom iránti mohó
vágyának. Ám bukását is ez okozza: miközben sikert sikerre halmoz, felesége és
apja visszaél a hatalmi helyzettel. Bródy a polgárság gátlástalanságának és a
dzsentri kisszerűségének kritikájával emeli ki a jövőt kutató, vállaló
értelmiség szerepét. Robin erkölcsiségét kiegészíti barátja, Bem Gyula
önzetlensége, tisztasága. Alakja a kor művészregényeinek hőseivel rokonítható,
hisz a beteg festő a romlott világról lemondva csak a művészetnek él. A Nap lovagja (1902) Asztalos
Aurél sorsában egy másik karriert és magatartásmódot mutat be. Jelleme hasonlít
Robin Sándoréhoz, de annak erkölcsét, tisztaságigényét nélkülözi.
A színpadi sikert A dada (1902) című darab hozza meg.
A regényekben is megjelenített világszemlélet, a szegények erkölcsi hite
vezérli a színmű főszereplőjét. Ugyanaz a tulajdonság, mint amely A tanítónő (1908)
hősnőjének tetteit mozgatja. E drámájának sikerét Bródy később már nem tudja
megismételni. Utolsó éveiben főleg újságcikkeket ír. A művészsorsot utoljára
megjelenítő regényén, a Rembrandt-on sokáig dolgozik, de az csak halála után, 1925-ben
jelenik meg.
EZÜST KECSKE
A
címszereplő egy olyan bot fejét díszítette, amelyet a regény főhőse gyakran
bevitt a zálogházba, hogy pillanatnyi pénzzavarát enyhítse. Egy ilyen alkalom
leírásával indul a történet. Hősünket furdalta a lelkiismerete, mert a
nevezetes tárgy édesanyjától származó születésnapi ajándék volt. Ám ez csak
rövid ideig tartott, mert a kapott néhány forintból megvette a
legszükségesebbeket, s az éhség enyhültével barátaival ismét világmegváltó
eszméket szőttek. Majd később Robin Sándor levelet írt a szeretett lánynak.
Szépen leírta jómódját, szerelmét – de az ajtó váratlan nyílt, s megjelent a
címzett, anyjával, nővérével.
A
papa sikkasztott, s a család szégyenében Pestre menekült a „vőlegényéhez”. A
váratlan helyzetben a fiúk elsomfordáltak, Sándor pedig gavallér módjára
pártfogását ajánlotta. Piroska nővére eközben kiment vizet inni, s úgy eltűnt,
hogy majd csak a regény vége felé tér vissza egy magas rangú kormányhivatalnok
jobbján. Immár családos hősünk élete azonban nem ilyen kalandos. Esténként
Piroska varrogatott, s a jogásznak készülő fiatalember címszalagot írogatva
azon törte a fejét, mit esznek holnap. Közben a törvénytelen kapcsolat is
szemet szúrt. Házassággal kell visszaadni a lány jóhírét – jelentették ki a
barátok. Hirsyt mindjárt elküldték pénzt szerezni, s ezután Bem Gyula, a
festőnövendék összeadta az ifjú párt a Szigeten. Az pedig, hogy a frigy nem
törvényes, a boldog fiatalokat nem érdekelte, s nem is okozott gondot, csak a
gyermek megszületésével s a szerelem múltával.
A
mézesheteket baljós közjáték zavarta meg. Sándor elvesztette az
egyenruha-készítő cégnél kapott állását, mert Halász úr, a tulajdonos kezet
fogott egy főherceggel. Bármily hihetetlennek tűnik, a dolgok között van
összefüggés (és itt ironikus magyarázatba kezd az író, mint mindig a mű során,
amikor logikátlannak tűnő vagy meghökkentő eseményeket közöl, de láthatóan csak
azért, hogy kiszóljon a regényből). Halász úr ugyanis az üzletkötés mámorában
kézfogásra késztetett egy főherceget, amiért jelentős helyekről bojkottálták a
céget, s az tönkrement. Így aztán a családfő állás után jár napokon keresztül,
a szűkös megélhetést Bem Gyula biztosította, aki ezért még az olajfestékről is
lemondott. Pedig ezzel szeretett dolgozni, ám nagyobb boldogságot szerzett
számára, amikor esténként elvitte keresetét Piroskának. Ugyanis beleszeretett
barátja feleségébe, de becsületes ember lévén, inkább kínlódott, s elmaradt
tőlük.
S
aznap, hogy Gyula nem jött, vacsorázni mentek. Itt találkozott Robin Sándor
azzal az ügyvéddel, aki elindította karrierjét. Berger úr egy nehéz ügyet
bízott a nyílt tekintetű, rokonszenves fiatalemberre. A hírhedett uzsorás, akit
városszerte csak fehér hiénának neveztek, ezúttal komoly bajba került, és más ügyvédek nem vállalták a védelmet. Az
öreg, aki tollszedőként kezdte, erényként csak a furfangosságot és az
alkudozást ismerte el, s igyekezett mindenkit rászedni. Sándor nála találkozott
Hannával, a gyönyörű zsidó lánnyal, aki így szólt, mikor kikísérte: „Ha nem
zárnak be bennünket, ha maga is úgy akarja: a maga felesége leszek.”
A
lány a tárgyaláson az első sorban ült, és szerelmes tekintettel kísérte a férfi
minden mozdulatát, aki hosszan ecsetelte az öreg uzsorás ártatlanságát. A
bíróság felmentő ítéletet hozott. Pénzt ugyan Sándor nem kapott, de ahogy a
lány kezet fogott vele, majd megcsókolta, az feledtette vele helyzetét, s egy
időre még a kötelességén is úrrá lett, hogy megmondja: családja van. S hiába
győzött a becsület, hiába szökött vissza Sándor a nyomorúságba, nem tudta többé
Hannát feledni, és hivatalába se járt be. Mindenkire haragudott. Magára, hogy
fiatalon elrontotta az életét, de még az ezüst kecskére is, ezért Hirsyvel
ismét zálogházba adatta. Közben megszületett a kisfiú, akit nem hívhattak Robin
Sándorkának, de az anyja ezt nem értette. Egy alkalommal éppen gyermekét
fürdette, amikor egy szép nő nyitott ajtót: Hanna volt, s pénzt hozott. Sándor
azonban önérzetesen kidobta. Hiába, korábbi gondolataitól nem tudott már
szabadulni, és Piroska sem a gyanútól, hogy az elegáns nő Sándorhoz tartozik.
Gyermekük most még lefoglalta őket. A kicsi éhezett, kivitték hát falura
szoptatásra. Sándorka azonban rövid idő múlva meghalt, s ezután a házaspár
végleg elhidegült egymástól. Bem Gyula, aki a Piroskáról készített
Madonna-képeivel felkapott festő lett, hiába vallotta meg szerelmét, az asszony
most is hű maradt, annak ellenére, hogy férje elköltözött tőle, mert új életre
vágyott.
Robin
Sándor képviselő lett. Mint megvallotta, ez nem is neki, új feleségének jutott
az eszébe. Hanna apja révén könnyen elintézte, hisz a kerületben sokan
lekötelezettjei voltak. A képviselőházban tett első látogatásakor Sándor
megilletődve beszélt a miniszterelnökkel, s bár sok mindent nem értett,
egynémely zsiványságot azért megsejtett. Élvezte képviselőségét, s kemény
tartással ült a fiákerben, amit az asszony fizetett számára, így is egyengetve
férje karrierjét. Egy alkalommal egy kiskocsmában vacsoráztak, amikor
tekintélyes politikusokból álló társaság ült le hozzájuk. Sándor elnyerte
rokonszenvüket, s megkapta a „vízikirály” hivatalát, kormánybiztosnak nevezték
ki. Hanna szerelmes szavakkal búcsúztatta az állomáson, s lelkére kötötte
férjének, melyik kedves emberét milyen előnyökhöz juttassa.
Robinék
társasági életet éltek, s a vizek világából hazakerülve estélyt adtak. Mélyen
kivágott selyemruhájában Hanna volt a legszebb asszony, vibrált körülötte a
levegő. Az est jó hangulatban telt el, és hősünk épp nosztalgiával gondolt a
régi szegény időkre, amikor Bem Gyulától üzenetet hoztak. Mindent hátrahagyva a
festőhöz sietett. Az ismét gyengélkedett, s azért hívatta Sándort, hogy legyen
tanúja másnap reggel, amikor Piroskával összeházasodnak. Mint régen, élcelődtek
szerelemről, halálról, amikor a festő komolyra fordította a szót, és
figyelmeztette barátját, úgy hírlik, asszonya elárulja, rajta keresztül a
képviselő megvesztegethető. Szavai igazak voltak. Sándor gyilkolni tudott
volna, amikor megtalálta a bizonyítékokat, Hanna pedig bevallotta, hogy
megcsalta, a születendő gyermeknek nem ő az apja.
Másnap
Robin Sándor felment a miniszterelnökhöz, hogy lemondjon minden hivataláról, és
teljesen összetörve hallgatta az öreg papoló erkölcsi fejtegetéseit. Az
éjszakát a régi barátnál, a közben kikeresztelkedett Hirsynél töltötte, akit
eddig soha nem engedtek be hozzá. Reggel minden különösebb ceremónia nélkül
megvolt az esküvő, s az új pár Itáliába ment gyógyulást keresni – illetve
meghalni. Bem Gyula az imádott tájon, sokáig várt szerető felesége karjai közt
hunyta le szemét.
Robin
Sándor élte a maga elegáns életét, s unatkozott. Egy alkalommal eszébe jutott
az ezüst kecske, de hiába kerestette, nem akadt a nyomára. Akkor ötlött eszébe,
hogy hajdanán, elválásukkor a Gyulacédula Piroskánál maradt. Felkereste hát az
asszonyt, akit Gyula genovai síremléke felavatásakor látott utoljára. Az ő
segítségével aztán a kecskét is megtalálták. Egyszer pedig vonatra ültek, s
elutaztak a faluba, kisfiuk sírjához. De hiába keresték, a homokbuckákon
korhadó kis keresztek egyformák voltak, s végül az egykori dajka házhoz mentek
segítséget kérni. Az udvaron egy ugyanolyan korú, Sándorhoz feltűnően hasonlító
fiúcska játszott, akinek mozgása, tartása elárulta, hogy nem parasztgyerek.
Amint kiderült, a dajka annak idején csak a pólyáról tudta megkülönböztetni
sajátjától az idegen csecsemőt. Így amikor gyermeke meghalt, mint Robin
Sándorkát temették el.
Így
ér véget ez a karrierregény. A jók, a tiszták elnyerik jutalmukat. Robin Sándor
most már törvényesen is feleségül veszi asszonyát, s boldogan él. Eljár a
klubba „minisztert buktatni”, s mikor éjjel hazatér, óvatosan betakarja fiát. A
gyerek kezében szorongatja az ezüst kecskét.
N. HORVÁTH
BÉLA
Forrás: 66 híres magyar regény 116-120. old. – Móra Könyvkiadó 1995.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése