Arany János 1860 őszén költözött Nagykőrösről Pestre,
s az itteni pezsgőbb élet munkakedvét is növelte. 1862-63-ban
keletkezett a Buda halála, ugyancsak töredékes előzmények (1853-56)
után. Ez a mű a tervek szerint a Csaba-trilógia első része. (A második rész
az Ildikó, a harmadik a Csaba királyfi lett volna. Mindössze a
második részből készült el két ének 1881-ben.) A hun mondakörhöz kapcsolódik az
önálló műként ismert Keveháza (1853) is, a költő egyik legjelentősebb
elbeszélő műve.
Arany János a Buda halálában a néphagyományban
élő hun-magyar mondakörhöz nyúl forrásért és eszméért: a nemzeti katasztrófa
emlékét és veszélyét dolgozza fel. „A nemzeti történelemre nehezedő végzetről
szól – de ezt a végzetet nem mondja szükségszerűnek, elkerülhetetlennek.”
(Sőtér István)
**
BUDA
HALÁLA
Hun-rege
BUDA
KIRÁLY MEGOSZTJA ÖCCSÉVEL AZ URALKODÁST
Hullatja levelét az idő vén
fája,
Terítve hatalmas rétegben
alája;
Én ez avart jártam; tűnődve
megálltam:
Egy régi levélen ezt írva
találtam.
Már megtért Keveházába, a
hunok fejedelmi temetőjébe Bendegúz s legidősebb fia, Rof is. Buda országolt, a
Zagyva folyó mellett volt királyi városa. Egy nap tanácsba rendelte a
főembereket: Szalárdot, Bulcsút, Torda táltost, Szömöre kádárt, Álmos gyulát,
az idegen Detrét meg a többieket. Bejelentette, hogy megosztja a hatalmat
öccsével, Etelével: „Légy te, öcsém, a kard, én leszek a pálca.” Mindenki
helyesli a döntést, „mivel öccsét nála jobban is szerették”. Áldozni véresküre
mentek. Egy tiszta fehér mént áldoztak fel, s előbb Buda, majd öccse tett
fogadást, hogy e mai szertől el nem áll soha. Az áldozati füst vészharagos
volt, de inkább az áldomásra figyeltek az emberek.
MÁSODIK
ÉNEK.
DETRE
TANÁCSA
Másnap reggel Buda
viaskodik magában, hogy helyesen cselekedett-e. Detre keresi fel, akit hajdan
Bendegúz győzött le, s tartott meg
udvarában fejedelmi sorral, gyakran meghallgatva tanácsát. S népe, a gótok is
ott éltek a hunok mellett. Detre most is tanácsot ad, kéretlen, s hebehurgyának
nevezi a döntést: „Az egy birodalom két fő hogy uraljon?” Baj lehet ebből, az
öcs nyugtalan ember. Buda tanácstalankodik, hogy mit is tegyen. Detre arra
buzdítja, hogy ne engedje öccsét maga fölé nőni.
HARMADIK
ÉNEK.
A TANÁCS
VISSZÁJA
Etele jól érzi magát,
levelet ír feleségének, Ildikónak, hogy jöjjön fel Budaszállásra, s hozza
Aladárt is, gyermeküket. Buda neje, Gyöngyvér is várja őket. Örömáldomás lesz,
nagy vadászat, majd lakoma.
Most nála jelenik meg
Detre, s hozzá szónokol, hogy óvakodjon a fülbesúgóktól, akik majd
hozzák-viszik a hírt a két testvér között. Buda majd féltékeny lesz rá, máris
megváltozott. Etele villámló szemekkel utasítja rendre Detrét: ne merjen éket
verni közéjük, mert szörnyű halált hal. Detre térdre omlik, Etele pedig
lecsillapulva bocsátja el. Detre örül: sikerül a csel, máris benn van az ék.
NEGYEDIK
ÉNEK.
A
VADÁSZAT
Etele körbehordatja a véres
kardot. Budaszállás körül összegyűlnek a férfiak. Buda értetlen: béke van, mire
ez az egész. Detre máris a király vesztét huhogja. Etele viszont naphosszat a
sereggel fárad. Begyakoroltat velük minden harci fogást, lehetséges
csatarendet. A hunok úgy érzik, hogy Etele az ő igazi királyuk.
Etele felkeresi bátyját,
jöjjön, szemlélje meg a kipróbált és betanított hadakat, majd hirdessen békét
és vadászatot. Buda így is tesz, ám mindegyre a megbékélés és a gyanú
váltakozik benne.
ÖTÖDIK
ÉNEK.
FOLYTATÁS
Díszes kíséretével
megérkezett Ildikó is. Etele szerelmes kedvvel fogadja az asszonyt, akinek első
férje Szigfrid volt. Aladárt, fiát égbe hajigálta örömében. Majd átmentek
Budához. A két asszony szeme hidegen összevillant, ám mégis nyájasan beszéltek
egymással, s Gyöngyvér dicsérte a gyermeket is. Nagy készülődés kezdődött, s
másnap a Mátrába mentek vadászatra. Sok zsákmányt ejtettek, majd lakomát
csaptak. A hegedősök kobza is megpendült, s Hunorról és Magyarról regéltek.
HATODIK
ÉNEK.
REGE A
CSODASZARVASRÓL
Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrul
szájra;
Fű kizöldül ó sírhanton,
Bajnok ébred hősi lanton.
Ménrót fiai vadat űznek
ötven-ötven jó leventével. Egy csodálatos szarvasgímet követnek. Napokon át
tart a hajsza, s végül a Meóti kis tengernél eltűnt a szarvas. Tanyát vertek a
messzi idegenben Hunor, Magyar és daliáik. Egy alkalommal égi zenét hallottak.
Belár és Dúl király lányaira akadtak, akik tündérséget tanultak éppen az
éjszakában. A leventék láttán a tündérek eltűntek, e ott maradtak a lányok.
Éppen annyian voltak, mint a férfiak. Idővel fiakat-lányokat szültek, s így
jött létre a hun és a magyar nemzet.
HETEDIK
ÉNEK.
A
KÖVETSÉG
A keleti császár követe
Etele királyt kereste föl szövetségkötés és katonai segítségkérés céljából.
Etele Budához küldené, mert ő a fő, de a követ bevallja, hogy a császár
parancsa szerint csak Etelével tárgyalhat. Etele felkeresi bátyját a hírrel, de
az rátámad, hogy jogát kívánja a kötés szerint. Etele is felfortyan és elrohan.
Másnap tér vissza, lehiggadva. Kibékülnek a hunok érdekében. Gyöngyvérrel
együtt mennek Ildához, s a kis Aladárral való játék teszi teljessé a
megegyezést.
NYOLCADIK
ÉNEK.
ETELE
ÁLMOT LÁT
Másnap folytatják a
vadászatot. Etele pányvával fog el és fáraszt halálig egy hatalmas medvét. Buda
az Etele által javasolt szarvas helyett bölényre támad, de elhibázza a kopját,
s az állat fellöki őt lovastul. Etele van legközelebb hozzá. Megkísérti a rút,
ördögi Ármány, „Nem volna-e bátyját jobb hagyni halálra, / Mint hagyni türelmét
örökös próbára”, de elhessegeti a rémképet, s még jókor végez a bikával.
Ezalatt az asszonyok solymászni kezdenek, s Ilda sólyma Gyöngyvér sólymának
esik, és meg is öli azt. Nagy pörpatvar kerekedik, amit az odaérkező férjek
csendesítenek le, s Ilda kárpótlásul kitekeri a gyilkos sólyom nyakát.
Az esti mulatság után
mindenki aludni tért, csak az örökkön élő virrasztott. A Hadak ura, az öreg
Isten úgy határoz, hogy Etele hiú álmát jobbra cseréli, hiszen: „Diadalt
Ármányon ma is űle szépen.”
„Itt az idő, hogy már
birodalmát bírja,
Miképen öröktől ez meg
vagyon írva,
Mély titku rovással fent, a
Világ-fáján:
„”Úr az egész földön, ha ez
egy hibáján.””
„Nosza hát, teljék be, ami
betelendő!
Jó, vagy gonosz is bár,
jőjjön a jövendő!
Nagy tettekre ma én Etelét
eljegyzem:
Isteni kardommal derekát
övedzem.”
Az Isten szélparipáival
maga keresi fel Etelét, s övezi őt álmában az isteni karddal.
KILENCEDIK
ÉNEK.
ISTEN
KARDJA
Reggel Etele összehívatja a
jósokat, s előadja nekik álmát: fejtsék meg értelmét. Torda, az öreg táltos
válaszol, s az ősi titkos jóslat beteljesüléséről szól:
„Hét száz vala, hét tíz s hét
azon esztendő,
Mikor Isten kardja napfényre jövendő;
A hős, kinek Isten, csuda által, adja,
Mind az egész földet vele megbírhatja.”
S éppen ez idén telik be a
hármas hét, ez a szent év. Ekkor Bulcsú vezér lép be, egy kardot hozván,
amelyest egy gyermek talált a mezőn pásztorkodván: a kard a földből nőtt ki
lángolva. Etele felismeri: ezt látta álmában! Éppen beleillik a kard a legszebb
hüvelybe. Gazdája megsuhogtatja:
„Csillag esik, föld reng:
jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pőrölyje
világnak!
Sarkam alá lén a nemzeteket
hajtom:
Nincs a kerek földnek ura,
kívül rajtam!”
Ilda is hall mindent, s
kisfiának mutatja később a csodakardot, majd fel is köti annak derekára. Felidézi,
hogy miként ölték meg a Nibelungok Szigfridet, az első férjét, mint lett
bosszúból Eteléé, akit azonban megszeretett. Most azt szeretné, ha majd
tulajdon vére, a fia állna bosszút Szigfridért. Aladár játszadozott a karddal a
sátrak között, majd megbotlott benne. Gyöngyvér volt a közelben, ő kezdte a
véres sebet törölgetni, de jött Ilda, s kikapta a fiút a méltatlankodó asszony
kezéből: „Ne taníts gyermekkel te bánni, te meddő!” A becsmérelt
Gyöngyvér tiltakozik, nem ő tehet a gyermektelenségről. Most már a férfiak sem
tudnak és nem is akarnak békét tenni. Etele közli, hogy hazamennek a haddal, s „Buda
is parancsol, ha kinek tud, annak”.
TIZEDIK
ÉNEK.
ETELE
HADBA MÉN
Etele háborúra készül
válogatott sereggel, de mindenki vele kíván menni.
Buda csak otthon tesped.
Egy nap rátámad Gyöngyvér, hogy micsoda férfi az ilyen, követelje magának Isten
kardját, s gyűjtsön hadat. Buda is indulatba jön, s az asszonyok
ármánykodásával magyarázza a testvérével való viszályt. Majd mégis tanácskozást
hirdet, de csak néhányan jelennek meg, már majdnem mindenki Etele táborában
van. Buda Szömörét küldi követségbe. Az üzenet: Etele ne merjen hadba indulni
az ő szava nélkül, a kardot pedig adja át neki. Estére mégis rettegni kezd
Buda, s feleségének tanácsára futárt küld, hogy visszahívja a követet, s inkább
hadat gyűjtsön csendben. A futár eltéved a mocsarakban, Szömöre pedig hadba
indulás előtti lakomára érkezik meg. A mulatozás közben tréfálkozva adja elő
Buda üzenetét, amin jót kacagnak a harcosok. Etele azonban pontosan érti, s
elutasító üzenettel küldi vissza a hozzá hűséget fogadó Szömörét.
TIZENEGYEDIK
ÉNEK.
BUDA
VÁROST ÉPÍT
Buda előszedi elvermelt
kincseit, hogy felesége tanácsára azon szerezzen magának híveket. Detre keresi
fel közben. Nem akar állást foglalni a testvérviszályban, inkább visszavonul a
gótok tanyáira, hogy kivárja hatalmi harc eredményét, s reménykedjen, hátha
szabadulhat az ő népe. Buda kérésére annyit azért megtesz, hogy hajnalig
okítja, miként szerezhet kinccsel híveket. Sokasodnak is Buda visszatérő régi
hívei, egyre többen dicsérik őt, s elégedetlenkednek a hatalmas és kevély
Etelével. Hadúr-Isten sok csudajellel jövendöli Buda végét és a szörnyű
napokat, de a balgatag emberek nem értik meg e jeleket. Budaszálláson sokan
vannak már, Buda egyre magabízóbb: megvív ő Etelével! De hívei
bizonytalankodnak, félnek Etele bosszújától, s nincs se tanácsa, se vezére a
Buda pártján lévőknek. Egy jó gondolatuk van: kővárost építenek a régi romokon
gyors munkával, hogy ne válhassanak Etele könnyű célpontjává.
TIZENKETTEDIK
ÉNEK.
BUDA
HALÁLA
Etele a császár földjén
hadakozik, késlelteti a hazatérést: hátha jobb belátásra tér Buda. A császár
adó nélkül akarja hazaküldeni a neki segítő hun sereget, erre Etele ellene fordul,
s már Bizánc ostromát tervezi.
Buda a bástyái között sem
érzi magát biztonságban, s arra gondol, ha övé lenne a kard, legyőzhetetlenné
válna. Ráveszi Kanyarót, aki a hunok körül élő söpredéknép vezetője, hogy
embereivel lopja el neki a kardot. Bár Krimhilda (Ilda) felébred a zajra,
Kanyarónak sikerül Etellakról elhoznia a kardot. Buda csodának hirdeti a
dolgot, de senki sem hiszi ezt el, s egyre többen elpártolnak tőle. Etele,
megtudván a lopást, békét köt a császárral, s hazaindul. A hun vezérek sorra
elébe járulnak. Budavár alatt Etele követet küld a kardért, még egyszer békét
ajánlva, de Buda viszontválaszában Etelét várja egymagában hódolatra. Etele,
vezéreinek aggodalma ellenére, egyetlen karddal indul a várba. Buda retteg
tőle, de rákényszerül a párharcra Az ő kezében Isten kardja csak közönséges
acél, s bár emberül harcol, Etele halálra döfi. Had ura, Isten látja ezt az
égből:
„Jaj! betelik, mondá, már
íme betelnek –
Népe jövendői számlálva
Etelnek.”
„Isten, alant földjén, ő
lehetett volna;
De nagy ily kísértés földi
halandóra” –
Szólt; és megnyugodott,
könnyét letörölvén:
Hogy örök-állandó amaz erős
törvény.
Buda özvegye megátkozza
Krimhildát és gyermekét. Etele elhárítja az átkot, és királyi temetést ígér.
Szigorúnak, de igaznak nevezi a büntetést, kegyelmet hirdet, s a birodalom
örökös dicsőségére emeli Isten kardját.
Vasy Géza
(Forrás: 44 híres eposz, verses regény, elbeszélő
költemény 478-479., 497-503. old. – Móra Könyvkiadó 1992, 1995.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése