Német irodalom – Lingg legújabb költeményei

Hermann Lingg (1820-1905)

(Gedichte von Hermann Lingg. Dritter Band. Stuttgart. Cotta. 1870.)

(P. J.) A történet, de különösen az irodalom nagyjainak osztályozásakor különösen ama körülményt kell szem előtt tartanunk, mennyire folytak be az illető egyén fölemelkedésére a kedvező viszonyok s körülmények s mennyire saját szellemi ereje és értéke. Lingg költői hírnevét mindkét tényezőnek köszönheti. Irodalmi föllépése amaz időre (az ötvenes évek) esik, midőn a német belletristica, különösen pedig a lyra (Geibel nyomán Hammer, Sturm, Roquette stb. alatt) a nőiesség langy-meleg tetőpontját érte el; nagyon természetes ennél fogva, hogy az ő férfias, erőteljes költészete egyszerre feltűnést s közvetlen utána nagy hatást szült. Az akkori kritika nagyrészt az irodalmi viszonyokban kereste s találta Lingg irodalmi nagyságát; költeményeinek második kötete, a „Népvándorlás” című éposza s a fent nevezett harmadik kötet azonban fényes bizonyságot nyújtott és nyújt arról, hogy nem egyedül a kedvező viszonyoknak köszönheti elismertetését, miután azok csak fokozták költészetének hatását. Lingg határozott s irányra nézve megállapodott, kiforrt tehetség. Eredetisége klönösen ott nyilatkozik nagy mértékben, hol úgyszólván elemében van s költői irányának ad kifejezést. Ő nem tartozik ama költők közé, kik egy-egy rövid szerelmi viszonyukat hosszú költemény-cyclusokban „örökítik meg”; költészete más, eddig majdnem ismeretlen forrásokból merít. Lingg tanulmányaivá tette a történelem, vallás, erkölcs és népszokások nagy jelenségeit; költészete plaszticus, markírozott, anélkül, hogy a belső meleget nélkülözné; ha pedig saját szívébe tekint, ha az érzelmek világába vezet bennünket s a szenvedélyeket énekli meg, melyek a sima álca alatt oly vadul viharzanak: - mindig tartózkodó s nem annyira a szív, mint inkább az ész, a gondolkodó fő föltétlen uralma alatt ír. Különösen az elpalástolt, mély szenvedélyek kifejezésében fejti ki erejét. Plasticai művészete ezzel szorosan egybefügg. Leíró költeményeiben nem egyszer Aranyt éri el. Költészete általában nagyrészt descriptio. Rajzai mindazáltal nem mozaikszerűek; nem halmozza össze a különféle színeket, képeket, hasonlatokat – mit német collegáinál divatban van – hanem nagy és merész vonásokkal alakít; költeményeinek nyelvezete s situatiói egyaránt drámaiak.

Különös jellemvonása még Lingg egyéniségének, hogy nagymértékben productív. Alig kelt el költeményeinek második kötete: íme már egy újabb gyűjteménye fekszik előttünk, mely nem kevesebb, mint 21 ívből áll.

Mint az előbbi kötetek, úgy ez is igen változatos. A költészet kisebb műfajainak majdnem mindegyike képviselve van benne s emellett a versalakok oly változatosságát tünteti föl, amilyent még az előbbi köteteknél nem tapasztaltunk.

A gyűjtemény „első könyv”-e: „Buch der Jahre” cím alatt a történelmi tárgyú költői képek egész sorát foglalja magában. Freskók és arabeskek ezek s az ókortól napjainkig a társadalmi s szellemi élet nagyobb mozzanatait tüntetik föl. – A „Prometheus” című költemény, mely sapphoi strófákban van írva, fényes gyöngy a maga nemében. Kitűnő s különösen antique színezete által megkapó az „Ének a nílusi sírokból”, melyben Lingg mesteri ecsetére ismerünk. „Homer” képe már nem oly jelentékeny; ellenben „Helena”, ki az ifjú Telemachosban a nő-rablót véli viszontlátni, nemes hangja s csattanós bevéghése által tűnik ki. Erőteljes és praegnans költemény a „Dal a szegényekhez”. Hadd álljon itt, fordításunk szerint két első strófája:

Oh szegény, árva emberek

A rég kiszáradt koldus-bottal!

Kik jártok útlan téreket,

Fáradtan, küzdve a nyomorral:

Nincsen reménytek már a napba,

Nem félitek a zord vihart;

Jön a szüret, érik a gabna –

Áldása rátok rég kihalt!

Az év termése bár mi nagy:

A ti sorsotok egy marad!

Jól laktok csak kenyérrel is: - -

Előbb a kő virágzik!...

Vad kertetekben gaz, tövid,

Konkoly egyre burjánzik.

Vetéstek: munka, szenvedés, -

Bő s nyomor: aratástok:

Szőlőtök kopár szikla és

Ál-arany, a mit ástok;

Dunyhátok nyirkos éji köd,

Por és harmat cipőitök! - -

A kötet egyik legjelentékenyebb költeménye: „A harpyák”. A mythológiai alakokat emberi jelentőséggel ruházza föl, s mintegy életet önt beléjök. Lingg tehetsége az ilyenekben erős vonásokban nyilatkozik. – A „Messiás”, ki halált s minden szenvedést disőségesen leküzdött, s ki a „sárkány körmű” szüzek fejeit levágja, hogy a kihalt, elpusztult völgyben a béke országát megalapítsa, - kissé határozatlan s víziószerű. Megkapó azonban benne azok rajza, kik a kísértetes, föláldoztatásért rajongó szüzekhez vándorolnak:

S jön hozzájuk: ki honából számkivetve, küzd, bolyong,

Kit levert az emberiség s letiport a bú, a gond;

Egy-egy árva, sápadt gyermek, szende, tiszta mint a nap,

Kiknek többé nincs hazájuk, s saját vérük megtagadt!

S jön hozzájuk: nem egy büszke, bátor lélek, ki korán

Eloldá élte hajóját s most hahoztáz nyomorán,

Egykor híres hősi törzsnek vihartépte ágai, -

Rajongók, kik még alusszák rajongásuk álmait!

A középkor apotheosisa szintén emelkedett s erőteljes hangulatot keltő. Sikerült a „Heindrich der Finkler” című költemény, ellenben a „Friedrich und Czelin”, valamint a „Cola Rienzi” jelentéktelenek. A „Gnomon” mély gondolatokkal dicsekszik; „A Conquistadorok” című érdekes situatiót est, melynek exoticus perspectivája meglepő. Az újabb korból vett képek nem oly színdúsak. Lingg általában mintegy rosszul érzi magát a jelenben; költészetének szárnyai a napi élet légkörében kifáradnak; phantasiája a múlt feltüntetésében erőteljesebb s magasabb szárnyalást vesz, s minél jobban közeledik a jelenhez, annál alantabb járó. A „Hölderlin” képe csak a vége felé emelkedik; az „I. Napoleon” című költemény, mely a nagy császár detronizálását énekli meg, szintén csak egyes részeiben színgazdag. „A krimi háboru” egy ethnographiai mzeum en miniature. „A felföldi harci induló” pedig csak egyes részei által válik ki.

A kötet „második könyv”-e „Buch der Liebe” címet visel s dalokat foglal magában. Úgy látszik, Lingg azon a téren, melyen eddig a leggyöngébb volt, ezúttal nagyobb szorgalommal működött. Két első kötetében is vannak ugyanmeglehetős számú dalok, mindazáltal azok ott csak könnyedebb intermezzo gyanánt szerepelnek, hogy a Lingg erőteljes s a dalköltészetben kissé otthoniatlan szóval „nem fülbemászó” hangja iránt érzéketlen olvasónak is legyen miben gyönyörködnie. Feltűnő, hogy épp most, midőn költészete már legkevésbé eshetik a merev idealismus légkörébe, midőn első zöngeményeit rég elröpítette a világba s az ifjúság első érzelmei leszűrődtek benne: épp most ragaszkodik nagyobb mértékben a csapongó s könnyed költeményekhez. Meg kell hagyni, hogy az előttünk fekvő kötet e tekintetben határozott haladást mutat; bát a dal könnyed hangját, a költészet zenei elemét most sem bírja fesztelenül s közvetlenül feltüntetni. Lingg legtöbb dala az anakreoni gnómákra emlékeztet. Mindmegannyi élesen színezett helyzetkép, melyek gyakran inkább plasticaiak, mint hangulatteljesek, néha azonban mesteri fordulataik által meglepők. Csinos például a következő kis dal:

Midőn a várromokra

halk, méla csönd terül,

S egy méhe röpked zsongva

Még virága körül:

Mily örömmel bolyongok

Ez elvadult helyen;

A csillagok ragyognak…

S csupán te vagy velem!

A tücsök szól a völgyben…

Távol a zuhatag…

Itt fönn, a néma csöndben –

Csupán te élsz magad!

Némely dalában meglepő a befejezés pointja, s az erős és gyönge színek szembesítése.

Ligg szerelmi költészete a történetből is merít. Dalaiban sok mondaszerű szerepel, a Medusa fejtől a sylphek fátyláig, - a chaos éjjelétől az istenekig, kik mosolyogva osztják a halált. – Azonkívül astronomiai, éji phantasiák s geológiai képek sem hiányoznak a „Szerelem könyvé”-ből. Úgyszintén a halálról is nem egy mélyre ható, szenvedélyes alakban kifejezett gondolat van a gyűjteményben. Lingg néha e sajátságos és eredeti tárgyakról is harmonikus, szép dalokat ír. A situatio újdonsága által mindig erőteljes hangulatot tud kelteni az olvasóban. Sikerült például a következő dal:

Arany s drága-kő ragyog

Legmélyén a sötét földnek,

lelkünk éjén csillagok:

Fényes eszmék tündökölnek.

A vakitó kincs felett

Egy kihalt nap fénye reszket;

Fényes világot vetett

Lelkem mélyébe szerelmed!

Gyakran azonban üres pleonasmusokban bővölködő dalokra is találunk. Az érzés erőteljességét rontják a fölhalmazott képek s öntetszelgő rímjátékok; mit pl. ama dalban, hol a költő kedvesét a csillagok fényében szeretné látni, mert arcát e fényben oly nagyon szereti, s vele oly szívesen összehasonlítja stb.

Itt-ott a játszi előadást hirtelen egy-egy komoly s megható fordulat szakítja meg, mint a következő kis dalban:

És te játsztál, míg hevültem? –

Könyímmel játsztál csupán?

Ugy van? Igazán?

Tréfából lettél te hűtlen? - -

Húsvét van, oh drága lélek,

Meghalok és megbocsátok néked!

Megrovást érdemel Lingg, hogy a formát néha egészen elhanyagolja. Pedig technikája jó s verselése gyakran mesteri. Különösen a kisebb daloknál visszatetsző a versalak ok nélküli megváltoztatása. A következő dalban például a második strófa* első sora két trocheussal hosszabb a többinél.

(* Hals’ und küsse! – träum’ indess der Leuchter!

Wenn die  Morgenlüfte nahn,

Blickt aus deinen Augen feuchter,

Goldener der Tag mich an!)

Mi e strófát, Lingg érdekében hűtlenül fordítjuk, amennyiben az illető sort rövidítve adjuk s annak határozatlan értelmét világosabban fejezzük ki:

A gyémántnál fényesebb,

Tisztább, mint a sylphek fátyla,

Mit fölgyujtott szép szemed:

Szivem titokteljes lángja.

ölelj, csókolj! – itt az éjjel;

Ha a hajnal meghasad:

Szép szemedben tiszta fénnyel

Tündököl reám a nap!

A „harmadik könyv”: „Genre-képek” gyűjteménye. Figyelemre méltók a cultur-históriai rajzok: „Az első tengerész”, „Az üveg föltalálása”. Jelentéktelen költemény a „Kleopatra kigyójához” című; az „Elveszett paradicsomok” azonban megkapó szép, melynek fordítását, ha közleményünket már eddig is el nem tarkáztuk volna idézetekkel, ide iktatnók.Csinos az „Oberon bálja”; ellenben a „Kényszer-keresztelés” („Nothtaufe”) bizarr, rikító genrekép. A humoristicus rajzok, mint „A falusi orvos” inkább furcsák, mint kedvesek.

Az ötven sonett közül, mely e kötetben van, legsikerültebbek a philosophiaiak, melyekben a pessimismus, a sonett nehézkes, megkötő formája dacára is, erőteljes kifejezést nyer.

Íme, ezekben kívántuk Lingg legújabb költeményeit ismertetni. Nyelvezete mindenütt kifejezésteljes, de gyakran s különösen a dalok- és sonettekben gondatlan. A figyelmes olvasó azonkívül sok helyütt elhamarkodást fog találni,miután Lingg inspiratiója vulcanicus s nem egyszer szétfeszíti a formát. A nyers anyag felhalmozásával, mely sok tekintetben a „Népvándorlás” hibája is,még gyakran találkozunk, egészben véve azonban a harmadik kötet oly költemény-füzér, mely Németország újabb költőinek bármely kötetével egy fokra helyezhető.

Forrás: Figyelő – Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. 7. sz. – Szerkeszti: Szana Tamás – Kiadja Aigner Lajos Pest, 1871. február 16.