Tudom én, a könny nem vagyon.
Én Sikát mégis megsiratom
mindég, amikor róla beszélek.
Nem csupán, mert sorsom a sorsa,
nem, mert minden igéje kín,
de
az igék mögött a múlt,
az ember,
az "alulsó Magyarország":
milliók jaja, szenvedése
tör fel bennem, mint szökőár.
Ez fáj!
Ez szorítja össze a torkom,
ezért zokog bennem a hang,
mert - sokak szerint - ma is bitang,
ki szólni mer.-
Hej,
már hány jajt, hány könnyet lenyelt
az a "réteg"!
Bennem ezek a könnyek égnek,
mert
ma sincs vége a szörnyűségnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése