„A legbensőségesebb életet élik
a nők.Mert mindazoknak sorsát
élik, akiket szeretnek és így a ma-
guk élete mellett is a mások
életét élik és ez teszi őket szen-
tekké, nagyokká, igazi nőkké.”
Solymos Bea bölcsője fölé egy differenciált műveltségű, mélyérzésű, igazi magyar művészasszony hajolt s leste egyetlen gyermekének álmát. És ahogy az első álmait vigyázta forró anyai szívének büszke reménységében, úgy kísérte hűséges biztatással, páratlan áldozatkészséggel leánya belső és külső életét az évek során. Csodás anyai szívének intuitivitásával tudta, hogy Bea nem mindennapi pályát fog befutni. Már a sors azzal is kivételt tett vele, hogy egy zseniális emberpár gyermeke volt. Az édesapja, a szudáni vasút világhíres megépítője, aki az angol kormány megbízásából 20 hónapig egy tevekaravánnal a sivatagban élt és dolgozott, a vasútépítés mellett talált időt arra, hogy botanikával, asztronómiával, zoológiával, filozófiával, etnográfiával foglalkozzon és angol nyelven megírjon egy szenzációsan érdekes mérnöki munkát. 13 nyelven perfektül beszélt s komoly tudományos munkája mellett még skiezett, aforizmázott, verselt. Magyarország alig-alig emlékezett meg nagyhírű fiáról, korai halála hamar elfeledtette őt itthon, a külföldön ma is él híre: művei, alkotásai örök emléket állítottak neki.
Ebben a szülői környezetben nőtt fel Bea, aki már a legelső ifjúságában a női energia és biztonság oly páratlan fölényével lépett fel, hogy az volt további sikereinek titka. Tehetsége balanszíroz a toll, az ecset és a dobogó között és mindhárom művészetében erős, biztos, komoly.
Mikor tehetségének kaméleonszerűségével frappírozott, eszembe jutott Baskirchoff Mária, az a zseniális orosz asszony, aki már legkorábbi ifjúságában elhatározta, hogy híressé teszi nevét. De még nem tudta: tolla, ecsetje vagy zenei zsenije viszi őt fel a magasba a hírnév szárnyain. És elérte vágyát, ambíciója beteljesült: a Louvre őrzi egyik híres festményét, naplója pedig a világirodalom szenzációja. Asszonykéz még nem írt oly őszintén, a legszigorúbb önkritikával és mélységes megfigyelőképességgel, mint ez a lánglelkű orosz nő.
Solymos Beát szeretném az orosz asszonnyal összehasonlítani. Kezében a toll és az ecset egyforma biztonsággal dolgozott.
Sok festőakadémián tanult, szerzett diplomát, Münchenben tovább képezte magát s rendezett kollektív és önálló kiállításokat. A délvidék dzsentriházaiban tömérdek képe díszíti a falakat és sok külföldi elismerésben részesült.
Egy Krisztus-kép ragadta meg figyelmemet. Krisztus, az orosz-paraszt, fájdalmas, szenvedő arcával olyan elütő minden eddigi Messiás-képtől. Ő a szociális Krisztus, akinek feje körül nem az aranysugaras aureola fényeskedik, hanem pirosló hajnalfény, a jövő ígérete veszi körül a halvány férfiarcot.
Feltűnt egy állat képe, egy füvező ló.
Úgy érzem, biztos szemem van a ló szépségének és nemességének megítélésében. Eddig a fővárosban csak Lengyel Reinfusz Ede Irányi utcai atellierjében láttam tökéletes tudással megfestett lóképeket, a híressé lett Enrue lovasképeket, melyeket a külföld is elismert és méltatott. Solymos Bea mintha Lengyel Reinfusz iskolájában járt volna, megközelíti felfogását, biztonságát és nagy-nagy szeretetét témája iránt. ha az állatfestést szorgalmazni fogja, nagy tartós sikerre lehet kilátása, mert speciális képessége erre az irányra predesztinálja.
Solymos Bea nemcsak művész, de elsősorban melegszívű asszony. Zentán a maga energiájával egy 300 ágyas kórházat létesített s ott 5000 sebesült vitéz nyert ápolást. Ő volt a legodaadóbb ápolónő.
A drámai szakból színi diplomát is szerzett, hogy fokozza ezzel is biztonságát a dobogón mint szavalóművész. Poétalélek, gyönyörű lírája van. Az országos tanári pályázaton a „Rab” című irredenta versével dicséretet nyert. Novellái, tárcái, ismeretterjesztő cikkei az összes fővárosi lapokat díszítik. Írói pályáját a legjobb vidéki sajtóorgánumokban kezdte. S mikor Tewan-kiadásban megjelent novellás kötete, az „Évák és Ádámok”, a sajtó osztatlan elismerésben részesítette és szép jövőt jósolt írásművészetének.
Társadalmi mozgalmakban is agilis részt vesz ki. A „Fényűzés elleni liga”, a „Háborús vöröskereszt” akcióban, a „Többtermelési liga” érdekében sokat fáradott, divattörténelmi előadásokat tartott, stb., stb.
A „Divat Szalon”-nak szerkesztője.
Művészetében lelkesítő társa, sikereiben önzetlen barátja az ura, dr. Székely miniszteri tanácsos. Kicsi fiuk a ház napsugara, a jövendő, álombeteljesedés. A családi élet melegségében lelke mind jobban és jobban tud szárnyalni és életének külső körülményei fokozzák friss munkavágyát, pompás munkaerejét. És a szépé, fiatal, elegáns művészasszony őszintén panaszkodik, hogy kevés a napnak 24 órája, szeretné, ha még egyszer annyit dolgozhatna. Az olaszok büszkesége Gabriello mondása „non domire” rá illene erre a forróan aktív természetű asszonyra, ki szinte lázas munkavággyal dolgozik.
Most két regényét rendezi sajtó alá és egy verses kötetét. Palettáján pedig nem szárad meg a festék: új gondolatok, új képek tervei forrnak-izzanak lelkében.
Egy fiatal, magyar nagyasszony ő, a művészet igazi nagyasszonya, kinek pályaívelése igen magasra fog nyúlni.
Forrás: A Nemzet 2. évf. 29-30. sz. 1925.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése