IV. FEJEZET
Otthon; színészkedése a
nagy szünidőn
Útja Pozsonyba. –
Színésztársaságot keres. – Hazamegy. – Levele Szeberényihez. – Selmecre megy. –
Élete otthon. – Elmegy hazulról. – Színészkedése Tolna-megyében. – Felhagy a
színészettel. – Ennek okai. – Újra Pozsonyban. – Pápára megy.
Petőfi
márc. 18-20-dika körül eltávozván Pápáról, 25-én már Pozsonyban volt, világos
ez a Török Gyulának írt pár emléksor alá tett jegyzetből.* (* Török Gyula utóbb postamester Turossinban (Árva-m.); e két,
világoszöld albumlapra írt emléksort a költő eredeti kéziratában a
Petőfi-Társaságnak küldte be 1884-ben, mely így hangzik:
Hogyha messze lészek
tőled vettetődve,
E lap által légy rám
emlékeztetődve.
Pozsony. Mart. 25-dikén
1841. jó barátod Petrovich Sándor mk. ospitos =!) katona. L. Koszorú. 1884. I.
175. l. Összes K. III. 670. l.) Tehát semmi esetre sem
május végén ért oda, mint Szeberényi írja.* (* Tavasz
felé, midőn a Duna jege ment, roppant rongyosan jelent meg előttök, mondja
Kemény János elbeszélésében a szerzőhöz s mintegy két hetet töltött velök. V.
ö. Szeberényi: Néhány év Petőfi Sándor életéből. 21. l.) „Egy szép derült napi
délután, mondja ő, Pozsonyban társaimmal a Duna-parton sétálva egy rongyos
nadrágú, iszonyúan szűk és kiszakadt nyári dolmányú fiatal embert pillantottam
meg felénk haladni. Ő köszönt. Alig ismertem meg, út és nyomorúság annyira
megtörte; pedig Petőfi volt.”
Szeberényi
első gondolata szintén az levén, hogy talán mint szökevény hagyta el a
katonaságot, lakására hívta s ott kérdezte ki, nehogy titkát elárulja.
Ebben
az időben Petőfinek számos egykori tanulótársa volt Pozsonyban. Ott találta
Kemény Mihályt és Jánost, kik az Apáca utcában, az ún. „kaszárnyá”-ban laktak,
amint iskolai nyelven e deáktanyát hívták, továbbá Csörföly Lajost, Dlhányi
Zsigmondot, Esztergályi Miskát, Dömök Eleket, Török Gyulát, Krupecz Vilmost,
kik a Magas utcában, a „burg”-nak nevezett tanyán laktak.* (* V. ö. Petőfi Pozsonyban.
Dr. Wutkovich Sándortól. (Koszorú. 1883. I. 141. l.) Ez utóbbiaknál lakott
egy nehány napig, azonban beteggé levén, az ev. gymn.
deák-kórházába ment be, hol mintegy 10 napot feküdt s ennek orvosa, dr. Würzler
gyógyította.* (* Kemény János elbeszélése
a szerzőhöz. A szóban forgó „burg” nevű deáktanya a jelenlegi Nemessányi
Gyula-féle házban volt. Itt írta Török Gyulának az említett emléksorokat.)
Egészségét
visszanyervén és megélhetésre semmi kilátása nem nyilván, elhatározta, hogy
tovább megy színésztársaságot keresni; barátai azonban rábeszélték, hogy
egyelőre legalább édesanyja megnyugtatása végett induljon hazafelé.* (* Szeberényi tévesen állítja, hogy Kuruttyó című költeményét itt írta volna; láttuk, hogy Pápáról
magával vitte.)
Egy
szép tavaszi reggel aztán elkísérték őt a jó barátok hosszú gyalogútján mintegy
órajárásnyira s itt lepecsételt levélben átadták a számára gyűjtött csekély
útravalót azzal a kéréssel, hogy majd csak pihenőállomásán bontsa ki. Féltek,
hogy különben nem fogadja el. Ő elvette ugyan az ajándékot, de csak azzal a
feltétellel, hogy megkapja Esztergályi Mihály kis tőrét is, melyet tőle
Pozsonyban hiába kért. Esztergályi ekkor átadta a tőrt is, melyet elébb azért
félt neki ajándékozni, nehogy rossz perceiben maga ellen fordítsa.* (* Kemény Mihály: Emlékadatok Petőfiről. (Fővárosi Lapok. 1877.
149. sz.)
Mi
történt ez útja után vele, legjobban megtudjuk egy 1842. júl. 7-ről Pápán
keltezett s Szeberényihez írott leveléből, mely így szól:* (* Szeberényi L.: Néhány év Petőfi Sándor életéből. 23. l.
Vegyes művek. III. k. 270. l.)
Édes Lajos Barátom! Mi kínosan vártam az
időt, melyben felőled ismét valamit hallhassak, hollétedet végre megtudhassam.
És eljött az, s mondjam-e, mi örömemre? Használom az első percet, s elődbe
öntöm baráti keblem ömledéseit.
Hollétedet
Domanovszky barátunktól tudtam meg* (* Szeberényi ekkor Vieszkán lakott (Trencsán-m. Galgócz
mellett) s nevelő volt Platthy László földbirtokos és táblabíró házánál. innen
utóbb leveleket írt az Életképeknek.), aki tanítványával együtt (Armpruszter
Gyulával) szünnapokra Ajkára (gondolom Veszprém-megye) ment Pápán keresztül.
Itt beszéltem vele. De tudnod kell, mint jöttem Pápára, mint telepedtem itt
meg, mert megtelepedtem! – Veled utoljára Pozsonyban beszéltem – per longum et
latum mondom el történetem, ha meg nem unod, - onnan szüleimhez Pestre* (* Aligha nem kimaradt pár szó, valami ilyes olvasandó: onnan
szüleimhez Dunavecsére, majd megint onnan Pestre mentem”. V. ö. Petőfi
költeményeinek első kritikai kiadása. 41. l.) mentem. Pestről fel Selmecre
testimoniumért, s onnan vissza szüleimhez. Ezek örültek, hogy a katonaságtól
megszabadultam, de – képzeld barátom! – azt akarják, hogy mészáros legyek, én
és mesterember! Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban szeretett
volna látni; húst mérni, mint jámbusokat, trocheusokat faragni. Másodszor – s
ez már fontosabb! – szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem tanulásomban
segíteni nem voltak képesek. Azonban – gondolhatod -, hogy ma még tíz ily
fontos ok lett volna is, ebben velük meg nem egyezem. Én tehát jobb időket
várva, két hónapot (1841-ki május és júniust) honn tölték, s itt annyira hozzám
szokott azon ragaszkodó jó vendég, kiről Vörösmarty mondja: „holdvilág az
arcod, kályha termeted”* (* Az unalomhoz c.
költ.-ben)
stb., hogy eltökéltem, tőle erővel elszakadni. S úgy lőn. Pestre menék, de itt
semmi kedvező szél nem fútt, nem is lengedezett; tovább folytatám hát utamat (a
la „hű bele Balázs”) Füred felé, s innen átkelte a Balatonon, Somogyon,
Veszprémen keresztül Tolnába Ozorára (a fentebbi vármegyébe) jövök, itt
színészek degalnak, velök megbarátkozom, s – színésszé leszek. Három hónapig
színészkedtem, társaságunk tönkre jutott, s én „annyi balszerencse közt, oly
sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem” elbúcsúztam a színészettől
Mohácson (de ha isten segít, nem örökre) s per varios casus et tot discrimina
rerum Mohácsról Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Keszthely, Sümeg és Szombathelyen
keresztül Sopronba értem. Itt tanulni akartam, de nem volt semmim s „ex nihilo
nihil”; onnan Pozsonyba mentem; itt is úgy jártam; végre innen Pápára, s itt
némileg csillámlani kezdett szerencse csillagom. Tarczy, a derék Tarczy az,
kinek mindent köszönhetek.”
E
levél adatait a költő egy Orlayhoz Dunavecséről keltezett levelének tartalmából
ki lehet egészíteni. E szerint Pozsonynak pár kellemes nap után hátat
fordított; mert a barátság csak a léleknek nyújt táplálékot, s a gyomor e
megkülönböztetésért zúgolódni kezdett. Másrészt azért is hagyta el e várost;
mert ott az országgyűlés idején kívül nincsenek színészek. Győrbe jött tehát,
itt vélvén színésztársaságra lelni, „mely a művészet után sóvárgó lelkét ápoló
karjaiba fogadja, s elégedetlen gyomrát is megnyugtathatja.” Nem találván, amit
keresett, hajón Pestre, innen „kipróbált két csikóján (mint maga mondá)
Dunavecsére kocogott szüleihez.”
„Itt
három felé oszlott a vélemény jövőjének sorsa fölött. Atyja azon volt, hogy
mészáros legyen, jó anyja az iskolák
folytatására unszolta, és ő a színészi pálya szépségeit vitatta.” Azonban nem
sikerülvén apját e pálya előnyeiről meggyőzni, elhatározta, hogy anyja óhajának
enged. Ezért, hogy az iskolába fölvétele többé akadályba ne ütközzék,
bizonyítványáért Selmecre, onnan visszagyalogolt szüleihez Dunavecsére, ahol ők
teljes bukásuk után, mint a falu korcsmájának bérlők, megvonultak.
A
költő selmeci útjának idejét szabatosan meg lehet határozni a Neumann Károly
emlékkönyvébe írt négy sor alá tett jegyzetből, mely szerint ezt áp. 17-én
írta.* (* Jelenleg a Nemzeti Múzeum birtokában
Budapesten, hol Neumann Károly ajándékából dr. Török Aurél szolgáltatta be. A
vers alá Sólyom Sándornak írta magát.) Ebből világos, hogy ápr. 10-12-én már otthon
volt s így Pozsonyból legkésőbb 7-8-án távozott el. Másrészt „Örök bú” című
költeményét Dunavecsén írván ápr. 24-én, eszerint ekkor már újra hazaérkezett.
A
következő két hónapot, májust és júniust szüleinél töltötte verseket írva,
unatkozva, meg apjával a leghelyesebb életpályáról vitatkozva. Egy pár
költeménye meg is maradt ez időből, mint az említett Örök bú, Zivatar (máj. 8.), Csal
(máj. 27.), Vendég (jún. 5.), Elégia (jún. 22.) és négy epigramm
(jún. 23.). Egy pár meg a közel fekvő Vadas-pusztára tett kirándulása emlékét
őrzi: az Újság és Változás (máj. 23.) címűek.
Eközben
megunta, hogy még újabb három hónapot töltsön otthon okt. 1-ig, midőn t. i. az
iskolai év beáll s a várakozás lassanként tűrhetetlenné lőn. Emellett ha
színészi szenvedélye nem került is teljesen anyjának tett ígérete fölé:
legalább próbát akart tenni e pályával s ha sikerül, ott marad. Valószínű az
is, hogy nagy küzdelem folyt lelkében, mert nem akart szüleinek terhére lenni.
Kiragadta tehát magát a tétlenségből s anyja marasztaló szavai dacára is, amint
ezt Távolból c. költeményében
meghatóan megírta, 1841. júl. 10-dike tájt nyughatatlan lelke ösztönzéseire
újra vándorbotot vett kezébe; de nem anélkül, hogy anyjának meg ne ígérte volna
az iskolai év kezdetén valamelyik gimnáziumba a visszatérést.
Útját
már idézett levele szerint Pestnek vette, onnan Füredre s átkelvén a Balatonon,
Veszprémen, Somogyon át Ozorára ment. Itt találja Szepsy Károly kisded
színésztársaságát s hozzá szegődik.
A
társaság csak hat tagból állván, Tolna- és Fejér-megye kisebb városaiban
játszhattak csupán, mint Cecén, Szilas-Balháson, Simontornyán, Sárbogárdon s
utóbb Szekszárdon. Petőfi föladata volt a színészcédulák megírása, kihordása és
a requisitumok beszerzése. Itt történt, hogy midőn a színlapkihordásnak vége
lőn, a szokásos búcsúnál Augusz Antal birtokos egy ezüst tallérral ajándékozta
meg. E kis ajándék meleg hálára kötelezte a végszükségben szenvedő költőt s
ennek bizonyítékát is adá. Augusz t. i. merev ókonservatív volt, ezért Bach
idejében utóbb báróságot is kapott. Mint
ilyen 1845 táján számos összeütközésbe jött a megyei szabadelvűekkel. Petőfi,
ki ez időben ismételve megfordult ott dr. Sassnál, kíméletre intette őket
egykori önkéntelen jótevője iránt.* (* Dr. Sass:
Petőfi Tolna-megyében. (Tolna-megyei Közlöny. 1880. 48. s köv. számaiban.)
Helyzetök
másutt is nagyon nyomorúságos volt. Simontornyára úgy megfogyva s mindenökből
kivetkőzve érkeztek meg, hogy szerelvények híjában az urasági vendéglő
ivószobájában padokból és asztalokból tákolták össze a színpadot, a színfalak,
függöny stb. kölcsönkért tarka-barka terítőkből teltek ki és repertóriumok
hiányozván, emlékezetből összetákolt darabokat játszottak hősibbnél hősibb
szerepekkel.
Egyéb
részletek hiányoznak. Utóbb 1844-ben Levél
egy színész barátomhoz c. költeményében elbeszéli a társasághoz való
csatlakozását. Első föllépte a Peleskei
nótáriusban történt, mégpedig egymás után három szerepben. Ugyane
költeményében egyszersmind okát adja, hogy mért hagyott fel egy időre e
pályával, midőn ezt írja:
Egy ideig csak elvalék velök;
Faluzgatánk jó s bal szerencse közt.
De a barátság végre megszakadt,
Mert én utáltam a nyegléskedést,
A sok „utószor”-t, a görögtüzet,
S tudj’ a manó, mily csábításokat.
Ezt
adta okul Orlaynak írt levelében is; panaszkodott, hogy társai csőcselék,
durva, lelketlen fatuskók, kik a művészet magasztosságát fölfogni képtelenek.
ezek a bevallott okok; de mindenesetre a legfontosabb ok anyjának tett ígérete
volt, melyet senkinek meg nem írhatott; de annál mélyebben érzett. Bizonyítja
ezt az is, hogy három középiskolát is meglátogatott s az őt jellemző
kitartással igyekezett arra, hogy valamelyikben megmaradhasson. Ezért midőn
Mohácson a társaság feloszlott, nem keresett egyelőre színészeket; hanem
Pécsen, Szigetváron, Keszthelyen, Sümegen és Szombathelyen át Sopronba ment,
hogy tanuljon. Azonban kilátásai a megélhetésre itt éppen nem levén kedvezők,
Pozsonyba ment, hogy régi barátai és saját felekezete másik gimnáziumában
tegyen kísérletet; de itt is úgy járván, végre Pápán pihenhetett meg.
E
pozsonyi időzése alatt Neumann Károly egykori aszódi lakótársának vendége volt
s minden adat azt mutatja, hogy hosszasabban időzött itt; mindenesetre
legalábbis pár hetet.
Az
iskolai év már megkezdődött, volt tanulótársai visszatértek, kikkel
el-elmúlatgatta napjait, kirándulván a Patzenhäusliba (Batzenhausel). Egy ily
kirándulás alkalmával egy pénteki napon Kemény János nem akart velök menni;
mert mint mondá, szombatra az önképzőköri ülésre dolgozatot ígért s azt kell
megkészítnie. Petőfi megígérte, hogy ír ő majd neki másnapra verseket s a
következő szombaton reggel átadta az Erdő
szélén… és Fürge méh… kezdetű
költeményeket. Kemény valóban fölolvasta őket a méltóknak ítéltetvén, a kör
emlékkönyvébe is beírta a saját neve alatt.* (*
Kemény János, jelenleg kiskőrösi ev.
lelkész elbeszélése a szerzőhöz. A két költeményt Kemény le diktálta volt Greguss Ágost rokonának, ki a nevek
elhallgatásával kiadta őket a Fővárosi lapokban (1875. 108. sz.), honnan
bekerültek a kiadásokba is.)
Úgy
látszik, hogy még színészkedése alatt összeírta az eddig szerzett
költeményeinek egy részét egy kis 16-rét füzetbe, erős kékes merített papírra s
ezt magával vitte Pozsonyba. Szándéka volt őket kiadni, valószínűleg mint
valami színészi emlékkönyvfélét s az sem lehetetlen, hogy több példányban
másolván le, mint színlapkihordó, búcsúja alkalmával itt-ott osztogatott
belőlük. Pozsonyban kiadás végett elvitte Wigand könyvárushoz, ki azonban nem
adott semmit értök.* (* Kemény János elbeszélése
a szerzőhöz.)
Ekkor e füzetkét Neumann Károlynak
ajándékozta, ki megőrizvén a becses életirati mozzanatokat tartalmazó emléket,
1880-ban a Vasárnapi Újságnak küldte be, honnan a Nemz. Múz. birtokába került.*
(* Neumann Károly utóbb ev. lelk. Aradon. A füzet
tartalma megjelent a Vasárnapi Újság 36-dik számában (1880.) Címe Lanc versei.
Ezt a címet úgy látszik szeszélyből vagy szimbólum gyanánt adta a költő.)
A
füzet 12 levélből áll, hibátlan, gondos másolatban az utolsó oldalon a
következő tartalomjegyzékkel: Búcsú.
– Január. 21. 1840. Galgapartihoz. –
Gréc. Máj. 1. 1840. Kuruttyó. –
Pápa. Mart. 10. 1841. Örök bú. - Dunavecse.
Ápr. 224. 1841. Zivatar. – D.vecse.
Máj. 8. 1841. Ujság. – Vadas. Máj.
16. 1841. Változás. – Vadas. Máj.
23. 1841. Csal. – D.vecse. Máj. 27.
1841. Vendég. – D.vecse. Jún. 5.
1841. Elégia. – D.vecse. Jún. 22.
1841. Epigrammok. 1. –
Ostfy-Asszonyfa. Máj. 29. 1839. 2. – O-Asszonyfa. Jún. 4. 1839. 3. – D.vecse.
Jún. 23. 1841. 4. – Dunavecse. Június 23. 1841. 5. – Dunavecse. Jún. 23. 1841.
6. – Rákos. Ápr. 30. 1839. 7. – D.vecse. Jún. 23. 1841.
Látható
a költeményekből, melyekről nagy részben már volt szó a megelőző lapokon, hogy
a költő főleg a Rózsához intézetteket írta össze s ha e füzet csakugyan
megjelenik, érdekes adalékkal egészíti ki a Cipruslombok-at s a Szerelem
gyöngyei-t, mint elseje azoknak a költeménysorozatoknak,melyekben a költő
egy-egy ifjú lányka iránti érzelmeit örökítette meg.
Egy
másik emléket ugyanezen időből szintén Neumann Károly őrzött meg. Ugyanis
Petőfi még Aszódon 1836-ban lerajzolta a Fillértár-ból*
(* Fillértár. Mindennemű közhasznú ismeretek terjesztésére. Kiadta és
nyomtatta ifj. Schmied Antal Pozsonyban. A
siketnéma abc a 22-dik szám mellett van.) egy siketnéma abc nehány kézjelét,
mely Neumann-nál megmaradt. Ez alkalommal, midőn együtt beszélgettek, a költő
számos más költeményét is elszavalta még neki. Ekkor azt kérdezte tőle:
- - Le vannak-e ezek írva?
- - Nincsenek – mondá Petőfi -, minek? Tudom mind könyv nélkül.
Erre
kérvén, hogy írja le számára őket, elébe tette azt a lapot, melyen a siketnéma
abc említett kézjelei voltak lerajzolva s a költő az emlékek hatása alatt
leírta ennek tiszta helyeire még négy költeményét: Az őrágyhoz, Bosszú, Elválás és Álom címűeket.* (* Megjelentek először:
Vasárnapi újság. 1880. Jelenleg ez az emléklap is a Nemzeti Múzeum
kézirattárában Budapesten.)
Azonban
e hosszasabb időzése sem nyújtott Pozsonyban semmi kilátást s megélhetésre s
annál inkább elkívánkozott onnan, mert utóbb olyasmit vett észre, hogy Neumann
megunta őt. Panaszkodott róla keményéknek, kik ekkor magokhoz hívták az Apáca
utcában levő lakásukra. Ekkor szakadt meg Neumann Károllyal bizalmasabb baráti
viszonya. Keményéknél is aztán csak egyetlen napot maradt s nem akarván
senkinek terhére lenni, újból vándorbotot vett kezébe és Pápára gyalogolt.* (* Kemény János elbeszélése a szerzőhöz.)
Forrás: Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza – A
Kisfaludy-Társaságtól a Széher Árpád jutalommal kitüntetett pályamű. – A
Kasselik-Alapítványból kiadja a Kisfaludy-Társaság – Bp., Franklin-Társulat
Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomba. 1896.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése