Budapesten született, a
piarista gimnáziumban érettségizett, majd vegyészmérnöki karra iratkozott be.
1934-ben gyógyszerészdiplomát szerez. Ekkoriban kezd írni. Iskoláira, tanáraira
emlékezve nyilatkozza: „Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést
természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.” Ez a „jelenségek
lecsupaszításának vágya” válik írói módszerének alapjává.
Londonba, Párizsba
utazik, majd itthon befejezi a vegyészmérnöki kart is.
1942-ben behívják
munkaszolgálatra, 1943-ban szovjet hadifogságba kerül. A táborban írja a Lágerek népe című szociográfiáját és
az Emlékezők-et, mely
tíz hadifogoly dokumentumértékű emlékezéseit tartalmazza, s Voronyezs című színműve is itt
születik. Ez utóbbi a magyar szakaszvezető és egy szovjet tanítónő szerelmének
ábrázolása miatt 1948-ban már nem kerülhet színpadra.
1948-ban kiadja Budai böjt, 1949-ben Idegen föld, 1954-ben Hóviharban című novelláskötetét,
és közben drámákat is közöl.
1956-os írói kiállítása
miatt néhány évig egyáltalán nem publikálhat, a fordítói tevékenységtől is
eltiltják.
Gyógyszergyárban helyezkedik
el. Az írást folytatja, később meg is jelennek ekkoriban készült művei.
Groteszk látásmód és
líraiság jellemzi az 1963-ban írott Macskajáték című kisregényt, melynek eredeti változata filmforgatókönyv
lett volna. A főszereplő, Orbánné 62 éves, jellegzetesen pesti asszony.
Egyszerre kicsinyes, kisstílű és ugyanakkor nagy formátumú, megtörhetetlen
vitalitású. Örkény szerint: „A Macskajáték
meséje a legbanálisabb történet a világon: szerelmi háromszög, amelynek
azonban minden tagja idős. Ha az ember a szerelmet, ezt az ifjonti érzelmet a
halál küszöbére helyezi, minden elhangzó szó megtelik másik jelentéssel. Az
emberi lélekhez egyre nehezebb közelférkőzni, nos, a humor kulcsot ad hozzá.”
Az árnyalt, tömör, finom
gesztusokra épülő ábrázolásmód Örkényt az emberi kapcsolatok kiemelkedő
mesterének mutatja, akár a két testvér, akár a szerelem, akár a barátság vagy
például a szülő-gyermek kapcsolat ábrázolásáról van szó.
A rácsodálkoztatás új
módszerével, a társadalmi visszásságok, furcsaságok megelevenítésével, puritán,
groteszk elemzéseivel az „egyperces” novellákban külön műfajt teremt. Mint
mondja, ezek „matematikai
egyenletek, az egyik oldalon a közlés minimuma az író részéről, a másikon a
képzelet maximuma az olvasó részéről.”
1966-ban a Jeruzsálem hercegnője című novelláskötetben néhány egyperces
novellája is megjelenik; ezek önálló kötetben két év múlva, 1968-ban kerülnek
az olvasókhoz.
A Tóték című kisregény (1964) parabola,
s a kor nagy erkölcsi problémáira keres választ: arra, hogy az igaznak vélt ügyért milyen határig
lehet kompromisszumokat kötni, mikor kezdi az ember végzetesen feladni önmagát,
hol van ennek határa, s marad-e a személyiségnek olyan áthatolhatatlan zuga,
amely megőrzi a lázadás képességét. A kicsinyes, köznapi, nevetségesen abszurd
helyzetekből áll össze az a pokol, amelyben az emberi szolgalelkűség
felerősíti, elviselhetetlenné teszi a személyiség zsarnoki vonásait. Örkény
nyilatkozata szerint az őrnagy és Tót egyazon személy. A teljes tűrés után a
pillanatnyi visszaszerzett szabadság elég erő az újabb diktatúra elleni
lázadáshoz.
A regény világának
abszurd voltát erősíti fel a szerkezet is: már a mű elején kiderül az olvasó
számára, hogy a fiú, akiért a szereplők áldozatukat hozzák, meghalt, így minden
fáradozásuk, megalázkodásuk fölösleges és hiábavaló.
A Tót család három
különböző magatartásmódot képvisel: az anya – fia érdekében – ösztönösen engedelmeskedik,
Ágika, a kislány stréber, túllihegően szolgalelkű, Tót pedig összetettebb személyiségből
következően alárendeli ugyan magát a közös ügynek, időnként azonban lázadni
próbál az őrület ellen.
A kisregényből az író
színdarabot is írt. Kazimir Károly színpadra állításában kora nagy feltűnést
keltő drámája lett. 1969-ben Fábry Zoltán rendezésében, Latinovits Zoltán
főszereplésével Isten hozta, őrnagy úr! címen a kisregényből film is készült.
Ugyanebben az évben
mutatják be a Pisti a vérzivatarban című drámát. Újszerű módszerrel, összefüggő cselekmény
nélkül dolgozza fel az utóbbi harminc év magyar történelmét; a drámai egységet
a kronológiai sorrend teremti meg. A főhős nem egy, hanem négy személy, aki a
magyarság ellentmondásos, nemegyszer homlokegyenest ellenkező választásait,
sorsvállalásait személyesíti meg. A groteszk befejezés Örkény máskor is
hangoztatott hitét sugallja: az emberek vitalitása, dinamizmusa mindig hagy
annyi erőtartalékot, hogy az apokalipszisek után újrakezdjék az életüket.
Társadalmi parabolák a Vérrokonok (1975), és a Kulcskeresők (1977) című
drámák is. 1979-ben, halálos ágyán fejezi be az akkoriban igen bátor politikai
kiállásnak számító Forgatókönyv című darabját, mely a korábbi történelmi képletek
összegzése egy konstruált perben.
Utolsó kisregénye, a Rózsakiállítás (1977) témája a
halál, az író sajátos, realizmust és abszurditást elegytő stílusában.
Műveit számos nyelvre
lefordították, franciára Vercors ültette át a Macskajáték-ot. 1970-ben Franciaországban a Tóték elnyerte a Fekete Humor Nagydíjat.
Színdarabjait világszerte játsszák. Életműsorozatát, melynek csak első kötete
jelent meg az életében, felesége,
Radnóti Zsuzsa dramaturg rendezte sajtó alá.
TÓTÉK
A
második világháború idején Tót Lajos, a mátraszentannai tűzoltóparancsnok lapot
kap katona fiától: arról értesíti, hogy parancsnoka, akinek idegeit a „partizánok
nagyfokú zaklatása” megrongálta, szabadságát meghívására a kis mátrai falu
csendjében töltené. „A szabadságos vonat
Kurszkból indul, és ő máris megígérte, hogy a zászlóalj gépkocsiján
elkísérhetem. Istenem, megfürödhetek!” – fejezi be lapját Gyula.
Tóték
mindent előkészítenek a vendég fogadására. Az első feladat a budi szagtalanítása,
ugyanis az őrnagy a szagokra igen érzékeny, a falunak pedig nincs csatornázása.
Oda is vitetik a lajtot, azonban a jogászdoktor, a lajt tulajdonosa végül is
azt ajánlja, inkább ne bolygassák meg az árnyékszéket, mert csak rosszabb lesz.
Tótné inkább kölcsönkéri egykori munkahelyéről, a moziból a vaporizatőrt, ami
kellemes fenyőillatot áraszt a lakásban.
Ágika,
Tóték tizenhat éves kislánya a szomszédoktól összegyűjt néhány hiányzó holmit,
s a család hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül: nem csoda, egy igazi
őrnagy lesz a vendégük. Tót amúgy is köztiszteletnek örvend, Ágika is csodálja
délceg, egyenruhás apját.
Közben
sürgöny érkezik, melyben fiuk halálhírét tudatják Tótékkal. A postás, a
félkegyelmű Gyuri atyus azonban nem kézbesíti a rossz hírt, mert módfelett
szereti a családot, elsősorban Tót Lajost: „Őbelé
valósággal szerelmes volt. Gyakori, hogy a toprongyosok emberfölötti lényt
látnak az egyenruhát viselőkben, a nyomorékok a hibátlan testalkatúakban. De ez
még nem minden. Tót Lajos mindig adott magára. Senki nem láthatta félrecsapott
sisakban vagy valamelyik zsebéből kifityegő zsebkendővel. Gyuri atyus szemében
ő volt az emberi szimmetria szuperlatívusza, mert még a haját is pontosan
középen választva viselte, vagyis ha az ember Tót Lajost egy éles késsel
kettészelte volna, akkor a választékból lefelé két teljesen egyforma félre
esett volna széjjel, amit pedig még egy tojással is bajos megcsinálni.”
Hála
tehát a postás különleges szimmetriaérzékének, Tótéknak csak jó híreket
továbbított, s a sürgöny és a többi, a fiuk halálhíréről szóló értesítés is az
esővizes hordóban végezte.
Megérkezik
Varró őrnagy, s ismeretségük máris kellemetlen félreértésekkel kezdődik,
ráadásul az őrnagy őgy érzi, Tót mindig a háta mögé néz.
A
megoldás Ágikának jut eszébe: elég ha apja kissé szemére húzza a sisakját, a
probléma megoldódik. Tót először tiltakozik, nem méltó az ilyesmi egy tűzoltóparancsnokhoz,
családja azonban szeretetteljesen meggyőzi.
A
fáradt őrnagy átalussza a délutánt, ezalatt a kíváncsi szomszédok, ismerősök,
szemügyre vehetik az előkelő vendéget. Rosszat álmodik, de vendéglátói
megnyugtatják. Cserébe Varró megígéri, hogy Gyulát maga mellé veszi a „jól fűtött zászlóaljirodára”, ahol
biztonságban is lesz.
Már-már
lefeküdnének, amikor Tót meggondolatlanul ásít, s elégedetten felnyög:
„-
Jaj, anyám, anyám, szegény jó anyám,
miért hagytál el engem!”
Az
őrnagy az önfeledt gesztusban a henyeséget látja, számára egyszerűen
elképesztő, hogy valaki vacsora után egyszerűen levegőzzék a verandán. Sakkot
vagy kártyát javasol helyette. A tétlenség elkerülésére egyébként a fronton
katonáival levágatja, majd felvarratja gombjaikat.
Ismét
Ágiak talál rá a megoldásra. Ők édesanyjával dobozokat szoktak hajtogatni az
egri kötszergyárnak. Az őrnagy azonnal felbuzdul, elsajátítja a margóvágó
kezelését, amellyel a dobozokat vágják. Tótot is felszólítja, hogy vegyen részt
a munkában. Tót csodálkozik, eddig ilyesmi fel sem merülhetett volna. Ráadásul
az őrnagy úgy érti, „bőrnagy”-nak
szólította őt, ilyesmiért a fronton főbe lövetné. Marika őrnagyot hallott,
Ágika viszont úgy értette, Tót „tepsifejű”-nek
nevezte a vendéget. A békesség kedvéért Tót beáll dobozolni. Álmosságukat nem
merik a fáradhatatlan őrnagynak bevallani.
Gyula
késve érkezett tábori lapja tájékoztatja a családot Varró alvási szokásairól:
nappal alszik, éjjel fenn van, s idegesíti, ha valaki ilyenkor álmos.
Alkalmazkodóképességüknek
köszönhetően Tóték már egy-egy perc alvási lehetőséget is ki tudnak használni,
s dobozolás közben el-eltünedeznek a verandára kitett székhez.
Az
őrnagy azonban megharagszik, mivel egyik este Tótnak jut ideje egy berepülő
lepkére figyelni, s nem látja be, milyen káros, ha az embernek gondolatai
támadnak.
Ágika
remek ötletet ad: a jelenlegi margóvágó kicsi. Tót nehéz feladattal találja
szemben magát, ki kell találni, mi a teendő. Az őrnagy, hogy segítsen, atyai
gyengédséggel bánik vele. Kezdő őt „Tót úr”
helyett „Tótomnak” szólítani. Tót rá
is szolgál a bizalomra, rájön, hogy egy nagyobb margóvágót kell csinálni.
Másfél
nap alatt elkészíti a hatalmas margóvágót, amelynek „pengéje egy borjút is kettévágott volna”. Az őrnagy boldogságában
egyenesen szobatársául kívánja fogadni a Gyula fiút. Tót iránti rokonszenve
jeleként neki adatja a levesből az összes csirkemájat, majd sörözni invitálja.
Közben
újabb tábori lap ázik szét az esővizes hordóban, melyben Gyula bajtársa, aki a
gépkocsit vezette a kurszki állomásra, az őrnagy vonatához, beszámol arról,
hogy visszafelé a partizánok megtámadták őket, ő megsérült, Gyula pedig eltűnt.
Egy
este, ebéd(!) után Tót sétálni indul az őrnaggyal, s az egy vasszekrény
árnyékát gödörnek nézi: mindketten átugorják a „gödröt”, ám egyszer csak Varró számára is kiderül tévedése, s ez
ingerültté teszi: dobozolás közben félrehallja Tót szavait, a háromnegyed egyet
úgy érti: „Sózza be a nagymamája dupla
cimpás fülét!”, s sértődöttségében készül elutazni. Már saját családja sem
biztos abban, nem mondott-e Tót mégis valami sértőt, s hasonló eseteket sorolnak
fel. A férfi végül is bocsánatot kér a vendégtől. Az éjszaka hátralévő részét
jókedvűen töltik, azonban Tót hajnal előtt gondatlanul ásít. Maga sem akarja
elhinni, hogy ilyesmi megtörténhetett; az őrnagy óvintézkedést javasol. A
számos lehetőség közül a csipogó nevű zseblámpát szemeli ki, amelyet Tót a
szájában tartva elkerülheti a hasonló oktalan cselekedeteket. Tót először
ellenkezik, s dacosan az asztal alá mászik, később azonban jobb belátásra tér,
magától kinyitja száját, „s Mariska oly
gyengéden dugta be a csipogót, ahogy egy anya eteti gyermekét.”
Mindannyiuk
legnagyobb megdöbbenésére azonban, amikor már éppen minden a legnagyobb rendben
menne, Tót váratlanul eltűnik. Tomaji plébános találja meg az ágya alatt,
horkolása a nyomra vezető. Tót megvallja a plébánosnak késztetését, hogy
bebújjon valahová, akár az ő reverendája alá. Tomaji megnyugtatja a
tűzoltóparancsnokot, az őt ért sérelmek semmiségek mások háborús szenvedéseihez
képest, panaszra semmi oka. Mire Mariska megjegyzi, Tót ismét nincs sehol. A
misét félbe kell szakítani, mivel az oltár csipkés terítője alól horkolás
szűrődik ki… A plébános rábeszélésére Tót megfogadja, hogy ezentúl nem szökik
meg.
Mariska
lapját fiuknak Tót a budin írja alá, újabban ugyanis oda zárkózik be. Mariska
rossz álmot lát, majd a miséről egy hang szólítja haza. A budi előtt csődület:
az őrnagy megsértődött, amiért nem tudott oda bejutni, s el akar utazni. A
vasárnapi korzó járókelői úgy értik Ágika elbeszéléséből, hogy ellenséges
ejtőernyősök szállták meg a házat. Mariska kétségbeesésében a Cipriani-villába
fut, hogy az európai hírű elmegyógyász tanácsát kérje. Tót engedelmesen elmegy
a professzorral, aki megvizsgálja, majd azt tanácsolja, hogy a
tűzoltóparancsnok egy kissé roggyantsa meg a lábát, így kiküszöbölheti a közte
és az őrnagy közötti magasságkülönbséget, mely minden baj forrása. Tót először
kéreti magát, de aztán beleegyezik, s álmélkodására az utcán szembejövők észre
sem veszik az apró változást. Az otthoni örömteli fogadtatás végképp
kárpótolja: az őrnagy elégedett, bár kissé csodálkozik, úgy véli, mintha a
tűzoltóparancsnok megnőtt volna.
Rokonszenve
jeleként meglátogatja Tótot a budin, ahova az ismét beköltözik. Az őrnagy
vendégeskedése utolsó napjaira Tót kedvet kap a dobozoláshoz. Az álmatlanságra
mindhárman másképpen reagálnak: Mariska mindent kiejt a kezéből, s állva
elalszik, Ágika mindennek nekimegy, Tót elfelejti lenyelni a falatokat, s
felcserél tárgyakat.
Az
őrnagy úgy érzi, mintha kicserélődött volna a kélt hét alatt, egészségét
visszanyerte, és sajnálja, hogy búcsút kell mondania a vendégszerető háznak.
Tóték kikísérik a buszhoz, s életük visszatér a régi kerékvágásba. A margóvágót
Tót a mályvabokrok közé rejti. Örömmel gondolnak Gyulára, aki immár élvezni
fogja főnöke bizalmát.
Az
esővizes hordóban ezúttal a halotti leltár ázik.
Tót
ismét jóízűt nyújtózik, ám hirtelen lépések hallatszanak. Az őrnagy érkezik
vissza. A partizánok felrobbantottak egy hidat, s csak három nap múlva indul a
szabadságos vonat. Szeretne ismét dobozolni. Kimegy Tóttal a margóvágóért. A
szobában három dördülést hallanak. Tót visszatér, levetkőznek s lefekszenek.
„Mariska
eloltotta a villanyt. Ő is lefeküdt. Egy ideig hallgatott, aztán félénken
megkérdezte:
-
Háromba vágtad, édes jó Lajosom?
-
Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam… Talán nem jól tettem?
-
De, jól tetted, édes jó Lajosom – mondta Mariska. – Te mindig tudod, mit hogyan
kell csinálni.”
Elalszanak,
Tót forgolódik, nyög álmában.
FRIED
ILONA
Forrás: 66 híres magyar regény 452-458. old., Móra
Könyvkiadó 1995.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése