John Milton (1608-1674): Elveszett paradicsom

John Milton 1608. december 9-én született Londonban. Anglikán vallású apja mint jegyző és magánbankár szerzett vagyont. Milton gyermekkorától kezdve írónak készült, apjától örökölte a zene és az irodalom szeretetét. Tanulmányait Londonban és Cambridge-ben végezte. Az egyetem befejezése után további hat éve szán arra, hogy az ókori irodalom tanulmányozásával felkészüljön a költői pályára. Ovidius mellett Dante és Petrarca hatása érezhető leginkább a költészetén. Teljesen elfordul a hétköznapi dolgoktól, és vallási-politikai eszményekért él. Korai költészetét egy kitűnő elégiával zárja, melynek címe: Lycidas (aki az antik bukolikus költészet pásztora volt). Egyes kritikusok szerint ez a műve a legnagyobb lírai vers az angol nyelvű irodalomban.

1638-39-ben hosszabb időt tölt Olaszországban: olasz humanistákkal és költőkkel köt barátságot, s még a beteg, vak Galileit is meglátogatja. 1639 augusztusában visszatér Angliába, hogy tanúja lehessen a skót felkelésnek, az angol polgári forradalom nyitányának. Búcsút mond a költészetnek, s két évtizeden át a forradalmat szolgálja. Ekkor írt pamfletjeiben a vallási, polgári és politikai szabadság hármasságát hangsúlyozza, ezek megvalósulásában látja a társadalom boldogulásának lehetőségét. Támadja az anglikán egyház püspökeit mint a hűbéri államrend kiszolgálóit. Ezért foglalkozik a reformáció történetével, hazáját mint a megújulás színhelyét dicsőíti, önmagát az új korszak megéneklőjének tekinti.

1644-ben megírja Aeropagitica című művét, amelyben a szólás- és sajtószabadságot védelmezi, s így sok gondolatával előfutára lesz a francia forradalomnak is. A forradalom katonai és politikai megerősödésének hatására (1645-48) elkezdi egy új angol történelem megírását, de az események másfelé terelik érdeklődését. 1649-ben, miután kivégzik I. Károly királyt, egy politikai értekezésben igyekszik bebizonyítani a zsarnok uralkodó kivégzésének jogosságát. Titkárként az államtanácsban tevékenykedik, s ekkor megjelent írásaiban a forradalom ügyét védelmezi. Politikai tevékenységét 43 éves korában kell abbahagynia, amikor teljesen megvakul. Folytatja az angol történelem megírását, s az 50-es évek végén kezd foglalkozni az Elveszett Paradicsom c. művével is. Még van annyi ereje, hogy egy röpiratában (1659) védelmezze a végét jelentik. Oliver Cromwell meghal, s 1660-ban a parlament visszahívja a kivégzett uralkodó fiát, II. Károlyt.

Utolsó nagy prózai művében Milton még egyszer szót emel a királyság visszaállítása ellen, de már tudja, hogy a forradalom ügye elveszett. A megtorlás előtt Milton is menekülni kényszerül, két vitairatát hóhér égeti el, le is tartóztatják, és csak amnesztia révén szabadulhat meg a további üldöztetéstől. A magányos, vak költő ekkor érheti el költészetének csúcspontjait. Az Elveszett Paradicsom először 1667-ben jelent meg. Ezt követte 1671-ben egy kötetben megjelent két műve, a Visszanyert Paradicsom és a Samson Agonistes c. dráma. Milton a nagy pestisjárvány elől családjával vidékre menekül, s 66 évesen köszvényrohamban halt meg.

Milton a XVII. századi angol irodalom legnagyobb költője, az egyetemes protestantizmus nagy lírai képviselője, a maga módján barokk és klasszikus. Hatással volt a holland és német barokkra, Klopstockra és Byronra is. Antik hangulatú soraiból barokk vallásosság és barokk heroizmus csendül ki.

Milton sohasem járt templomba, mert nem találta meg azt a szektát, amelynek papja lehetett volna. A hétköznapokból a költészetbe menekül, aztán vallási-politikai eszményekért él. Végül ezekből gyúrja össze legjelentősebb költői alkotásait köztük az Elveszett Paradicsom-ot (Paradise Lost). Igaz, fiatalkorában Artus királyról akart eposzt írni, de az angol történelem eseményei és saját életének tragédiái a bibliai témához vezették el. Az Elveszett Paradicsom 10.626 sorból áll, mértéke a rím nélküli angol hősi vers. Homérosztól és Dantétől eltérően Milton az ember bűnbeesésének bemutatásával saját korának történéseit, önmaga életvergődését igyekszik bemutatni. Milton, századának embere angol figurákkal működteti a bibliai cselekményt, minden úgy történik, mintha Angliában lennénk: Éva vegetáriánus ebédet készít, Rafael jóízűen falatozik, Rafael és Ádám tudományos párbeszédet folytat, s a miltoni mennyországot nem a szeretet, hanem az engedelmesség tartja össze. A mű főszereplője a Sátán, aki évszázadokra helyet biztosított magának a költők képzeletében. A vallásos Milton a Sátán alakjában fejezte ki önmagát: a Sátán a rendíthetetlen protestáns, a puritán lázadó, a másvilági Cromwell, akinek legfőbb kincse önmaga, amelyet nem veszíthet el. Mint ahogy Milton is igyekezett diadalra vinni saját individualizmusát.

Milton klasszikus stílusú, antik hangulatú sorainak, teológiai fejtegetéseinek magyarul történő visszaadása nem egy fordítónknak gondot okozott. Már a múlt század második felében lefordította Jánosi Gusztáv. Majd Szabó Lőrinc és Kálnoky László magyarította Milton eposzát. Jánosy István fordítása 1969-ben jelent meg, az idézeteket tőle vettük. Ő írja az Elveszett Paradicsom-ról, hogy máig „Milton paradicsomi világa egyenesen a Nagy Nosztalgia fókuszába került. Milton föléledt tetszhalálából. Ma ő a jövő költője!”  E megállapítás kissé talán túlzott, de azért hozzátehetjük: a miltoni „bűnbeesés” története, a diadalmas individualizmus angol megfogalmazása talán több figyelmet kívánna korunk emberétől, noha Milton nem törekedett olvasmányosságra, hideg racionalitása figyelmet kér, követel attól, aki út meg akarja hallgatni. Utolsó két művében (Visszanyert Paradicsom, Samson Agonistes) Milton már nem éri el első eposzának magaslatait, de ezekben is a már ismert miltoni tematika jelenik meg: saját sorsa, az angol politikai élet, a legyőzött lázadó törhetetlen daca.

ELVESZETT PARADICSOM

I. KÖNYV

Néhány légnyi angyallal Sátán fellázad Isten ellen, akivel „egyenlő” akart lenni. De a Mindenható „leszórta őt fejest a légi égből”. Sátánt azonban nem töri meg a kudarc:

Nincs veszve minden! Él a győzhetetlen

szándék, bosszú-hév, örök gyűlölet

és mersz: sosem hódolni, meghajolni –

törhetetlen erény mi másbul áll?

Bukott angyalaival Sátán a Kháoszba kerül. Itt gyűjti össze ismét seregeit. Sátán vigasztalja őket, hogy még visszanyerhetik az eget. Szól nekik egy „ősi Jóslatról”, amely szerint egy új világ keletkezik majd egy új teremtménnyel. Összehívja a Nagytanácsot, hogy megvitassák, vajon igaz-e ez a Jövendölés. „A Mélységből hirtelen előtámad a Pandemonium”, Sátán palotája. A Pokol fejedelmei ott tartják gyűlésüket.

II. KÖNYV

A Tanácskozáson megkezdődik a vita: csatázzanak-e még egyszer az Ég visszanyeréséért. Végül Sátán indítványát fogadják el: ki kell deríteni, mi az igazság a mennybeli jóslat körül. Ki legyen az alvilág „kémje”? Végül is Sátán vállalkozik e feladatra, és máris indul. De a Pokol kapuin nem olyan könnyű kijutni. Az őrök végül engedelmeskednek, és kinyitják a kaput. Sátán már tudja, hogy „feneketlen szakadék tátong Pokol és Ég között”. S miután az alvilág ura ezen is átjut Kháosz segítségével, elindul a keresett új világba.

Álnok bosszú terhével, átkozott

órán ide siet az Átkozott.

III. KÖNYV

De Isten meglátja Sátánt, amint az új világ felé igyekszik. Megjövendöli, hogy Sátánnak sikerülni fog az ember megrontása, „mert csábszavára fület hajt az ember, / s az egy-parancsot könnyen megszegi”. De az Úr nem akarja teljesen eltaszítani magától az embert, aki nem szabad akaratából fog elbukni, hanem Sátán csábítására. Azt is megjövendöli, hogy bűnéért az embernek „meg kell halnia, hacsak nem akad valaki, aki kellő elégtételt ad e sértésért, és bünhödik asz ember bünéért.” Isten Fia vállalkozik az ember megmentésére.

Útja közben Sátán a Menny kapujához érkezik, innen a Napgömb felé igyekszik. A Gömb kormányzója, Uriel előtt egy „alantasabb angyal” alakjában jelenik meg, „és buzgó vágyakozást színlel: szeretné látni az újonnan teremtett világot és akit Isten helyezett belé – az Embert”. Uriel megmutatja neki az utat. S ezután Sátán

Állatövről a Föld felé suhan;

siker reményében pimasz-csapongva

köröz, buckóz a légben, s nem nyugodhat,

míg ki nem köt a Niphates csucsán.

IV. KÖNYV

E hegy csúcsáról Sátán megpillantja az Édent, ahova igyekszik. Kétségek közt hányódik vakmerő kalandja miatt, „amelyet egymaga vállalt fel Isten és Ember ellen”. Ám „megacélozza magát a rosszra”, s elindul a Paradicsom felé. Átszökik annak határain, és kormorán képében leszáll az Élet Fájára, amely a Paradicsom legmagasabb helyén található. Innen pillantja meg először Ádámot és Évát, akik „nem egyenlők, mint nemük sem az”.

a férfi erőre, eszmélésre termett,

szelidségre a nő, csinos varázsra.

A férfi Istené, a nőnek ő

az Istene; nagy tiszta homloka,

magasztos szeme uralomra vall (…)

Sátán nem adja fel tervét, az embernek vesznie kell. Az emberpár beszélgetéséből megtudja, hogy „tilos enniök a Tudás Fájának gyümölcséből, s halállal lakolnak, ha e tilalmat megtörik”. Sátán eldönti, hogy itt fog próbálkozni. Ám Uriel figyelmezteti a Paradicsom kapuját őrző Gábrielt, hogy „valamely gonosz Szellem szökött föl a Mélyből”, és a Paradicsom felé igyekezett. Gábriel őrcsapatainak segítségével meg is találja Sátánt „Éva füle mellett, amint épp álommal kisérti az asszonyt”.

Gábriel kérdőre vonja:

„Miért akartad álmukat zavarni,

kiknek Isten itt adta üdvhelyét?”

Sátán gúnyolódva igyekszik leszerelni az angyalt, de ezúttal kénytelen elhagyni a Paradicsomot.

V. KÖNYV

Éva elmeséli Ádámnak gyötrelmes álmát. Ám az Úr sem marad tétlen. Hogy majd az embernek ne legyen mentsége, elküldi hozzá Rafaelt, hogy figyelmeztesse, engedelmeskednie kell az Úr akaratának, és jól vigyázzon, mert ellenség ólálkodik körülöttük. Paradicsomi vendégeskedése közben elmondja az első emberpárnak, hogy kitől kell félniük: Ádám így tudja meg az első mennybeli lázadás történetét, Sátán kiűzetését a Mennyből és azt is, hogyan akar bosszút állni Sátán.

VI. KÖNYV

Éva terített asztala mellett folytatódik a beszélgetés. Emberőseink megtudhatják, hogyan küzdött Michael és Gábriel Isten parancsára Sátán és angyalai ellen. Az első csatában Sátán nem egykönnyen adja meg magát. Mire az Úr elküldi fiát, a Messiást, hogy övé legyen a győzelem dicsősége. Sátán nem tud ellenállni a Messiás légióinak: a bukott angyalokat a Menny faláig űzik, ahonnan lehullanak a Mélységbe, „a nekik készitett Büntetés helyére”.

Gábriel így fejezi be történetét:

„De csábitásának ne hajts fület!

Intsd az esendőbbet! Fordítsd javadra,

hogy hallottad, mi szörnyü a lázadás

gyümölcse. Ők állhattak volna híven,

s elestek. Emlékezz, s remegd a bűnt!”

VII. KÖNYV

Ádám kérésére Rafael elmondja még, hogyan teremtődött a világ. Miután Sátánt és angyalait kiűzték a Mennyből, az Úr kiküldte fiát, hogy „Ő vigye végbe a teremtés müvét hat nap alatt”. Ádám így tudja meg az angyaltól, hogyan lettek ők ketten:

„(…) Isten képe mása

így lettél, élő szellem. Férfinak

szerzett téged, míg nőnek asszonyod:

fajtád miatt. S embernemed megáldá:

„Nőj, sokasodj, és töltsd be mind a Földet,

vessed lábad alá, s legyél király

a lég madárain, tenger halán

s mindenen, mi a Földön él, mozog!””

VIII. KÖNYV

Ádám kíváncsisága még nincs kielégítve, és az Égitestek mozgása felől kérdezi az angyalt, aki azonban figyelmezteti, „hogy inkább egyéb, tudásra érdemesebb tárgyak után kutasson”. Ezután Ádám meséli el az angyalnak, hogy mire emlékezik teremtése óta: hogyan került a Paradicsomba, hogyan találkozott és kelt egybe Évával. Itt véget ér beszélgetésük, de Rafael még egyszer figyelmezteti Ádámot:

„(…) Tarts ki! Üdvöd és

veszted szabad, szándékodban van adva.

Bévül teljes, ne várj külső segélyre!

Kísértő bűnnel állj csatát magad!”

IX. KÖNYV

Miután körüljárta a Földet, Sátán kigondolta, hogyan rontsa meg az embert. Visszatér a Paradicsomba, és belebújik az alvó kígyóba. Ádám és Éva reggel dolgozni indulnak. Éva azt szeretné, ha most más-más helyen dolgoznának. De Ádám visszaemlékezik az angyal szavaira, félti asszonyát a Gonosztól, és nem akarja magára hagyni. Évának nem tetszik, hogy Ádám nem bízik benne:

„Engedelmeddel, így megintve, s főleg –

mire csak célozott okos szavad –

mivel a kisértés, ha nem keressük,

minket csak készületlenebbül ér:

még vígabban megyek. Bár nem hiszem, hogy

a Gőgös elsőbb rám, gyengébbre les…

Mégis? Annál nagyobb szégyen bukása!”

Sátán így egyedül találja Évát. Ravaszul közeledik hozzá, majd emberi hangon szólítja meg, mindenféle dicsérettel illetve Évát. Éva elcsodálkozik, amikor a kígyót beszélni hallja. A kígyó elmondja neki, úgy jutott hozzá az emberi szavak tudományához, hogy megízlelte a kert egyik fájának gyümölcsét. S ekkor a tiltott Tudás Fájához vezeti Évát. Sokáig tétovázik Éva, de az álnok szavai már megtették hatásukat:

„(…) Ugyan mi gátol,

hogy tápláljam testem s eszem vele?”

Így szól, s e bal időn kezét kinyújtja

az almáért, letépi és eszi.

Sebét a Föld megérzi, és a Tenyészet

szivéből felsóhajt minden müve,

és följajong, hogy minden elveszett.

Éva most tétovázni kezd: megkínálja-e Ádámot a gyümölccsel. Elmondja neki, hogy miért evett a tiltott gyümölcsből. Ádám megrémül, már tudja, hogy Éva elveszett, de mert nagyon szereti, úgy dönt, hogy ő is vállalja Éva sorsát: nem tartja rettenetesnek a bűnt, és ő is megkóstolja a gyümölcsöt. A hatás nem marad el: igyekeznek eltakarni meztelenségüket, aztán veszekedés támad közöttük. Ádám keserű szavakra fakad:

„Igy jár, aki fejére  hagyja nőni

a nőt, értékét túlbecsülve… a nő

nem tűr korlátot, és magára hagyva

ha vész, okolja férje gyönge voltát!”

Így teljesedik be férfi és nő sorsa:

Vádolja csak egyik a másikát

sok meddő órán, önmagát egyik sem

itéli el – s nincs vége hiú pörüknek.

X. KÖNYV

Az ember vétke nem marad rejtve az Úr előtt. A Paradicsomot őrző angyalok visszatérnek az Égbe. Az Úr jól tudja, hogy nem akadályozhatták meg Sátán mesterkedését. Az Úr fiát küldi le, hogy ítélkezzen a bűnösök felett. Ő azonban megkönyörül rajtuk, felruházza őket, és visszatér a Mennybe. Bűn és Halál, akik eddig a Pokol kapui előtt ültek, megsejtik, hogy Sátán csele sikerrel járt, ezért követik atyjukat, Sátánt, és az ember lakóhelyére költöznek. A Föld felé vezető útjukon találkoznak a győzelemmel visszatérő Sátánnal. A Pandemóniumban Sátán beszámol győzelméről a Nagytanács előtt. Szavait a hallgatóság sziszegéssel fogadja, miközben valamennyien kígyókká változnak, a Paradicsomban kimondott ítélet szerint. Megjelenik előttük „a tiltott Fa tündér-képe”, s ők is mohón a gyümölcs után kapnak, de „csak port és keserü hamut rágnak”.  Ezután Bűn és Halál lesz úrrá a Földön. De Isten megjövendöli, hogy mindkettőjüket végül a fia fogja legyőzni. Ádám szomorúan veszi tudomásul, hogy elkárhoztak, nem hallgat már Éva szavaira. Hogy ne érje utol az átok utódaikat, Éva azt javasolja Ádámnak, hogy soha ne legyen gyermekük, s így csak ketten fognak bűnhődni. De Ádám emlékezteti Évát az Úr ígéretére: „az Asszony Magva majd bosszút áll a Kigyón”. És bűnbánatra buzdítja Évát:

(…) Hát visszamentek

az ítélet helyére, s leborultak

előtte hódolón, megvallva nagy

alázattal bünük, s bocsánatot

kértek, a földet könnyel öntve, jajjal

jeléül bús, igaz alázatuknak.

XI. KÖNYV

Fia közvetítésével az első emberpár imádsága eljut az Úrhoz, aki azt elfogadja, de megparancsolja Mihály arkangyalnak, hogy űzze ki őket a Paradicsomból.  Mihály megjelenik előttük, és egy magas hegyről látomásszerűen megmutatja nekik az emberek sorsát a Vízözönig. Miután Ádám meglátja az emberi nem kínjait, megrettenve kérdezi Mihálytól:

„De hát a kín ösvényein kívül

nincs más irány, hogy a halálhoz érjünk,

rokonunkkal, a porral elvegyülve?”

Válaszában Mihály a „semmi-tulzás-szabályra” hívja fel Ádám figyelmét: mindent mérték szerint.

„Ne szeresd léted, ne gyülöld, de míg

élsz, szépen élj! Hogy meddig? Bízd az Égre!

………………………………………………………………

Éj és nap, vetés és

aratás, nyár s deres fagy váltakozzék,

míg mindent tűz tisztít meg és megújít

Eget, Földet, hol majd az igaz lakik.”

XII. KÖNYV

Mihály azt is elősorolja, mi lesz majd a Vízözön után. Mesél Ábrahámról és annak az Asszonynak Magváról, akit az Úr ígért a bűnbeeséskor az első emberpárnak. Elmondja ennek a sorsát a Második Eljövetelig. Ádám megnyugszik, majd lejönnek a hegyről, és felébreszti Évát. Mihály kivezeti őket a Paradicsomból:

Előttük a Világ, hol nyughelyet

lelnek, s vezérük lesz a Gondviselés.

Kéz kézbe, lassú vándorlépteik

magányban az Édenen át vezetnek.

SIMON GYULA

Forrás:  44 Híres eposz – Verses regény – Elbeszélő költemény 289-298. old., Móra Könyvkiadó 1995.