Vajon mi lehetett az oka,
hogy a múlt század első harmadában nem egy tehetséges fiatal választotta a
„tisztes” polgári foglalkozás helyett – dacolva az atyai haraggal – a sokak
által lenézett, csekély anyagi előnnyel kecsegtető színészi pályát. Talán a
reformkorban e téren is új szelek fújtak? Talán nemcsak Egressy Gábor látta
úgy, hogy „a szépművészetek egyetemes belső célja, a látszat, a színészetben
non plus ultráját éri el”? Mindenesetre Petőfi és Arany mellett a Váradolasziban
született nemesi értelmiségi sarj, Szathmáry József is – bár orvosnak, majd
mérnöknek készül – komédiás lesz. Nem törődik azzal, hogy apja kitagadja, sőt
megtiltja neki az ősi név használatát, Kisfaludy Sándor egyik regéje után
felveszi a Szigligeti Eduárd nevet, s 1834-ben beáll táncos kardalosnak a Budai
Színkörbe. Egyszerre játszik, rendez, majd a Magyar Színház direktora. Bajza
József felkérésére drámákat fordít, és eredeti darabokat is ír.
Már első műve, a
Megjátszott cselek figyelmet kelt, s Rózsa c. vígjátékával – amelyben Aranyt
megelőzve dolgozza fel Toldi szerelmének történetét – akadémiai jutalmat nyer.
Sokan lendít a magyar színházi kultúrán, amikor 1835-ben Garay Jánossal és
Vajda Péterrel létrehozza a Pesti Magyar Drámaíró Egyesületet, melynek célja:
„a hazai történet nagy, szép és oktató egyes jeleneteit” színpadra vinni. Maga
is ír történelmi színműveket, melyeket a romantikus elemek halmozása, a
függetlenség eszméjének ápolása és németellenesség jellemez (II. Rákóczi Ferenc fogsága, Gritti, Béldi
Pál, Trónkereső).
Az 1837-ben megnyílt
Nemzeti Színháznak előbb rendezője, majd titkára, dramaturgja, végül igazgatója
– közel 40 évig színi életünk fő erőssége, kifogyhatatlan leleményű drámaíró.
Első komolyabb sikerét a
Magyar Színház pályázatára írt Szökött
katona (1843) hozza meg számára. Ezzel új műfajt teremt, a falusi
jelenetekkel, dalbetétekkel tarkított népszínművet,
amely – szemben a korábbi népies jellegű tündérbohózatokkal – korának számos
aktuális problémáját (katonáskodás, ősiség, börtönviszonyok, zsidóemancipáció)
viszi színre (Két pisztoly, A zsidó, A
csikós stb.). Sajnos a szabadságharc bukása utáni népszínművei már
elvesztik haladó demokratikus tendenciájukat, s bennük a zenei elemek, a
látvány kap nagyobb hangsúlyt (A cigány,
A lelenc).
Pályája második szakaszára
esik az elsöprő sikert arató Liliomfi
(1849), a remek társadalomkritika: Fenn
az ernyő, nincsen kas, valamint a párizsi kommün hatására írt A sztrájk című műve. De nemcsak
színműveket írt. Gyulai Pál felkérésére papírra veti a színész kortársak
portréit Magyar színészek életrajza
címmel. Ma is haszonnal forgatható A dráma
és válfajai (1874) című dramaturgiai műve, mely az első magyar drámaelméleti
kézikönyv.
Szigligeti Ede a 30-as évek
végén fellépő új írói nemzedék egyik legjelentősebb alakja. Évtizedekig – 1837
és 67 közt – eredeti színművekkel látta el a Nemzeti Színházat. Száznál is több
darabot írt, s mintegy húsz drámát fordított – köztük Shakespeare, Victor Hugo,
Goethe műveit. Ezenkívül írt népregéket, operaszövegkönyveket és dramatizált
regényeket. A modern színjáték nyelvének egyik megteremtője. Jól ismerte a hatáskeltés
titkát, remekül építette fel darabjait.
Legismertebb darabja, a Liliomfi ősbemutatója 1849. december
21-én volt. Önéletrajzi jellegű darab – hőse, Liliomfi, akárcsak Szigligeti,
elszökik a zord nagybácsi elől, s álnéven színésznek áll. A váradi háttér is az
író személyes élményeit idézi. A mű társadalmi vígjáték, mely a Vándorszínészek
c. korai darab témájából terebélyesedett szövevényes mesévé. Benne van – „a kalandok, tréfák és bukfencek mögött – a magyar
vándorkomédiások életének egy nyomorúságos és káprázatos fejezete; az a kor,
melyet meghatottan úgy emlegetünk: a magyar színészet hőskora.” (Mészöly
Dezső)
A három felvonásban megírt
történet két ága – a jellemformálás érdekében – kezdetben ugyan elválik, ám a
II. felvonásban bravúrosan egyesül. A remekül felépített, népies dalbetétekkel
tűzdelt történetben a polgárosodó magyar társadalom megannyi jellegzetes
figurája válik nevetségessé. 1954-ben film is készült belőle Makk Károly
rendezésében, Darvas Ivánnal a főszerepben.
*
LILIOMFI
Főbb
személyek:
SZILVAI TÓDOR, oktató; KAMILLA, kisasszony; MARISKA, árva
növendéke; LILIOMFI, SZELLEMFI, színészek; KÁNYAI, fogadós; ERZSI, a leánya; GYURI,
pincér; SWARTZ, fogadós Pestről; ADOLF, a fia
I.
FELVONÁS
Szilvai professzor
megérkezik Kolozsvárra, hogy nyolc éve nem látott fogadott leányát, Mariskát
magával vigye. A leányt, aki a professzor gyermekkori barátjának az árvája,
titokban kellett neveltetnie, mert felesége, a „furibunda fúria” Emerencia
hallani sem akart róla. Ám az asszony most meghalt, s Szilvai végre nyíltan is
gondoskodhat Mariskáról: unokaöccsével készül összeházasítani, kire majd ősi
javai szállnak a törvény szerint. Mariska eddig a vénlány, Kamilla kisasszony védőszárnyai
alatt élt.
A zord nagybácsi elől
álnéven „szabad szárnyra kélő” Liliomfi Kamilla kisasszony lakásában él
albérlőként. A két fiatal egymásba szeret. Kamilla balgán azt hiszi, ő tetszik
a bohém színésznek. Liliomfi kézhez veszi nagybátyja, Szilvai levelét, melyben
közli, kijelölte jövendőbeli élettársát, akit ha nem vesz el feleségül,
elveszti örökségét, a nagybátyja újra nősül. A könnyelmű, adósságot adósságra
halmozó ifjú azonban máson töri a fejét: épp elszöktetni készül szerelmét,
Mariskát, akiről nem tudja, hogy Szilvai gyámleánya. Titkát barátjával,
Szellemfivel osztja meg.
Szilvai, megtudván, hogy
Mariska egy színészbe szerelmes, szemrehányást tesz a vénkisasszonynak, hogy
nem őrizte jól a gondjaira bízott leányt. A szomszéd szobában tartózkodó
Liliomfi meghallja: nagybátyja magával akarja vinni Mariskát, hogy boldoggá tegye.
Félreérti a helyzetet, azt hiszi, Szilvai maga akarja elvenni feleségül a
leányt, s így őt az örökségtől elütni. Mariska kijelenti Szilvainak:
Kolozsváron marad, s színésznő lesz. A háborgó Szilvai beszélni akar a lány
választottjával. Liliomfi, hogy ne kelljen nagybátyjával találkoznia, a nem
éppen hódító külsejű, idősödő Szellemfit kéri meg, tegyen úgy, mintha ő lenne
Liliomfi. Szellemfi a csodálkozó Szilvainak pénzért – 50 pengőért – írást ad:
lemond Mariskáról. Újabb 10 pengőért még azt is hajlandó ráírni a papírra, hogy
házasember. Közben Liliomfi rábeszéli Mariskát, kövesse Szilvait Váradra, ő
majd pénzt szerez, s utánuk megy, hogy elvegye feleségül.
II.
FELVONÁS
A telegdi fogadós, Kányai
uram a híres pesti fogadós, Swartz úr reménydús fiához akarja feleségül adni
leányát, Erzsikét. A lány azonban Gyuri pincért szereti. Gyuri felszólítja
Erzsikét, válasszon a gyermeki kötelesség és a szerelem rózsája között. De
Erzsike nem akarja elhagyni atyját.
Liliomfi és Szellemfi állít
be a fogadóba. Mivel éhesek, de pénzük nincs, Liliomfi grófnak adja ki magát.
Ám pechjére Gyuri pincér felismeri, mi több, kiderül, Liliomfi tartozik a
fiúnak majd 20 pengővel. Gyuri elmeséli, hogy reménytelenül szerelmes Erzsikébe,
s Liliomfi egy jó reggeliért cserébe megígéri, felkarolja az ügyet. Kiugratja
az ifjú Swartzot apa és lánya szívéből, s Gyurit segíti be. Kiadja magát az
ifjú Swartznak, fitymálva néz körül, leszólja a fogadót, Erzsikét csapodárnak,
libának nevezi, s világosan megmondja, hogy csak a pénzéért akarja elvenni. Ám
reggel megérkezik a valódi Swartz fiú, Adolf. Liliomfinak mentő ötlete támad,
lerohanja Adolfot, Liliomfinak nevezi, s úgy állítja be a dolgot, mintha ő kérte
volna meg, játssza el Swartz szerepét, hogy próbára tegyék Erzsikét. Szellemfi,
aki veszi a lapot, még csavar egyet a hazugságon. Adolf szolgájának adja ki
magát, így támogatva Liliomfit. A megzavarodott Adolf persze méltatlankodik,
mindent tagad, hiszen valóban ő az ifjú Swartz. Gyuri pincér is segít
megtéveszteni az elképedt kérőt, s tőle – mint Liliomfitól – kéri a pénzt,
amivel adósa maradt. A felbőszült Kányai végül kidobja Adolfot s vele
Szellemfit. Hogy végképp feje tetejére álljon minden, Szilvai beállít
Mariskával. A rémült Liliomfi, hogy fel ne ismerjék, parókát tesz a fejére,
szerepet cserél Gyurival, és sebtében átvedlik pincérré. Mariska boldogan
ismeri fel szerelmesét.
III.
FELVONÁS
Liliomfi buzgó pincérként
sürgölődik Szilvai és Mariska körül, közben virágnyelven beszélget a lánnyal, s
biztosítja szerelméről. Ebéd után Szilvai, aki szigorúan őrzi gyámleányát,
Erzsit kéri meg, maradjon Mariskával, ki ne engedje, míg ő pihenni tér. Erzsi
elárulja Mariskának: el akarja szöktetni a pincér, hogy feleségül vegye.
Mariska előbb hitetlenkedve, majd mérgesen hallgatja, mert azt hiszi,
Liliomfiról van szó. Így aztán, amikor Liliomfi boldogan hozzásiet, ridegen
elutasítja a fiatalembert. A gyanakvó Szilvai meghallja Liliomfi hangját, s
felismeri unokaöccsét, Gyulát. „No, gaz kölyök, most kezemben vagy” – kiált fel,
s rázárja az ajtót. Liliomfi hiába dühöng, Szilvai hívja a fogadóst, hogy
felvilágosítsa, pincére az ő „átöltözködött, kalandos, kóricáló gyámfia és
unokaöccse, egy régi nemesi család ivadéka”. Kányai azt gondolja, Gyuri
pincérről van szó, s megörül, hogy ez a fiú az ő lányát akarja feleségül venni.
„Keblemre, édes jó leányom – tehát a pincér a tiéd!” – szól Erzsihez, aztán
hívja Gyurit áldását adja rájuk, s gyorsan a lelkészhez küldi őket, nehogy az
öreg Szilvai meggondolhassa magát.
Megérkezik a sértett öreg
Swartz, s számon kéri Kányaitól, miért dobta ki fiát. Kányai végre rájön, hogy
rászedték, bolonddá tették, s Szilvain akarja kitölteni mérgét. Akkor lesz még
csak igazán oda, mikor megtudja, hogy leányát nem Szilvai gyámfia, hanem Gyuri
pincér vette feleségül. Mikor Szilvai megtudja, hogy a teátrista Liliomfi –
akit Mariska szeret – az ő gyámfia, Szilvai Gyula, megkönnyebbülve adja áldását
az ifjú párra. Végtére Kányai is belenyugszik a megmásíthatatlanba: Erzsike
Gyuri pincér felesége lett. „Na, hát isten neki!” – adja meg magát a sorsának.
Szathmáry Éva
(Forrás: 77 híres dráma 185-189. old. – Móra
Könyvkiadó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése