KATONA JÓZSEF (1791-1830): Bánk bán

Több élete volt, legalábbis többféle életpályája. Szülővárosában, Kecskeméten egy feltörekvő paraszt-iparos család tagját látták benne. Apja, a négy latin osztályt végzett takácsmester kisebb hivatalokat is vállalt a városházán. Fiát pedig már egyenesen a pesti piaristák gimnáziumába küldi, hogy az iskolai tudnivalókon kívül németül is megtanuljon. Az ifjú Katona József viszontagságos diákévei során Kecskeméten, Szegeden is tanul, végül a testi egyetemen szerez jogi diplomát, és itt esküszik fel ügyvédnek a királyi táblánál 1815-ben. Előbb ügyvédbojtár, majd egy rövid, válságos időszak után 1820-ban önálló irodát nyit, ám ugyanebben az évben Kecskemét város alügyészének választják meg. A hallgatag, lelkiismeretes, „percegő pennájú” hivatalnok gyorsan tekintélyt szerez magának, idővel főügyésszé lép elő. Vagyonában is gyarapodik, ám apja bánatára családot nem alapít. Szép jövőt ígérő pályája derekán, harminckilenc évesen éri a halálos szívroham.

A magyar színjátszás legendás hősei kedvelik, de nem sokra tartják a kellemetlen hangú, ügybuzgó joghallgatót, aki minden javadalmazás nélkül szolgálja a társulatot. Kis szerepeket játszik, divatos darabokat fordít le vagy alakít át a magyar színpad szerényebb lehetőségeinek megfelelően. Sajnos egy kicsit túlértékeli saját helyzetét, megkéri a karrierje elején álló Széppataki Róza kezét, és csodálkozik, hogy az új csillag a K. J. monogramból arra sem jön rá, hogy aki a kérője. A sértett szerelmes aztán vigyázatlanul megsérti a közben Déryné ifiasszonnyá vált primadonnát. Ezután gyorsan távoznia kell. Kecskeméten még egyszer színházat álmodik a piactéri mészárszék épületébe, de csak ügyes tervrajza marad ránk.

Írói pályája észrevétlenül indul. Történelmi drámáit elsősorban a cenzúra miatt nem lehetett akkor játszani, később nem bizonyultak érdekesnek a felújításra. Csupán a Luca széke karácsony éjszakáján (1813) című vígjátékát játszották néhányszor.

Egyetlen halhatatlan művét, a Bánk bán—t 1815-ben írta – már a színháztól való távozása után – az Erdélyi Magyar Múzéum pályázatára, az épülő kolozsvári színház számára. Jó magyar mód szerint a színházépítés elhúzódik, a pályázatot évek múlva zárják le, a díjakra nem jön össze a pénz. Katona művéről tudomást sem vesznek, talán el sem jut hozzájuk. Pedig ha mást nem, méltányolniuk kellett volna, hogy a Bánk bán már – szemben a hazai gyakorlattal – az európai színpad normái szerint ötös és hatodfeles jambusokban volt megírva. Közben a szerző tovább javítgatja szövegét, mai változatát 1819-ben dolgozza ki. A magyar dráma új csillagával, Kisfaludy Károllyal kíván versenyre kelni, de a cenzor nem engedélyezi a darab színrevitelét. A Bánk bán könyv alakban 1820-ban jelenik meg, Kecskemét város főbírájának és tanácsának szóló ajánlással.

Életének hátralévő tíz évében a megkeseredett katona több darabot már nem ír. A Bánk bán-t 1833-ban mutatják be Kassán, 1861-ben a Szózat zeneszerzőjének, Egressy Béninek a szövegkönyvére Erkel Ferenc operát komponál. Azóta a Bánk bán nemcsak nemzeti drámánk, hanem nemzeti operánk is. Klasszikus értékeit elsőnek Arany János ismerte fel, szövegének a mai nyelvhez való igazítását Illyés Gyula kísérelte meg.

*

BÁNK BÁN

Főbb szereplők:

II. ENDRE, magyarok királya; GERTRUDIS, királyné; OTTÓ, az öccse; BÁNK BÁN; MELINDA, a felesége; PETUR BÁN; BIBERACH, lovag; TIBORC, paraszt

A mű egy függöny előtti „előversengés”-sel kezdődik. Ottó merániai herceg, a királyné öccse egyre türelmetlenebbül faggatja bizalmasát, az udvarban lézengő Biberach lovagot, hogyan szerezhetné meg a szép, fiatal Melindát, a külföldön hadakozó királyt távollétében helyettesítő Bánk bán feleségét. Biberach játszik gazdájával, hol lehűti, hol biztatja. Közben maga Gertrudis királyné jelenik meg. Közli öccsével, megelégelte mulatságait. Az aznapi esti lesz az utolsó, másnap el kell utaznia.

I.                  FELVONÁS

A királyi palota egyik fogadótermében Melinda két bátyja beszélget. A javakorabeli Simon bánk családi örömét és bánatát meséli el az öreg Mikhál bánnak. Felesége egyszer elkergetett egy erkölcstelennek vélt koldusasszonyt, mert annak ikrei voltak. Az ég most hetes ikrekkel büntette a gőgös asszonyt, aki szégyenében el akarta veszejteni hat fiát, de az ezzel megbízott banya felfedte a titkot az apának, és most ő neveli titokban a fiúkat. Mikhál boldog, a Spanyolországból, az arabok elől Magyarországba menekült bojóthi nemzet lám nem fog kihalni.

Közben szállingóznak be a vendégek. Az elégedetlen magyarok, a békétlenek vezére, Petur bán keserű indulatokkal figyeli az udvaronccá, „lévnyalóvá” lett honfitársait, és a királyné helyett a magyar szabadságot élteti. Ezután mindenki átmegy a szomszédos bálterembe az utolsó táncra, csak Petur marad hátra. Meglátja az érkező Bánk bánt. Az országot járó nagyúr az ő üzenetére tért vissza. Most Petur titkos találkozóra hívja, amelynek jelszava: Melinda.

Bánk felesége nevét hallva nyugtalanná válik. Nem tud figyelni Tiborcra sem, pedig a nyomorgó paraszt, aki éhes családjának jött lopni a palotába, régi híve. Gyanakvása egyre fokozódik, végül elhatározza, végére jár a titoknak, és elindul Peturhoz.

Biberach, aki az előbb kileste a titokban hazaérkezett Bánkot, most Ottónak hoz hírt: Melinda kész találkozni vele. A herceg boldogan rohan el nyélbe ütni a találkozót. Az állandóan Ottó után epekedő, leselkedő udvarhölgy, Izidóra csillapítása a lézengő ritterre marad.

Ottó Melindával érkezik vissza. A férfi már színt vallott, mert az asszony első szavával el akarja kergetni: „Távozz!” De Ottót nem könnyű lerázni. Sikerül megragadnia a szégyentől zavart Melinda kezét, és valamiért éppen ebben a pillanatban jön vissza Bánk. Gyorsan elbújik egy rejtekajtó mögé, hogy kilesse a továbbiakat. De amit lát, az megnyugtató. Melinda férje szavaira emlékezve utasítja el az elé térdeplő udvarlót. Aztán gúnyos szavakkal köszöni meg a váratlanul betoppanó Gertrudisnak, hogy neki, az „együgyű” vidéki asszonynak ilyen „édes mulatságot” szerzett, majd az etikettet megsértve, otthagyja őket.

A királyné dühösen támad öccsére. Melinda elcsábítására trónját is veszélyeztetheti, de ennél jobban fél a szégyentől, amely akkor éri, ha kiderül, hogy öccse „kontár vala / Melinda elszédítésében”.

A kínos helyzetbe került Ottónak megint Biberach ad tanácsot: engesztelje ki a hölgyeket, közben a királyné poharába altató-, Melindáéba pedig hevítő port tegyen. Ezután ő maga Peturékhoz indul, hogy a magyaroknak is jószolgáljon.

Bánk előjön rejtekhelyéről. Melinda állhatatossága megnyugtatja, ezért előbb Peturékhoz indul, hogy rendre tegye dolgait. „Két fátyolt szakasztok el, / hazámról és becsűletemről.”

II.               FELVONÁS

Petur a szálláson összegyülekezett békétlenek helyeslő morgásától kísérve, az örökké ingadozó Simont győzködi arról, hogy itt az idő Gertrudis eltávolítására. A sarokban szunyókáló Mikhál rémülten riad fel szavaira: „Pártütés!” Aggodalmait az érkező Bánk bánra zúdítja, aki ezt számon kéri Peturtól. Petur semmit sem tagad. A sanyargatott magyar nemzet érdekében valamennyien készek a királyné ellen felkelni. Bánk higgadt érvekkel lecsillapítja a békétleneket. Ekkor Petur az esküjükre hivatkozik, Bánk pedig parancsot ad: „Ezen haza- s felségárulót / láncokba verjétek…” Ellentétük végül érzelmesen oldódik fel. Bánk Peturt Endre király iránti régi hűségére emlékezteti. Valaha az ő oldalán Endre bátyjával, Imrével is szembeszállt, akkor értette meg: „Isten nem segít soha / felkent királyok ellen.”

A megbékélt hangulatot a váratlanul érkező Biberach bontja meg. Figyelmezteti Bánkot: Melinda veszélyben van. Petur harci kedve visszatér, Bánk elrohan, a többiek az ő kérésére itt várnak rá. Egy darabit virrasztanak, míg az örökké éber Petur dohogása mellett álomba nem szenderülnek.

III.           FELVONÁS

Melinda szobájában vagyunk. „Hazudsz!” – torkolja le Bánk térdeplő feleségét, aki arra kéri, hogy ölje meg. Indulatoktól kusza párbeszédükből kiderül, hogy Bánk későn érkezett. Melinda nem a megtörténteket tagadja, csupán azt ismételgeti, hogy nem ő akarta azt, ami történt vele. Bánk szeretne hinni feleségének, de nem tud, Melinda pedig egyre eszelősebben próbálja megmagyarázni a történteket: „Pokolbeli / tűz ége csontjaimban, s a királyné / aludni ment…” A gyanú fokozatosan Gertrudisra terelődik, Melinda elboruló elmével el is indul, hogy számon kérje a királynén elrontott életét.

Ekkot egy bezárt mellékajtót feltörve Izidóra jön elő. A lány megint Ottó után leselkedett. Mivel tanúja volt a történteknek, az éjjel Bánk őt faggatta ki először, majd bezárta egy mellékszobába. Izidóra indulatosan kéri számon, mért hozta a nagyúr őt ilyen kínos helyzetbe, de látva a másik beszámíthatatlan idegállapotát, riadtan távozik.

Ekkor lép be Tiborc, aki Bánk meditálását az ő szavaira adott válasznak érti. Így fokozatosan belemelegedve az egyoldalú párbeszédbe, kiönti lelkét, megmutatva végre a nagyúrnak a merániai igába hajtott nép nyomorúságának feneketlen mélységeit. „Tűrj békességgel!”, de fokozatosan meglátja megaláztatásaikban a közösséget, s mikor Tiborcban felismeri életének egykori megmentőjét, nemcsak egy erszényt ad neki, hanem megbízza, hogy keresse meg és vigye haza Melindát ősi várába. Ezután fiát veszi magához, hogy az elkövetkezendő események minden eshetőségére gondolva megfelelő gyámot keressen neki.

Ottó megint tanácsért jött Biberachhoz. Nénje mindent megtudott, most dühödten keresteti, mit tegyen? A ritter csak kineveti, őt nem érdekli, mi lesz a herceggel, sose volt a híve, csak érdekből szolgálta. Amikor Ottó meg akarja torolni a sértő szavakat, Biberach figyelmezteti, ő tudja, ki volt Fülöp király gyilkosa. Ezek után Ottó jobbnak látja hátulról leszúrni veszélyessé vált vazallusát. A sebesültet Myksa bán, a királyfiak nevelője találja meg, akinek Biberach megígéri, nagy titkokat fog felfedni előtte.

IV.            FELVONÁS

Az országos ügyekkel elfoglalt és a hatalom mámorát élvező Gertrudishoz Izidóra jön. A lány búcsúzni akar. Szerette Ottót, de most bemocskolva érzi magát: a herceg nemcsak Melindát csábította el, hanem alattomos módon Biberachot is megölte. Gertrudis döbbenten értesül a gyilkosságról és Bánk hazatéréséről. Átkozza Ottót, de gyorsan nekilát megmenteni a helyzetet.

Először Melindát hívatja. Rá akarja beszélni, hogy távozzon, de az eszét már elvesztett asszony ellenszegül, csak akkor engedelmeskedik, amikor bátyjának, Mikhálnak a hangját halja az ajtó mögött. A történtek után nem mer találkozni vele.

Az öreg békíteni jött. Figyelmezteti Gertrudist, térjen jobb belátásra, különben az életével játszik. De a gőgös asszony inkább elforgatja Mikhált, és parancsot ad a többiek felkutatására is.

Azután Bánk jön Tiborccal. Gertrudis a férjének át akarja adni Melindát. Bánk először elutasítja: „Való, hogy én házas vagyok; / de hitvesem nincsen…” Végül mégis megszánja az asszonyt, elmondja neki, hogy fiát a börtönbe induló öreg Mikhálra bízta, ő pedig kész lenne vele együtt távozni, de Gertrudis váratlanul visszaparancsolja.

A királyné meg akarja törni ellenfelét. Szemrehányást tesz neki, miért tért haza váratlanul, miért tartotta fogva Izidórát, miért sérti meg állandóan az illendőséget. Bánk azonban nem hátrál meg, sőt visszavág. Gertrudis szemére veti megaláztatását, és ezt az egész nemzet megaláztatásaival nyomatékosítja. A fölényét gyorsan elvesztő királyné az őrséget hívná segítségül, de  Bánk elveszi csengőjét, a segélykiáltásra pedig csak Ottó jön be, aki Bánk láttára visszamenekül, és bezárja maga után az ajtót. Bánk bosszúra éhesen rohan utána, átkozódva dörömböl a bezárt ajtón. Gertrudis tehetetlenül nézi, ám amikor Bánk Ottó szülőföldjét is megátkozza, tőrt ragad. „Hitvány, ne bántsd hazámat!” Bánk kicsavarja az asszony kezéből a fegyvert, indulatában végez vele, majd kitántorog a színről: „ne tapsolj, hazám - / ni! – reszket a bosszúálló!”

A királyné testét a királyfiakat menteni érkező Myksa bán fedezi fel. A haldokló Gertrudis Ottót nevezi gyilkosának, aki rémülten tiltakozik. Közben a békétlenek élén betör Petur, de kisvártatva megérkezik a király seregének élén Myksa bán fia, Solom mester, és kiűzi Peturékat a palotából.

V.                FELVONÁS

A palota nagytermében, Gertrudis ravatalánál az izgatott udvaroncok a legújabb fejleményeket tárgyalják. A király gyászába merül.

Jön Solom mester, jelenti, a lázadást leverték, kardján a gyilkos Petur bán vére gőzölög. Foglyot is hozott magával, Simont, aki elmondta, hogy a királynét ők már halva találták. Ezután Mikhál hozza be Somát, Bánk fiát. Az öreg bán Gertrudis bűneit sorolja fel, a király keserűen érzi, hogy a lázadók érvei meggyőzőek, épp ezért gyászában zavarják. Így megkegyelmez nekik, és száműzi őket.

Ekkor lép be Bánk. Megrettenve látja fiát, megérti, az ártatlanon is bosszút állhatnak az ő vétkéért, mégis Gertrudis koporsója elé dobja nádori nyakláncát, és bevallja tettét: „Vereslik is még vére rajta.” Ezután kemény vádbeszédben meg is indokolja, nem tehetett másképp: „felért az égre a sanyargatott / nép jajgatása, s el kellett neki / akármiképp is esni, hogy hazánk / ne essen el polgári háborúban!”

A király mégis elfogatná Bánkot, bíró elél állítaná, de az büszkén tiltakozik: „Árpád és Bor vére közt / folyó dologban bíró csak Magyar- / ország lehet.” Különben is a királynak jobban be van mocskolva a neve, mint az övé. Peturt ártatlanul ölték meg, háza népét éppen most gyilkolják, pedig ő Endre híve volt egész életében.

A király ekkor lovagi párbajra hívja ki ellenfelét. A másik erre nem hajlandó. Leteszi a király elé a kardját, inkább a kezébe adja a sorsát, mintsem hogy fegyvert emelne uralkodójára. Ám ezzel egy lovagi király nem élhet vissza. Endre helyett ekkor Solom mester kész megvívni, azonban Myksa bán azzal a hírrel állítja meg fiát, hogy a haldokló Biberach eskü alatt tett vallomása alapján a királyné ártatlan. Ettől Bánk összeomlik, magába roskadtan várja, hogy ítélkezni fognak felette.

Ezután Tiborc érkezik Melinda koporsójával. Az egybegyűltek elszörnyedve hallják, hogy a szerencsétlen asszonyt Ottó hívei ölték meg. A közhangulat megváltozik. Amikor a király újra el  akarja vitetni Bánkot, már hívei sem mozdulnak: „Király, / a büntetés már ennek irgalom.”

Endre ugyan nem fogadja el az összetört Bánk szavait: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én”, de megérti, hogy ebben a helyzetben minden igazságszolgáltatás csak újabb igazságtalanságot szül. Apjára, III. Bélára emlékezik, aki halálos ágyán „emberi uralkodásra” intette fiait; kimondja hát az igazi, nemzetét mindenekfelett szerető király ítéletét:

Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk –

előbb esett el méltán a királyné!

Rigó Béla

(Forrás: 77 híres dráma  147-154. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)