Gribojedov egyetlen kiemelkedő
művének főhőse, Csackij ezekkel a szavakkal lép ki a moszkvai úri társaságból:
„El Moszkvából, el, el! s vissza sohasem!
/ Nem nézek hátra se, rohanok nyakra-főre, / A bujtató magány kuckóját keresem!
/ A kocsimat! S előre!” Az író is csupán 34 évet élt, kora orosz valósága
ennyit engedélyezett neki. Moszkvában született, egy orosz gárdatiszt
gyermekeként. A moszkvai egyetemen tanult, ahol főleg nyelvtehetségét
fejlesztette. Négy évig katonáskodott, és részt vett az 1812-es háborúban is.
1816-ban megvált a hadseregtől, és külügyi szolgálatba lépett. Korán
kapcsolatba került a dekabristákkal, és 1826 elején őt is letartóztatták, ám
bizonyítékok hiányában nem tudták elítélni. 1828-ban, miután
diplomatatehetségének számos jelét adta, és fontos szerepet játszott a török és
perzsa kapcsolatok kiépítésében, Oroszország ügyvivője lett Teheránban. Ez a
megbízatás tulajdonképpen száműzetést jelentett Gribojediv számára, mert az
udvar nem szívesen látta a független szellemű diplomatát, a dekabristák védelmezőjét
az ország határain belül. Az angolok által felheccelt tömeg azonban az
orosz-perzsa háború végén, 1829-ben megtámadta a teheráni orosz követséget, és
Gribojedovot is felkoncolta.
Irodalmi zsengéi nem
jelentősek, ezekkel lényegében a nyelvújítási harcokhoz kapcsolódott. Az ész bajjal jár (Gore ot uma) című, rímes jambusokban írt vígjátéka emelte az orosz
irodalom klasszikusai közé. Ezt a művét 1822-ben kezdte írni, s 1824-ben fejezte be. Először csak
részleteit mutatták be (1829-ben és 1830-ban). A teljes vígjáték csupán a
szerző halála után, 1831-ben kerülhetett színre, erősen cenzúrázott szöveggel.
A mű jelentőségét mutatja, hogy máig játsszák az orosz színházakban. Gribojedov
műve először 1946-ban jelent meg magyarul Fay E. Béla és Kardos László fordításában.
Ezt a szöveget mutatta be 1946. május 30-án a Nemzeti Színház.
Az irodalomtörténészek a
klasszicista vígjáték és a realista komédia között biztosítanak helyet
Gribojedov művének. A főhős, Csackij – aki az oroszországi „felesleges emberek” egyik első
képviselője – hosszú külföldi tartózkodás után hazatér Moszkvába. A nyíltszívű
és nyílt szavú nemesifjú nemcsak régi szerelmében csalódik, hanem az egész
moszkvai nemesi társadalomban is. Miután kimondja véleményét az orosz
valóságról, mindenki őrültnek tartja, még az a lány is, akit szeret. Csackij
képtelen a cselekvésre, ezért menekülni kénytelen a korrupció, korlátoltság és
önzés moszkvai világából. Rá kell döbbennie, hogy a társadalmi bomlás az
emberek magánéletét is kikezdte: Szofja értékrendjébe már sokkal inkább
beleillik Molcsalin, a „Hallgatag”,
mint az igazságért lelkesedő Csackij. Csackij nem képmutató, a szerelmes és
politikus férfi egy és ugyanazon személy. Gribojedov hiteles képet rajzol a
XIX. század első évtizedeinek orosz úri társadalmáról, Csackij szavaival
lesújtó kritikát mond erről az aranysujtásos hivatalnoktársadalomról;
legfeljebb Liza, a szobalány jelenti az üde színfoltot, akiből egyszerűség,
jóindulat és okosság sugárzik. Gribojedov művéről ezt írta Belinszkij: „Puskin Anyagin-jével
együtt Az ész bajjal jár volt az orosz valóság költői ábrázolásának első
példája… Ebben a vonatkozásban mind a két mű alapja lett a későbbi irodalomnak,
iskolát teremtett…”
*
AZ
ÉSZ BAJJAL JÁR
Fontosabb
szereplők:
PAVEL AFANASZJEVICS FAMUSZOV, egy állami hivatal vezető
tisztviselője; SZOFJA PAVLOVNA, a leánya; LIZA, szolgáló; ALEKSZEJ
SZTYEPANOVICS MOLCSALIN, Famuszov titkára, Famuszovék házában lakik; ALEKSZANDR
ANDREJEVICS CSACKIJ; SZERGEJ SZERGEJEVICS SZKALOZUB, ezredes
I.
FELVONÁS
A moszkvai fogadószobában
Liza egy karosszékben alszik. Hajnalodik. Az úrnője, Szofja saját szobájában
töltötte az éjszakát Molcsalinnal; Liza tiszte, hogy őrizze szerelmüket.
Megjelenik Famuszov, s udvarolni kezd Lizának, aki ezt elhárítja. Elmondja
urának, hogy Szofja egész éjjel „franciát” olvasott. Famuszov máris kész a
válasszal:
Azt
üzenem neki, hogy a szemét ne rontsa,
A
regényekkel semmire se jut:
S a
franciától aludni se tud,
Én
oroszt olvasok – s alszom is, mint a bunda.
Famuszov távozik, s ekkor
kilép a szobából Szofja és Molcsalin. Liza próbálja elküldeni Molcsalint, ám
ekkor megjelenik Famuszov. Szofja igyekszik megmagyarázni a helyzetet, de
Famuszov gyanakszik. Szofja gyorsan „álmát” akarja elmesélni apjának, hogy
megnyugtassa. Famuszov kijelenti, csak olyan férfiakról szeret hallani, akik
gazdagok. Jelenlétét Molcsalin az aktákkal kapcsolatos gondjaival igyekszik
megmagyarázni, amit Famuszov gyanakodva fogad, ennek ellenére amikor távoznak a
szobából, Molcsalint előreengedi. Liza ezután óvni szeretné úrnőjét, mondván,
hogy a papa csak rangos vőre vágyik. Emlékezteti Szofját az évekkel ezelőtt
eltűnt Csackijra, akibe szerelmes volt úrnője. Szofja már rég elfeledte ezt a „kalandot”, mert meggyőződése, hogy „Molcsalin másokért kész önmagát feledni”.
Ekkor megjelenik Csackij. Hideg a fogadtatás, bár Szofja örömet igyekszik
színlelni. Csackij még mindig szereti a tizenhét éves Szofját. Liza tartózkodó
marad, nem állhatja Casckij csípős nyelvét. A megjelenő Famuszov ismét
gyanakodni kezd: Szofja álmában Csackijjal találkozott. Kényszeredett
udvariassággal köszönti Csackijt, s amikor az eltávozik, Famuszov elmereng a
két vőjelöltön:
Az
koldus, ez meg, ez a vánnyadt:
Piperkőc,
léha. Teremtő-uram,
Micsoda
gond, ha egy apának
Eladó
lánya van!
II.
FELVONÁS
Famuszov éppen jövő heti
programját diktálja Petruskának, az inasnak, amikor ismét megjelenik Casckij.
Félti Szofja egészségét, hiszen még mindig szerelmes bele. Famuszov csak a
saját világának szokásait tudja szembeállítani Csackij „karbonári” gondolataival, aki szolgalelkűséggel vádolja a
Famuszov-féle embereket. Famuszov ezt már nem tudja elviselni, s legszívesebben
a törvény elé citálnál a Csackij-féle gonosztevőket. Persze amikor az inas
jelenti, hogy megérkezett Szkalozub ezredes, rögtön leinti Csackijt, ne prédikálja
az ezredes előtt „bolond, zavaros elveit”,
mert Szofjának jó parti lehetne az ezredes. Csackij úgy érzi, hogy „minden vágyát sírba teheti, / ki három évig
kószál a világban”, de ő még nem adja fel. Famuszov és Szkalozub
párbeszédét hallgatja, akik rangról, rendjelekről és természetesen az eladó
lányokról társalognak. Famuszov nem véletlenül dicsérgeti Szkalozub érdemeit.
Csackij ismét éles kritikával illeti a moszkvai nemeseket. Ezt már nem állhatja
Famuszov, a dolgozószobába távozik, és oda várja Szkalozubot is. Ekkor
megjelenik a szobában Szofja és Liza is. Tragédia történt: a ház előtt
Molcsalin leesett a lóról. Természetesen semmi különösebb baja nincs, ám ez jó
alkalom Csackij számára, hogy éles nyelvével kesernyésen kigúnyolja Szofját.
Csackij, aki buzgón igyekezett közreműködni Molcsalin „megmentésében”, angolosan távozik. Végre Szofja elmondhatja
Molcsalinnak, hogy mennyire féltette, s azt is megjegyzi: „A jó Ég Csackijt miért hozta meg?” Ahogy Szofja távozik, Molcsalin
Lizának kezd udvarolni, aki elhárítja a férfi közeledését. A maga természetes
módján érzékeli a valóságot:
Jaj,
mennyi furcsa szerzemény!
Ez
abba, az meg énbelém…
De
én… Ily szerelem tán nincs több a világon,
Mert
én csak Petrusát, a főinast imádom!
III.
FELVONÁS
Csackij elhatározza, hogy
végére jár a dolognak: kit szeret igazán Szofja, Molcsalint vagy Szkalozubot.
De Szofja kitér az egyenes válasz eől, és Csackijt vádolja gúnyolódó stílusa
miatt. De erre is kész Csackij válasza:
Hát
azt hiszi, már boldog is vagyok,
Ha
csúfolódva kacagok?
Mulatok
néha, igaz, a fonákon,
de
inkább úntat már, ha látom.
Szofja persze Molcsalin
védelmére kel, így vélekedik róla: „A
legcsodálatosabb benne nékem, / Hogy hallgatag és engedékeny…” Szkalozubról
viszont kijelenti, hogy „Ő nem az én
regényem büszke hőse”. Csackij mindezek után nem tudja eldönteni a nagy
kérdést Szofjával kapcsolatban: „Hát ki
ön?” Még mindig nem érti, hogyan tudta Molcsalin belopni magát Szofja
szívébe. Mint kiderül, Molcsalin erénye a pontosság és a mértékletesség, amihez
Csackijnak nincs sok hozzátennivalója.
Valamikor Csackij
Szentpátervárott „szakított a
miniszterekkel”, amit az úri társaság sajnálkozva vett tudomásul. Ez az
információ egy bizonyos Tatjana Jurjevnától származik, akinek Szentpétervárott
él mindenki rokona, aki számít. Csackijt nem érdekli az „informátor”, mert szavai szerint: „Járok nőkhöz, de nem protekciót szerezni.”
Famuszov estélyt ad a
moszkvai előkelőségeknek. Egymás után érkeznek a vendégek. Csackijnak jó
alkalom ez, hogy nyelvét köszörülhesse az „emelkedett”
társaságon. Jönnek egyre mind: Platon Mihajlics, akit a huzattól félt a
felesége, öt hercegnő, egy hercegné, két grófnő, majd egy nagyanya az
unokájával, aki nyilván férjet szeretne fogni. Újabb vendét Anton Antonics
Zagorecki, aki „pletykákkal van tele, és
hamiskártyás”. A hatvanöt éves Hljosztova a kutyájával jött el, mert sötét
volt az éjszakai utca. Famuszov tudja, kik a fontos emberek: ő Pjotr Iljics
herceget és Szkalozub ezredest várja türelmetlenül. Csackij mindenhol ott van,
és Szofja szerint „epésen végzi mindég”.
Ugyanakkor a vendégek, amikor Csackij nem hallja, arról pusmognak, hogy Csackij
meghibbant, bolond. A terem másik sarkában már ezt mondják róla: „A tébolydában él, a bátyja vitte be; / Most
láncraverve ül, a sárga ház lakója.” D. úr megjegyzi, hogy az előbb látta
Csackijt a terembe, mire Zagoreckij így válaszol: „A láncot nyilván levették ma róla.” A vendégek szinte valamennyien
Csackijról beszélnek: ki mit tud róla? Közben Csackij mintha ott sem lenne,
pedig mindenhol ott van. A süket nagymama vérlázító dolgokat tud: szabadkőműves
lett, az istentelen Voltaire követője. Hljosztova mindezek ellenére sajnálja
Csackijt: „Igen, sajnálom őt, mint
irgalmas keresztény; / Eszes volt, s birtokán háromszáz lélek él.” Famuszov
szerint négyszáz, s ebből élénk vita kerekedik. Ekkor ismét megjelenik Csackij
egy másik szobából, ahol a nemesurak franciaimádatát tapasztalhatta meg, amiről
nem késik ítélkezni. Amikor körülnéz, látja, hogy szavaira nem figyelnek, a
vendégek keringőznek, az öregek letelepedtek a kártyaasztalokhoz.
IV.
FELVONÁS
Késő éjszaka van már,
amikor a vendégek elindulnak hazafelé. Az inas egymás után szólítja az
előkelőségek kocsijait. A távozó vendégek elmondják véleményüket az estélyről.
Az unoka szerint Famuszov „csupa hullát
hívott meg a bálba”. Platon Mihajlics alig várja, hogy hazamehessen: nagy
keresztet jelent számára a házasság. Csackij keserűen veszi tudomásul:
Éjszaka
van, holt, sivár sivatag,
S
töpreng az agy és roskadoz a lélek.
Csackij kocsiját sehol nem
találják. Ekkor találkozik Repetyilovval, aki már elitta az eszét, de Csackij
lelkes hívének vallja magát. :Egy klubba jár, ahol „okos” emberek között tölti
idejét. Amikor Szkalozub megjelenik, rögtön hozzápártol, aztán Zagoreckijt
fogadja kegyeibe. Közben a távozó vendégek ismét egyetértenek abban, hogy
Csackij bolond. Amikor az utolsó lámpa is kialszik, Csackij előjön a
portásfülkéből. Keserűen veszi tudomásul, hogy mi lett a hazájából. Rá kell
döbbennie, hogy Szofja már nem őt várja, hanem Molcsalint. Molcsalin közben elmondja
Lizának, hogy tulajdonképpen nem is szereti Szofját, inkább neki, Lizának
udvarolna. Ám ekkor felbukkan Csackij, aki már-már azt hiszi, hogy Szofja
visszatér hozzá. Ám ekkor Famuszov jelenik meg a színen, és mindenkinek kiadja
az útját: inasát, Filkát kényszermunkára küldi; Liza tanyára megy csirkét
gondozni, a lánya pedig Szaratovba, a nénikéjéhez. Végül Csackijt is
kitessékeli házából, aki úgy dönt, hogy végleg elhagyja Moszkvát. Famuszov
pedig lányához fordulva megjegyzi:
Az
életemre törtél, te leány?
Hát
sorsomat nem eleget panaszlom?
Mit
szól majd ehhez, Teremtőm, Atyám,
Marja
Alekszejevna hercegasszony!
Dani Tivadar
(Forrás:
77 híres dráma 155-161. old. – Móra
Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése