Keserű kínomban és jajgatásimban elfogyott reménségem,
Megszabadulását nyilván nem reményli én nyomorodott fejem,
Tömlöcnek fenekén magát adta búnak már megsebhedett elmém.
Én keserves testem, bizony hasonló vagy az nyúzandó bárányhoz,
Avagy az meghízlalt, szép étellel tartott megölendő madárhoz,
Azki ő magában keveset bízhatik megszabadulásához.
Kemény kalitkábul körüpüléseket mint madarak kívánják,
Vagy mint szegény rabok kereszten népeknek társaságát óhajtják,
Mint az gonoszok is veszelnek fiai szabadulásit várják:
Szintén ugyan várja nyomorodott fejem minden szabadulását,
Keserűségekkel, gyakor sok könnyűkkel nedvesíti orcáját,
Szomorúságában, keserves kínjában megeresztette haját.
Vajha még éltemben keserves szívemnek engedtetnek vigaszság,
Vajha testembeli tagoknak még egyszer adatnék jó orvosság,
Tudom, eltávoznék, fejemrül elesnék az keserves árvaság.
Igen bölcs, hatalmas és irgalmas úr vagy édes uram Istenem,
Tűled el ne taszíts elődbe felhatott én buzgó könyörgésem,
Tekints szent fiadnak el-kifolt véréért istenem, szent vezérem.
Fogadásod tartja, ha nyomorult bűnös felségedhez felkiált,
Töredelmes szívvel, szép könyörgésekkel hogyha elődben bocsát,
Tűled el nem űzöd, sőt jó szemmel nézed, ha látod igazságát.
Lám nagy kegyelmesen tenger örvényébül az Jónást is kihozád,
Égő kemencébül az három ifjakot szép épen megtartottad,
Az oroszlánoknak az szegény Dánielt benyelni nem hagyád.
Ments ki az rabságbul, hogyha felségednek akaratja mutatja,
Vagy ha felségednek kedves akaratja, dekretoma azt tartja,
Hogy az gyarló testben szenvedjek kínokat, úgy legyen, minden mondja.
Hatszáz és tizenegy esztendőben szerzém ez éneket versekben,
Mikor halálomhoz már nem messze volnék nyomorodott ügyemben
Újvár tömlöcében, bizony ki olvassa, jó példát vehet eben.
(Forrás: Az elmúlástól tettenérten 67-68.- old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót írta Z. Szabó László - Kozmosz Könyvek, Bp. 1983.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése