Elie Richard délről jött. Montauban környékéről, Caortból. Messziről, népek sokat megjárt országútjáról, ahol a rómaiak, gallok, szaracénok északra húzódtukban néha-néha megpihentek. Azután kultúrák támadtak, vagy pedig felperzselt telepek kormos üszkei, elrabolt asszonyok, megbecstelenített szüzek sirámai jelezték a vendégségbe jártak furcsa dáridóit. Majd megkötötte őket a föld. Megálltak. Múlni nem tudó tavaszi napok melegében csontos öklükből magot szórtak, földmívelők lettek. És egyszer a magvető ember kemény vonású szájából kibuggyan a dal. A déli mezők bársonyáról lesöprő dalok szálltak. Messze szállak. Hímporosak voltak. Ezer és ezer virágnak illatát, ismeretlen madarak lekottázhatatlan trilláit, hajnalok finom percenését, színeket, ízeket, szíveket meggyújtó melegségeket hordtak magukban.
Cézasse palettájára innen kölcsönözte a színeket.
Sokan indultak innen. A Keletről jövő arabeszt, amely a gótika jóleső hidegségé hozta, ezen a nyitott kapun indult meghódító útjára.
És akik innen indultak, költők-írók, festők, szobrászok, muzsikusok, különös útravalóval érkeznek. Írásaikban, képeikben, szobraikban kitapogathatatlan források örök életnedvei buzognak fel.
*
Elie Richard a háború előtt kezdte. Újságíró volt. Azután tizennégyben katonasorba szólították. Azt mondja, hogy lelkesedéssel ment. Miért? Itt a zászlókra az utolsó, minden elnyomottat felszabadító háború hazug jelszavát írták. Akik pedig lelkesedéssel mentek el, azok számára nagyobb volt a kiábrándulás. A nagy hazugság ezeknek a számára a gyűlölettel átitatott kiábrándulást hozta. De a nagy lánc még nem pattant meg. Csak a lelkek mélyén pislogtak a lázadás apró szikrái. Elie Richard lelkében a szikrák tűzbe pattantak, tizenötben k merte mondani a nagy szót: n e m.
A második vonalba vezényelték, vértestvérei, a délvidéki parasztok közé. Itt találkozott nagy háborús regényének felejthetetlen figuráival. Az eke mellől elhurcolt népfelkelővel, a sokgyerekes apával. A fiát hiába váró anyával, a szeretővel. A háború borzalmas tüzében asszonnyá jókor érett lánnyal. Az állattá vedlett emberrel. Egy világgal, amelynek arcát, egész visszataszító bonyolulatát a háború pokla alkotta meg.
Ennek a pokolnak kis darabját, a Marceau la Rose-ban teríti elénk Elie Richard. Ha a francia háborús irodalom ötszáz kötetet kitevő nagy rengetegjét végiglapozzuk, azok közül kiválasztjuk a lírizáló irodalomtól mentes, mindig emberi és történelmi dokumentumul szolgáló igaz írók írásait, ezek között is Elie Richard könyve a legelsők közé kerül. Mégpedig azért, mert mély; azért, mert megalkuvások nélkül az írástudók legnagyobb árulásának minden dekorumától mentes; mert kegyetlen, néhol kitapinthatatlan mélységekben jár, mert rombol, de egyúttal a nagy kálváriajárás után felcsillogtatja a tiszta emberi hitet.
Elie Richard katonai iszákjában nem a marsallok botját, hanem a Marceau la Rose kéziratát hordta. Ez a kézirat legelőször tizenkilencben, csak Barbusse Tüzét meg nem előzve került egyik legnagyobb párizsi kiadóhoz. Minek részletezzük? A „Marceau la Rose” tíz esztendeig vándorolt egyik kiadótól a másikhoz, amíg végre a múlt esztendőben nyomdafestéket láthatott. De ez a mély, minden ízében irodalmi és művészien emberi könyv csak keveseknek lett olvasmánya. De ezek a kevesek, írók és olvasók, igazi hívei lettek Elie Richardnak s a komoly kritika sietve jelölte meg helyét a mai francia irodalom legértékesebb figurái között.
*
Elie Richard most új könyvvel jelentkezett, könyvének címe: Flo ou les Reflets du Silence. Az író ugyanúgy, mint a Marceau la Rose-ban, súlyos feladatot állított maga elé. Alakjaiban nem egyesek, hanem nemzedékek harcát, azoknak jellemét rajzolja meg, tehát korképet ad. Két generációnak, a háború előttinek és utáninak a mostani „béke-csönd”-ben a szociális és morális területeken vívott küzdelmeiről és tervbe vett harcairól olyan freskót vázol fel, amely a legkisebb parányában is egy nagy szociális átalakulás szükségességének minden kritériumát magában hordja. Szokatlanul fojtott atmoszféra, a csontokig való látásnak megdöbbentő világossága csillan át, burkolja körül ennek a könyvnek minden sorát. De ezen kívül a drámaiasságnak olyan mély forrásokból táplálkozó erejével is találkozunk, ami felégeti az epikát és vasbetonszerű keménységében mered elénk két generáció hidakkal, megegyezésekkel, toldásokkal, foltozásokkal ma már egy nevezőre sosem hozható nagy ellentéte. E mögött a komor díszletek között lejátszódó dráma mögött, szövetének nemes szövésén keresztül, ha az irónia kellemetlen fényében is, a romokon sajnálat nélkül járó szerző sokfényű lámpájával elénk csillogtatja az építő jövőt.
Kétségtelenül nagy témát markolt fel Elie Richard és ennek a nagy témának buktatókkal gazdag úttévesztőjében egyetlen egyszer sem látjuk megbotlani. Nyílegyenesen megy céljáig, addig, ameddig menni akar. Vérbeliségének nagyszerűségét könyvének már első oldalain csalhatatlan biztonsággal érezzük. Alakjai önmagukban élnek, anélkül, hogy a szerző mozgató kezének nyomait látnánk rajtuk. A szerző, mintha csak arra vállalkozott volna, hogy életre hívja őket, hogy sorsuk végzetszerűségét céljukig már maguk vigyék. Amikor azután odaértek, amikor útjuk porát lerázták magukról, amikor korunk sok sötét zugába bevilágítottak, amikor napirendben levő problémák bonyolultságát egyenesre taposták, a szerző jelenik meg újra. Ajka ironikus mosolyban fürdik. Nem kér bocsánatot, csak azt mondja, hogy most majd minden újra kezdődik.
*
Nehéz lenne Elie Richardot klasszifikálni. Mert tudjuk, hogy írói beteljesülésének lesznek nagyobb és érdemesebb állomásai is. Annyi azonban tény, hogy azok közül a kevesek és különösen megáldottak közül való, akik hírüket megalkuvások nélkül, talán az agyonhallgatás súlyos keresztjét is vállalva, egy jobb, tisztább ember elérkezésébe, annak kiformálásába vetik. Flo ötödik regénye a negyven felé haladó írónak, aki a teljes megérés kora felé közeledik.
A művészetnek magaslatára lép anélkül, hogy fiatalos lendületéből bármit is vesztett volna, anélkül, hogy a gyermekkori déli napnak, amit magába szívott, melege és ereje kihűlt volna.
(Páris)
(Forrás: Erdélyi Helikon 1930.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése