Szalay Fruzsina: Vágy

Oh végre, végre-valahára
Itt a mosolygó kikelet!
Leragyog rám a nap sugára,
Fenn a tündöklő ég nevet.

Tán a tavasznak ujja ére?
Az fest elémbe álmokat?
Látom a tenger kék vizére
Mint száll a rózsás alkonyat.

Talán ez könnyü bérczi szellő
Mely friss lehével megcsapott?
Látom a gyöngyözőn szökellő
Ezüstös bérczi patakot.

A képzelet csapongva szárnyal;
Látom a fenyves árnyait,
Hol a sötét bársony gyopárral
A rózsaszin erika nyit.

Ragyogva int felém a távol,
Hívó dalt vélek hallani,
Ugy csal, ugy von, ugy visz magával
Egy legyőzhetlen valami!

Ah! a tavasz lehelletére
E nyugtalan vágy megragad,
Ilyen sóvárgás viszi délre
A tova szálló madarat!

(Forrás: Szalay Fruzina: Versek – Ajánlva édes szeretett anyámnak – Bp. 1894. – Singer és Wolfner Könyvkereskedése)
*

Szalay Fruzsina (Kaposvár, 1864. szept. 10. – Kaposvár, 1926. júl. 10.) költőnő.
Obetkó Károly főügyész felesége. Anyja, Kisfaludy Atala szintén költő volt. 1890-től állandó munkatársa Kiss József lapjának, A Hétnek. Verseket fordított, álmodozó hangú, borongós költeményeket, elbeszéléseket írt. – F. m. Versek (Bp., 1894); Egy marék virág (versek, Bp., 1898); Bébi és Micóka (ifj. regény, Bp., 1906). – Irod. Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Bp., 1959).

Főbb művei: Versek /Bp. 1893/, Egy marék virág /versek, Bp., 1897/, Bébi és Micóka /ifj. regény, Bp., 1906/

(Forrás: Somogyi Életrajzi Kislexikon)