Vajda János: Adjon isten!

Adjon isten, ami jó nincs,

Vegye el azt, ami rossz!

Verje meg, ki a hazának

Veszedelmet, kárt okoz!

Én édes atyámfiai,

Szólanék egy keveset,

S ha nem igaz szóm, az isten

Ugy verjen meg engemet.

Azt pedig ne is csodáljuk

a mostani napokban,

Hogyha az igaz magyarnak

Oly nagy mondhatnékja van!

Mert eddig a szegény magyar

Ha valami baj akadt,

Panaszkodhatott magának.

Szólani sem volt szabad!

Hej mert nem csak karjainkon

Volt az átkozott bilincs.

Kötve volt nyelvünkön a szó,

A beszéd, e drága kincs!

Csak magával tépelődött.

Aki valamit tudott.

betörött a feje, aki

Igazat mondogatott.

Hej ha tudnák ugy, miként én

Még a régiebbeket,

Igaz mondásért milyen sok

Jó  magyar megszenvedett!

Majd azt rendre elbeszéli

Az igaz história,

Én ha most elmondanám, tán

Szivem is meghasadna.

Elég az hozzá, hogy jóra

Fordult sorsunk kereke,

Áldassék is de ezerszer

A magyarok istene!

Ki mondjuk most a dolognak

Igaziját, velejét,

Akinek nem kell igazság

Mi törtjük be majd fejét!

Nem volt eddig a szegénynek

Egyebe az ég alatt

Subájánál, mely véletlen

Nyakacsigáján maradt,

Lopott, rabolt s a szegényt is

Rabolták idegenek,

No de már ezt mindeniknek

Az isten bocsássa meg!

Jövendőben gyönyörűség

Lesz már a mi életünk,

Kiszenvedtük büneinket,

Már többet nem szenvedünk.

Gazdag már most a szegény is,

Mert egyenlő és szabad,

Aki most is sopánkodik

Vigye el a muszka had!

Szép lesz majd ha minden ember

A hazáért kardra kél,

S a magyarok istenére

Tanitja azt, ki nem fél.

Ha valaki szabadságát

Meg akarja sérteni,

A multakra emlékezik,

És meg fogja védeni.

Háborukat is viselhet,

De nem a más javáért,

Saját jó magyar hazája

Szabadság és törvényért.

Majd a hadi sátrak alatt

Együtt áldomásozunk,

Mind szabadok mind egyenlők,

S össze is csókolkozunk.

Akkor aztán rohanjon ránk

Az a szolga muszka nép,

Fogadom, hogy sirva szalad

Hazájába aki ép.

Akkor aztán majd vigadva

Hazafelé indulunk,

S azon a jó magyar földön,

Széles rendet aratunk.

Ha délfelé jár az idő

A kepébe beülünk,

Hogy mi hir van a hazában,

Az ujságba tekintünk,

S míg jószágaink legelnek,

Gyermekeink olvassák,

Minő nagy és hatalmas lett

A szegény Magyarország!

Nem hiába emlegettük,

Hogy megvirrad valaha,

Most ugyan betölt csordultig

Kivánságunk pohara.

Igyuk ki most a hazáért

Ezt a teli poharat, -

Adjon isten a hazának

Sok jó hazafiakat!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.