A német drámairodalom e
különös, magányos alakja igazi üstököspályát járt be: mindössze 23 évet élt,
írói életművét három kurta esztendő alatt lázas tempóban alkotta meg. Egy
Darmstadt melletti faluban, Goddelauban született. Apja a francia felvilágosult
kultúrával rokonszenvező orvos volt. Georg fia is orvostudományi tanulmányokat
végzett, előbb a francia Strassburg egyetemén, majd 1833-tól a hesseni
Giessenben. Az 1830-as párizsi forradalom leverése utáni időkben tehát; a
filozófia és a politika iránt élénken érdeklődő orvostanhallgató már
Strassburgban tagja a Népbarátok
Társaságának, Giessenben pedig alapító tagja az illegális Emberi Jogok Társaságának. Ő írja e
Társaság a Der Hessische Landbote (A Hesseni Híradó) című, az önkényuralom
tényeit szépítetlenül feltáró és ezzel lázító röpiratának alapszövegét. Amikor
megindul a rendőri nyomozás a forradalmi szervezet ellen, előbb szüleihez,
Darmstadtba, majd Strassburgba menekül a letartóztatás elől.
Darmstadtban öt hét alatt
papírra veti élete fő művét, a Danton halálá-t
(1835, ősbemutató: 1902), a francia forradalom bukásához vezető irányharcok,
illetve a mögöttük álló tömegmozgalmak nagyszabású drámáját. Második strassburgi
tartózkodása alatt természettudományos ismereteit bővíti; 1836-ban
idegrendszertani felfedezéseit francia nyelven publikálja, s ezért a zürichi
egyetem filozófiai doktorává fogadja, magántanári próbaelőadásra hívja. Második
strassburgi tartózkodása alatt két Victor
Hugo-drámát ültet át németre, Leonce
és Léna címmel abszurd-ironikus elemekkel tarkított vígjátékot ír (1836),
Lenz címmel töredékes novellát.
Feltehetőleg élete
legutolsó hónapjaiban is dolgozott a Woyzeck
című befejezetlenül maradt drámáján, az öt kéziratváltozatból rekonstruálható
jelenetsoron. A századunkban páratlan hatással előadott színjátéknak különleges
kiadástörténete van: az első próbálkozás 1879-ben, az eleddig utolsó
szövegkritikai változatok 1972-ben és 1987-ben jelentek meg. Az ősbemutatóra
Münchenben 1913-ban került sor. A magyar bemutatók – 1963-tól – Thurzó Gábor
fordításán, illetve Fodor Géza szöveggondozásán (1982) alapulnak. A mű
zenetörténetileg korszakos operaváltozata
Alban Berg Woyzeck-je (1914 és 1921
között, bemutató: 1925).
A Woyzeck valóságalapja egy Büchner korában szaklapokban is nagy
vitákat kiváltó bűnügy, egy Woyzeck nevű katona féltékenységből elkövetett
gyilkossága, illetve a bűnös kivégzése volt. Büchner költői vízióban már-már a
későbbi expresszionizmus eszközeivel idézi fel a tébolyba és gyilkosságba
(talán öngyilkosságba is) kergetett szegény nyomorult alakját és azt a
társadalmi miliőt, amelyet a szadista-félnótás Kapitány, a tudományos
fantazmagóriái alapján emberekkel kísérletező Doktor, a nőcsábász Ezreddobos,
valamint Marie, a prostituálódó lányanya képvisel. A mindenkitől megtaposott
kisember, Woyzeck félreérthetetlenül áldozat és nem bűnöző – gyilkossá életkörülményei
teszik, nem pusztán hallucinációi, beteg idegrendszere.
Büchner nem tudta befejezni
a drámai képsort. Legyengült szervezetét megtámadta a tífusz, és gyorsan végzett
vele. Zürichi sírba temették a német irodalom egyik legígéretesebb, nagy tudású
alakját.
*
WOYZECK
Főbb
szereplők:
WOYZECK; MARIE; KAPITÁNY; DOKTOR; EZREDDOBOS; ANDRES;
MARGRET
Szabad mező, távolban a
város. Woyzeck barátjával, Andresszel vesszőket nyes a cserjésben. Woyzecket
hallucinációk gyötrik. Világos csík a füvön – esténként emberfej gurul ott;
lábuk alatt üregek – valakik jönnek-mennek; amott tűzcsík vonul az égen, és
morajlik, tán kürtök ropognak. Majd minden csendes, mintha meghalt volna a
világ. Barátja figyelmezteti a takarodó kürtszavára, menniük kell.
Marie, ölében gyermeke,
Margrettel, szomszédasszonyával nézi a takarodót. Az Ezreddobos ott elöl,
micsoda férfi, s milyen nyájas tekintetet vet az ablakban ülő nőre! Marie
énekel a fess katonákról, Margret megvetően méri végig: a lányasszonynak
folyton ott jár az esze, ahol a nadrágot gombolják. Marie bevágja az ajtót, s
szegény fattyúgyerekének énekelget tovább. Woyzeck kopogtat az ablakon.
Szemlére siet. Egészen a városig jött mögötte, de vajon ki vagy mi? Mint egy
megszállott, úgy veti a szót, mint egy félkegyelmű. Már Marie is félni kezd.
Köztér, cirkuszi bódé,
bámészkodók. Vénember és gyerek táncol. Woyzeck töprengve hallgatja a
kikiáltót. Hamarost kezdődik az előadás. A civilizáció haladása. Egzotikus
állatsereglet! Katona lett a majom, ami nem túl nagy lépés, legalsó foka a
nemnek! Groteszk, bizony!
Marie, ölében a gyermek,
tükördarabban nézi magát. Csitt, buba! Váratlanul Woyzeck lép be hátulról.
Marie a füléhez kap. Mi az? Fülbevaló, az csillog. Találta. Woyzeck gyanakszik:
kettőt egyszerre? Aztán kevéske pénzt ad a nőnek. Ennyit spórolt a zsoldjából.
Viszontlátásra este!
Woyzeck a Kapitányt
borotválja. Szapora beszédű a tiszt úr, és beszéde ugyancsak üresjárat. Hogy a
borbély képe hajszolt, hogy derék ember, de nem ismeri a morált, mert van
gyereke, de azon nincs az egyház áldása. Woyzeck szűkszavú. Arra a szegény
féregre az Úr, aki magához engedte a kisdedeket, nem aszerint néz, hogy áment
mondtak-e rá, mielőbb csinálták. Akinek nincs pénze, aki olyan nyomorult, mint
ő, lehet még erényes. Nos, Woyzeck, szól a Kapitny, derék ember vagy, csak az
erény hibádzik nálad. Kár, hogy túl sokat gondolkodol. Mehetsz, de lassan, ne
rohanj örökké!
Marie az Ezreddobossal.
Büszke a nő a férfira: mint egy bika, mint egy oroszlán! És díszegyenruhában,
ó! Előbb fölingerli, aztán eltaszítaná magától. Majd: „Bánom is én, olyan mindegy!”
Marie Woyzeckkel. A borbély
látott, amit látott, bár ne látna semmit. Szép vagy, Marie, mint a bűn!
Woyzeck és a Doktor. Nagy
tudományú az orvostudor úr, elsősorban embereken kísérletezik, mániákusan.
Woyzecken azt tanulmányozza, miként hat az agyműködésre az egyoldalú
táplálkozás. Furcsa tünetet tesz szóvá megrovó hangon: miért vizel Woyzeck,
megfigyeléseinek objektuma, a nyílt utcán egy falra? Lehet-e ilyenkor a
természetre hivatkozni? Ezért fizet ő a kísérletért? Aberratio mentalis ez, szépen kifejlődve. Mutassa a pulzusát!
Woyzeck és Andres az
őrszobán. Vasárnapi szép idő, konstatálja Andres elégedetten; zene szól a
városban, az asszonynép máris úgy gőzölög. Woyzeck viszont nyugtalansággal
tele. Forog vele a világ. Tánc van, táncolnak!
Kocsma, tele táncra vágyó
legényekkel. Pálinkaszag, féktelen jókedv. Woyzeck előtt felhevült pár táncol
el: Marie és az Ezreddobos. „Csak tovább,
csak tovább!” Marie-t szorosan magához karolja táncosa – mint egykoron
Woyzeck. Egy mesterlegény prédikál, papot játszva, az asztal tetejéről:
kellemes és finom dolog az élet, csakhogy minden dolog hívságos, a pénz is rothadás
martaléka lesz; vizeljünk hát a zsidó lába elé!
Woyzeck a szabadban,
megszállottan fülel a föld alatti hangra, amely egyre csak azt hajtogatja: „Szúrd le!” Lázban ég. Nem tud aludni.
Visszamegy a mulatók közé. Az Ezreddobos mulat egy részeg társaságban. Ő aztán
a férfi! Woyzeck füttyent egyet. Az Ezreddobos nekiront, dulakszanak, Woyzeck
alulmarad. Kimerülten, reszketve ül egy padra.
Woyzeck pisztolyt venne a
zsidótól, de drágállja a fegyvert. Borotvaéles kés vételére még futja a
pénzéből.
Marie otthon, a gyermekével
és a Bolonddal. Bibliát olvas. Jézus megbocsátott vala az asszonynak, akit
házasságtörésen kaptak vala a farizeusok. Woyzeck napok óta nem jön, a Bolond
meg egyre zagyva mesékkel traktálja őket. Marie mellét veri bűntudatosan.
Woyzeck a kaszárnyában
holmiját rakosgatja. Ezt Andresnek, amazt húgának adja. Barátja dermedten
hallgatja. Talán lázas a borbély. Egy kis snapsz, ha bort keverne hozzá,
leveszi a lázat, bizonyára.
Marie éneklő lányokkal a
kapu előtt. Ő nem tud már énekelni, hiába kérlelik a gyerekek. A Nagyanya
viszont kész a mesemondásra. Volt egyszer, hol nem volt, egy szegény gyerek.
Apja-anyja meghalt. Egyre csak őket kereste, mindhiába. A hold viszont
barátságosan pislogott ár. Fel akart menni a szegény gyerek az égbe. Teljesült
a vágya. De mikor végre eljutott a holdig, látta, hogy tisztára reves fa az
egész. Továbbment a naphoz, de látta, hogy elhervadt napraforgóvirág. A
csillagok meg feltűzdelt arany legyecskék. Visszanézett a földre; az meg nem
volt egyéb, mint egy felborult fazék. Sírt a gyerek keservese. Még most is ott
ül, még most is egyes-egyedül. – Woyzeck jön, hívja Marie-t.
Woyzeck és Marie. Mennek a
sötétben, egyre csak mennek. Marie a városba venné útját, fázik, vacsorát kell
főznie, sebes a lába. Woyzeck rejtelmes. Leülteti a lányt egy kőre. A harmatkor
már nem fogsz fázni. Mit mondasz? Semmit. Csend. Vörösen kel fel a hold, mint
egy véres penge. Woyzeck előhúzza a kést, és addig szurkálja Marie-t – „csak
tovább, csak tovább” -, míg az végsőt lehel. Emberek jönnek a segítségért
kiáltó hangra és a halálhörgésre. Félős itt. Zúgnak a bogarak, mintha harangok
repedeznének. Elmennek.
Woyzeck elfutott. Most a
kocsmában vigad, vadul, énekel és táncol. Összevérezte magát, nem kell a
lányoknak. A Bolond az Óriást emlegeti, aki emberszagot érzett. Woyzeck
kiszalad.
Woyzeck a tetthelyen a kést
keresi, egyedül. Hol vagy, Marie? Itt fekszik valami. Hideg, nyirkos, csöndes.
El innen!
Woyzeck egy tó partján. Vízbe
dobja a véres kést. Ilyen a kelő hold. Nem jó, rátalálnak, túl közel a parthoz.
Bemegy a tóba, messzire hajítja a pengét. Véres vagyok még? Meg kell
mosakodnom. Itt is egy folt, amott is…
Zoltai Dénes
(Forrás: 77 híres dráma 180-183. old. – Móra Könyvkiadó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése