A
szenvedések iskolája Petőfi életében már nagyon korán kezdődött. Gyermekkora is
tele van szenvedéssel, melyet kevés, múló boldogság egy-egy sugara édesit meg.
Már nyolcz esztendős korában Szentlőrinczre vitte az édesapja, hogy ott az evangelikus
algimnáziumba járjon. Ekkor már három esztendő óta kellett a szülői háztól távol
iskoláznia. Hiszen 1828-ban május havában már Kecskemétre vitte apja, az
evangelikus népiskolába, s ugyanoda járt 1829 és 30-ban is. Ebben az
esztendőben az öreg Petrovics házanépével együtt, hat évi Félegyházán való
lakás után, Szabadszállásra költözött. Sándoron kívül már ekkor István is a
világon volt (ki 1825-ben született, s Csákón halt meg, 1880-ban, április
huszadikán, mint Geiszt Gáspár gazdatisztje). A Sándor gyereket többet
tanittatták, míg István kezdetben az apja mesterségét választotta. Ez időtájban
– értem, a Szabadszállásra költözés idejét – Petrovics mester egy kicsit
megvagyonosodott, s
„Háza, földje, pénze, mindene volt”
mit
Petőfi irja. Mindezt Félegyházán szerezte. 1831 elején haza is vitte Sándort
Szabadszállásra, s minthogy Szentlőrinczen, Ujlaky református rektor – olyan
algimnázium-félét vezetett, ebbe iratta be Petrovics uram a gyereket, akinek
élénk szelleme, gyors felfogása, minden ismerőse körében azt a hitet keltette,
hogy nagy dolgokra termett.
A
szentlőrinczi evangelikus algimnáziumban két esztendőt töltött Sándor, mint
donatista-diák, s Lehr András nevű tanára nagyon szerette, s valóságos
passzióval tanitotta latin nyelvre és szépirásra. A latin nyelvben mindig elég
erős volt Sándor, gyönyörű, gyöngyszemekhez hasonló folyékony irásának
alap-elemeit pedig egyenesen a Lehr tanitása vetette meg. A Petőfi kézirását
száz közül első pillantásra megismerem, annyira karakterisztikus, olyan kiváló.
szálláson,
koszton a község legjobb családainál volt a gyerek, s ideje jól telt, tanult,
eljárt a mezőre, elbolyongott a messzeségbe, néha részt vett a pajtásai, de
kivált a nagyobbak játékaiban is, s apja, hogy a német nyelvben is tegyen
valamelyes előhaladást, innen Pestre vitte német szóra, melyet az evangelikus
gimnáziumban, ahol a második donista osztályt járta, meg is tanult.
Általános
osztályzata azonban csak elsőrendű lett, ezért 1835-ben apja a piaristáknál
próbált szerencsét vele, talán szigorubban fogják a fiut, de ott is csak
elsőrendű bizonyitványt tudott elérni 1835 nyarán. Egyrészt nagyon túl voltak a
klasszikusok zsufolva, másrészt már ekkor megismerte a szinházat, s azon járt
az esze. Németül azonban, mint emlitettem, eléggé megtanult.
Petrovics
mester már nagyon csóválta a fejét ezen a hanyatláson, mely Kecskemét óta a fiú
tanulásában mutatkozott, már-már abba akarta hagyni az iskoláztatását, de még
beadta az evangelikus algimnáziumba Aszódra, a második gramatikai osztályba.
Itt már most kevesebben voltak,m int a piaristák pesti gimnáziumában, s az ifjú
Petrovics ki is tüntette megát, úgy rendes viseletével, mint tanulásával. A
következő két esztendőben még fokozottabb mértékben ment a tanulás; nagyon
szerette a latin verselést, a szintaksziszt, s a latin versformákban kedvvel
próbált verselgetni. Nagyon szerette Horatiust, habár az az ő költői lelkével
olyan kevéssé rokon s kis könyvtárat szerzett magának, melynek pár könyvét át
meg átolvasta. Ugyszólván betéve tudta a javát.
Azonban
megjelent a kis paradicsom kigyója, egy kóbor szintársulat képében, s az ifjú
Petrovics gyerek-eszét el is csavarta a festett világ, bejárogatott néha napján
a kezdetleges előadások nyomorúságos csarnokába, s annyira megkedvelte az élet
e külső csillogását, hogy fel akart csapni szinésznek.
Tanárai
azonban nyomára jöttek a hirtelen ébredt szenvedélynek, s tudatták atyjával a
dolgok állását. Petrovics mester aztán amúgy mészáros módra vetett véget a
korai ábrándoknak. Jól elverte a fiát, s azzal, bár csak egyelőre, a szép
ábránd szertefoszlott.
Pedig
amit az ifjú lélek magába szivott, azt nem olyan könnyen lehetett onnan
kiverni. Évizedekig élt benne az ifjú ábránd, a festett világ szeretete, s mint
hirneves költő, annyi keserű csalódás, betegség, nyomorúság után, melyet a
szinészetnél s a szinészetért kellett elszenvednie, megint csak visszatér a
világot jelentő, de annyira szálkás deszkákra, hogy még a férfikor józan esze
sem tudja egészen kigyógyitani belőle.
Első
gyerek-szerelme is ekkor ébred… Egy gyerekleányka tetszett meg a
gyerek-ifjunak, aki versbe öntötte érzelmeit, s megszületett az első szerelmes
vers, amely kétségkivül nem volt remeke a Petőfi poézisének, de melyet
kegyelettel őriznénk, ha megvolna, mint a hogy kegyelettel olvassuk ez időtájt
Aszódon irt diák-bucsúversét, melynek az a czime:
„Bucsúzás 1838-ik évben”
Ez
a költemény, mely évzáró ünnepélyre készült, s melyben tanulótársai nevében
tanárától vesz bucsút, egyike költészete első zsengéinek. A vers
hekszameterekben van irva, nem közönséges ügyességgel a klasszikus formában,
melynek ugyankésőbb is tanujelét adta, de hogy ebben a korban milyen
könnyüséggel bánt a nehéz klasszikus versformával, bizonyitja csak ez egynehány
sor is, amelyet a „Bucsúból” ide iktatok:
„Immár kész koszorunk, melyért tiz hónapig izzadt
Arczczal, gyenge eszünknek gyüjtve diszét, fonogattunk
A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt.
Ennyit nagy tudományú atyánk, volt gyüjteni képes
Elménk időt, noha Pallas kertjében gyönyörüebb
Illatozású virágok kelnek, mint a vadonynak
Puszta helyén, fárasztóbb mégis a pindusi ösvény.
Vonzóbb drága szülénk s kedves rokonink köre, mintsem
Hogy kis időre szivünk azt kész nem volna kerülni…”
Ime,
a kis diák, mennyire ura már a pattogó hekszameternek.
Egyszóval:
daczára a komédiások-megzavarta kebelnyugalomnak, az apai verésnek, az ifjui
ábrándnak és az első szerelmi költeménynek, Petrovics Sándor mégis első eminens lett az aszódi
gimnáziumban. Lám, a verset is, melyet bucsúzóra máskor Koren tanár szokott
irni, ő reá bizták, s nem vallottak vele szégyent…
Igaz,
hogy szivesebben ment volna a szellős komédiás-ponyvasátor alá, vagy örömestebb
sétált volna az ifjui ideál kertjének a sövénye hosszában, de hát, nem csupa
rózsákból van az élet összetéve… Őreá, szegényre nézve, pedig ezután már
kezdődtek a tövises napok…
Forrás: Váradi Antal:
Regényes rajzok Petőfi életéből. – Petőfi-Könyvtár. Szerkesztik: Endrődi Sándor
és dr. Ferenczi Zoltán. III. füzet. Kunossy, Szilágyi és Társa
Könyvkiadóvállalat kiadása Budapest, 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése