Csokonai Vitéz Mihály emlékszobráról

Csokonai emlékszobra. Lelepleztetett Debrecenben 1871. október 11.

Condi és Egei fényképe után

Sok-sok idő múlt el már, mióta lánglelkű költőnk, Debrecen büszkesége, Csokonai Vitéz Mihály a sírban alussza örök álmát.

Ő is csak oda jutott, - hova a pornak vissza kell térnie.

Született, küzdött, dalolt és meghalt.

A por porrá lőn.

Ám hadd legyen porsátora a földé, joga van hozzá, - de szellemét nem emésztheti meg enyészet.

E szellem él, örökké világol.

És e szellem most már a miénk; Debrecené, a hazáé, a nemzeté.

Csokonait nem a kegyelet halhatatlanítja; ő maga szerezte örökzöld babérát; ő maga tette feledhetetlené emlékét.

Nem márványoszlop, nem aranybetűk vetnek fényt őreá; mert hiszen a hideg kő, a felcifrázott érctömeg, nagyon türelmes és békén hirdet erényt, dicsőséget ott is, hova a megvesztegetett kéz a hazugságnak emelt cégért benne.

Csokonai mellszobrának alapját önnön érdeme veté meg, melyet aztán a későbbi ivadékkegyelete épített tovább s a hódolat emelt fel.

Most egy nemzet fon dicskoszorút emlékszobra köré.

Íme előttünk áll a költő, de az érckebel nem dobog, az egykor szózatos ajk, nem nyílik dalra, hanem azért arcvonásaira a művész keze elővarázsolá azt a szellemet, melytől mintegy életre látszik kelni a hideg ércalak.

Hajadon fővel áll, dúsan megtermett szőlőtőke mellett. Arca, tekintete a költés ihletett pillanatában van előtüntetve; deli alakját magyar öltöny fedi, vállairól bő köpeny omlik alá; balját lanton pihenteti, míg jobbját felemelve tartja, mintha kezével kigondolt eszméjét akarná megragadni.

Megtestesítve van tehát valahára az eszme, mit Debrecen város lelkes közönsége oly rég kívánt foganatosítni.

Csokonai szobra immár felemelve, több mint negyedszázados készülődés után!

Igen, több mint negyedszázados készülődés után, mert már az 1836-diki „Honművész” című folyóiratba nyomaira lelhetni azon mozgalomnak, melyet az elhunyt költő nehány tisztelője indított meg oly célból, hogy Csokonainak ne csak sírja jelöltessék meg emlékkel, hanem érdemeinek elismeréséül bent a városban is emeljen nagyobbszerű oszlopot számára a kegyelet.

A többi közt ide vonatkozólag, a fentebb jelzett folyóiratban ezeket olvashatni:

„… ha a közkívánat teljesülend, nemcsak a távollevő temetői magányban mutatandja hideg márvány a tisztelt költő porainak sírját, az őt meleg kebellel keresőnek, hanem a város közepén, a ref. nagytemplom s iskola közötti téren is szívelégülve fogja szemlélhetni minden széplelkű hazafi szeretett költőjének emlékoszlopát; stb.”

E sorok akkori közzététele után sok, sok idő telt el és Csokonai Vitéz Mihálynak mégsem emelt szobrot a buzgó igyekezet.

Azonban az 1861-dik évben kedvező fordulatot vett a kialudni készülő eszme.

Ez évben alakult meg a debreceni „Emlékkert-társulat”, és pedig egyebek közt oly célból, hogy elvégre a Csokonai-szobor ügye ne csak tervben vesztegeljen, hanem valósággal érje meg az annyiak által óhajtott eredményt.

E társulat legelőbb is a nagytemplom és a főiskola közötti dísztelen és szabálytalan tér átalakítását, kicsinosítását vette figyelme alá; ez intézkedésénél az levén irányadója, hogy a haza s az irodalom körül kitüntetett nagy férfiainknak (így Csokonainak is) majdan emelendő szobrai számára, oly díszes kertté varázsoltassék azon hely, hogy az élők örömmel keressék fel a nagy halottaknak idővel ott csoportosítandó emlékeit.

A munka haladt, s évek múltával az „Emlékkert-társulat s a közönség együttes áldozatkészsége, emberi ügyes szorgalom és a természet újjáteremtő ereje folytán, csinos kert terüle el a hit s a tudomány számára emelt két hatalmas épület között.

Bár feladatunkhoz nem tartozik, de a debreceni „Emlékkert-társulat” dicséretére közbevetőleg felhozzuk, hogy címét jogosan viseli, mert nem pusztán a Csokonai-szobor létesítése körül fejtett ki nagy erélyt – hanem a „Honvéd-emlék” felállítása, mely a kétfelé szakadó emlékkertnek nyugoti részében átható -, és a nagycserei erdőben az 1849. aug. 2-kán elesett honvéd s általában a szabadságharc hőseinek emlékére emelt márványoszlop, szinte e derék társulat érdeme.

Midőn már a kert teljes díszében virult, és midőn már a Csokonai szobra alapjára begyűlt pénz jelentékeny összegre gyűlt, - újabb lépés tétetett a cél felé.

Az „Emlékkert-társulat” Izsó Miklóst kitűnő hazai szobrászunkat megbízta, hogy Csokonairól mintázatot készítsen.

Izsó el is készítette.

A minta „kicsiben” – úgy felfogásra, mint kivitelre nézve mindenkit meglepett.

Most már jeles művészünk remeklését a felemelt szobor – „nagyban” hirdeti s e nagyszerű alkotás újabb elismerést csatol teremtője hírnevéhez.

Maga az ércszobor Münchenben, a király öntödében készült 4500 bajor forintért.

Talapzata, mely 900 vámmázsa súllyal bír, Wassenburger bécsi kőfaragó műhelyéből került ki s ára 5500 osztr. forint volt. A jelzett s egyéb meg nem nevezett kiadásokkal együtt az emlék költsége meghaladta a 15.000 forintot. A szobor magassága talapzattal együtt 21 láb.

A meglepő szép mű az „Emlékkert” keleti felében díszeleg, a talapzaton e felirattal:

„CSOKONAI 1773-1805.”

Fennáll tehát immár Csokonai Vitéz Mihály élettelen alakja, de szelleme körülöleli s a halhatatlanságról beszél.

Forrás: Csokonai-Emlény – szerk. és kiadta Hamar László – Debrecen 1871.