A kortárs európai dráma egyik irányzatteremtő, nagy hatású alakja
Londonban született, kispolgári családi környezetből indult. Iskolai
tanulmányait a devoni Belmont College-ban végezte. Rövid ideig
segédrendezőként, majd színészként dolgozott. Már első drámáival (The Devil Inside, 1947; Epitaphe for George Dillon Anthony
Creightonnel közösen, 1954) felhívta
magára a hagyományokat megkérdőjelező angol színházi körök érdeklődését. Igazán
átütő sikert a Dühöngő ifjúság című
színművével ért el (1956; magyarra
fordította Ottlik Géza; angol filmváltozat: Tony Richardson, 1958). Máig ezt tekintik fő művének, mivel a
londoni Royal Court Theatre-beli bemutatója (1956) óta a „dühös fiatalok” néven
ismertté vált irodalmi mozgalom elindítója, programadó bemutatkozása lett. Ez a
mű voltaképpen ötszereplős kamaradarab, de főhőse, Jimmy Porter alakjával az
író a régi, konzervatív Anglia, a viktoriánus szellem maradványai elleni
lázadás reprezentatív figuráját teremtette meg; egy időben az amerikai
beatnemzedék nemzetközi hatású irodalmával és a hatvanas évek végéig ható, a
diákmozgalmakban testet öltő kritikai életfilozófiájával. Jimmy Porter az
artikulátlan, kíméletlen és tehetetlen lázadás hőse és áldozata, a csak
indulataitól, ennyiben belülről vezérelt nonkonformista – kritikai meggyőződését
az önpusztító szenvedély fokán érvényre juttató életvitel megvalósítója. A mű
maga nem dramaturgiai értelemben avantgardista zászlóbontás. Inkább a köznapi emberek
és köznapi beszédmód „naturalista”, szépítetlen színrevitelével keltett
nézőiben elemi hatást, hozta meg szerzőjének a nemzetközi elismerést,
mindenekelőtt a jóléti társadalomba beilleszkedni nem tudó és nem akaró fiatal
nemzedék köreiben. A munkáscsaládból származó és vidéki college-ban felnevelkedő
főalak természetesen kiváltképp nagy visszhangot váltott ki a baloldali
irányzatú értelmiség olyan csoportjaiban, mint amilyen a bemutató útját
egyengető English Stage Company volt.
A lázadó darab ugyanakkor igazi karriert alapozott meg. Osborne e
nemzetközi színházi élet egyik legismertebb személyiség lett, számos tudományos
és művészeti díj kitüntetettje. Újabb műveinek bemutatói mindmáig eseménynek
számítanak. A komédiás (1957), az Aki botránykőből szegletkő lett (tévéjáték,
1960), a Bamberg-vér (1962), a Jelenidő (1969), valamint a legújabban 1992-ben Londonban bemutatott Déjavu – az öregemberként is lázadó
Jimmy Porter újabb színre állítása – már egy „befutott” színházi szerző
alkotóútjának állomásait jelzi. Az általa elindított „új hullám” valójában az
abszurd drámában, Samuel Beckettnél folytatódott.
**
DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG
Szereplők: JIMMY
PORTER; CLIFF, a barátja; ALISON, a felesége; HELENA; REDFERN EZREDES
Porterék kopottas padlásszobája
valahol egy közép-angliai iparvárosban. Jimmy- huszonöt év körüli fiatalember,
különben diplomás, volt kereskedelmi ügynök, most cukorkaárus – és Cliff
újságolvasásba temetkeznek. Vasárnap délután, nyirkos idő, félhomály. A szoba
mélyén Alison, Jimmy felesége vasal. Jimmy hirtelen a földre dobja az újságot.
Tele ingerültséggel. Mi értelme ennek a halálunalmas újságolvasásnak minden
áldott vasárnap délután? Minden új könyvről ugyanaz a kritika, és közhelyek,
butító hazugságok. Egy püspök felhívással fordul a világ keresztényeihez, hogy
tegyenek meg mindent a hidrogénbomba gyártása érdekében; méghozzá föl van
háborodva a derék főpásztor, mert ráfogták: a gazdagok pártján állt. Mintha
csak a drága apus írta volna a cikket, mármint Alison apja, az Indiából hosszú
évek után hazatért nyugalmazott ezredes. Alison nem válaszol. Megszokta már az
ilyen tirádákat. Igaz is: vasárnap – újságolvasás, tea, vasalás. Jimmy jó okkal
mondja: így fogy el a fiatalságunk. „Ó, istenem, hogy vágyom egy kis normális
lelkesedésre!” A dühös fiatalember pipára gyújt; bizony, igen büdös a pipafüst,
tele vele a szoba.
Alison ehhez is hozzászokott. Ő
mindenhez hozzászokik. Cliff meg cigarettázni óhajt; igaz is, gyűrött a
vadonatúj nadrágja. Alison vállalja, hogy azt is kivasalja. Jimmy megint
háborog. Ismét egy jócskán bárgyú újsághír. Vaugham Williamsról, az ő
erőteljes, egyszerű angol muzsikájáról. A híres angol hazafiság. Csillogó
eszmék, csillogó egyenruhák. Miként a kedves atyus, ugye, a maga bornírt kis
világával. Egyszerre regényes és hazug. Ha az embernek nincs saját világa,
akkor köteles lelkesedni, hazafiként, mások világának elmúlásán. Alison most is
hallgat, egy mártír türelmével. Pedig az újságcikkek már csak ürügyül
szolgálnak, a célpont az ő úriember-családjának gyarlósága. Például bátyja, a
hazafias laposságok mestereként aposztrofált képviselőjelölt, majd ő maga, a
közöny és apátia eleven szobra. Most már ugyan a kőszobor is könyörög: „Hagyd
abba, fáj!” Jimmy pontosan erre várt. Cliff legalább megöleli a kivasalt
nadrágért. Jimmy merő unalomból perlekedni kezd barátjával is. A földön birkóznak,
a vasalódeszka a földre esik, a forró vas megégeti Alison karját. Betelt a
pohár. Kizavarja férjét a szobából. Cliff, a jóbarát vigasztalná az asszonyt,
félig-meddig szerelmes is bele; neki elárulja titkát Alison: gyereket vár. Csak
eleddig nem volt bátorsága férjével is közölni a titkot. Jimmy visszajön, némi
bűntudattal. Férj és feleség kibékül. „Gyönyörű, nagy szemű mókus vagy!” „”Te
meg egy óriás mackó.” Szenvedélyes csók; lm, minden rendbe jön. Ekkor, a
családi idill kellős közepén váratlan vendég jelentkezik, Helena, az asszony
barátnője, a vendégjátékra jött színésznő. Jimmy tajtékzik. Újra közönséges:
hát ez az ő felesége, csak az ő vérét szívja.
II. FELVONÁS
Két héttel később, ugyanott.
Jimmy dzsessztrombitáját fújja a szomszédban,
barátja lakásában. Alison öltözködik, amikor belép Helena, választékos
ruhában. Alison öltözködik, amikor belép Helena, választékos ruhában,
anyakirálynői méltóságban. A két nő asztalt terít, és véleményt cserél Alison
házasságáról. Legyeskednek ugyan Alison körül, például Cliff is, de ő egyedül
Jimmyé – miatta szakított a családjával is. Most várandós. Csak éppen
belefáradt ebbe a bolondokházába. Megérkezik a jó Cliff is újságot olvasni meg
teázni. Jön Jimmy is. Harapós kedvű ezúttal is. Egyébként látványosan utálja
Helenát, a „befutottak” képviselőjét. Mutatóban előadja néhány újabb versét;
tegnap például egy Pöcegödör című
remekművet alkotott. Lassan formába lendül, ám megtudja, hogy a két nő
templomba készül. Még hogy templomba! Neki lesújtó véleménye van a vallásos
hipokrízisről. Az esküvőjükön voltak utoljára templomban, a jó társaság
konvencióinak eleget téve; ő hányt a sekrestyében. Ami pedig az anyóság illeti,
bárcsak vinné már el az ördög a vén dögöt! Döbbenten hallgatják a jelenlévők.
Helena pedig tudja meg: ő egy szent tehén. A templomba járók közül ugyan ki
virrasztott, mint ő, egy egész éven át egy haldokló mellett? Ő ezt tette apja
betegágyánál – az bizony meghalni jött haza a spanyol polgárháborúból, ahol
megismerhette a vallásos úriembereket. Még anyja is, a jó házból származó nő,
csak kötelességszerűen viselte gondját férjének, megtudván, hogy az a rossz
oldalon állt. Hát mit tud ilyesmiről a két hölgy, templomba készülődve? Helena
egy időre távozik, majd visszatér és közli: sürgönyzött Alison apjának, hogy
jöjjön lányáért. Alison helybenhagyja barátnője lépését. Most már ő is döntött:
nem marad itt tovább. Haza akar menni.
Másnap este. Redfern ezredes
Porterék lakásában lányával beszélget. Voltaképpen magyarázkodik. Nem ő, Alison
anyja volt az, aki túlfeszítette a húrt. Mindenki jobban járt volna, ha a
szülők nem avatkoznak be a dologba házasságkötés után. Végtére Jimmy mégiscsak
jellem a maga módján, önfejű, de nem rosszhiszemű. A modora tényleg rossz; de
talán nincs igaza, amikor rá, apósára azt mondta, hogy korhadó fa a századforduló
őserdejéből? Amikor 1947-ben, a háború után visszatért Indiából, ahová még 1914
tavaszán került, bizony, más Anglia várta. Alison közbeszól: „Neked az fáj,
hogy minden megváltozott, Jimmynek meg az, hogy minden a régi.” Valahol valami
hiba történt. Ezt az apa is elismeri. De éppen ezért: jól meggondolta Alison,
hogy itthagyja férjét? Helena lép a szobába. Alison már mindent összecsomagolt;
kész arra, hogy menjenek. Csakhogy – általános meglepetésre – Helena közli,
hogy ő itt marad. Aztán a jó barát, Cliff jön. Tőle sem könnyű a búcsú. Csak
egy levél áltadására kéri meg a fiatalasszony: egy búcsúlevél, férjének. Aztán
apjával együtt távozik. Egy idő múlva kivágódik az ajtó. A családfő érkezett
haza. Elképedve veszi kézbe a búcsúlevelet. Dühtől tajtékozva olvassa. Alison
se különb, mint a fajtája! Helenát a pokolba küldi, az viszont vadul pofon üti.
Jimmy Porter most csak fájdalmat érez, a gúny lehervad arcáról. Aztán a nő,
felesége barátnője egyszerre a szerető és a gondviselő mozdulatával
szenvedélyesen szájon csókolja, s lehúzza maga mellé az ágyra.
III. FELVONÁS
Néhány hónappal később, vasárnap
este. Jimmy és Cliff újságot olvas. Helena vasal. Az újságok most is linkek,
Jimmy pipája büdös. Anglia sem sokat változott, hacsak nem az a változás, hogy
újra terjednek a babonák. Az újságból megtudhatni például, hogy egy csoport
felújította az ősi kopt szokásokat, s éjféli szertartáson könyörgött a
termékenység istennőjéhez. Ilyen szerepet még Helena sem ismer. Pedig – így Jimmy,
régi modorában – ő aztán a vérforraláshoz jobban ért, mint a teaforraláshoz. Helena
ma nem megy templomba. Nem sátáni vonás, hogy nem érez bűnbánatot a Jimmyvel
folytatott bűnös viszony miatt? Nem kellene meghívni uzsonnára a lelkészt,
akivel szeretője a minap az utcán csevegett? Ez már a régi forma. Jimmy, aki
semmiféle tekintéllyel nem békül. Aki szüntelenül dühöng. Aki sárba rántja a
legszentebbet is. Aki abszurd jelenetek rögtönzésében éli ki magát. Igaz, ma
Cliffel birkózva nem volt tekintettel arra, hogy barátján az egyetlen tiszta
inge van. Sebaj – Helena gyorsan kimossa az inget. Csakhogy Cliff ma olyan
komoly, mint még soha. Bejelenti, hogy hamarosan elköltözik. Nem rossz a
cukrosbolt, de akad talán valami jobb is. Jimmy is elkomolyodik; most az
egyszer csendesen beszél, szinte csak önmagának: „Azt hiszem, mi már nem
áldozhatjuk fel az életünket igaz ügyért, a mi nemzedékünk. Megtették ezt
értünk a harmincas, negyvenes években, amikor mi még kölykök voltunk. Nekünk
már nem marad jó, igaz ügy egy sem. Ha majd jön a nagy mennydörgés, és mindnyájan
odaveszünk, hát akkor sem a régi divatú, nagyszabású eszmékért ontjuk majd a
vérünket. Csupán afféle Szép Új No-köszönöm-elég-közepes-dologért… Nem maradt
semmi más számunkra, mint hogy hagyjuk magunkat lemészárolni a nőktől.”
Asszonyoktól, akik csak a férfiak vérét szívják. Az övét pillanatnyilag Helena.
Most vele marad egyedül. Szenvedéllyel csókolják egymást.
Néhány perccel később. Váratlanul
visszajött Alison. Jimmy a szomszédban fújja vadul dzsessztrombitáját. Egyedül
a két nő; értékelik a helyzetet. Helena nem tagadja: hónapokig ő élt itt a
bolondokházában. Aztán belátta, hogy nem Jimmyben a baj. A baj csak az, hogy a
fiú rossz korban született; de soha nem fogja ezt belátni. Azt hiszi továbbra
is, ogy a francia forradalom kellős közepén él. Semmit sem fog csinlni, és soha
nem lesz belőle semmi. Helena már tudja, hogy itt kell hagynia a férfit. Most
is ez az észbontó trombitaharsogás! Alison is őszinte. Nem lesz gyereke.
Meghalt, meg se született. Újra egyedül van. De nem akar a szeretők közé állni.
Ekkor belép a szobába Jimmy. Tudomásul kell vennie, saját gyermeke halt meg.
Helena pedig, bár szenvedéllyel szereti, úgy döntött: ő is elmegy. A férfi bólint,
mindent megért. S miután szeretője távozott, Alisonnal egyedül maradnak a
lakásban. Mi lesz kettejük jövője? A dühöngő fiatalember elcsitul. „Kettesben…
Kettesben leszünk hát a barlangunkban. Mókus és mackó. Szegény állatkák!
Irgalmatlan acélcsapdák leselkednek mindenfelé az erdőben az ilyen bolondos és
félénk élőlényekre.” Átkarolják egymást.
Karkovány Judit
(Forrás: 77 híres dráma 434-439.
old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése