A debreceni kollégiumban
Cimbalomnak nevezték. Gúny és elismerés egyaránt keveredhetett ebben.
Utalhatott persze lényének, verseinek, érdeklődésének zeneiségére is. Tudjuk,
hogy jól klavírozott, s bár zenét talán nem szerzett, mégsem indokolatlan
egyéniségét Mozartéhoz hasonlítani, akinek Varázsfuvolá-ját fordította is. De
hasonlíthatjuk a skót Burns-höz is, hiszen költészetében legalább annyi a
falusias vaskosság, amennyi a rokokó könnyedség. S mindkét – egymástól oly
távolinak tetsző – költői világ bája, kecsessége, derűje is jelen van Csokonai
verseiben, színdarabjaiban. A meghatározó benne mégis a felvilágosodás
szelleme, filozófiája. Egyszóval szinte mindent egyesített magában, ami korában
érték és divat volt.
Debrecenben született,
művelt polgári családban. Életéből mintegy másfél évtizedet töltött az ottani
református kollégiumban mint diák és mint tanár. Itt bontakozott ki
költészetének megannyi színe, itt tett szert hihetetlenül sokoldalú, a
természettudományokat is magában foglaló műveltségére, itt írta első szerelmes
verseit egyik legkedvesebb tanárának feleségéhez, itt lelkesedett Rousseau-ért,
a francia forradalomért, s innen csapták ki, amikor a politikai helyzet
áldozatot követelt Martinovits és társainak kivégzése után. Itt született meg
filozófiai költészetének néhány remeke, a Konstancinápoly,
Az álom, Az estve, itt írt olyan szatírákat, mint a Bagoly és kócsag, a Békaegérharc,
a Zsugori uram és olyan népies
dalokat, mint a Szegény Zsuzsi a
táborozáskor.
Kicsapatása után a
rebellisebb szellemű Sárospatakon jogászkodott egy keveset, de a kisváros
szellemi szűkössége elriasztotta. Pozsonyba ment hát, ahol az országgyűlésben
igyekezett pártfogást keresni a költészet, az irodalom, a művelődés számára.
Diétai Magyar Múzsa címmel költői újságot próbált kiadni. A diéta közönye elől
ezután Komáromba menekült, ahol beleszeretett egy gazdag kereskedő lányába,
Vajda Júliába. Hozzá írta a Lilla-dalokat, jócskán közéjük dolgozva ugyan
korábbi, debreceni szerelmes verseiből is. S ezek közül valók talán legismertebb
költeményei is, A Reményhez, A tihanyi
ekhóhoz. A lány vonzalmában azonban az atya nem osztozott, elvárta a
költőtől, hogy valamilyen állandó megélhetésre tegyen szert. E csalódást
követően vagy egy esztendőn át különböző somogyi falvakban vendégeskedett, míg
Csurgón sikerült segédtanári állást kapnia. Somogyhoz fűződik a Kaposváron
játszódó Dorottya című pompás
vígeposza.
Csokonai operakultúra híján
nem lehetett a Magyar Mozart, a színházi kultúra hiányán azonban megpróbált
úrrá lenni. Még Debrecenben 1793-ban színdarabban írta le a költészet sanyarú
sorsát hazánkban, ez volt a befejezetlenül maradt Méla Tempefői, avagy az is bolond, ki poétává lesz Magyarországon,
amely csak 1938-ban került színre. A Városligetben működő Erzsébetvárosi Színházban
adta elő a Független Színpad Benedek András és Nagypál István (azaz Schöpflin
Gyula) színpadra alkalmazásával és befejezésével, Hont Ferenc rendezésében és
Gellért Endre címszereplésével. 1949-ben azután a Nemzetibe is eljutott, itt a
címszerepet Ladányi Ferenc játszotta.
Gerson du Malheureux című rögtönzését viszont annak idején
eljátszotta diákjaival. Színjátékot próbált szervezni Pozsonyban is, Csurgón
meg azzal kavart botrányt, hogy a Cultura
vagy Pofók című darabjában
tanítványaival elénekeltette a Rákóczi-nótát. Ezért kellett helyette sebtében
megírnia a Karnyóné-t, a korábbi
magyar irodalom legjobb vígjátékát.
Segédtanárságának azonban
véget vetetet a rendes tanár megérkezése, így 1800 tavaszán visszaindult
Debrecenbe, ahol végképp nyomorba döntötte, hogy 1802-ben leégett a házuk.
Megkezdett eposzát, az Árpádiász-t
ugyan nem sikerült befejeznie, nagy filozófiai versciklusát viszont igen. Egy
gazdag bihari földbirtokos, Rhédei Lajos ugyanis feleségének temetésére rendelt
tőle búcsúztatót, s erre az alkalomra öntötte végleges formába A lélek halhatatlansága címen ismert Halotti versek-et. A temetésen
tüdőgyulladást kapott, s a tüdőbajjal már régóta küzdő költő nem is gyógyult
meg többé.
*
MÉLA
TEMPEFŐI, AVAGY AZ IS BOLOND, KI POÉTÁVÁ LESZ MAGYARORSZÁGON
Jádzó
személlyek:
GRÓF FEGYVERNEKI; ROZÁLIA, gróf Fegyverneki nagyobbik
leánya; ÉVA, kisebbik leánya; LORD ANGLUS, MARQUIS DE FRANCIA GRAND GENIE, fő
emberek; BÁRÓ SERTEPERTI, KOPPÓHÁZY, TÖKKOLOPI, gavallérok; PÁTER KÖTELES,
Szent Ferenc rendén való szerzetes; IROVÁNYI, gróf Fegyverneki szekretáriussa;
TEMPEFŐI, a szerencsétlen poéta; MÚZSAI, a barátja; BETRIEGER, tipográfus;
CSIKORGÓ; SZUSZMIR, egy bohó kalefaktora gróf Fegyvernekinek; EGY POSTALEÉNY;
INASOK a gróf Fegyverneki szolgálatjába;
VÁROS HAJDÚI
I.
FELVONÁS
A gróf palotájában Rozália
Horváth úr, azaz Pálóczi Horváth Ádám versein mereng, majd klavírkísérettel
énekelni kezd, amikor belép Tempefői „kis konya s fakó kalapban, rongyos
kaputrokban”. Betrieger, a német nyomdász történetét meséli el, akinek nem sikerült magyar nyelvű
könyveit eladnia, ezért egy új francia munkát adott ki németül a divatos
viselkedésről és viseletről. Majd a magyar poézis szomorú sorsán bánkódva,
Rozália saját versét olvassa fel, Tempefői pedig folytatja a költeményt.
Távozása után érkezik báró Serteperti, aki Betrieger kiadványát dicséri, és
becsmérli Rozália magyar könyveit meg a korabeli magyar irodalmat. Majd a
belépő gróf is gyermeki dibdábságnak véli a lány olvasmányait, s végül húga,
Éva is csatlakozik a véleményükhöz. Fegyverneki több anekdotával is bizonyítja
műveletlenségét, a kultúra iránti megvetését. A következő jelenetben Éva a „füstös
kezű és ábrázatú” Szuszmir durva meséjét hallgatja nagy élvezettel, amin a
közben megérkező Rozália elborzad, s miután elkergeti a mesélőt, húgával kisebb
esztétikai vitát folytatnak.
II.
FELVONÁS
Tempefői otthonában
kesereg, amikor megérkezik Betrieger, a tipográfus, és járandóságát követeli.
Harminc aranyat kér, amiért kinyomtatta a költő könyvét. A példányokat nem
fogadja el az adósság fejében, hiszen úgysem tudná eladni. Végül ad egy óra
haladékot a pénz előteremtésére. A gróf palotájában a társaság – az eddigieken
kívül. Tökkolopi és Iroványi, a szekretárius – haszontalan csevegéssel,
társasjátékkal múlatja az időt, amikor megjön Tempefői, hogy művét, amely
Fegyverneki egyik ősének hőstetteiről szól, a grófnak felajánlja, és a segítségét
kérje. Csak nehezen, a szekretárius segítségével sikerül a gróf elé jutnia, aki
a költészetért semmit sem hajlandó fizetni, de mert jó lélek, két aranyat ad a
saját hibájából bajba jutott embernek. Ezután Rozáliának panaszolja el a költő,
hogy Betrieger börtönnel fenyegeti, ha nem fizet, s céloz arra, hogy
visszatérhet régi szerencséje. A következő jelenetben a gróf kapuja előtt
Tempefői Koppóházynak panaszkodik a német nyomdászra, és kéri a segítségét,
annak azonban sürgősen kutyákra, kávéházra, német dámákra kell a pénz.
III.
FELVONÁS
Betrieger jön a hajdúkkal,
hogy a tanács elé vigye az otthonában szomorkodó költőt, akinek azonban sikerül
még egy óra haladékot kikönyörögnie. Ekkor jön Múzsai, a barátja, s elmondja,
hogy meghalt a pártfogója, az örökösök pedig nem akarják támogatni a költészetet,
ezért éppen Tempefőitől várna segítséget. Megtudván barátja szorult helyzetét,
segítségére siet, elindul levelével a ferencesekhez. Ekkor érkezik Tökkolopi,
aki azon dühöng, hogy Csikorgó, a költő elnyerte a pénzét kártyán. Ezután a
félművelt és csikorgó klapanciákat gyártó pályatárssal vív Tempefői költői
versenyt. Hamarosan ismét megjelenik Betrieger, hogy végre megkapja a pénzét,
vagy előállíttassa Tempefőit, aki azonban úri gőggel utasítja el a németet, a
hajdúkat pedig megveri. A visszaérkező Múzsaitól megtudja, hogy a főtisztelendő
gvárdián levélben fog válaszolni kérésére. Rövidesen meg is jön Páter Köteles
az elutasítással, s tőle értesülhetünk arról is, hogy a szerzet nemigen
támogatja a kultúrát, s éppen most nincs is pénzük, mert a gvárdián
születésnapjának pompás megünneplésére kell az. Távozása után nem sokkal megjön
ismét Múzsai, akit a költő közben Rozáliához menesztett, s két aranyat hoz a
kisasszonytól egy értékes, drágaköves pikszisben. Ezzel azután ki is fizetik a
tipográfust. Az utolsó jelenetben Tempefői valamely titokra céloz, amelyet csak
ő, az édesanyja és Rozália tud.
IV.
FELVONÁS
Tempefői az utcán a
hajdúkkal veszekszik, akik időközben feldúlták a házát. Iroványitól tudja meg,
hogy Betrieger a pikszissel egyenesen a grófhoz ment, s minthogy semmi
közelebbit nem tud senki a költőről, azzal gyanúsítják, hogy kém.
(A darab utolsó kilenc
jelenete nem maradt ránk, vagy el sem készült – hiányok az eddigi szövegben is
előfordultak -, Csokonai jegyzeteiből azonban tudjuk, hogy kiderül, Tempefői
valójában Bánhidi gróf, s így már megoldódik minden probléma.)
Zappe László
(Forrás:
77 híres dráma 137-141. old. – Móra
Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése