Ferenc József a Kapucinusok Kriptájában, fantáziarajz, Kis Ujság, 1898. szeptember 21.
Messze a mi hazánktól, idegen földön született Magyarország védőangyala. Nem altatta magyar dal a csecsemőt, s ím, szíve, lelke mégis magyarrá lett: példaképe a magyar nőnek. Hány nemes növény satnyul el, ha honi talajból idegen talajba ültetik át! A bajor föld legszebb virága feslő bimbó korában plántálódott magyar földbe s szemet, szívet gyönyörködtető pompában virult tovább mi közöttünk!
A magyar nemzet méltán dicsőíti az isteni Gondviselés csudálatos gondosságát, mely nyilván erre a szegény, sokat szenvedett országra gondolt, midőn életet adott a kis Erzsébetnek. Életet adott neki a világ Megváltójának születése napján, mintegy megjelölve egész életének folyását: a nagy dolgokra való elhivatást s a mártíromságot.
Ez eleinte szokatlan, ma már nekünk kedves hangzású helységben, Possenhofenben született, 1837 dec. 24-én, Erzsébet Amália Eugénia. - Atyja, Miksa József, a katonás természetű, de költői lelkű bajor királyi herceg, anyja Ludovika hercegnő, a megtestesült szívjóság, szegényeknek, elhagyatottaknak gyámolítója: ím, tőlük örökölte szívének nemességét, lelkének fennköltségét. Távol a herczegi udvar zajától, nőtt, növekedett a kis Sissi - amint őt becéző néven hívták, s a természetnek templomában, hol az udvari formaságok nem nyűgözték le a vele született jókedvet, elevenséget, egyformának érezte magát falusi játszópajtásaival, akikkel együtt kergette a pillangókat, együtt szedte az erdő, mező virágait. Szerette a természetet s ez a szeretet megmaradt az ő szívében haláláig. Itt élvezte a gyermek-leányka az igazi szabadságot s itt keresett később enyhületet a mélyen sebzett anyai szív.
Az ő gyermekkora nagyon rövid volt. Játékra mind kevesebb, kevesebb idő jutott. Tanulásra fogták a kis Sissikét s ő mint jó, okos gyermek korán megértette, hogy neki többet kell tanulnia, többet kell tudnia, mint más közönséges halandónak. Nagy szorgalommal tanulta a különféle nyelveket, nagy kedvvel, szeretettel rajzolt, festett s minden szép iránt fogékony lelkében, a természet nagy szeretete mellett, korán fejlődött a művészet örökbecsű alkotásainak csudálata, megbecsülése. A rajzoláson kívül a zenét művelte még nagy szeretettel s mintha érezte volna, hogy majdan két országnak gondját kell megosztania, különös nagy kedvvel tanulta a történelmet. De sejtette-e a serdülő leány, hogy oly hamar búcsút kell vennie gondoktól szabad szép ifjúságától? Még nem volt tizenhat éves, midőn Ausztriának daliás, ifjú császára, Ferenc József, eljegyezte Erzsébetet, a szép bajor hercegkisasszonyt, kinek szépsége, egész valójának üdesége, elméjének és szívének kiválósága első találkozásra rabul ejtette a hatalmas császár szívét. Ischlben, a vadregényes Tirol e fürdőhelyén, 1853 augusztus 18-án, Ferenc József születése napján, történt meg az eljegyzés, s 1854 április 24-én az esküvő Bécsben.
Szomorú időket élt akkor a magyar. A nemzet legjobbjai, kik túlélték a szabadságharcot, börtönben sínylődtek vagy messze idegen földön bujdokoltak. És íme derülni kezd ujra az ég felettünk. A házasság örömőre a fiatal császár sokaknak megkegyelmez. Megnyílnak a börtönök ajtai s újra visszajöhetnek az édes anyaföldre többen azok közül, kik hazátlanul bolyongtak a nagy világban.
Ám ez még nem Erzsébet műve volt. Akkor ő még nem ismerte a magyar földet s népét. Az esküvő után négy év múlt el, akkor, 1857-ben lépett a mi földünkre Erzsébet; akkor utazta be császári férjével ezt a szomorú országot s ahol megjelent felséges alakja, egy szebb jövendő reménysége szállott a csüggedt szívekbe. Az idegen föld gyermekét mélyen meghatotta az elnyomatást büszke megadással viselő nép szenvedése; az ő jóságos szíve nem tudott megnyugodni a gondolatban, hogy egy nagy szívű fejedelem s egy nagyra termett nép egymásra szeretet és bizalom nélkül tekintsen. Megszerette e népet büszke szomorúságában, megszerette e nép egyenes jellemét, megérezte, hogy e népnél hívebb, áldozatokra készebb nép nincs kerek e földön s most már tudta, nemcsak érezte, hogy nagy dolgokra van ő elhivatva!
Csudálatos dolgok történtek ez után. A már-már elcsüggedt nép álmélkodva nézte az idők változását. A csüggedést erős reménység váltotta fel. Oszlottak-foszlottak a fiatal császár és a magyar nép közt a félreértés fekete fellegei. Mint ahogy az égen oszlanak a felhők, ha fölkél a nap. Sorba nyílnak meg a börtönök ajtai, s jönnek haza idegen földre menekült magyarok. Ez már az Erzsébet műve. Az ő puha keze tette egybe azt a két kezet, melyet ármánykodás vont el egymástól.
Erzsébet nemes szíve, tündöklő elméje nem pihent, míg császári férje fején nem ragyogott a magyar szent korona, míg le nem törülte az utolsó könnycseppet is a magyar nép arcáról. Megcsendült újra a magyar szó Buda várában s magyar dajka dala altatta Valériát a királyi palotában. A magyar királyné a legelső magyar asszony lett, valamint a legelső magyar ember a király. Megtanulta a szép magyar nyelvet, olvasta a magyar könyveket s könny csillant meg szép szemében, hallgatván a magyar nóták mélabús zenéjét. Már életében legendás alakká válik az egyszeri bajor hercegkisasszony, most már Magyarország királynéja. Csodás dolgokat regélnek a magyar nép iránt való nagy, erős szeretetéről s e regéknek az a legnagyobb szépsége, hogy az igaz valóság a tartalmok. -
Mint nyilvánvalóbbá lett, hogy Erzsébet királyné itt e földön találta meg második hazáját: a bajor föld virága mélyen gyökeret vert a magyar földben s szebb, pompásabb, mint valaha. A világ legszebb és legjobb asszonyaként emlegetik a magyar királynét. Örömét megosztja velünk, bánatát elrejti, s védő angyalként lebeg felettünk, még akkor is, mikor a fájdalom keselyű karmokkal tépi az ő szívét. Négy gyermeknek adott életet. Az első, Zsófia korán meghalt. Debrecenben volt akkor a császári férjével Erzsébet: ott vették a szomorú hírt Zsófia haláláról. Második gyermeke Gizella, a harmadik Rudolf, a negyedik Valéria. A seb, mit a kis Zsófia halála ütött az anyai szívén, lassankint begyógyult: három gyermek nevelése, két ország gondjainak megosztása feledteti a legnagyobb fájdalmat is. És ím, mikor a világ legszebb és legjobb asszonya mellé megnyerte a "legboldogabb" jelzőt is, akkor lett egyszerre a világ legboldogtalanabb asszonyává.
Meghalt Rudolf királyfi: a magyar és az osztrák trón örököse. Az uralkodó család s két ország népének legszebb reménysége, legnagyobb büszkesége. Ugy rendelte az isteni Gondviselés, hogy ne csak megérje ezt a rettentő csapást Erzsébet anyai szíve, de túl is élje azt. Túlélte fia halálát, mert ő nem csupán anya, ő királyné is volt. Ő nemcsak arra volt elhivatva, hogy millióknak arcáról letörülje a könnyet, de arra is, hogy példát adjon a legnagyobb fájdalmak elviselésére. Mikor a magyar nemzet sírva állotta körül Deák Ferenc ravatalát, ő akkor is letörülte könnyeinket, azzal a koszorúval, melyet a haza bölcsének ravatalára tett s azzal az imádsággal, mit e ravatal zsámolyán elrebegett. Az ő irántunk való szeretete, gyöngédsége mélyebb, igazibb volt, semhogy gyászának mutatásával emlékeztessen a közös veszteségre: idegen földre menekült, ott temetkezett el az ő haláláig való bánatával. A görögök klasszikus földjén: Korfuban, gyönyörű palotát emeltetett, az Achileiont, azzal a megható gondolattal, hogy a nagy görög hőst is ifjú korában ragadta el a halál az édes anyai kebelről!
A természet nagy templomában, a nagy költők műveinek olvasásában, a művészet remekeinek szemléletében kereste a feledést. Kereste, de nem találta meg. Midőn a magyar nemzet a honfoglalás ezer éves fordulóját ünnepelte, még egyszer megjelent az ország szívében, hogy lássa a mi örömünket. Sűrű fátyol takarta szenvedő arcát. Az anyai fájdalom eleven szobra: ez volt Erzsébet királyné. Látta az ő népét boldogságában, nagyságában és elmenekült újra az ő halálos bánatával.
És elkövetkezett a rettenetes vég. Elvetemült gonosztevő gyilkos tőre döfte át a szabad Svájc földjén, Genfben a legnemesebb szívet.
A magyar ég gyászba borult.
Elvesztette védő angyalát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése